Luciano Hernando Valdez mindössze néhány hónappal a történtek után már szinte képtelen volt elhinni, hogy valaha is embert ölt.
Ciano Valdez ünnepelt író. Nem egyszerűen regényeket, hanem olyan bámulatos nívójú műveket alkot, hogy szűkebb dél-amerikai hazájában és szerte a világon is nemzedéke legjelesebb képviselőjeként ismert. Tanít az egyetemen, luxuskörülmények között él, ha kedve szottyan, bármelyik nőt az ágyába viheti, éli a hírességek víg életét.
Ám két dolog egyszer csak fenekestül felfordítja az életét. Alkotói válságba kerül, életműve soron következő darabjához csupán annyit bír kiizzadni magából, hogy „a randa sárga macska átvágott az úttesten”, és megismerkedik Caterinával. Ő jelenti a megoldást mindenre. Fiatal, gyönyörű, tehetséges és – ami a fő – még ír is. Abbéli meggyőződésében, hogy a lány majd feloldja az ő szellemi blokkját, és hozzásegíti a sikerhez, Ciano egyszeriben azon kapja magát, hogy bolondul ezért a csodálatos lányért.
Legalábbis… (tovább)
Valdez 8 csillagozás
Eredeti cím: The Love and Death of Caterina
Eredeti megjelenés éve: 2011
Várólistára tette 10
Kívánságlistára tette 6
Kiemelt értékelések
Összességében kellemes meglepetést okozott a kötet, pedig az értékeléseket tekintve nem voltam túl optimista. Inkább érdekesnek, elgondolkodtatónak találtam, sem mint izgalmasnak. Annak ellenére, hogy már az első mondattal le van lőve a regény nagy fordulata, végig fogvatartott, egyszerűen kíváncsi voltam a miértekre. Emellett nagyon tetszett, hogy a szerző fokról fokra tárta fel előttünk Valdez eleinte felszínesnek tűnő személyiségét. Ami azonban a legjobban megfogott, az a regény hangulata – nagyon áthatja a dél-amerikai miliő –, és a nyelvezete. Ez utóbbi miatt inkább a szépirodalmat kedvelők figyelmébe tudom ajánlani!
A sztori alapja egy nyúlfarknyi kis szösszenet, valójában csak egy aprócska novellának való, Nicoll mégis egy 380 oldalas könyvet kerekített köréje. Tette ezt úgy, hogy megfigyeléseit, tapasztalatait, érzéseit olyan módon tudja leírni, hogy az már a szépirodalom határait feszegeti. Csodálatos stílusa van Andrew Nicoll-nak.
Viszont éppen ettől az aprólékos mindenre kiterjedő ábrázolás miatt, nekem néha félre kellett tennem a könyvet, kicsit megpihenni és valami kis limonádét olvasni.
Nem volt igazi feszültség, izgalom ebben a történetben – azért a végén meghatódtam – de olyan érdekes karaktert és hangulatot teremtett az író, hogy megelégedéssel tettem vissza a polcra a könyvet. És most már kíváncsi vagyok Nicoll más írásaira is. 10/8
Bővebben a blogon.
A derék polgármesterhez hasonlóan ez is egy gyönyörűen megírt történet, olyan felejthetetlen karakterekkel, akik még sokáig ott fognak motoszkálni a fejemben.
(Bővebben a blogbejegyzésnél)
Népszerű idézetek
Néha az élet, a halál a katasztrófa ugyanolyan semmi kis figyelmeztetéssel érkezik, mint egy eltaposott csigaház halk recsegése. Senki észre se veszi, csak a csiga.
131. oldal (Gabo, 2012)
Van valami leírhatatlanul gyönyörűséges egy kávéfánkban.
Ami a süteményeket illeti, egy tökéletesen elkészített, szépen tálalt kávéfánk jár a lehető legközelebb ahhoz, hogy Isten létezésére logikus bizonyítékul szolgáljon. Egyfelől, érvelnek az ateisták, ha adva van korlátlan mennyiségű liszt és vaj, meg egy kifogyhatatlan tojáskészlet, valamint milliónyi rézüstre való forróvíz, és ezek egy örökkévaló konyhában attól a naptól fogva mind egyre csak kutyulódnak, amióta a csillagok megszülettek, akkor lehetséges, hogy a fánktészta egyszer csak magától kialakult. Végtére is, ennél komplikáltabb dolgok is kialakultak már maguktól: poloskák, baktériumok meg a kék bálnák, példának okáért. Ezzel az erővel viszont azt is el kellene hinniük, hogy ezt az újdonsült fánktésztát kifogyhatatlan számú cukrász mérte ki ősidőktől fogva létező sütőpapírokra, hogy évezredek végeérhetetlen, megszámlálhatatlan során át bucikat süssön belőle, majd kilyuggassa, hogy a gőz kiszökjön belőlük, kihűtse és végül megtöltse őket a legsűrűbb, a legteljesebben kávéillatú krémmel, zsírossal lággyal és barnával, mint annak az új lánynak a combjai, aki épp a napokban állt munkába az Ottavio-háznál.
86. oldal (Gabo, 2012)
Csakhogy néha ezt hozza az élet. Néha az a boríték szélén benedvesített, vékony kenetnyi ragasztó az egyetlen dolog, ami egyben tartja az egész világot, meg mindent, ami benne van. Néha az élet, a a halál , a katasztrófa ugyanolyan semmi kis figyelmeztetéssel érkezik, mint egy eltaposott csigaház halk reccsenése. senki észre se veszi, csak a csiga.
131. oldal
Valdez úr olyan elegáns mondatokat tudott írni, akár egy hattyú, csakhogy az ő mondatai olyanok voltak, mint a reneszánsz hercegeknek felszolgált hattyúk: hattyú libával töltve, az kappannal töltve, az csirkével, az jércével, az fogollyal, az meg pacsirtával, egyik rétek a másik után, egyik a másikában, felfedezésre várva, és az egész úgy néz ki, mint egy hattyú. Amikor mások szavait olvasta, amikor mások szavait hallgatta, az ő szavaikban is ezekre a rétegekre számított. Néha nem volt bennük ilyesmi.
280. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Jud Meyrin: Gyilkosság a krimifesztiválon 93% ·
Összehasonlítás - Riley Sager: Várj, amíg sötét lesz 92% ·
Összehasonlítás - Ambrose Parry: A halál művészete 93% ·
Összehasonlítás - Megyeri Judit: Csontvázak a szekrényben 92% ·
Összehasonlítás - Colleen Hoover: Verity 92% ·
Összehasonlítás - Guillaume Musso: A brooklyni lány 91% ·
Összehasonlítás - Elle Cosimano: Finlay Donovan mindent visz 91% ·
Összehasonlítás - Robert Galbraith: A selyemhernyó 89% ·
Összehasonlítás - M. C. Beaton: Agatha Raisin és a kígyónyelvű asszonyok 89% ·
Összehasonlítás - Murakami Haruki: 1Q84 88% ·
Összehasonlítás