Pandora, a vámpír (Új vámpírtörténetek 1.) 80% 64 csillagozás

Tanulságos kis kirándulás az ókori Róma világába :) Mindez egy páratlan eszű fiatal nő szemén keresztül – duplán príma :) Nagyon bírom Pandorát – végre egy értelmes főhősnő, aki nem csak sírni tud, sőt. Mostantól ígérem, kicsit óvatosabban fogok a YA fantasy alkotásokkal bánni.

Nem rossz, de nem nekem való. Én túl fiatal vagyok az ilyen könyvekhez. Lehet, hogyha előbb születtem volna, egy kicsit más korba akkor szeretném.
Valahogy nehézkes a szöveg is meg úgy minden.
Nem tudok rosszat mondani rá, egyszerűen csak én nem vagyok elég érett (?) hozzá.

A könyv előtt is, után is furcsán kívülállónak érzem Pandora karakterét – jó lett volna egy kicsit jobban elhelyezni a világban. De azért nem volt rossz – a mostanság divatos „álvámpírok” között igazi megkönnyebbülés nekem egy-egy Rice kötet. :)

Ez volt a 2. Anne Rice könyv, amit olvastam. Teljesen magával ragadott. Lestat után Pandora és Marius a kedvenc karakterem ebből a világból.

Hát Isten hozott a sötétségben, David. Isten hozott Shakespeare „változékony hold”-jának birodalmában.

Pandora istennő krónikája… mennyire szükséges is ez, hogy a maga teljességében lássuk az egész Vámpírkrónikákat, hiszen ő, bár persze a klub tagja, mégis azzal a cinikus közönnyel szemléli őket, amely valószínűleg az életben maradását jelentette akkor a Királynő előtt. Pandora kétezer év távlatából vezeti végig a cselekményt, a legidősebb élő vámpírok egyike akkor már, mikor megkezdi utazását vissza az időben, és természetesen neki is van mit mondania, amivel kiegészítheti Marius elbeszélését. Mindig is szerettem az ókori Rómát, Anne Rice nagy precízióval eleveníti fel ezt a kort, mégsem ragadva meg ennél a hangsúly szempontjából, mert Pandora bonyolultabb annál a kornál, mint amibe beleszületett, de persze, ahogyan a többiek esetében is, ez az ő személyiségét is meghatározza még a XXI. században is.
Ami megfogott benne először, a humoron és az intelligencián kívül, az az, hogy saját vámpírkultuszuk spirituális jellegét erősíti, amely egyetlen másik társánál sem jelentkezik, persze rajta kívül egyik sem imádta istennőjeként az Anyát, de mégis, ez a dolog teljesen meghatározza a pozícióját az egész Krónikákban.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A „Pandora, a vámpír” egy érdekes utazás az ókori Rómába és a Kelet Királynőjének is nevezett Antiokheiába Pandorával, a legendás Millennium Gyermekével.

A kor bemutatása egész jó lett. Semmiképp sem szándékozta a regényt teletűzdelni mindenféle száraz történelmi adatokkal az írónő, miközben a releváns politikai eseményeket ismertette, ahol szükséges volt. Érdekes volt az is, ahogy Pandora által az írónő ábrázolta a későbbi császárokat, egyszersmind Róma tündöklését és hanyatlását.

Pandora karaktere izgalmas volt. Egy igazi tűzről pattant kis menyecske tekintélyt parancsoló intellektuális és retorikai képességgel. Mindenesetre váratlanul ért, hogy az egyébként is rövid könyv ilyen részletesen és sokat foglalkozott halandó életével, miközben a vámpír létének csak egy kis szeletét ismerhettük meg.

Az Ozirisz és Ízisz motívumot próbálta az írónő még érdekesebben artikulálni, mint tette ezt az „A Kárhozottak Királynője” című művében, azonban ezek már szinte teljes mértékben ismert tények voltak. Ezért is lepődtem meg azon, hogy Pandora életének szinte kizárólag csak a korai szakaszáról szólt a regény, mert így rákényszerítette magát Anne Rice, hogy ismételgesse önmagát, miközben egyrészt megfosztotta magát a kevésbé vagy egyáltalán nem ismert időszakok bemutatásától, másrészt attól, hogy új regénye igazán újszerűként hathasson.

Önmagában így tehát sokkal érdekesebb regény a „Pandora, a vámpír”, mint a Vámpírkrónikák ismeretében. A regény ettől függetlenül kellemes és élvezetes olvasmány volt számomra.

Igéző történelmi kalandra csábít ezen olvasmány, az ókori Róma színektől, élettől, filozófiától és erkölcsöktől sziporkázó világába. Egy olyan korba, amikor sokat számított a becsület és hűség. A történet főhőseként az eddigi könyvekben már megemlített titokzatos, gyönyörű vámpír, Pandora tetszeleg.

Zabolátlan, vakmerő jelleme egyértelműen kiemeli őt a középszerűség mocsarából. Pandora karaktere kissé nehezen bontakozik ki, azonban a könyv felétől ellenállhatatlanul érdekes jellem lesz, a történet előrehaladtával párhuzamosan. A szereplők itt is szinte már tökéletesen megrajzol személyiségek, mintha csak a tinta börtönébe zárták volna őket. A regény egyik nagy erőssége, hogy elég teret és időt biztosít ahhoz, hogy karakterei kiforrják magukat.

A másik az az egészen egyedi és magával ragadó írói stílus, amivel Anne Rice eme munkájában is megörvendezteti olvasóit. Hol egyszerűségében, hol bővelkedő szóvirágaival teremti meg a valóság illúzióját. Arra késztetve olvasóit, hogy próbáljon meg az általa mesterien megformált karakter, tökéletesen kiforrt gondolatvilágába belelátni és mi több, a fejével is gondolkozni.

A történet igéző és izgalmas. Gyönyörű érzés volt szinte látni magam előtt megelevenedni az ókori Rómát, s azt érezni, hogy Pandorán keresztül én is részese vagyok. Mindazonáltal az az érzés kerített hatalmába a könyv letételekor, hogy szívesen olvasnám tovább. Valamint talán nem kápráztatott el annyi új dologgal, mint általában. A történet nagy része, a már a Kárhozottak Királynőjéből megismert eseményeken alapszik. Mindazonáltal tökéletes elegyét alkotja azon komponenseknek, amik egy egyedi, izgalmas történet megalkotásához szükségesek.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A könyvnek a borítója (2008) nagyon szép, bár nem Pandorát ábrázolja, hanem Akasát, legalábbis szerintem, a könyv elolvasása után. De csalódtam. Nagyon untam. Talán még soha nem vártam így egy könyv végét. Azért bevallom, Anne Rice-hoz hű vagyok, a sorozatot folytatni fogom. Nem kedvelem Pandorát. Nem érdekelt ennyire mélyen a története. Azt a részt szerettem, amikor elmesélte azt, hogy konkrétan hogyan lett vámpírrá, más megvilágítást is kapott egy kicsit Lestat és Marius története. De semmi több. Jobb lett volna, ha valamelyik könyv egy része inkább, hiszen annyi könyvében olvashattunk más emberektől történeteket. Na hát, Pandora története pont egy ilyen kis fejezet lehetett volna. Lehet, hogy öreg vámpír, de a szememben akkor sem ért meg egy misét ez a könyv.

Nem ez lesz a kedvenc Anne Rice-kötetem, de kétségtelen, hogy nagyon élveztem, főleg az ókori világról, társadalomról szóló leírások miatt. Magát a történetet kicsit rövidkének, kidolgozatlannak tartottam, de Pandora személyisége kárpótolt ezekért a hiányosságokért: számomra immár ő a legszimpatikusabb női vámpír a Vámpírkrónikák univerzumában. :)

Nagyon tetszett! Úgy, ahogy van.