Mariust, a római birodalom büszke szenátorát elrabolják és átkényszerítik a vér sötét birodalmába, ahol neki kell oltalmaznia a vámpírok királynőjét és királyát, a természetfölötti fajta hatalmának letéteményeseit. Az ő szemével látjuk a pogány Róma bukását, Nagy Constantinus császár győzelmét, az Örök Város barbár kifosztását, a dögvész förtelmes utójátékát. A reneszánsz szépségében feltámadó Mariusból festő lesz, aki veszedelmes, de boldog életet él a halandók között, kitárva szívét Botticellinek a nagy festőnek, Biancának, az igéző kurtizánnak, és titokzatos fiatal tanítványának, Armandnak. Ám sorsa a mi korunkban dől el, az őserdő mélyén, ahol a világ első vámpírjainál keresi az igazságot…
Vér és arany (Vámpírkrónikák 8.) 64 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2001
Kapcsolódó zóna
Enciklopédia 7
Szereplők népszerűség szerint
Marius de Romanus · Avicus · Mael
Kedvencelte 10
Most olvassa 3
Várólistára tette 81
Kívánságlistára tette 86
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
Régen nagyon szerettem Mariust, így nagyon kíváncsi voltam erre a kötetre. Igaz, hogy teljesen összerakott történetet eddig nem hallottunk róla, hanem mindig más könyvekből egy-egy részletet, hol az ő szájából, hol máséból, aki megosztotta vele az öröklétet egy darabig. Nem is éreztem annyira nagy szükségét egy tisztázásnak, de nem is bánom, hogy elkészült a mű.
Nem érzem, hogy túl sok információt kaptam volna a kezdeti évek után. Azokat az oldalakat nagyon szerettem, jó volt újra azokban az időkben járni, látni a császárság virágzását és bukását és közben Marius mellett csendesen festegetni. Később pedig azok az évek voltak a legrészletesebbek, a leghangsúlyosabbak, amiket már ismertünk, csak ezúttal egy másik szemszöggel találkozhattunk spoiler. Néhány esetben viszont ez elgondolkodtató volt, szinte élesen más, mint amit a másik szereplőtől hallhattunk spoiler.
Újabb szereplőket vonultatott fel Rice, mintha nem is lezárni akarna egy szálat, hanem újakat beleszőni. Zavart is, hogy valakiről semmit sem tudtunk meg a későbbiekben. Avicusra bővebben is kíváncsi lettem volna, hiába volt a korához képest teszetosza. A többi új vérivó pedig szörnyen irritált. spoiler
A végére furcsán összecsapott lett nekem a történet. Pedig Marius nagyon jó mesélő, Thorne pedig jó hallgatónak bizonyult. Zavaros volt számomra a végső lezárás is. Az ilyen közjátékokat nem igazán tudom hova tenni.
Újraolvasás volt, mert kell a hangulata. Marius, Marius…! Újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat, utána pedig nagyon tud szenvedni. Ettől még nagyon kedvelem.
Az illatos méz édes nedűjével csábító, az ókori Róma gyöngyházfényével csillogó, szerelemtől súlyosan fűszerezett és az érzelmek kusza, törékeny fonalaival átszőtt, ékkőként ragyogó mesével ajándékozza meg figyelmes hallgatóját Marius, a több ezer éves nemes, patríciusi lélekkel bíró ősvámpír. Ezen alkalommal az ő gyémántkemény szívének rejtett rezdüléseit ismerhetjük meg, feltárva előttünk a végletekig nemes lélek vívódásait, bizonytalanságait, melyeket a többiek elől vastag márványpajzzsal rejt el. Így karaktere a legkevésbé sem deformálódik, ahogy elnyeri mélységét, sőt még inkább szimpatikussá válik az örök úriemberré átlényegülő Marius, aki kétségeit és lelki drámáit, nézetletéréseit, mindig a lehető legnagyobb diszkrécióval és nagyvonalúsággal kezeli. Úgy osztogatja aranyát, mint manapság a szórólapokat szokás és teremtényeit,- akik előtt saját vérének izgatóan hívogató selymével adózik –, nemcsak minden erejével, hatalmával és tudásával, hanem lelkével és szívével ajándékozza meg. Marius, egy tökéletes arisztokrata, aki élni akar és rátalált a hatalmas titokra, hogy hogyan lehetséges ez, mégpedig örök boldogságban és megértésben.
Anne Rice halhatatlan tehetségének hű bizonyítéka ezen regény. A tökéletesen megrajzolt karakterek mellett, fontos erénye az írásnak a lenyűgöző és magával ragadó történet. Mesés, korhű és csodálatos olvasmány, tele drámával, csatákkal, kísértő ősi legendákkal. Csodálatosságát számomra egyetlen felleg árnyékolja be, az Armanddal való kapcsolatának alakulása, Velencét követően. Azonban minden más tekintetben egyszerűen, tökéletes.
Nem volt rossz, hogy megismertük teljesen Mariust, az ő szemszögéből elég átfogó képet kaptunk a történtekről.
De a vége… Számomra kicsit érthetetlen volt.
A plusz novella jól jött, bár nem teljesen értem, miért pont itt van…
Nagyon meglepődtem mivel fejlődött ez a sorozat.
Az első részét olvastam tetszett, egy egészen realisztikus mese, egy-két-négy vámpírral de alapjaiban maradt a valóság talaján.
Nem emlékszem tettem e volna régebben ilyet, de a sokadik kötettel folytattam az olvasást, sajnos a mostani várólistámba nem fér bele az egész sorozat, pedig érdekelne.
A realista meséből egy egész álomvilág keveredett, ami végigvitt kedvenc korszakaimon, járt Egyiptomban, az ókori Rómában, Bizáncban és Velencében.
Márkus szemével látjuk az élő történelmet, megismerhetjük a mindenkori felsőbb osztályok életét.
Közben kibontakozik az Anya és Apa kultusza akiket gondozni kell.
Ez a könyv most nagyon megtalált volt benne minden amit szeretek egy kis történelem, kis dráma, és izgalom.
Olvastam reggel, este sőt sikerült még az alkonyatban is, akkor jöttem be magamról megfeledkezve mikor megtámadtak a szúnyogok, legalább egy kis vér én is adtam a közért :)
Egyszer, ha a várólistám engedi ezt a sorozatot biztosan végigolvasom.
Nekem ez még mindig öt csillag.
Már amikor a Lestat-ban megismertem Marius-t, akkor az egyik kedvenc szereplőmmé vált, és már akkor alig vártam, hogy megismerjem a teljes történetét. Neki megadatott az, amire szerintem többen is vágynánk, leélhetett több életet is a legkülönbözőbb korokban, más-más országokban.
Persze neki is mindig megvoltak a saját gondjai, de mégis mennyi mindent megélt és megtapasztalt.
Lehet, hogy nem ez a könyv fő mondanivalója, de engem ez nagyon elvarázsolt…
Meg kell hagyni, Marius nagyon jó mesélő, szinte faltam a lapokat, Thorne-al együtt hallgattam az évszázadokon átívelő történetet. Összehasonlítva ahogy Armand mesélte és ahogy Marius ….. ég és föld a különbség. Sehol egy túlzásba vitt elmélkedés, vallási eszmefuttatások tömege. Azt mondanám, a Lestat a vámpír színvonalát súrolja. Egyedül a vége miatt fél pont levonás, spoiler Értelmetlen ez így nekem.
Szeretem Anne Ricet, és az egyik legnagyszerűbb vámpír író akit valaha olvastam. Mégsem tudom, maximálisra értékelni. Ez az írása. nem tartozik, a számomra legkedvencebb írásai közé. Nem tudott, folyamatosan lekötni, még akkor sem, ha a kedvenc karakterem(Marius) történetét dolgozza fel, akkor sem.
Rice teremtményei közül Mariust valahogy mindig kedveltem – csak úgy lazán, a háttérből. Mikor elkezdtem olvasni a könyvet, örültem, hogy a szerzőstílusával kivételesen könnyen megbirkóztam, de örömöm Marius történetének előrehaladtával egyre apadt. Csalódtam benne, nem az, akinek „ismertem”. A különböző történelmi korok iránti rajongásom segített megmenteni a regényt, de mesélőjével szemben mostantól gyanakvó leszek.
A Vér és Arany az utolsó klasszikus vámpírtörténet Anne Rice tollából. Már korábban is kezdett átalakulni az írónő, de itt már tényleg érezni, hogy nem szívesen írja a vámpírokat, egyszerűen csak befejezi a történetet, ahogyan illik. Ettől függetlenül Marius története jó, egyedi, és végre betölti a hézagokat is, hiszen róla tudtuk eddig is a legtöbbet, és mégis a legkevesebbet, mindenkihez köze volt, de senkihez sem eleget (Pandora, Armand, Lestat, Akasha, Mael…).
Anne Rice vámpírregényeiben van valami eredeti. Persze a vámpírsztorik nem maiak, rengeteg mítosz van vérszívó démonokról, és az első valamire való írásos emlék is Mary Shelley Frankeinstein-jével egyidős (állítólag annak az ötlete egy Svájcban töltött este fogant meg, amikor is néhány barátjával és persze férjével együtt Mary rémtörténetekkel szórakoztatta egymást, és később ezeket szinte mind meg is írták, ki novellában, ki regényben). A téma akkor sem lett túl felkapott, amikor elkészült Bram Stoker Drakulája, és a huszadik század elején is inkább csak filmadaptációkban voltak vámpírok, vagy egy-egy horrorszerző egy-egy rövid története valamiféle hasonló teremtményről. Ilyetén egyedülálló Anne Rice műve, hiszen a vámpírláz a 90-es évek végén indult be igazán, és ő addigra már egy komplett világot megteremtett, és ebben még ma is különbözik a legtöbb témában hasonló szerzőtől.
A világa egyrészt jóval túlmutat a vámpírok puszta létezésén, amit a legtöbb mai szerző nem ritkán kifelejt. Szintén ritka az eredettörténet, általában elbagatellizálják, hogyan is jöttek létre a vámpírok, vagy belekevernek más ötleteket is, ha egyáltalán szóba hozzák a témát. Hatalmas különbség a helyszínek megválasztása, a szereplők jelleme, és maga a regény típusa is, míg Anne Rice művei rendszerint drámák, addig a legtöbb mai vámpírregény misztikus thriller, romantikus, vagy egyszerűen lányregény kategóriába illene. Ezzel szorosan összefügg, hogy a szerző sokkal inkább szépirodalmi szerző, mind a modora, mind az írásmódja inkább hasonlít a klasszikus írókhoz, mint a modernekéhez.
Végezetül pedig, a témát mindig gondosan választja meg, és minden szereplőnek pontos háttértörténetet ad, ami elkerülhetetlen egy időben ide-oda ugráló történetben, és ha nem is elsőre, de a végére segít minden szereplő motivációit, érzéseit megérteni. Nem fél attól, hogy apróbb dolgokban önmagának ellentmondjon, épp azért, mert a könyveit nem ő írja, csak ’álnév’.
Népszerű idézetek
Képzeld el, hogyan hatott volna a halandó szívekre, ha megmutatkozom hidegségem teljében, hófehér bőrömmel, villámló kék szememmel, én, az ezerötszáz éves vámpír! Szóval a kenőcsök ügyét nem lehetett félvállról venni.
Szobákat béreltem a városban, megvásároltam a drogistáknál a legfinomabb, színezett krémeket, aztán rákentem őket a bőrömre, gondosan ellenőrizve a hatást a létező legjobb tükrökben. Hamarosan kikevertem a legjobb mixtúrát, amely nemcsak fagyos fehérségem besötétítésére volt alkalmas, de visszahozta a legapróbb redőket és szarkalábakat.
Nem is tudtam, hogy még megvannak rajtam az emberi mimika barázdái. Kimondhatatlanul örültem nekik. Egészen tetszetős kép nézett vissza rám a tükörből.
Sok asztal töltötte meg a szo-
bát, illetve lehet, hogy egyetlen széles asztal volt, ám ez nem látszott, mert egy kicsinyített táj fedte
el, amelyben voltak hegyek, völgyek, falvak és városok. Apró fák nőttek rajta, sőt még parányi cser-
jék is, sőt itt-ott hó fehérlett rajta, mintha az egyik faluban tél lenne, a másikban tavasz.
Szorongott számtalan ház is ebben a tájban, némelyikben fények
hunyorogtak, és voltak szipo-
kázó tavak is valamilyen kemény anyagból, ami a víz ragyogását utánozta. Alagutak fúrták keresz-
tül a hegyeket. Acélsínek kanyarogtak ebben a pöttöm vadonban, és a síneken apró szerelvények fu-
tottak, amelyeket látszólag ugyanolyanan vasból készítettek, mint ennek a nagy, modern világnak az
igazi vonatjait.A csepp világon egy vérivó uralkodott,
9. - 10. oldal
Igen, átok az emlékezet, ugyanakkor a legnagyobb ajándék. Mert ha elveszíted az emlékeidet, elvesztettél mindent.
18. oldal
„Menj Egyiptomba – parancsolta ez az összeégett isten, ez a sebesült isten – és keresd meg az Anyát! Fejtsd meg, miért küldte ránk ezt a szörnyű tüzet, amely az egész világon összeégetett minket!”
– És ez az Anya volt a Gonosz Királynő, aki a Megszentelt Magot hordozta magában – összegezte Thorne.
Letettem az ecsetemet. Bámultam a befejezetlen képet. Mintha újabb Pandora emelkedett volna ki Daphnéból. Fájó szívvel gondoltam rá, hogy Daphne megszökött a szeretője elől. Mekkora bolond voltam, hogy én meg a magamétól szöktem meg!
97. oldal
A sorozat következő kötete
Vámpírkrónikák sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Dacre Stoker – J.D. Barker: Dracul 89% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Borzalmak városa 86% ·
Összehasonlítás - Jim Butcher: Főbenjáró 93% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Éjszakai műszak 88% ·
Összehasonlítás - George R. R. Martin: Lázálom 88% ·
Összehasonlítás - Stephen King: A Setét Torony – Callai farkasok 87% ·
Összehasonlítás - Bram Stoker: Drakula 85% ·
Összehasonlítás - Christie Golden: A ködök vámpírja 85% ·
Összehasonlítás - Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei 84% ·
Összehasonlítás - Matt Ruff: Lovecraft földjén 77% ·
Összehasonlítás