Medicina (Szeptimusz 3.) 64 csillagozás

Angie Sage: Medicina

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Számos Timót feltöri a Palota egyik Lepecsételt Szobáját, ahol emberemlékezet óta nem járt senki, és ezzel rászabadítja a Várra egy ötszáz évvel korábban élt királynő kísértetét. Etheldredda királynő holtában is ugyanolyan rémes nőszemély, mint életében volt, és most is valami rosszban sántikál. Azt tervezi, hogy megszerzi magának a halhatatlanságot. Hogy ördögi tervét megvalósíthassa, szüksége van Jenna engedelmességére, Szeptimusz eltüntetésére, és fiának, Pásthi Marcellusznak, a híres orvosnak és alkimistának is latba kell vetnie minden képességét. És ha már Jenna és Szeptimusz belekeverednek Etheldredda cselszövényeibe, hogyne keveredne bele Nicko, Alther Mella, Dicsfalvi Marcia, Bogár, Timót és Sára, Tűzköpő, Zelda néni és a többi bolondos, csodálatos szereplők is, akik olyan emlékezetessé tették az előző köteteket, a Mágiát és a Repülést?

Angie Sage: Physik

Eredeti mű

Eredeti megjelenés éve: 2007

Tagok ajánlása: 13 éves kortól

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2008
494 oldal · ISBN: 9789632450667 · Fordította: Rakovszky Zsuzsa · Illusztrálta: Mark Zug

Kedvencelte 6

Most olvassa 4

Várólistára tette 42

Kívánságlistára tette 34


Kiemelt értékelések

Allanon>!
Angie Sage: Medicina

Ugyanolyan jó volt mint a többi rész. Egy kicsit lassan indult be a történet, de aztán felpörgött. Minél többet olvasom, annál jobban be tud húzni a világ. Tűzköpő pont úgy viselkedik, ahogyan egy kamaszodó sárkánynak kell. A karakterek szerintem rendben voltak. Szinte biztos, hogy el fogom olvasni a következő részt is.

Beriniki>!
Angie Sage: Medicina

Az eddigi három kötet közül ez tetszett a legjobban!
Teljesen elvarázsol a világ, ahová elkalauzol. Mindig újabb és újabb furcsaságokkal találkozunk, újabb és újabb élményeket élünk át. Imádom!
A HP könyvek megjelenése óta nem vártam úgy könyvet, mint ennek a sorozatnak a 4. kötetét! :)

HarleyQuinn>!
Angie Sage: Medicina

A borító nagyon szép.
Ez a rész is jó volt.
Kalandokból itt sincsen hiány és itt már időutazásra is megyünk a szereplőkkel varázstükrökön keresztül. Mellesleg nekem ezek a részek nagyon tetszettek mert betekintést nyerünk az alkímiába.
Snorri karaktere nekem nagyon tetszett belevaló klasz csaj,a kis/nagy állata Ullr imádtam én is akarok egyet.
Etheldredda királynőt szívből utáltam még a nyelvem is összeakadt ahányszor ki kellett olvasnom a nevét.
Snorri és Nicko ott ragadtak a múltban kíváncsi vagyok hogyan sikerül visszatérniük.

Mira_Skywalker>!
Angie Sage: Medicina

Folytatódnak Számos Szeptimusz Varázslóinas kalandjai, mégpedig a tökkelütöttség határát súroló Számos Timót jóvoltából, aki mérhetetlen felőtlenségből rászabadítja a Várra egy 500 évvel ezelőtt élt kegyetlenül gonosz királynő kísértetét, ezzel pedig életveszélybe sodorva hőseinket.
A gonoszságban örömét lelő, hallhatlanságra törekvő Etheldredda királynő ezen könyvsorozat minden eddiginél agyafúrtabb és „hidegrázósabb” főgonosza, csakugyan sokszor kirázott tőle a hideg például spoiler
Az izgalmas, időutazós cselekménynek köszönhetően megismerünk a történetben egy 500 évvel ezelőtti Alkimistát is, aki elsőként másodlagos gonoszként tűnik fel, de később én is megkedveltem Szeptimusszal együtt.
Ajánlom a regényt azoknak, akik szerették az előző köteteket, és szívesen olvasnának egy fordulatos, ifjúsági időutazós fantasyregényt egy veszedelmes főgonosszal!

nyusznyusz>!
Angie Sage: Medicina

Borítója nagyon szép.
Bár izgalmas volt és eseménydús, mégsem ragadott meg úgy mint az előzőek. Pedig kalandból sem volt hiány. Időutazást így elég erőltetetnek éreztem. Ugyanúgy voltam a véletlenül kiszabadított királynő szellemével is. Timót sikerült komplett idiótának beállítani. Snorri mint legújabb karakter nagyon jól sikerült, kidolgozott, belevaló lány.

EliDia>!
Angie Sage: Medicina

Juuj, nagyon emlékszem arra az érzésre, amit ez a könyvsorozat kiváltott belőlem, látom ahogy a suli udvarán olvasok, ahogy kihozom a könyvtárból, és még anya is olvasta az első két részt. :)
Nagyon imádtam ezt a történetet, jó érzés visszagondolni rá, de valamiért nem érzem, hogy újraolvasnám bármelyik részt is.
Izgalmas, magával ragadó fantasy, amit 12-13 évesen olvastam, és azt hiszem pont ez volt a megfelelő idő.

Viszont ez a rész már nem tetszett, a negyedik részt el se kezdtem. :(

Telena>!
Angie Sage: Medicina

Ez a rész az, amit én kifejezetten nem élveztem. Vontatottnak tűnt és hosszúnak. Amikor újraolvastam a sorozatot a Küldetés előtt, ez volt az, ami a legnehezebben ment.
De továbbra is imádom az aranyos, mesés, varázslatos világot, amit megteremtett.

Bius91>!
Angie Sage: Medicina

Végre végeztem vele. Talán a 3 könyv közül ez tetszett a legjobban. Már az elejétől fogva esküszöm ahányszor ki kellett olvasni hogy Snorri Snorrelssen összegabalyodott a nyelvem. Eltheldredda királynő az egyik legutálatosabb személyiség volt akit valaha olvastam, komolyan irritált a gonoszsága. Azért örültem volna ha Nikó és Snorri csodával határos módon előkerült volna a történet végére de sajnos nem így lett. Gondolom a következő kötet titka lesz ami kitudja mikor fog megjelenni egyáltalán. Összességében 4 csillagot adok a könyvre , azért Timót butasága kissé irritáló volt számomra.

lenkeee>!
Angie Sage: Medicina

Ez a kötet csak 4 csillagot kap,mert úgy érzem kicsit lemaradt színvonalilag a többihez képest.Ettől függetlenül faltam,mint majom a banánt,és nagyon jó!!!

Camelia>!
Angie Sage: Medicina

Nem tudom. Jó volt meg minden de annyira nem élveztem mint az előzőeket. Az a felszabadított királyné karaktere annyira idegesítő volt…


Népszerű idézetek

Lahara IP>!

A macska mint villám rohant ki a kabinból, és fölszaladt a fedélzetre, farka szőrös kolbásszá duzzadt a felháborodástól.

221. oldal

Lahara IP>!

– Oh, a csudába is! – motyogta Szeptimusz, miközben gyűrűjének fénye ráesett valamire az egyik polcon a szekrény hátuljában, amit Jenna összetekert fekete kötélnek nézett. – Elfeledkeztem róla, hogy a kígyó is itt van.
– Kígyó? – suttogta Jenna.
– Aha. Semmi baj, nem olyan nagyon mérges!
– És mégis, mennyire mérges az a „nem is olyan nagyon mérges”, Szep? – kérdezte Nicko.

392. oldal

mazsolafa>!

Tudod Szeptimusz, ha egy álom meglátogat bennünktek, annak oka van.

49. oldal

Mira_Skywalker>!

A Sárkányoknak meglepően jó a zenei hallásuk, kedvelik a klasszikus zenét és a dalirodalom kifinomultabb darabjait. Nem egy magányos kolostor lakói tapasztalták meglepődve, hogy rendszeresen felbukkan esténként a kolostor közelében egy sárkány, és odaadóan fülel, miközben ők gregorián dallamokat énekelnek. Tűzköpő sem volt kivétel. A csörömpölés bántotta kifonomult sárkányfülét, a kántálás ráadásul még hamis is volt. Nagyot ordított, és rárontotta Patkányirtókra, elárasztva őket forró sárkánylehelletével.

179. oldal, 18. Fejezet - A Sárkányólnál (Könyvmolyképző 2008)

Mira_Skywalker>!

– A Labirintusban az embernek nem kell tudnia az utat, Jen! Az egyszerűen csak odavisz. Neked csak menned kell, amerre vezet, és a végén megtalálod, amit keresel. A bal oldali folyosón fogunk elindulni!
– Miért, a másik kettő hová vezet?
– Oh, ha azokon indulsz el, egyenesen belesétálsz a Nagy Tűzgödörbe! – közölte Szeptimusz könnyedén.
– Oh. Remek…

388. oldal, 40. Fejezet - Az Alkímia és Medicina Nagycsarnoka (Könyvmolyképző 2008)

Mira_Skywalker>!

– Az Életem a te kezedben van, Varázslóinas!

411. oldal, 43. Fejezet - A Nagy Időkapu (Könyvmolyképző 2008)


A sorozat következő kötete

Szeptimusz sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Cressida Cowell: Soha és mindörökké
Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak
Elisabetta Gnone: Grisam kapitány és a szerelem
William Joyce: Ollie hazatalál
Jonathan Swift: Gulliver kalandos utazásai
Ecsédi Orsolya: Banyavész
Gail Carson Levine: Elátkozott Ella
Cressida Cowell: Így harcolj egy sárkány dühével
Neil Patrick Harris: A különc varázsló
Tomcsik Nóra: A kapitány és a szirének földje