A ​citromfa gyümölcse 79% 35 csillagozás

Egy újabb két éve várakozó könyv, amit talán a legjobbkor vettem a kezembe. Nem tudtam, hogy milyen lesz pontosan, az értékelések olvasása után picit meg is ijedtem, de azt kell mondjam, hogy nagyjából pontosan valami ilyenre vágytam.
A történet első, Angliában játszódó része tökéletes alapként szolgált, megismertük a főszereplő Faith-t, a családját, az életkörülményeit. Utólag úgy tűnhet, hogy felesleges volt jobban megismertetni egyes szereplőket, hiszen a könyv második felében már nem szerepeltek, de ez nincs így. Egyrészt felkészített a szerző, hogy milyen történetvezetés várható majd a második részben, másrészt így izgalmas volt ez a rész is. Tetszett, hogy csak egyes pillanatok lettek kiragadva Faith életéből, az pedig kifejezetten jó ötlet volt, hogy az egymást követő pillanatokban fokozódva jelent meg a rasszizmus.
Így jutottunk el a második, Jamaicában játszódó részhez, ami a regény lényegét tartogatta. Lebilincselő élmény volt megismerni Faith őseinek szerteágazó családfáját, szinte mindegyikőjük életútját, megtudni titkokat és beutazni több kontinenst is. Figyelni kellett, hogy minden történetnél tudjam, hogy ki kicsoda, de az egyre bővülő rajz a családfáról rengeteget segített, emellett pedig roppant kreatív ötletnek is tartom a szerző részéről. Igaz, Jamaicáról nem tudtam meg, csak néhány dolgot, de ezek legalább nem beleerőltetett tények voltak, csupán apróságok, amiket megkövetelt a történet.
Összességében fantasztikus élmény és utazás volt, kedvelhető és teljesen hihető szereplőkkel, csodás tájakon. A könyv hátlapján ígért finom humor is jelen volt, rengetegszer mosolyogtam, főleg az esküvős jelenet volt igazán szórakoztató.

Egy gyors kitekintés volt ez a 20. századi bevándorlók és az ő gyermekeik életére.
Kicsit lassan hömpölygött a történet, és bár sokkal jobban lekötött (volna) a jamaicai rokonság története, nagyon érdekelt, hogy hogy is élnek ott az emberek, és milyen kapcsolata lehet a rokonaival egy fiatal lánynak, aki már Londonban született és teljesen természetesen tekinti azt az otthonának.
Sajnos azt kell, hogy mondjam, az a naiv elbeszélési stílus, amit a londoni fejezetekben megszerettem kicsit eltűnt a könyv második felére. Tény, hogy sok volt a visszaemlékezés, ami megtörte kicsit Faith elbeszélését, de valahogy szerintem nem ez volt a gond.
Összességében viszont érdekes könyv, ami sok mindenen elgondolkodtat…

Szép történet. Röviden.
Hosszan: Kicsit mást vártam. Azt hittem a családjáról és a családfáról több rész lesz és nem csak a második felében lesz róla szó. Az első fele a könyvnek számomra kicsit vontatott volt és nagyon vártam már, hogy szó legyen a családjáról. Viszont amikor elért oda akkor már nagyon tetszett.

Egy szellemes család regény. Faith, a központi szereplő a történet során megismeri (megismerjük), hogy honnan származik, mi a családfája. És ezt hihetetlenül könnyed humorral, történetekkel felépítve. Szórakoztató olvasmány.

Egy jamaicai származású angliában született lány története. Faith fősiskola után megkezdi nagybetűs életet, dolgozni kezd és új barátaival összeköltözik, elhagyja a szülői házat. Megismerkedik Anglia sötét oldalával, szembesül a rasszizmussal. A fiatal lány végül szülei tanácsára Jamaicába utazik rokonaihoz, ahol megtapasztalja a jamaicai életérzést, és megismeri a gyökereit.

Többet vártam ettől a könyvtől, de azért nem volt rossz, nem bántam meg, hogy megvettem. Hála a szuper Lírás nyári akciónak. Tetszett a felépítése, hogy ilyen élesen elkülönült egymástól az angliai és a jamaicai rész. Igaz, hogy egy picit már untam az első felét, mire Faith felkerekedett, de így is azt mondom, hogy szükség volt rá, hogy megismerjük a londoni életét, a szüleit, a lakótársait és a hozzájuk fűződő viszonyát. Érdekes, hogy fokozatosan került előtérbe a rasszizmus problémája, és a végére úgy felhalmozódott a sok kisebb-nagyobb atrocitás, hogy már nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Ez amúgy rettenetesen idegesített, nem is tudom, hogy a nyíltan szemétkedők, vagy az álszent és képmutató ismerősök voltak-e rosszabbak. Mindenesetre legszívesebben bemasíroztam volna a könyvbe, hogy nevelű célzatú taslikat osztogassak és prédikációt tartsak a helyes viselkedésről. Fura, hogy előhozzák a könyvek a bennem élő agresszív kismalacot. Mire eljutottunk az utazáshoz, addigra már a szülők is az agyamra mentek, amiért állandóan játszották a kerítőt Noellel, és látszólag sosem figyeltek Faith-re, hiába szerették. Bár mint kiderült, mégis, szóval a végére megint megbékéltem velük.
A jamaicai érkezés igazi felüdülésként hatott rám a sok nyomasztó dolog után, még ha gyosan egyértelművé is vált, hogy nyilvánvalóan itt sem megy minden simán. De nekem nagyon bejött ez a színes, egyszerre vibráló és mégis nyugis világ. Oké, az emberek itt is idegesítettek egy kicsit, olyan volt, mintha mindenki csak önmagát ismételgetné, de Coral nénit azért egészen a szívembe zártam a végére, és volt az egésznek valami visszafogott humora.
Érdekes volt megismerni Faith családjának történetét, habár a végére néha már azt se tudtam, hogy ki kicsoda, szóval jól jött az egyre bővülő családfa – ami különben is remek ötlet, legalább nem egyszerre zúdult az olvasókra a sok név, csak akkor, amikor már volt kihez / mihez kötni.
Mire letelt az a bizonyos két hét, addigra már sajnáltam is, hogy el kell hagnyunk Jamaicát. Az árnyoldalaival együtt is jó lehet egy ilyen helyen élni, vagy legalábbis önismereti nyaralást tartani. Igazából csak meghalok egy mangófáért. :P És mint kiderült, itt van a világon a legfinomabb fagyi. Egyébként nekem tetszett, hogy a szereplők nem álltak neki kiselőadásokat tartani az országról, csak időnként elejtettek egy-egy érdekes megjegyzést a történelemről vagy a kultúráról, amiket összecsipegetve egy csomó mindent megtudhattunk.
A végével teljesen elégedett vagyok, még ha voltak is hullámvölgyek közben, amikor annyira nem élveztem a regényt, mindenkiből elegem volt, és már felpörgettem volna az eseményeket, hogy ne egy helyben toporogjunk. Bennem nagyon pozitív hatást keltett, olyan volt, mint fellélegezni valami sokáig tartó nyomás után. Látszik, hogy Faith mennyit fejlődött, és most már sokkal magabiztosabb lett, aki tisztában van önmagával és a gyökereivel. Nem kell ezt már tovább ragozni a hazatérés utáni eseményekkel, ez a befejezés így kerek és tökéletes.
Viszont a fordítással nem voltam kibékülve; nem olvastam még semmit Kiss Annamária fordításában, és nem tudom, milyen az eredeti angol szöveg, de sajnos néha nagyon fura hatást keltett.

Semmit nem tudtam erről a regényről, csak azért kezdtem el, mert az egyik kihíváshoz kellett egy könyv, aminek C-vel kezdődik a címe. Szerintem legközelebb is így választok olvasnivalót, mert A citromfa gyümölcse egyszerűen tökéletes volt.
Nagyon tetszett a szerkezete, hogy a főszereplő lány családjának családfája az időben visszafelé bővül azoknak a családtagoknak a nevével, akiket nagynénje elbeszéléseiből megismer. A családfa rajza valóban megjelent több fejezet elején, mindig kiegészülve azoknak a nevével, akikről a nagynéni mesélt.
Örültem a leheletfinom humornak is, mely alig észrevehetően rejtőzött a sorok között, de nem azért volt szinte észrevétlen, mert gyenge poénokból állt. Mostanában nem vagyok odáig a térdcsapkodós, vicces történetekért, a mondatonként elhelyezett erőltetett szóviccekért, és szerencsére Andrea Levy megkímélt ettől.
Külön csillagot érdemelne a fülszöveg: végre egy olyan tájékoztató, ami mentes minden túlzástól és bonyolult vagy túl részletes cselekményleírástól.

Kezdetben unalmasnak tűnt, nem igazán kötött le a történet, nem érdekelt a négy együtt lakó fiatal torzsalkodása. Aztán, amikor már Faith dolgozni kezd, és belekerül az eseményekbe, jobb lett. És a jamaicai rész már nagyon tetszett.

Amiért nagyon tetszett:
érdekes téma, számomra új világ, szellemesen vicces, az elmesélések stílusa nagyon életszerű volt, a nyelvezete (jó a fordítás is!)
Amiért nem tetszett annyira:
nehezen indul, a főszereplő nem szimpatikus, az elejének semmi köze a második feléhez, nincs vége
De összességében nagyon jó kis könyv!
Gondolatok:
nem igazán lettek szimpatikusak ezek a jamaicaiak, valahogy úgy tűnt mintha nem is szeretnék egymást a családtagok, miközben meg fontos számukra a család. A gyerekeket verték, a testvérek veszekedtek, a rokonok egymást kritizálták. Szóval furcsa. Aztán az is nagyon érdekes volt, hogy a feketék is különbséget tesznek (tettek) maguk között a bőrszínük alapján, és azt tartották szépnek, akinek világos a bőre. Jó, ez a gyarmati beidegződés miatt lehetett, de akkor is. Meg még egy csomó érdekesség van benne, lehet egyszer újra is olvasom.

Rövid idejű olvasás, de közepesnél nem igazán jobb a könyv.Hasonló az Ikrek c. könyvhöz a felépítése( vörös pöttyös kadás). Ennek a könyvnek az elejében sok a felesleges rész, a vége némileg érdekesebb. Egyszeri olvasat. A fél csillag a borítóért.