Interjú a vámpírral (Vámpírkrónikák 1.) 86% 437 csillagozás

A vámpíroknak mostanában elég rossz a presztízsük.
Mindenféle romantikus tinisorozatba/könyvbe bepakolják őket, és közben elfelejtik, hogy a vámpír attól vámpír, hogy vért szív.
Elég sokan, ha meghallják azt, hogy „vámpíros könyv”, elborzadnak, mert valami színvonaltalan valamit várnak. És azt hiszem legtöbbször igazuk is van.

Ne feledjük el, hogy a vámpírok ugyanolyan kitalált lények, mint például az angyalok vagy a zombik. A fantasyk és a mesék tele vannak ilyen nemlétező lényekkel (beszélő szamár? fabábúból kisfiú?), mégis szeretjük őket. A vámpírok ősi, eredetileg félelmetes lények. Anne Rice fogta magát, és írt először egy novellát, majd pedig ezt a regényt egy vámpírról, aki elmondja élete történetét egy halandónak. Ez a vámpír elég a napon, és nem tököl, hanem öl. Persze hatalmas lelki válságokon megy keresztül, hiszen gyilkolni nem olyan egyszerű, mint azok gondolják, akik még nem tettek ilyesmit.

Rice felépít egy külön kis univerzumot, ami elképesztően sokrétű, mély, és szerintem még hihető is. Modern mese, akárcsak a Harry Potter sorozat. Csak talán jobb.

A nyelvezete gyönyörű (ez a fordító érdeme is), a [vámpír]lélek legapróbb rezdüléseit is úgy ábrázolja, hogy szinte mi is érezzük azt, amit egy vámpír érez vérszívás közben. Halhatatlan (több értelemben is) szereplőket teremt: Louis, Lestat, Claudia és Armand egyedülállóak. Néhányukat óhatatlanul is megszeretjük olvasás közben. Ha van egyáltalán olyan, hogy szépirodalom, akkor ez a könyv teljesen pozitív értelemben az. Ez után a könyv után ki ne szeretne akár csak néhány napra is vámpír lenni? Csak a napfény hiányozna…

Na kérem. Végre egy történet, amiben igazi vámpírok szerepelnek, akik emberi vért szívnak, gyilkolnak, elégnek a napon (nem csillognak), és tükrözik a pszichológusok azon kijelentését, ami szerint a vámpírok az emberek perverz vágyainak kivetülései. Egy történet, amiben a vér még az életet és a szenvedélyt jelenti. Egy történet, amiben elképesztő karakterek vannak, akik mindenféle szemszögből megmutatják a vámpírlétet. Egy történet, aminek a végén nem arra jutunk, hogy mindennél jobban szeretnénk vámpírok vagy vámpírok feleségei lenni…

Mostanában irtó sok a vámpíros könyv, érdekesebbnél érdekesebb történeteket olvashatunk róluk. Vámpírokról, akiket elfogadott a társadalom és palackozott vért isznak, vámpírok, akik rendesen köztünk járnak iskolába és vámpírok, akik tökre nem vámpírok, csak így szólítják őket. Eléggé felkapott téma lett ez mostanában, úgy hiszem, hogy most majd a zombik fognak előtérbe kerülni. Nem mondanám, hogy örülök annak, hogy ezeket a régi, fantasztikusan jól kitalált (?) lényeket átváltoztatják és új külsővel ruházzák fel. Nem kívánok semmilyen másik könyvre vagy sorozatra akármire célozni ezzel, én mindig a régi dolgokat szeretem. Így van ez a könyveknél, bútoroknál és a történeteknél is. Számomra egy vámpír gonosz és vért szív, elég a napon és nem ódzkodik attól, ha valakit meg kell ölnie vagy muszáj megölnie. Anne Rice tökéletesen és gyönyörűen írja le a könyvben a vámpírok életét és életmódjukat. Ezeket a régi szokásokat szeretem, de nem vetem meg, ha valaki új ötlettel áll elő, viszont az érző vámpír és a csak állatokat eszem vámpír nem igazán más, mint, amit már ezelőtt megírtak. Egy író/írónő csak fogta magát és kitalált egy hosszabb történetet ahhoz, amit már előtte papírra vetettek. Nincs ezzel baj, lehet valakinek más ötlete egy már létező dologhoz, lehet azt bővíteni, én csak azt szeretném, ha nem vesznének el a régi, eredeti, klasszikus vámpírok. Maradjanak az ÉJSZAKA sötét teremtményei és ÉGJENEK el a napon. Nem gondolom azt, hogy az ő érdekes történetüket ennyire meg kellene változtatni. Nem kell mindenből romantikus történetet alkotni, nem, ezek pont így jók, véresen és gonoszan.

Anne Rice pont ezért becsülöm és tisztelem, mégiscsak az elsők között volt, akik vámpíros történeteket írtak és még hogy! Az összes többi mélyen elbújhat mellette.

Anne Rice gyönyörűen írja le mind a külső, mind a belső tereket… kicsit olyan a stílusa, mintha egy modern Jókait olvasna az ember. A történet filozófiája, a benne rejlő gondolatok pedig mind figyelemreméltóak. Egyedül Louis stílusa és gondolkodása idegesítő néha, de megbocsájtható neki.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Szeretem a A.R. által alkotott vámpírokat. KEdvenc könyveim közé tartoznak azok az írások, de ez a számomra a mévadó történet, hogy ha már vámpírokról beszélünk. Ebbe minden benne van amit a vámírokról -úgy mondd- „tudunk”. Ezek a vámíprok nem csillognak-villognak egy kis naptól, és gyilkolásznak. Ezeknek a vámíproknak a vér és a gyilkolás a szenvedélyük forrása.

Nagyon jó a nyelvezete a történetnek, ahogy minden egyes szava emg van fogalmazva. Rég olvastam ennyire pontos, részletes és még is élvezhető könyvet, ahol adnak információkat tömkelegével de még sem vesztem el közöttük. És ehhez a vámíprokhoz senki sem akar feleségül menni.. ha meg igen, akkor keressen fel egy orvost :D

5/5 csillag jár Anne Rice-nak ezért a történetért! :)

Nem mondanám, hogy kötelező darab, de mindenkinek megéri elolvasni. Lestatban a végén hihetetlenül nagyot csalódtam, Louis pedig egyre inkább nőtt a szememben. A riporterrel pedig teljesen egyet tudok érteni. Ilyen elbeszélés után és is kipróbálnám, legalább egy éjszakára, hogy milyen lehet a vámpírlét.

Évekkel ezelőtt láttam a filmet, mégis olyan hatással volt rám, hogy a főbb eseményekre és karakterekre jól emlékszem. Már évek óta könyvben is el akartam olvasni, hisz mégis egy nagy klasszikus, amely sok íróra hatott.
A könyvben azt tetszett a legjobban, hogy a karakterek nem lettek angyalok, hanem ténylegesen gyilkosok (és bizonyos értelemben gonoszok) voltak. Tetszett, hogy Louis az elején sokat harcol azzal, mivé lett, bár nekem úgy tűnik elvesztette ezt a harcot, mégis kimondhatjuk, hogy a többi vámpírhoz képest, kifejezetten emberibb volt.
A karaktereken és a történeten kívül, még a nyelvezet is nagyon jó volt.
Az egyetlen, amit bánok, hogy csak most olvastam el, korábban kellett volna.

Két napja azon agyalok mit is írjak a könyvről.
Számomra nagyon nehéz volt olvasni. A sok elbeszélő rész, nem tudta felpörgetni az eseményeket.
Sajnáltam Louis-t, hogy olyan lágyszívű volt, viszont Lestat, velejéig gonosz (ha lehet ilyet mondani róla)
Claudia karaktere nekem nagyon nem tetszett. Egy tipikus elkényeztetett fruskát láttam benne. Ott volt még Armand, akit igazából nem tudok hová tenni. Pontosan ki is volt ő és mit akart valójában Louis-tól.
Lehet, hogy ott követtem-e el a hibát, hogy a könyv elolvasása előtt megnéztem a filmváltozatot, bár a szereplőket így sokkal jobban el tudtam képzelni, és azt kell, hogy mondjam, Kirsten Dunst nagyon jól játszotta Claudiát. Ugyanez igaz Louis-ra (Brad Pitt) és Lestat-ra (Tom Cruise) is.
Összességében egy nagyon komoly történet, ami semmiben sem hasonlítható a True Blood, Alkonyat v. Vámpírnaplók modern vámpírtörténeteihez.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Miután végigolvastam Louis történetet, nem akartam vámpírrá változni, de mégis megdöbbentett a történet. A könyv előtt láttam a filmet, így egy egyszerű, de szórakoztató történetet vártam arisztokratikus vámpírokról gyönyörű nyelven elbeszélve. De az Interjú több volt, sokkal több. Egy önmagában őrlődő lény legőszintébb vallomása. Bánatát, amely ugyanolyan halhatatlan, mint maga a lény, nem beszélhette el, magában kellett tartania, csak az újságírónak adott interjú alkalmával vallhatott. Több száz évig kellene magunkban tartani bajainkat, érzéseinket: Ez a hátborzongató, nem a sok vér és halál.

Fantasztikus ez a könyv, engem lebilincselt. Megbabonázott Louis, hogy képes volt megtartani emberségét, Lestat szépérzéke, Claudia gyermeki szépsége, és a benne rejtőző női bölcsesség. Bár Lestat meggyilkolása után a cselekmény kissé lassúbb lett, a végét pedig eltúlzottnak érzem, de így is egy remek történetet olvashattam.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ami leginkább megragadott az egész történetből, az a gyerekvámpír, Claudia szála volt, illetve az a különleges (és különös) szerelmi kapcsolat (szeretet), ami közte és Louis között feszült. Lényegében mindkettőjükben csak mély hála gyökerezett, nem fejteném most ki, hogy kiben miért.
Anne Rice egyedi. Nagyon sokszor megálltam és újra és újra elolvastam egy szakaszt vagy egy mondatot, mert egyszerűen olyan szépen ad hangot a gondolatainak – ott voltak a természeti ábrázolások, a vámpírok lefestése – hogy afelett nem tudtam átsiklani csak úgy. Igényes vámpírtörténet, és abszolút mindent megkaptam tőle, amit akartam, talán még többet is.