Agnes Grey 102 vélemény





„Grey kisasszony különös teremtés; sohasem hízeleg, sohasem dicsér nagyon; de ha kedvezően szól róluk vagy bármilyen tulajdonságukról, akkor biztosak lehetnek benne, hogy helyeslése őszinte. Többnyire nagyon engedékeny, csöndes és békés természet, de bizonyos dolgok kihozzák a sodrából: ők persze ezzel sem igen törődnek, de jobb nem felingerelni; ha ugyanis jókedvű, akkor szívesen beszélget velük, kedvesen, és néha, a maga módján, szórakoztatóan is viselkedik… Minden témáról megvan a véleménye, és ehhez szilárdan ragaszkodik – véleménye gyakran nagyon unalmas; ugyanis mindig azon jár az esze, hogy mi a jó és mi a rossz; furcsa tisztelettel viseltetik a vallási dolgok iránt, és érthetetlen módon kedveli a jó embereket” – így vélekednek Agnes Greyről, a fiatal nevelőnőjükről, az elkényeztetett úrfiak és kisasszonyok.
Anne Brontë, híres nővéreinek, Charlotte-nak és Emilynek legfiatalabb testvére, szintén megírta a maga „guvernant”-regényét – hiszen maga is a korabeli szegény papkisasszonyok szokásos útját járta: az otthoni szűkös kenyeret mi mással egészíthette volna ki, mint hogy elszegődött nevelőnőnek módos családok többnyire neveletlen – és nem egyszer nevelhetetlen – csemetéi mellé. Anne azonban nem részesülhetett hősnője, Agnes boldogságában: fáradozását, törődését életében nem koronázta siker és szerencse. Fiatalon elérte őt is a Brontë család ősi ellensége: huszonkilenc évesen vitte el a tüdővész. Verseket írt és két regényt. Nővéreinek hírneve sokáig elhomályosította, de az utókor végül felismerte érdemét; könnyű, világos stílusa, derűs, higgadt életszemlélete átsüt minden során, és maradandó olvasmányélménnyé avatja mindkét regényét, az erősen önéletrajzi ihletésű Agnes Grey-t (1846) csakúgy, mint főművét, a Wildfell asszonyát.
| Kiadás | ISBN | Oldal | Fordította | Illusztrálta | |
|---|---|---|---|---|---|
| 9630734258 | 202 | Gy. Horváth László | Ugrás | ||
| 9639475408 | 262 | Gy. Horváth László | Ugrás | ||
| 9789632671314 | 220 | Gy. Horváth László | Ugrás |

Most olvassa
Most nem olvassa senki.
Várólistán 39
Kívánságlistán 16
Aktuális kihívások
| Kihívás | Résztvevők | Véget ér | |
|---|---|---|---|
| Olvassunk Brontë-könyveket! | ★ | 405 | 2012. december 31., 19:00 |
| Név a címben | ★ | 249 | 2013. április 30., 23:59 |
Népszerű értékelések
Hát ez nem igazán. Annak ellenére, hogy a „szürke” nevelőnő szemével láttatott társadalomkritika, az elbeszélő finom iróniája, de humora sem megvetendő. Mindezt azonban számomra majdnem semlegesíti az az éles határ, ami a szereplőket egymástól elválasztja: egyik oldalon a gazdagok és szépek, a felszínesek és műveletlenek, másikon a szegények és kevésbé szépek, a mélyek és műveltek. Itt az erkölcstelenek és a képmutatók, ott az erkölcsösek és az igazak. Ez utóbbiak kivétel nélkül mélyen vallásosak. Árnyalatok nem nagyon vannak – szinte vártam, lestem, mikor látja meg Agnes a rossz, csintalan, dacos és önző gyermekben is a gyermeket, mikor mutat egy csöppnyi jóindulatot, megértést. De könyörtelen maradt, és nem bizonyította erkölcsi fölényét azokkal szemben, akik vele szemben könyörtelennek bizonyultak.
Agnes Grey nevelőnő – mégsem láttam az egész regényben egy tanítványt sem, akire ebben a minőségében hatott volna. Amennyire lenézik munkaadóik társadalmi helyzete miatt, épp annyira nézi ő is le azokat erkölcsi magaslatáról. Mintha egyáltalán nem létezne átjárás a két kategória között. Végül az állhatatos és erényes itt is elnyeri jutalmát – ahogy az „természetes”. Agnes pedig bizonyítja, hogy tanulékonyabb, mint volt tanítványai: figyelmét nem kerüli el, Weston új aranyórája, mely a régi ezüstöt helyettesíti. Talán egy kis (ön)irónia?
Ez volt az első Bronte regény, amit életemben elolvastam (kb. 15 évesen), és ez is volt az, ami a legkevésbé tetszett. Most jöttem rá miért is. Egy 15 éves tinilánynak egy ilyen könyvnél az a lényeg, hogy a főszereplő megtalálja-e a boldogságot, magyarán a szerelmi szál az „izgi”. Ebbe a regényben a szerelmi szál annyira nem kap főszerepet, ahogy az erre áhítozó elvárná. 8 évvel később olvasva, már nem ez a lényeg, ezért felfedeztem a könyv több, fontosabb mondanivalóit is.
Jóval több, mint szenvelgő leányregény, történet a nevelésről, vagy annak hiányáról és a rossz nevelésről, szól a vallásosságról és az egyházról, szól a szépségről és lélekről. Megbúvó társadalombírálat, korrajz (ha úgy tetszik). Félelmetes, hogy sok esetben – főleg a nevelés és vallás, és hát szépség dolgában – semmit sem változtunk, úgy 160 év alatt. Számos jelenetet átlehetne ültetni modernebb környezetbe, de a lényeg nem változna. Azt hiszem a Bronte regények ezért sem fognak elavulni, mert minden korban lesz mondanivalója és nem csak szerelmi téren.
Anne Bronte Agnes Grey c. regényével tudta, hogy 15 éves kislánynak nem fog a szívéhez nőni, de várt 8 évet, hogy megmutathassa, hogy igenis van ő olyan jó, mint nővérei.
Valóban annak van igaza, aki azt mondja, hogy más ez a regény, mint a másik két Bronte lány műve. Nekem azok közelebb is állnak a szívemhez.
Ebben a regényben nagyon erősen kijön a vallásosság (ezt a szót ki nem állhatom, de csak ezzel tudom jól behatárolni), a megélt hit, ami meglepett a másik két regényt tekintve (tudom, nem kéne összehasonlítgatni őket, de nem bírom ki), szinte minden oldalon szerepelt utalás Istenre, a Bibliára. Szerintem a korabeli társadalmi viszonyokat nagyon jól tükrözi, teljesen bele tudtam élni magam a nevelőnő személyébe. Lányregénynek lányregény, de nem voltak benne szirupos nyálömlenyek, mi több az összes „romantika” az utolsó 2 oldalba sűrűsödött, de az egészet áthatotta valami lagymatag epekedés, olyannyira, hogy néha kedvem lett volna jól felrázni esetlen főhősünket. Könnyed, de félő, hogy mély nyomot nem hagyott.
A bonyodalom teljes hiánya, az ebből adódó lineáris történetvezetés és az erőteljes szürke egér- beütéssel rendelkező főszereplő ellenére azt mondom, hogy erre a könyvre a legmegfelelőbb szó: a 'kedves'. Mert az. Mintha egy példabeszédbe oltott kevéske romantikus történetet olvasna az ember, ahol a jó kötelezően magához veheti a csupor mézét, a „gonosz” pedig bűnhődik. Persze mindezt úgy, hogy közben olyan örökbecsű igazságokkal találjuk szemben magunkat, mint például a mára már klisének számító „a szépség belülről fakad”- elmélkedés. Nem hiszem, hogy ez már akkoriban is ennyire elcsépelt lett volna, de kicsit zavart ez az egész könyvet átitató tanító jelleg.
Ettől függetlenül, mint mondtam: kedves. Igazi gyógyír lehet egy-egy magába forduló embernek, pont a fentiek miatt. Ennek ellenére (bár eddig még csak egy könyvet olvastam mindegyik nővértől) azt mondom, hogy a másik két Bronte-lány jobb. Annál is inkább, mert az Üvöltő szelek az egyik kedvenc könyvem.
Nekem nagyon tetszett, bár már olvastam egyszer ezer éve, és nem ártott felfrissíteni. Tipikus Bronte regény, és alig várom, hogy a másik könyvét is olvashassam a Wildfell asszonyát.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Egyszerű, világos, lényegre törő. Semmi felesleges leírás. Mintha csak tényeket olvasnánk, de így is sikerült jó jellemrajzokat adnia. Nem volt könnyű dolga nevelőnőként. Az egész könyvben fontos szerepet kap a vallás, mi a jó és mi a rossz. A romantika is épphogy megjelenik, a szerelmi vallomás sem nagyívű szónoklat, de azt hiszem Agnesnek nem is tetszett volna olyan formában. Sajnálom, hogy a való életben neki nem jutott ilyen szép befejezés. Nem lehet összehasonlítani a nővérei írásaival, de valahogy ebből is kiérződik, hogy Bronte alkotás.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Sokszor nem szimpatizáltam ezzel a leányzóval. Valószínűleg azért, mert rögtön az elején bevallja, mennyire nyámnyila és – mea culpa –, és nem szeretem az ilyen embereket. De a könyv mégis függőséget okozott, csak olvastam és olvastam. Azért a Bloomfield kölkök galádsága és a Murray kisasszonyok fennhéjazása kiverte nálam a biztosítékot.
Látszik, hogy Anne is papkisasszony volt, hiszen számos hosszas bibliai utalással és idézettel találkozhatunk. Azt viszont nem értem, hogy mondhat olyat egy lelkész, hogy valaki ne olvasson otthon Bibliát, mert úgyse érti meg???
Agnes érzései belőlem sokszor szappanoperisztikus hatást váltottak ki, de tudjuk, hogy minden zsák megtalálja a maga foltját.
Nem tudom, miért emlékeztem úgy erre a könyvre, hogy nagyon jó, de második olvasásra már inkább rövidsége ellenére is unalmasnak és vontatottnak tűnt, de az is lehet, hogy csak a sok vallásosság miatt volt élvezhetetlen számomra a történet, és valamiért úgy éreztem, mintha ezt csak úgy összecsapta volna az írónő.
1 kommentVigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Miközben szomorkodunk egy ifjú nevelőnő kiszolgáltatottságán és szurkolunk neki, hogy érjen révbe szerelme oldalán, valójában egy nagyon realista, valóságos könyvet olvashatunk. Fegyelmezés, tisztelet és tiszteletlenség, szegénység és igaz érzelem. Még a mi világunkhoz is van köze.
Anne Bronte első regénye – jó lenneelső könyvként ilyen remeket írni!
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az első fejezet tetszett, aztán az utolsó két fejezetig nagyon nem bírtam. Nem vagyok egy erőszakos teremtés, és elítélem a gyerekek verését, de a Bloomfield gyerekeket úgy arcon vágtam volna. (hogy lesz így belőlem jó családsegítő?) Aztán jöttek a Murray kisasszonyok…. hát ők legalább nem voltak olyan agresszívek. Viszont az utolsó két fejezet miatt, mikor végre valójában is megjelent a szerelmi szál öröm volt olvasni =)
8 kommentNépszerű idézetek
Minek gondolok én annyit valakire, aki sosem gondol rám? Nem ostobaság ez? Nem helytelen? De ha ilyen nagy gyönyört jelent nekem, hogy rá gondolok, s ha ezeket a gondolatokat magamban tartom és nem zaklatok velük senkit, mit ártok és kinek?
Tizenhetedik fejezet
Az emberi szív olyan, mint a gumi: egy kicsitől is feldagad, de a nagyon soktól sem pattan meg. Ha a semminél alig több is megzavarja, a mindennél alig kevesebb kell, hogy megtörje. Akárcsak testrészeinkben, szívünkben is elementáris életerő testesül meg, amely megvédi a külső erőszaktól. Minden ütés, amelybe belerezdül, csak megkeményíti a következő csapás elviselésére; pontosan úgy, ahogy az állandó munka is megkeményíti a kéz bőrét és megerősíti izmait ahelyett, hogy tönkretenné.
113. oldal
A megszokott társaság, mint tudjuk, nagy hatást gyakorol az ember gondolkodásmódjára és viselkedésére. Akiknek cselekedetei nap mint nap a szemünk előtt zajlanak le, akiknek szavai nap mint nap a fülünkbe csengenek, azok természetszerűleg- noha talán akaratunk ellenére, lassan, fokozatosan, szinte észrevétlenül- arra indítanak bennünket, hogy úgy viselkedjünk és úgy beszéljünk, ahogy ők.
103.o
„Ez aztán az eget verő ostobaság… még cáfolatot sem érdemel… merő képzeletszülemény, szégyellhetnéd magad! Ha tekintetbe vennéd cseppet sem vonzó külsőd, tartózkodó mogorvaságod, ostoba félénkséged, amelyek miatt minden bizonnyal hidegnek, unalmasnak, esetlennek és rossz természetűnek tartanak, ha ezeket már az elején tekintetbe vetted volna, akkor sosem dédelgetsz ilyen nagyra törő gondolatokat; de mivel ostoba voltál, bánd meg az egészet, és többé ne is halljunk erről a butaságról!”
174. o.
Én azt gondolnám, hogy hódításból elég egy is; sőt, az is sok, ha a hódítás nem kölcsönös.
81. oldal
…eltöprengtem rajta, miért jut oly sok szépség azoknak, akik rosszra használják, s miért tagadtatik meg azoktól, akik a maguk és másik javára tudnák fordítani.
Tizennegyedik fejezet
– A legnagyobb boldogság – felelte ő – máris osztályrészem… megvan hozzá a lehetőségem és az akaratom, hogy hasznos legyek.
114. oldal
– Lehetséges, hogy valamikor még találkozunk – folytatta. – Nem fogja bánni, ha ez bekövetkezik?
129. oldal
… már ismerem egyházközségem minden hölgyét s ebben a városban is sokakat, látásból, hallomásból pedig még többet; de feleségnek egyik sem illenék hozzám: ilyen teremtmény csak egy van, és ez maga; tudni szeretném, mi erről a véleménye.


