Táltos (A Mayfair boszorkányok élete 3.) 82% 77 csillagozás

Szinte egymás után olvastam végig a három kötetet, és a befejező könyvre sem lehet sok panaszom.
Lezáró kötetnek készült, látszik is rajta, amit talán az első könyvben 20-30 oldalon keresztül fejtett volna ki az írónő, itt kicsit szűkösebbre fogta. Ezzel persze nincs baj, csak Anne Rice-t ugye azért olvasunk, mert igényes, mesélős, és mellesleg a ma már teljesen elcsépelt paranormális témát szuperjól közelíti meg. (Ha nem a legjobban.. – szerintem).
Nálam mindenképpen életmű olvasás lesz, úgyhogy most következzenek a vámpírok :)

Ez a kötet annyira semmis volt. Olvasmányos volt, mutatott érdekes karaktereket, vagy inkább egyet, Mary Jane-t, de amúgy meg felesleges körítés (befejezés?) volt. Nagyon untam a spoiler, meg magát a karaktert spoiler is. Nem kellett volna ezt már így és ilyen formán. Végig sejthető volt az is, hogy spoiler. Emiatt elég keserű szájjal fejeztem be a kötetet, inkább csak azért siettem vele, hogy végre a végére érjek, tartogat-e még valami meglepetést, de hát persze semmit. Meg érzem, hogy most egy kicsit bele is fáradtam Rice-ba, de magamat ismerve valószínűleg hamar összekapom magam, hogy újra felvegyem a vámpírokkal a fonalat.

~*~

Összességében a trilógia nem rossz, a Mayfair-boszorkányok meglehetősen érdekesek, nagyon szerettem róluk olvasni. Az első rész volt a legjobb, a családtörténet, a rejtélyes spoiler kísértet, de utána… Ez az egész spoiler számomra nem volt kielégítő magyarázat. Tetszik, ahogy a múlttal összeszövi a szálakat, ad történelmet nekik, mítoszt, legendát, de… valahogy nem, nekem ez kevés volt, nem tetszett. A Talamasca jobb megismerése sem nyerte el a tetszésemet spoiler, nem annyira érdekelt, pláne a harmadik kötet közben spoiler.
Sajnálom, hogy ilyen véget ért, mert szerintem többet és jobbat is ki lehetett volna hozni belőle. Tény, hogy nem egy egysíkú, tucat boszorkány-szellem fantasy, de úgy érzem, Rice még azt is jól, érdekesen, a kategóriából kiemelkedve tudta volna megírni spoiler, mintsem ezt. Lehet, máskor jobban megtalált volna, ha nem a vámpírok közé ékelve olvasom, de jelenleg… Kár érte.

Ez már jobban tetszett, mint az előző, azt hiszem, kedvelem a táltosokat, ha meg kihalunk miattuk, so be it, ilyen az evolúció :P

A Mayfair boszorkányokról szóló mese záróakkordjaiként Ann Rice idevarázsolta ezt az egészen egyedülálló történetet, amely nemcsak más szintre és megvilágításba helyezte az eddigieket, hanem mindemellett egy új legendát alkotott. A szinte szokásosnak mondható igéző hangulatvilág ezen írásban is jelen van. A megjelenő új karakterek nemcsak fontossá, hanem szimpatikussá is tudnak válni. Közülük egyértelműen kiemelkedik a vakmerő és zseniális Mona, aki Rowan mellett betölti a második női főszereplő helyét.

Mindemellett „szemtanúi” lehetünk egy ősi faj több ezer éves történetének és vezetőjük drámájának, s ami ebből kialakul az előző két könyv mondanivalójára is erős hatást gyakorol. Méltó zárása ennek, sajátos történetnek, ami az előzmények tükrében teszi tökéletessé ezt a krónikát. Hívogató, misztikus, csábító világával utánozhatatlan olvasási élményt nyújt.

Végre nincs a képben Lasher. Igaz, említésként itt van, de végre egy igazi táltos veszi át a szerepét, aki sokkal inkább kedvelhető. Ashlar elszigetelte magát az emberektől és így sebezhetővé vált velük szemben, kissé gyermekien is szemléli a körülötte történő dolgokat, annak ellenére, hogy nem mai darab. Sajnáltam őt, amikor kiderült, hogy az egyetlen női táltos se tud már velelenni és így még magányosabbá vált. Itt jön el az „amikoris” pont.
Mona és a „kicsi” Morrigan. Hát ez a rész kissé kiakasztó volt, bár megszokhattam volna már az Anne Rice által teremtett világban. Morrigan idegesítően tudálékos volt, miközben egy gyerek szintjét ütötte.
De azért kíváncsi vagyok, mi lesz a Mayfair családdal, szóval jöjjön a Merrick.

Nem először olvastam a Táltost, most valahogy nem volt rám olyan hatással, mint az első olvasás alkalmával. Valószínűleg mivel tudtam, hogyan lesz vége, nem tudott akkora feszültség alatt tartani. De ettől függetlenül 5 csillagos – csillagos 5-ös, még mindig kedvenc. Rice világa – az a rengeteg féle faj, teremtmény, klán, élőlény – lenyűgöz, magával ragad, beszippant és nem ereszt. Bárcsak sose lenne vége a történeteinek!

A Mayfair boszorkányok élete a trilógia címe, de a ez a harmadik rész inkább Ashlar története. Sokkal szimpatikusabb táltos, mint Lasher volt. Maga a táltos-teremtéstörténet kicsit nehezen emészthető még mindig, de ettől függetlenül tetszett. Mona egyre szimpatikusabbá vált a végére, Morrigant viszont legszívesebben lecsaptam volna. Sajnálom, hogy vége lett, mert van még potenciál az Ashlar szálban.

Pont az „i-re”. Ez a Táltos. Persze mind tudjuk, hogy ezzel nincs vége. Sosincs vége, ha Anne Rice-ról van szó. Ez a nő úgy tud bűvészkedni a szereplőivel, hogy pontosan tudod, hogy… áhhh… nem is tudsz semmit. Mindig jön valami váratlan, amire nem számítottál, bekebelez a történet. Minden, mindennel összefügg, mint egy végtelen pókháló. Már meg sem kísérlem kibogozni, de pont így jó.

Csodás. Magyar embernek, felemelő érzés ilyen csodás leírást olvasni legendáris szuperembereinkről, a táltosokról. Én az eredeti, angol változatot olvastam, sokszor napokig meg sem tudtam mozdulni mellőle. Olyan részek is vannak ebben a könyvben, hogy komoly kutatásra ösztönöztek a táltosokat illetően.
Ha a magyar változata is ugyanolyan, mint az eredeti, akkor csakik ajánlani tudom.

Rice és az ő boszorkányai, táltosai, vámpírjai, múmiái, kitudjamilyei… Imádtam! :)