Anne Frank naplója 87% 419 csillagozás

Becsuktam a könyvet, és egy gondolat motoszkál a fejemben azóta is:
Mennyi érték, mennyi élet, mennyi remény, mennyi lehetőség, mennyi ember veszett oda egy őrült eszme miatt.
Különös állat az ember, néha szégyenlem, hogy közéjük tartozom, még ha magam nem is teszek rosszat mások ellen, de ez csak az én állas pontom, mások szerint lehet, hogy rossz vagyok. Nem akarok az lenni.

Egy nagyon okos, intelligens kislány naplója. Nekem nagyon sokszor eszembe jut, hogy mennyire szerencsés ember vagyok. Szerencsés vagyok, hogy nem kellett még háborút megélnem, és sohasem kellett rettegnem az életemért. Ez nekem történelem, de másnak a valóság volt. Ez döbbenetes.

Részlet @Pöttömpanni naplójából

hétfő, 2013. április 1.
Drága Naplóm,
pár hete @Hiranneth-től kölcsönkaptam Anne Frank naplóját. Meglátva a könyvet, anya összehúzta a szemöldökét, hogy óvatosan bánjak ezzel a könyvvel, mert depis leszek tőle. Hát bevallom, nem lettem, és ezen valóban sokat dilemmáztam, hogy akkor most bennem van-e a hiba, vagy sem?
És most nekiállhatnék felsorolni anya hibáit, ahogy Anne is csinálta – de nem teszem. Nem ez a lényeg most, a könyvről szeretnék írni, és fogyóban van a Signetta tollam is…
Ha összességében nézem, tetszett ez a könyv. Hihetetlen volt belegondolni, hogy én kinyithatom az ablakomat, és szívhatok friss levegőt, és kimehetek az utcára, és bátran köszönhetek a szomszéd néninek. Nagyon hálásnak kell lennem ezért.
Anne személye nem mindig volt szimpatikus. Hülye dolog, de magamból (és az én egykori naplóbejegyzéseimből) indultam ki, és nem tudtam neki elhinni, hogy ez a „megváltoztam”-dolog, amit sokszor leírt, valóságos változást jelent. Ez van…

Mindenesetre tetszett, sokat kaptam tőle, amit szeretnék megőrizni magamban. A hálát, a reményt, és az életbe vetett hitet. :)

Dorka

Amit nem tanítanak meg az iskolában történelem órán, azt megtanulom a könyvekből, amiket elolvasok…

Egyszer csak elmúlik ez a szörnyű háború, s akkor újra emberek leszünk, nemcsak zsidók.

A holokauszt, akárhonnan nézzük, rémes dolog. Idős emberek visszaemlékezését olvasva ugyanúgy, mint belepillantva egy fiatal lány naplójába, aki előtt még ott lett volna az élet. Anne nagyon aranyos, okos, érdeklődő lány, és – úgy éreztem olvasás közben – tud őszinte lenni a naplójával. Annak idején nekem ez sem ment. Még a naplómba leírtakat is háromszor meggondoltam. Szomorú történet, és helyes ez a kislány, de az irodalmi értékét sajnos nem tudom három csillagnál többel jutalmazni.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy vidám arc a milliós zsidó tömegből Anne Franké. Amikor elkezdtem olvasni, nem tudva semmit Anne koráról, fel voltam készülve a szenvedésekre, ehelyett egy cserfes, lázadó, ugyanakkor hihetetlenül kíváncsi, nyitott, önelemző és végtelenül szertelen lánnyal találkoztam, aki a náci németektől megszállt Hollandia szívében bujdokol családjával a hátsó traktusban. Elszorult a szívem, amikor a jövőjéről szőtte ábrándjait, szerelmekről és nagy utazásokról, és a napló, amely olyan színes volt, hirtelen megszakad azzal a száraz ténnyel, hogy Anne-ék rejtekhelyét felfedezték és két hónappal a németek bukása előtt ez a hihetetlen tinilány egy táborban hal meg. Anne hihetetlen tehetséggel volt megáldva, kiváló érzékkel festette meg a bezárt/összezárt emberek jellemrajzát, konfliktusait, ha túlélte volna, nagy író lett volna belőle.

Klasszikus, és a klasszikusokról mindig nehezen írok.
Anne Frank naplójában leginkább az érett gondolatvilága fogott meg. 15-16 évesen én sokkal gyerekebb voltam. Az irónia iránti érzéke, amilyen szellemesen ír a hétköznapokról, ilyen lehetetlen körülmények között is… komolyan, hiába klasszikus, Anne Frank akkor is egy igazi lány tudott maradni – és az is marad mindörökre… Annyira szomorú, ha belegondolok: idős néni lenne most, ha élne még; ennél is szomorúbb, ha arra gondolok, miért nem öregedhetett meg…
:{

Drága Anne,
Szóhoz sem jutok…Milliók olvassák a műved szerte a világon, és hogy Kitty ilyen népszerűséget szerzett Neked, az nem véletlen! Hihetetlen milyen világot társz elénk, pedig csak 70 év telt el!
Csodaszép ez a könyv. Néhol humoros és gyermekien bájos, néhol szívfacsaróan szomorú, máskor pedig felnőtteket megszégyenítően érett.
Most mennem kell, de minden elismerésem a Tiéd!
délibáb

Amikor olvastam, nagyjából pont egyidős voltam Anneval, így még megérintett a naplója. Nem volt könnyű akkoriban élni és embernek maradni.
Ez a könyv volt az első „igazi” találkozásom a Holokauszttal, és meghatározó élmény maradt számomra a mai napig.

Egyfolytában Kosztolányi Ötévi fegyház című novellája lebegett a szemem előtt… Öt órai fogság után is elveszti az ember az eszét. Ők pedig 2 éven keresztül bujdostak. Szörnyű…

Nagyon tanulságos volt ez az élmény, amit ennek a naplónak köszönhetek. Talán csak annyit mondanék, hogy minden fiatal, 14-16 évesek, körében kötelezővé tenném ezt a könyvet, sokkal könnyebben megértenék mi és hogyan zajlott akkor, illetve fiatalként mik zajlanak bennük, mert ez az idők során nem változott semmit. Én pedig, szégyellem magam, hogy nekem csak most jött be az életembe Anne.
Az utószó érintett meg legjobban. Azt hiszem még egy jó darabig a hatása alatt leszek.

”Miért költenek naponta milliókat a háborúzásra, miközben az egészségügyre, a művészekre és a szegényekre semmit nem fordítanak? Miért kell itt éhen halnia embereknek, mikor a világ más részein rájuk rohad a fölös élelmiszer? Ó, mitől bolondult meg az emberiség?”

„Magam is látom esténként, ahogyan derék, ártatlan emberek zokogó gyerekekkel az utcán menetelnek, és csak menetelnek, néhány fickónak a parancsszavára, akik addig ütik-verik, gyötrik őket, míg már szinte földre nem roskadnak. És nem kímélnek senkit, öregembereket, gyerekeket, csecsemőket, állapotos nőket, betegeket sem, vonulnak mindnyájan a halálba vezető úton.”