Egy ügyefogyott, dadogós, fiatal arisztokrata, egy anorexiás festőnő, egy zseniális, ám fölöttébb morcos szakács, valamint az életből kifelé tartó, emlékeibe visszavonuló nagymama – az élet sodrába beilleszkedni képtelen, magányos emberek. Az arisztokrata megmenti a lány életét, a lány a szakácsot és a bolondos arisztokratát, s együtt megszépítik a nagymama utolsó hónapjait, majd némi bukdácsolás után ők maguk is rálelnek a boldogságra. A helyszín egy hatalmas, kongóan üres párizsi lakás – á la Utolsó tangó Párizsban –, egy bűbájos vidéki házacska, a párizsi elegáns éttermek konyháinak hajszolt mindennapjai, és maga Párizs a nyüzsgő, lüktető életével, megkopott varázsával. Szellemes, könnyed, néhol megrázó történet a szerelem és a barátság felszabadító erejéről, és arról, hogy csak akkor vagyunk szabadok, ha nemcsak adni, hanem kapni is tudunk. Egyedül nem megy, de együtt talán sikerül – erről szól Anna Gavalda új könyve, mely rövid idő alatt óriási siker lett Portugáliától…(tovább)
Együtt lehetnénk 223 csillagozás
Eredeti mű: Anna Gavalda: Ensemble, c'est tout
Eredeti megjelenés éve: 2004
Kedvencnek jelölte 101
Most olvassa 6
Várólistán 193
Kívánságlistán 93
Kölcsönkérné 1
Népszerű értékelések
És akkor ez most felkerült Az igazi Madeline és Az időutazó felesége mellé. Képletesen és fizikai valójában is. Annyira egyszerű és szép és reményt adó. Otthon éreztem magam a könyvben. Még ilyet, még, még. (Újraolvasós lesz. Olyan, amit talán évekig fogok dédelgetni, mielőtt újra belekezdenék megint. Talán. Vagy holnap lekapom a polcról megint.)
Azt hiszem, ezt többet mond minden szónál:
Tovább mennék, veled mennék tovább,
tört emlék csupán egy töredék.
Egy kis melegség marad utána még.
Ahogy a kék ég elkopik a ködös télben,
úgy megélem fájdalmam elfogyni az ölelésben.
Édesbús és megrendítő történet két lélek egymásra találásáról. Imádom. További Gavalda könyveket szeretnék. Beleszerettem a stílusába, a hangulatába… olyan franciás, ami mindennél többet jelent nekem. A való életet írja le mindenfajta erőlködés és kesergés nélkül. Felemel, megsirat, megnevettet, szívre derít. Imádom. :)
Tényleg igazán romantikus történet, de mai szemmel nézve. Megtanulhatjuk általa, hogy csodák mégis vannak, mindig van remény és együtt minden könnyebb. Nagy elhagyatottságunkban és bánatunkban is találhatunk értő fülekre, egy jó nagy vállra, amin kisírhatjuk magunkat- ha nyitottak vagyunk. És persze talán mindenki számára eljöhet a szőke herceg, aki persze sosem herceg és csak ritkán szőke, ezért talán nehezebben ismerjük fel.
Az epilógus előtt még kedvencnek jelöltem volna. Az epilógus után már nagyon gondolkoztam a csillagozáson. Valaki, aki nem képes élni a saját életét, de csodálatos módon rendbe tudja rakni másokét. Pont most kellett nekem ezt olvasni? Egy Majla Sándor vers jutott eszembe olvasás közben: http://moly.hu/idezetek/4204
Ugyanazok a gondolatok kergetőztek a fejemben, mint a 35 kiló remény olvasása közben. Minek vállal gyereket az, aki nem képes felnevelni? Milyen fontos lenne egy gyereknek, hogy gyerekkorában igazán szeressék, figyeljenek rá! Miért, kinek a hibájából csúszik ki egy élet? Helyre lehet hozni a múltbeli hibákat? Lesz valaha önbizalma annak, akiben soha nem bíztak?
ezt a könyvet már egyszer úgy három éve félretettem, mondván, hogy a filmet már láttam. valóban, nehéz volt akkor elvonatkoztatni amelie-től, meg az egész filmes hangulattól, így erre a könyvre rá kellett számolnom három évet, hogy kézbe tudjam venni. nyilván azóta meg ilyen szentimentális vén szar lettem, merthogy ez a könyv tulajdonképpen majdhogynem, hogymondjam, na, szóval, hát, nem is annyira rossz.
Nagyon értékes, nagyon szép könyv…
Filmen láttam már néhány éve, és az is tetszett. Most a regényt olvasva is csak azt tudom mondani, hogy a film remekül megragadta a könyv hangulatát és mondanivalóját. Olvasás közben végig magam előtt láttam Tautou kislányosan bájos arcát, meg a morcos szakácsot alakító jóképű színészt is. És ez így olyan klassz volt!
Csodálatos történet ez arról, hogy lehetsz bármilyen „elfuserált”, valaki számára te vagy a megmentő herceg…persze csak ha észreveszed a másikat! Mert jó lenne megtanulni, hogy nem elég a saját sebeinket nyalogatni, hanem meg kell látni a másikat, akinek szintén vannak sebei! Ez a könyv is tele van ilyen sérült emberekkel, akik egymásnak elhozzák a gyógyulást, és amíg észrevétlenül gyógyítanak a jelenlétükkel, a megértésükkel, az elfogadásukkal, addig maguk is meggyógyulnak.
Szeretném, ha mindenki elolvasná és megértené ezt a könyvet.
Sok-sok Gavalda könyvet szeretnék még olvasni…remélem, a többi is ilyen jó!
ez volt az utolsó Gavalda könyv, amit olvashattam. elfogyott, nincs több :(((
és nekem most vmiért ez a legjobb. nagyon tetszett! nem nagyon tudom ész érvekkel alátámasztani – egyszerű, de mégis különleges, megható, mély, szép …
nem is akartam befejezni, az utolsó 30 oldalt vagy 2 hétig olvastam :)
Nem tudom miért, de előítéleteim voltak ezzel a könyvvel kapcsolatban. Szerencsére jól sült el, faltam a lapokat. Jó humorral megírt könyv. Emellett romantikus is, de bizonyos határokon belül, ami életszerűvé teszi. De lehetséges a valóságban, hogy ilyen emberek egymásra találjanak? Hát, remélem igen… :)
Ismeritek Kányádi Sándor Három széklábát? „Egyik: Billeg, másik: Ballag, harmadik meg: Billegballag…”. Pont ilyenek a könyvben szereplő alakok is. Az anorexiás festő-takarítónő, a dadogó nemes és a magát macho-nak mutató szakács. Három szerencsétlen sors, három nyomorúságos, megsebzett, ingatag egzisztencia. Mégis, amikor az élet (és megint a Fátum, mint már annyiszor máskor…) rendelése szerint egyszercsak egymás mellett találják magukat, bonthatatlan szövetséggé, megoszthatatlan barátság-kötéllé sodródnak össze. És a három, egyenként ingatag székláb nem bizonytalan és nem csatlő-botló többé. Két oldalról támogatják és kétfelé támogat – tökéletes egyensúly. Egyensúly, amitől dönteni mer, cselekedni mer, élni mer.
Csodálatos könyv. Szívmelengető, lélekemelő, megtisztító, hitújító olvasmány. Aki teheti, vegye kézbe, élje át.
Népszerű idézetek
A kéz jó dolog.
Nem kötelezi el azt, aki odaadja, és megnyugtatja azt, aki elfogadja.
576. oldal
– Franck!
– Igen?
– Nekem hat húgom van.
– Igen, és?
– Úgyhogy egészen egyszerűen csak azt tanácsolom neked: hagyd. Amit a nő akar, azt isten akarja.
– És ezt ki mondta?
– Ez egy közmondás…
– Na, kezdődik! Az agyamra mentek az idézeteitekkel!
334. oldal
Az a Pokol, amikor nem láthatod azokat az embereket, akiket szeretsz.. Az összes többi nem számít.
347. oldal
– Igazad van, nem sikerülne. Tényleg jobb, ha elhúzol. De hadd mondjak neked két dolgot, mielőtt jó utat kívánnék: az első éppen az értelmiségiekkel van kapcsolatban: könnyű beleszarni a pofájukba. Állati könnyű. Általában nem túl izmosak, meg aztán nem is szeretik nagyon a verekedést. Nem izgatja őket jobban a csizmák döngésénél, a kitüntetéseknél vagy a nagy limuzinoknál, tehát nem túl nehéz. Elég csak kitépni a kezükből a könyvüket, a gitárjukat, a ceruzájukat vagy a fényképezőgépüket, és akkor már nem is jók semmire ezek az élhetetlen alakok. Egyébként ez a diktátorok első dolga is: összetörni a szemüvegeket, elégetni a könyveket és betiltani a koncerteket; nem kerül nekik sokba, és későbbi bosszúságtól menekedhetnek meg általa… De tudod, ha értelmiséginek lenni azt jelenti, hogy az ember szereti képezni magát, szeret érdeklődő, figyelmes lenni, szeret valamit csodálni, valamin meghatódni, és megpróbálni megérteni, hogy áll meg a lábán ez az egész, és megpróbál kicsit kevésbé hülyén lefeküdni, mint az előző nap, akkor igen, teljes hittel vallom: nem egyszerűen értelmiségi vagyok, hanem büszkén vállalom, hogy az vagyok. Sőt, állati büszkén. És éppen azért, mert okostojás vagyok, ahogy te mondod, muszáj volt elolvasnom a motoros újságjaidat a klotyón, és ezért tudom, hogy az új behemót R 1200 GS-nek van egy kis motoros bigyulája, ami lehetővé teszi, hogy szennyezett olajjal is menni tudjon…Á…
288. oldal
Jobb család volt ez, mint egy igazi, mert ezt ők akarták, ők választották, ők harcoltak meg érte, és cserébe csak annyit kellett tenniük, hogy így, együtt boldogok legyenek. Nem, még csak nem is kellett boldognak lenniük. Már nem voltak ilyen nagyigényűek. Csak együtt voltak, ez minden. És már ez is több annál, amit reméltek.
434. oldal
Nincs olyan bánat, amelyet egy könyv ne tudna orvosolni, mondta Montaigne, és Montaigne-nek mindig igaza volt.
234. oldal
Az egyik nap meg akarunk halni, a másik nap rájövünk, elég lemenni néhány lépcsőfokot, hogy megtaláljuk a kapcsolót, és máris világosabban látunk.
425. oldal
