Ancillary ​Mercy (Imperial Radch 3.) 7 csillagozás

Ann Leckie: Ancillary Mercy Ann Leckie: Ancillary Mercy Ann Leckie: Ancillary Mercy

The stunning conclusion to the trilogy that began with the Hugo, Nebula, and Arthur C. Clarke award-winning Ancillary Justice.
For a moment, things seem to be under control for the soldier known as Breq. Then a search of Atheok Station's slums turns up someone who shouldn't exist – someone who might be an ancillary from a ship that's been hiding beyond the empire's reach for three thousand years. Meanwhile, a messenger from the alien and mysterious Presger empire arrives, as does Breq's enemy, the divided and quite possibly insane Anaander Mianaai – ruler of an empire at war with itself.
Anaander is heavily armed and extremely unhappy with Breq. She could take her ship and crew and flee, but that would leave everyone at Athoek in terrible danger. Breq has a desperate plan. The odds aren't good, but that's never stopped her before.

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Orbit, London, 2015
330 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780356502427
>!
Orbit, London, 2015
354 oldal · ASIN: B00W1SXT7A

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Seivarden Vendaai


Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

petamas>!
Ann Leckie: Ancillary Mercy

A harmadik kötet ott veszi fel a fonalat, ahol az előző letette – az Athoeki helyzet fokozódik, a háború eléri ezt a rendszert is, és az előző kötetben felvezetett konfliktusok is robbanásig hevülnek. A nem emberi intelligenciák szépen lassan átveszik a terepet, a történet alapvetően Breq, Anaander Mianaai spoiler, a rendszerben cirkáló Radch hajók, az Athoek Állomást irányító MI és egy új Presger Tolmács, Zeiat körül bonyolódik. Ez pedig igencsak jót tesz a regénynek: a hajók (és persze az emberek) között folyamatosan háttérben lappangó feszültséget tökéletesen oldja Sphene száraz humora és Zeiat kiszámíthatatlan őrültsége. (Kedvencem, hogy a Tolmács érkezésekor Dlique-két mutatkozik be, és csak hosszas győzködés után hiszi el, hogy ő valójában Zeiat; ám ennek a ténynek az elfogadása után is megkérdőjelezi, hogy az előző Tolmács valóban Dlique lett volna, hiszen „nagyon is Dlique-re vallana, hogy azt állítja magáról, hogy ő Dlique, holott valójában nem az”. És ez közel sem a legkitekertebb gondolatmenet, amit a Tolmácsoktól hallunk.)

A könyv végére a korábbi kötetekben felsejlő titkok egy részére fény derül, ám vannak olyanok is, amik a regény végéig homályban maradnak, így bizonyos értelemben lezáratlan marad a történet. A fő történetszál vége is felemás érzéseket hagyott bennem – a megoldás váratlan és zseniális, de az én ízlésemnek valahogy kevés: úgy érzem, a trilógia valójában csak egy felvezetés, az igazán izgalmas történet ezután a regény után kezdődik. Hogy őszinte legyek, meggyőződésem, hogy ez a regénysorozat egy Kultúra-prequel – tökéletesen el tudom képzelni, hogy a Banks által leírt világ (sok-sok ezer év alatt) az ennek a történetnek a végén kialakult szövetségekből fejlődik ki.

Leckie trilógiája izgalmas intellektuális kaland volt. A „klasszikus” sci-fi szempontból izgalmas kérdéseket sajnos elég mostohán kezelte (hejj, de szívesen olvasnék részletesebben akár Anaander Mianaai, akár egy mellékesekkel felszerelt hajó gondolkodásának működéséről!), ám a társadalmi vonal igazán hiánypótló volt. A harmadik kötet végére egészen hozzászoktam a gendersemleges világhoz és nyelvhez, és már nem zavart, hogy mindenki she; azóta sem sikerült teljesen felszabadulnom a könyv hatása alól, az ezután kézbe vett könyv olvasása közben pedig újra és újra meglepődöm, amikor találkozom a he névmással, és a különbséggel, amit implikál. Bízom benne, hogy egyszer valóban eljutunk az igazi, mindenfajta nemi megkülönböztetéstől mentes társadalomig; a sorozat nagy erénye, hogy rádöbbent, milyen messze is vagyunk még ettől. Mindenkinek tiszta szívből ajánlom.

Hanna IP>!
Ann Leckie: Ancillary Mercy

Nagyon szépen és következetesen felépített sorozat ez, amelyben amellett, hogy széthullik egy galaktikus űrbirodalom, mégis jut idő és tér a „kicsi” problémákra is, azokra az emberekre és gondolkozó lényekre, akiknek nincs hangja, képviselője ebben a világban. Egészen Breq érkezéséig.

Jóval sűrűbb és gyorsabban pörgő ez a kötet, mint az előző kettő, láthatóan itt érik be az előkészítő munka, és itt a legszembetűnőbb Breq változása is, ahogy az első kötet bosszúorientált, haragtól fűtött mellékeséből másokra nyitott, figyelmes, adni és befogadni képes személy lesz, akit persze mindvégig az a maximumra tekert igazságérzet vezérel, ami miatt már a Mellékes igazságban megszerettem. Az identitás kérdésköre, hogy ki és mi tekinthető embernek és ki nem, illetve az erkölcsi kérdések, a minden társadalomba belekódolt egyenlőtlenség feszegetése komoly hátteret ad az egyébként izgalmas és fordulatos történetnek. Leckie ügyesen nevel és szórakoztat egyszerre, és most mintha a humorából is jóval több csillanna meg.

A csavarok pedig… minimum váratlanok voltak, bár be kell vallanom, Anaander Mianaai kicsit töketlenül viselkedett, ahhoz képest, ki is ő.

Nagyon sajnálom, hogy itt véget ér a trilógia, mert bár, ahogy Breq írja, nincsen igazi befejezés, csak egyik lépés a másik után, azt már nem tudom meg, hogy a „kuzinok” hogyan kormányozzák majd a kiharcolt új világot.

De talán majd a következő két kötetből, amelyek már egy új, független sorozathoz tartoznak majd, kiderül…

Eta IP>!
Ann Leckie: Ancillary Mercy

Nem adott annyit, amennyit vártam. Egy csomó dolgot már lehetett tudni az előzményekből, a jellemfejlődés meg mintha nem folytatódott volna úgy, ahogy számítottam volna rá. Ráadásul úgy tűnik, mintha egy-egy regény saját ideje egyre rövidebb lenne.
Nekem hands down az első kötet a legjobb.
Viszont elismeréssel adózok az író előtt, hogy itt be tudta fejezni. :-)
Mindez viszont nem jelenti azt, hogy nem ugrom neki még egyszer a következő napokban egy teljes újraolvasás erejéig. :-)

iquexy P>!
Ann Leckie: Ancillary Mercy

Kezdtem unni a végére… Pont olyan volt, mint az előző kettő: mély mondanivaló nélküli teaiszogatás. Translator Zeiat vicces volt, de persze csak ugyan annyira hihető, mint bármely másik karakter.

>!
Orbit, London, 2015
330 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780356502427

Népszerű idézetek

>!

“Thank all the gods,” said Sphene. “I was afraid you were going to suggest we sing that song about the thousand eggs.”
“A thousand eggs all nice and warm,” I sang. “Crack, crack, crack, a little chick is born. Peep peep peep peep! Peep peep peep peep!”
“Why, Fleet Captain,” Translator Zeiat exclaimed, “that’s a charming song! Why haven’t I heard you sing it before now?”
I took a breath. “Nine hundred ninety-nine eggs all nice and warm…”
“Crack, crack, crack,” Translator Zeiat joined me, her voice a bit breathy but otherwise quite pleasant, “a little chick is born. Peep peep peep peep! What fun! Are there more verses?”
“Nine hundred and ninety-eight of them, Translator,” I said.
“We’re not cousins anymore,” said Sphene.

chapter 17

>!

“Eleven minutes and three seconds,” said Etrepa Four, behind me in Command. Said Ship, into the ears of the soldiers waiting on the hull. Adrenaline spiked, heart rates shot up in all of them. Seivarden grinned. “I didn’t know I’d missed this,” she said. “It’s awfully quiet, though. Fleet Captain used to sing the whole time.”
“Used to?” asked Amaat Two, and everyone laughed, short and tense. Knowing that they’d be moving soon, and out of reach of Mercy of Kalr, with no knowledge of where or when we might come back for them. Only Tisarwat knew why that was, or how long it might be. She was the one who needed time to work.
“There was a lot more of the fleet captain then,” said Seivarden. “And she had a better voice. Better voices.”
“I like the fleet captain’s voice,” said Bo Three. “I didn’t at first, but I guess I’m used to it.”
“Yeah,” said Tisarwat.
Amaat Four said, “Lieutenant, I hope you don’t expect us to sing for the next ten minutes.”
“Oh, I like that idea,” said Seivarden. Her Amaats, and Tisarwat’s Bos, groaned. “We should have picked one out in advance and rehearsed it. With parts, like Fleet Captain used to do.” She sang, “I was walking, I was walking / When I met my love / I was in the street walking / When I met my true love.” Or tried to. The tune was mostly right, but the words weren’t in Radchaai and it had been decades—subjectively—since she’d heard me sing it. What Seivarden remembered of the words was nonsense.
“Is that one of the fleet captain’s?” asked Tisarwat. “I don’t think I’ve ever heard her sing it.”
“I heard,” ventured Bo Three, “that when they pulled her in, you know, the other day, she was half-dead and still trying to sing.”
“I believe it,” said Seivarden. “I have no trouble imagining that if she thought she was about to die, she’d pick a song for it.” Two seconds of silence.

chapter 13

Kapcsolódó szócikkek: Breq · Seivarden Vendaai

Hasonló könyvek címkék alapján

Joe Haldeman: The Forever War
Yoon Ha Lee: Ninefox Gambit
Orson Scott Card: Ender's Game
Arkady Martine: A Desolation Called Peace
Dan Simmons: Ilium
Martha Wells: Network Effect
David Brin: The Uplift War
David Weber: On Basilisk Station
Isaac Asimov: Foundation's Edge
Jack Campbell: Dauntless