Lány ​a sötétben 101 csillagozás

Anna Lyndsey: Lány a sötétben

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Anna ​normális életet élt: az ambiciózus brit lány keményen dolgozott köztisztviselőként, épp lakást vásárolt és szerelembe esett, amikor is nyomasztó tüneteket kezdett észlelni magán. Ahányszor csak bekapcsolta a komputerét, az arca égni kezdett, idővel pedig már semmilyen mesterséges fényt nem viselt el a szervezete, sőt a napfényre is allergiássá vált.

Most, kilenc évvel az első szimptómák jelentkezése után, Anna – ha rosszabbodik az állapota – egy befüggönyözött lakásban él teljes sötétségben, és csak szürkületkor és hajnalban merészkedik az utcára. Hogy ez az ingerszegény élet milyen is valójában, arról vall az igaz történet alapján született Lány a sötétben.

Az írói álnév mögött megnyilvánuló elbeszélő saját tapasztalatait osztja meg velünk, és miközben sötét gondolatait sem titkolja el előlünk, együtt fedezhetjük fel vele a színeket is ebben a kietlennek tetsző világban. Mi több, megláthatjuk a fényt is, hiszen a könyv nem csupán életrajzi regény, de egy… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Libri, Budapest, 2015
352 oldal · ISBN: 9789633108062 · Fordította: Farkas Krisztina
>!
Libri, Budapest, 2015
348 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633103593 · Fordította: Farkas Krisztina

Kedvencelte 3

Most olvassa 5

Várólistára tette 90

Kívánságlistára tette 90

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Mrs_Curran_Lennart P>!
Anna Lyndsey: Lány a sötétben

Tetszett a könyv, pedig nem történt benne semmi izgalmas, nem öltek meg senkit és űrlények sem jöttek. Viccet félretéve ez egy életrajzi könyv, annak ellenére, hogy az írónő álnéven ír. Szörnyű lehet egy ilyen betegség, ami az élet legegyszerűbb örömeit is lehetetlenné teszi. Amikor valaki annyira érzékeny a napfényre, sőt, minden fényforrásra, hogy még többrétegű ruházatban sem tudja elviselni. (Rosszabb, mint vámpírnak lenni.) Anne az elmúlt tíz év fordulópontjait, érdekesebb történeteit osztja meg velünk. Annyira ritka a betegsége, hogy azt sem tudják az orvosok, hogy mit kezdjenek vele. Óriási önfeláldozást követel meg a szerelmétől, hogy Anne-ről gondoskodjon. Elképzelni sem tudom, hogy milyen lehet így élni, pedig ezt a betegséget már több filmen is feldolgozták. Az egyik egy fiatal motoros fiúról szólt, akinek bőrét szintén nem érheti semmilyen fény, annak sajnos szomorú vége lett. Pete nélkül Anne élete is sokkal nehezebb volna. Elgondolkodtató történet, egyszer érdemes elolvasni.

9 hozzászólás
Nita_Könyvgalaxis>!
Anna Lyndsey: Lány a sötétben

Az ember hajlamos rá, hogy sajnálja magát, hogy összehasonlítsa másokkal a sorsát, és azt hozza ki, hogy neki mennyire rossz, hogy XY mennyivel szerencsésebb. Aztán jön egy hasonló történet, mint a Lány a sötétben, amitől akkora pofont kap, hogy a fal adja a másikat.

Szerencsére nem csalt a radarom, ez a könyv tényleg egy olyan történetet mesélt el, amit minél több embernek kellene megismerni. Bár Anna Lyndsey nem ezen a néven, de tényleg létezik, és a leírt események megtörténtek. Elképzelni sem tudom, milyen lehet, mikor egyik nap még normális életet élsz, majd másnap csak annyit veszel észre, ég az arcod a monitorod fényétől… Utána pedig a teljes sötétségben találod magad.

Hihetetlen, mennyire erő és kitartás van Annában. Hogy bár teljesen reménytelennek tűnik a helyzete, ő mégis kitart, és kidolgozza, hogyan is lehet élni és túlélni úgy, ha a tested csak minimális fényt tud elviselni. Viszont nem titkolja el azokat a gondolatait is, mikor legszívesebben feladná, mikor inkább választaná az öngyilkosságot, minthogy tovább éljen.

Végig rettentően szurkoltam ennek a lánynak, hogy visszatérhessen az életbe, hogy kapjon egy újabb esélyt. Egyetlen délután alatt elolvastam a könyvet, ugyanis az utolsó sorokig nem eresztett a történet.
Odakint éppen süt a nap: amikor majd elhagyom a lakást, igyekszem majd minden cseppjét kiélvezni.

Amadea>!
Anna Lyndsey: Lány a sötétben

Mind a fényérzékenységhez, mind a szeborreához van közöm, de a könyv szerzőjéhez képest olcsón megúsztam. Nagyon olcsón.

Anna Lindsey köztisztviselő egy szokásos, dolgos munkanapon rémülten veszi észre, hogy a mesterséges fény (számítógép monitorja, neoncsövek) hatására lángol az arcbőre és piros foltok ütköznek ki rajta. Az óvintézkedések, kezelések ellenére az érzékenység fokozódik, már a természetes fény is irritációt vált ki belőle, és már nemcsak az arcán, de a testén is, bár látható gyulladás nélkül. A vizsgálatok megállapítják, hogy nem porfíriában szenved, de a tudomány itt megáll – egyrészt Anna annyira rosszul van, hogy képtelen elhagyni a lakását, másrészt a fényérzékenység eme fajtájára még nem találtak meg az általános (vagy bármilyen) gyógymódot. Így Anna azt teszi, amit minden elkeseredett beteg ember – kísérletezik magán, a reakcióiról naplót vezet és próbál épelméjű maradni, miközben a napjai nagy részét egy teljesen (védőfóliával, sötétítő függönyökkel) elsötétített szobában tölti, hangoskönyveket hallgatva és szójátékokat kitalálva.

Annak ellenére, hogy a megjelenése óta kíváncsi voltam a könyvre, volt bennem némi rosszmájú feltételezés az esetleges szenzációhajhász volta miatt – de, mit tagadjam, engem is ez a furcsa kórság indikált az olvasásra. Milyen pontosan ez a betegség? Hogyan éli meg az elszenvedője? Gyógyítható? Mondjuk, ha a betegség szokatlan voltára építene a könyv, vagy épített volna a kiadó, nem egy lenne a több száz másik kiadvány között, hanem ő is ott díszelegne a kigyúrt fickók összetett lelkivilágát magasztaló reklámok mellett. De erről szó sincs – se a reklámról, se a szenzációhajhászásról, ez a könyv csak pár fejezet az álnéven író Anna szokatlan életéről.

Nem összefüggő történetet olvashatunk; a fejezetek a betegségre, Anna gondolataira, a különféle játékokra, álmokra, a telefonbarátokkal folytatott beszélgetésekre tagolódnak, bár a gyógyulás-visszaesés szakaszairól kronológiai sorrendben ír. A stílusán érződik, hogy egy hétköznapi, írásban kevéssé jártas emberről van szó, a többi szereplő ábrázolása meglehetősen sematikus – az előszóban olvashatjuk, hogy a szerző megváltoztatta a neveket és a főbb tulajdonságokat,lehet, hogy ez az oka –, főleg Anna kedveséé, Pete-é – róla szívesen olvastam volna többet, hogyan éli meg ezt a furcsa élethelyzetet, nem esik-e néha kétségbe, miközben Anna folyamatosan gyötrődik, nem kellene-e elhagynia a férfit, hogy legalább az egyikük normális életet élhessen. Néha felbukkan egy-két szép kép, főleg a természetről, amelyek üdítően árnyalják a szöveg milyenségét.

Most is úgy jártam, hogy hiába vágytam könnyű olvasmányra, a tartalom miatt nem nagyon sikerült. Gyorsan lehet vele haladni, de olvasás közben elnehezedett a szívem. Rendkívül sok borzasztó betegség van a világon, de olyan kegyetlen dolog, amikor valaki meg van fosztva a napfénytől, és diadalként kell elkönyvelnie, hogy szürkület után kimehet a kertbe, hogy beszívja a világ illatát, vagy annyira el tudja viselni a fényt, hogy felmosson a fürdőszobában.

Hogy meggyógyul-e Anna? Akárcsak őt, minket is megrontott a művészet narratív struktúrája – megvolt a bonyodalom, várjuk a megoldást, a megnyugvást adó befejezést. Hogy az élet legalább néha részt vesz a fair playben, és nem azt válaszolja a „Miért éppen én?” kérdésre, hogy „Csak.” Gondoltam rá, hogy elmondom, de akkor hol lenne az izgalom… annyit viszont elárulok, hogy ugyan a szerelem sok mindenre gyógyír, de a puszik nem varázsolnak 50 faktoros fényvédelmet a bőrünkre. Muszáj volt a borítóra írni azt a nyálas mondatot?

A könyvet Nitától kaptam kölcsön, de ez nem befolyásolta a könyvről alkotott véleményemet.

tonks>!
Anna Lyndsey: Lány a sötétben

Néha elgondolkodom a sorson. Erről a könyvről azelőtt sosem hallottam, aztán egy nap munka után beugrottam a könyvtárba egy könyvért, hogy végül ez várjon rám az asztalon kikészítve és teljes mértékben áthassa a hetemet és elgondolkodjak az életemről, a munkámról, a világról. Pedig semmi ilyesmit nem terveztem magamnak előtte.
Elképzelem, ahogy a sötétben élő, néha a félhomályba kikuporodó lány a könyv fejezeteit körmöli sebesen, hogy aztán a megírt lapokat mások legépelhessék és hirtelen, mint aki szupererőre tett szert, érezni kezdtem magam körül a fényt. Sokszor olvastam megállóban várva, utazva, ergó sokszor ragyogó napsütésben, és szerettem azt képzelni, hogy a könyvet érő napsugarak valahogy Annát is elérik és erőt adnak neki.
A fogalmazásmód azonnal levett a lábamról és faltam minden fejezetet. Legszívesebben ujjongtam volna, mikor valami jobb dolog, javulás történt, a sötétség fájdalmát is éreztem. Alapból optimista természet vagyok, és mindig mindenből felállok, továbblépek, de ehhez szerintem nekem sem lenne elég lelkierőm.Csak csodálni tudom Annát, hogy milyen leleményes, erős és őszinte.

Szimirza>!
Anna Lyndsey: Lány a sötétben

A borító csodás és teljes mértékben illik a történethez. A történet…nos, nagyon sok minden jutott eszembe róla olvasás előtt, közben és után is. Fájdalmas átélni más „nyomorát”, miközben hálát adsz azért, hogy nem te vagy ő helyzetében, majd jön a „én mit tennék, ha így kellene élnem” rész. Egyetlen dolog zavart ebben a könyvben, de az nagyon…elhiszem, hogy emlékezetből írta és, hogy nehéz újra átélni az eseményeket, de az érzelmek megmaradnak, legalábbis meg kellene, hogy maradjanak … itt viszont sok esetben ez háttérbe szorul és elég száraz anyag van helyette. Ha nem így lett volna, 5 csillagot kapott volna.

Judy22>!
Anna Lyndsey: Lány a sötétben

Szép szavak a sötétben. megélt pillanatok, visszaemlékezések.
Színek és sötétség…

Csukd be a szemed!
Képzeld el így az életed.
Mit tudnál csinálni a rendszeres és megszokott szokásaidból?
Mi az ami a legjobban hiányozna neked?
A színek, a napsütés, az önfeledt mozgás, egy jól sikerült nyaralás, az olvasás, tv bámulása, barátokkal egy önfeledt kirándulás?
Mi történne ha szép fokozatosan mindenről le kellene szoknod?
Aztán néha visszakapnád, csak hogy tudd, mit veszítettél? Hogy fájjon a szíved az elvesztett dolgoktól…
Ugye, hogy így már nem is olyan rossz az életed és panaszkodásra semmi okod?
Ilyenkor érzem azt, hogy köszönöm az életem minden percét, lehetőségét.
Bővebben: http://adrikonyvmoly.blogspot.hu/2016/03/anna-lyndsey-l…

Lady_Hope I>!
Anna Lyndsey: Lány a sötétben

Még elképzelni is lehetetlen, hogy élném túl, ha nem láthatnám a zöld faleveleken táncoló fényt. Látni ahogy az épületek magukba szívják a napsugarakat, és a Nap arany glóriát fon minden nő hajába.
Még elképzelni is lehetetlen, hogy a fény az éltető erő, valaki számára egyet jelent a mindennapos küzdelemmel, a fájdalommal, és hogy valószínűleg soha többé nem láthatja a déli napsütést, és a bőrén nem érezheti a Napfény simogatását.
Számára a napfény ezer tűszúrás, kín, és gyötrelem.

Anna a mindennapok sötétségéből ír nekünk. Gyakran éreztem azt a könyv olvasása közben hogy olyan ez a regény mint a végtelen sötétség. Nincs eleje, nincs vége, egy időtlen komor végtelenség, ahova néha beszűrődik egy aprócska fénysugár.
A fénysugár gyakran a múlt, amikor még minden rendben volt. Sokszor a jövő, amikor minden rendben lesz, és örökké a remény, a jelenkor reménye, hogy végig tudom csinálni

Anna feltalálja magát. Okos nő. Rájön hogy otthon is tud dolgozni, ha zongoratanárnő lesz, örökké kutat a betegsége után, mindig kipróbál valami újat, új tudományosan kifejlesztett gyógyszereken át, a természetgyógyászatig.
És igen, megfordul a fejében hogy be kellene fejezni. Megölhetné magát.
De a gondolat nem gyengíti meg. Az hogy beszél róla csak erőssé teszi.

A stílusa nagyon kifinomult. Milliónyi hangoskönyvet hallgatott meg a sötétben, és sikerült olyan írói képességre szert tennie, ami talán, ha nem betegszik meg, sosem bukkan a felszínre.
A borító gyönyörű. Éj fekete apró ezüst csillagokkal, amik ragyognak a fényben.
A kötése remek, és tetszik hogy olyan kis könyvjelző is van benne szalagból.

De a fordító mindent visz. Ritka az ilyen alapos, kidolgozott, prózai munka. Nem csak lefordította, de szó szerint újraalkotta a könyvet magyarul. Tökéletes élmény.
Köszönöm. :)

(A mai szerencsesütim: Az élet szép. Tenéked magyarázzam?
Heltai Jenő: A néma levente)

Risus P>!
Anna Lyndsey: Lány a sötétben

Ezt a könyvet nem is tudom, hogy lehet-e normálisan értékelni.
Szerintem mindenki olvassa el! Komolyan!
Mindenki mást fog kiolvasni a sorok közül.

csokitorta>!
Anna Lyndsey: Lány a sötétben

Nálam emelte az a történet hangulatát, hogy tudtam, az írónő a saját, megtörtént esetét meséli el. Nagyon örülök, hogy erre esett a választásom a Könyvhéten, és hogy pont volt annyi pénz a pénztárcámban! Mindenkinek csak ajánlani tudom, viszont arra számítani kell, hogy nem mindig lesz a regénynek felhőtlenül boldog a hangulata. Kíváncsi vagyok, hogy mi lehet most Anna Lyndsey-vel, mert az utolsó oldalakon csak 2014-es adatok vannak megemlítve az állapotával kapcsolatban. Mindenesetre remélem, hogy jól van, hatalmas pozitív 'energiacsomagot' küldök neki!
Bővebb értékelés: http://varazstinta.blogspot.hu/2016/06/vedelmezom-sotet…

KBCsilla P>!
Anna Lyndsey: Lány a sötétben

Olvasás közben – jó szokásom szerint – jegyzetelgettem a gondolataimat, hogy a végén teljesen összeboruljon az egész – korán megfogalmazott – véleményem.
Íme:
1. Vannak közös vonásaink. Ahogyan Anna – is – azt képzeli, hogy nélkülözhetetlen a munkahelyén, legalábbis ha meg nem is áll, de lelassul az élet nélküle.
Aztán a zene. Amely elandalít, elgondolkodtat, de sokáig hallgatva a sírásba kerget, mert rájön az ember, hogy gyógyíthatatlan betegségében ő maga gyógyíthatatlanul magányos.
2. Több esetben érzem kapkodónak, átgondolatlannak. Csapong a helyszínek és a dátumok között. Hol esküvőt szervez, hol szójátékot játszik, hol kommandós krimit elemez érthetetlen hosszúságban.
3. Csodálkozom, hogy csak a könyv felénél kerül elő az öngyilkosság gondolata. Már régóta vártam rá, mikor jön el a mély depresszió, a kilátástalanság depresszív korszaka.

Innen nem számozok tovább, ugyanis a közepétől más szemmel néztem, illetve olvastam.

Mélyebb lett, érthetőbb, vagy csak megszoktuk egymást Annával.
Nem lehet egy leányálom ez a betegség, mint ahogyan egyik sem. De azért ez valami egészen más. Ezt szerencsére nem tudom – és nem is akarom – elképzelni.
Bezárva egész nap, mit egész nap, heteken, hónapokon, éveken, egy életen át a sötétbe.
Az se lenne csoda, ha belebolondult volna Anna, vagy legalábbis valóban öngyilkos lett volna.
A végén megértettem egyébként a csapongásokat is.
Egyetlen hibájának azt rovom fel, hogy többször indokolatlanul hosszan ecsetel egy-egy abszolút lényegtelen dolgot, de ez nem von maga után egyetlen csillagot sem, így marad mind az öt.


Népszerű idézetek

Böbbenet>!

A barátság úgy veti el magát, akár egy kicsiny, jelentéktelen mag, aztán idővel vastag gyökereket fejleszt, melyek körbefonják az ember szívét. Ha egy szerelem véget ér, a fát egy mozdulattal kirántjuk; a művelet fájdalmas, de tiszta. A barátság csendben fonnyad el, és mindig van remény, hogy újjáéled. Csak hosszú idő elteltével vesszük észre, hogy halott, és még évekkel később is száraz, megbarnult rostokat húzgálunk ki a mellkasunkból.

131. oldal

Lady_Hope I>!

A sarkon álló ciprus tollas csúcsa kettényílik, majd újra összeforr, és esőpermettel szórja be a felhős, lámpafénnyel foltozott eget.

217. oldal

1 hozzászólás
nicolete>!

Minden e világi dologban ott rejtőzik az öröm, és arra vár,
hogy felfedezzük.

bolka>!

A barátság úgy veti el magát, akár egy kicsiny, jelentéktelen mag, aztán idővel vastag gyökereket fejleszt, melyek körbefonják az ember szívét.

131. oldal

Kókuszka>!

Az Állam az a hatalom, amely anélkül, hogy az engedélyünket kérné, rendelkezhet velünk, az a hatalom, amely ad és megtagad, a hatalom, amelynek kegyéért csak folyamodni lehet, kérni sohasem.
Ha túl kevés nyomorúságot mutatsz, nem fogják elhinni, hogy gondjaid vannak. Ha viszont túl sokat, akkor hivatalosan flúgosnak számítasz.

312. oldal

1 hozzászólás
Böbbenet>!

Rendkívül nehéz teljesen besötétíteni egy szobát.

(első mondat)

Lady_Hope I>!

A napot nézem. Az visszanéz rám. Valami leírhatatlan megy végbe közöttünk.
Ősi ellenségek tárgyalnak először egymással. Az ember hirtelen összetalálkozik az utcán a régi szeretőjével, évekkel azután, hogy összetört a szíve. Mintha terroristákkal tárgyalna, az asztal túlfeléről belenéz egy gyilkos szemébe, miközben tudja, hogy ebben az ügyben egymáshoz vannak láncolva, és kénytelenek rátalálni a modus vivendire.
Állok az ösvényen a patak mellett. Előrenyújtom a kezem a látóhatár felé.
-Szervusz, nap – mondom.

240. oldal

KBCsilla P>!

Nem akarok tudni semmiről, ami arra emlékeztet, hogy mekkora kudarc az életem.

nicolete>!

A szerelem az értelem számára áthatolhatatlan.
A szavak pedig csodálatosak.

Zsuzsanna_Buday>!

Amikor a végére érek egy könyvnek, nem tudok azonnal belekezdeni egy újba. Minden könyvnek időre van szüksége, hogy leülepedjen a fejemben, hogy megemésszem, akár egy többfogásos ebédet. Tiszteletlenségnek tűnne a szereplőkkel szemben, ha túl gyorsan továbbállnék – végtére is órákat töltöttem a társaságukban, megismertem a történetüket, és tanúja voltam életük fontos pillanatainak.

18. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Sándor Erzsi: Szegény anyám, ha látnám
James Bowen: Bob, az utcamacska
Elif Shafak: Az eltűnt fák szigete
Kate Morton: A tóparti ház
S. J. Watson: Amnézia
Jojo Moyes: Az utolsó szerelmes levél
Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?
Natascha Kampusch: 3096 nap
Isabel Wolff: Mesés ruhák kalandjai
Dan Brown: A Da Vinci-kód