In Amy Poehler’s highly anticipated first book, Yes Please, she offers up a big juicy stew of personal stories, funny bits on sex and love and friendship and parenthood and real life advice (some useful, some not so much), like when to be funny and when to be serious. Powered by Amy’s charming and hilarious, biting yet wise voice, Yes Please is a book full of words to live by.
Yes Please 30 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2014
Kedvencelte 6
Most olvassa 4
Várólistára tette 28
Kívánságlistára tette 8
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Nem tudom, ki ez az Amy Poehler. Tényleg. Fogalmam sincs. (Jó, most már azért van.)
Úgy került hozzám ez a könyv, mint az olvasmányaim számottevő része – sokszor láttam a neten, tetszett ez a harsány borító, és amint lehetőségem volt, lecsaptam rá.
Amint elkezdtem olvasni és rájöttem, hogy ő egy komikus, elkezdtem félni, hogy ez egy vicces könyv lesz. Általában nem szeretem a vicces könyveket. No Please. Megsúgom: nem próbál vicces lenni. Király.
Összességében tetszett a könyv és imádtam, hogy vannak benne fényképek (még ha a legtöbb nem is mondott számomra semmit), kis irka-firkák, színes oldalak. Mivel nem ismerem sem a SNL-t, sem a Park and Recreationt, sem a felsorolt több tucat színész egyikét sem, az ezekről szóló részek nem érdekeltek annyira, de nem is mondhatom, hogy untam volna.
Nem volt az az eget rengető olvasmány, amire valahol titkon vágytam, de klassz könyv volt, jó gondolatokkal, örülök, hogy elolvastam. Nem szándékosan, de ebben az évben sokkal több olyan könyvet olvastam, amiben okos nők (és ritkábban férfiak) osztják meg a gondolataikat, mint eddig bármikor. És ez jó. Mentális-hónaljmosás (Bear Grylls után) erre a hónapra is pipa.
Kedvenc gondolataim:
– Nothing is anyone's business.
– Other people are not medicine.
Az amerikai humor nagyjai közül (számtalan kedvenc mellett) Amy Poehler és Gilda Radner a két legnagyobb példaképem. Gilda munkásságát sajnos csak halála után kezdhettem el megismerni, Amy viszont még itt van velünk, hála az égnek és szemtanúja lehetek az újabb és újabb alkotásainak. Régóta el akartam már olvasni ezt a könyvet és leírhatatlan érzés volt végre a kezembe venni. Amy egyedülálló, őszinte stílusa, természetes humorérzéke és pozitív kisugárzása minden alkalommal magával ragad. Egyes fejezeteknél hangosan kuncogtam, ahogy a Ron Swanson-t alakító Nick Offerman szokott, más részeknél pedig teljesen elérzékenyültem. Amy Poehler és Tina Fey barátságát egyenesen irigylem. Legyőzhetetlen páros, tényleg. Ha már az irigylésre méltó kapcsolatoknál tartunk, mindenkinek szüksége lehet egy olyan támogató, tehetséges és humoros fiúbarátra, mint amilyen Amynek Seth Meyers. (Most, hogy így jobban belegondolok, én már találtam is egy ilyen embert. @Márk_Velez, remélem te is megírnál egy fejezetet a nem létező könyvemben, ha éppen ki akarnám pihenni az írás fáradalmait! Az egyetlen hibád, hogy még mindig nem kezdted el nézni a Parks and Recreation-t…)
Na nem is húzom tovább az időt, ha minden kedvenc részemet értékelni akarnám, itt ülnék egész nap. Amy, ha esetleg a napokban újra rágugliznál a saját nevedre és valamilyen csoda folytán rátalálnál erre, lenne egy üzenetem számodra: Köszönöm ezt a hatalmas élményt. Köszönöm, hogy ennyit tanulhatok tőled az élet minden területén. Bár valami azt súgja, hogy nem beszélsz magyarul, ezért elég, ha ennyit írok zárásként: „I love you and I like you!”
Hangoskönyvben hallgattam, és szerintem máshogy nem is érdemes! Az általam SNL-ben és a Parks and Recben megkedvelt Amy Poehlernek nem is feltétlenül emlékiratai, inkább életbölcsességei ezek az anekdoták, de nagyon nagyon élvezetes mind, néha megmosolyogtat, néha összeszorul a szíved tőle.
Amy-t a Parks and Rec-ből ismerem, és bár rajongója vagyok a sorozatnak, ennek a könyvnek nem annyira. Nem túl hosszú, de néha eléggé vontatott és annyira nem izgalmas, pláne amikor harmadszorra tér vissza a szüleihez vagy a fiaihoz. Én értem, hogy neki fontosak, de kicsit kompaktabban esetleg? Többet a munkájáról? Könnyen lehet, hogy nekem nem valók a memoárok egyáltalán, de valahogy többet vártam egy ilyen könyvtől. Tőle!
Nem tudok 3.5 csillagnál többet adni érte.
Az nem a könyv értékéből von le, csak az olvasási élményt rontotta, hogy kerülgetnem kellett a megszáradt fikadarabokat és orrszőröket, amit a kedves előző tulajdonosa belepréselt ajándékba.
Ami első találkozásomat illeti Amy Poehler mániákus optimizmusával – tényleg nem szokásom nagy elragadtatásokba esni sitcomoktól. Elnézegetek fél szemmel néhány részt evés közben, időnként a nappalin átsuhanva egy-egy jelenetnél ott ragadok, de hogy feláldozva gyér szabadidőmet az első résztől az utolsóig tudatosan végigüljek egy sitcomot – na hát akkor már inkább buzzfeedes személyiség teszteket töltök ki éjszakába nyúlóan. A vizsgaidőszak persze kivétel – olyankor az idő valahogy relatív kategóriává válik, a poénok felértékelődnek ahogy a közelgő végítélet könnyeit nem sajnálom kitartó és állhatatos sorozatnézésre pazarolni. És milyen szerencse, hogy pont a Parks and Recreation kísérte végig az egyetemi éveim utolsó kétségbeesett hajráját. Ugyanis Leslie Knope megátalkodott motiváltsága és irritálóan pozitív életfelfogása igenis ösztönzően hatott rám. Mivel korábban ilyen még tényleg nem fordult elő velem -mármint, mégis ki merítene valós ihletet egy sitcom karakterből-, mindenféleképpen a végére akartam járni: mennyire van átfedésben Leslie karaktere Amy Poehlerrel. Nem csalódtam. Amy persze kevésbé eszelős és sokkal inkább hajlamos gondolatait oktató jellegű életbölcsesség formában tálalni, mint Leslie, de ez nem probléma, mert – legalábbis szerintem – túlnyomórészt rendben vannak ezek a gondolatok. Nem mondanám, hogy minddel maradéktalanul tudtam azonosulni, de mostanság – amikor dézsából öntik gyámoltalan fejünkre a 'hogyan légy jó nő' egyetemes nagy tanmeséket – Amy mondanivalója felüdítő.
Szórakoztató volt. Vicces. Imádtam a sztorikat.
Ugyanakkor voltak benne nagyon emberi pillanatok. Például mikor bocsánatot kért egy szkeccsért. Vagy épp a drogos múltjáról beszélt, amiről szerintem a többség nem is tudta, hogy van neki, míg meg nem írta a könyvben.
Hatalmas plusz számomra a Seth Meyers jelenlét a hangoskönyvben. Imádom őket együtt. Úgy éreztem feltétel nélkül támogatják egymást. Kicsit hiányoltam, hogy Tina Fey nem vett részt a felvételben. De nem kaphatok meg mindent.
Most megyek és nézek pár régi SNL adást és egy kis Parks and Rec-et.
A könyvnek igazából úgy kezdtem neki, hogy Amy munkássága számomra még ha nem is teljesen ismeretlen, de nem követem figyelemmel (SNL, Parks and Rec nem az én világom, pedig eskü próbálkoztam). Mindezek ellenére mint embert nagyon kedvelem őt, ezért nem is volt kérdéses, hogy ezt olvasnom kell. Kifejezetten szórakoztató darab, jókat lehet rajta kacarászni, de érdekes volt olvasni a gondolatait az élet egyes területeiről, Hollywood-ról. Nem egy szokványos életrajzi könyv, de egy ilyen energikus és szórakoztató embertől nem is valami száraz anyagot vártam.
Azért meg pacsi, hogy szerinte is a Wire a sorozattörténelem egyik legjobb darabja.
Bírom, ahogy beszél, a hangszínét és ahogy fapofa helyett fahanggal sztorizik. A hangsúlyát, ahogy nevet, Tina Fey-vel való különleges kapcsolatát. Ellenben nem értem, hogy mire volt jó ez a sooooook(k) sztorizgatás, igazából egy idő után már megcsömörlöttem, pedig az elején nagyon tetszett. Főleg addig a pontig, amikor elmesélte, hogyan kért bocsánatot. Na, az azért nálam eléggé beütött. De utána, inkább csak nyűg volt az egész hanganyag.
Nagyon szórakoztató a könyv. Mivel ugyanabban a korosztályban futunk sok olyan dolgokról olvashattam amit én is átéltem. Mivel nem ismerem az amerikai színházi élet nagy alakjait akiről néha ír, illetve az SNL TV Show-t sem, így azok a részek nagyon untattak amik erről szóltak. Amy Poehler-t egyedül a Park and Recreation c. sorozatból ismerem, ott nagyon tetszik a karakter amit játszik. Magáról a sorozatról és a szereplőkről is olvashattam érdekes részleteket. A könyvben találtam érdekes gondolatokat, meglátásokat, de inkább a stílusa ragadott meg, nagyon szórakoztató volt.
Népszerű idézetek
Everyone lies about writing. They lie about how easy it is or how hard it was. They perpetuate a romantic idea that writing is some beautiful experience that takes place in an architectural room filled with leather novels and chai tea. They talk about their „morning ritual” and how they „dress for writing” and the cabin in Big Sur where they go to „be alone” – blah blah blah. No one tells the truth about writing a book. Authors pretend their stories were always shiny and perfect and just waiting to be written. The truth is, writing is this: hard and boring and occasionally great but usually not. Even I lied about writing. I have told people that writing this book has been like brushing away dirt from a fossil. What a load of shit. It has been like hacking away at a freezer with a screwdriver.
x. - Writing Is Hard: A Preface
I HATE HOW I LOOK. That is the mantra we repeat over and over again. Sometimes we whisper it quietly and other times we shout it out loud in front of a mirror. I hate how I look. I hate how my face looks my body looks I am too fat or too skinny or too tall or too wide or my legs are too stupid and my face is too smiley or my teeth are dumb and my nose is serious and my stomach is being so lame. Then we think, „I am so ungrateful. I have arms and legs and I can walk and I have strong nail beds and I am alive and I am so selfish and I have to read Man's Search for Meaning again and call my parents and volunteer more and reduce my carbon footprint and why am I such a self-obsessed ugly asshole no wonder I hate how I look! I hate how I am!”
15. oldal - Say Whatever You Want
That voice that talks badly to you is a demon voice. This very patient and determined demon shows up in your bedroom one day and refuses to leave. You are six or twelve or fifteen and you look in the mirror and you hear a voice so awful and mean that it takes your breath away. It tells you that you are fat and ugly and you deserve love. And the scary part is the demon is your own voice. But it doesn't sound like you. It sounds like a strangled and seductive version of you. Think Darth Vader or an angry Lauren Bacall. The good news is there are ways to make it stop talking. The bad news is it never goes away. If you are lucky, you can live a life where the demon is generally forgotten, relegated to a back shelf in a closet next to your old field hockey equipment. You may even have days or years when you think the demon is gone. But it is not. It is sitting very quietly, waiting for you.
15-16. oldal - Say Whatever You Want
If you are lucky, there is a moment in your life when you have some say as to what your currency is going to be. I decided early on it was not going to be my looks. I have spent a lifetime coming to terms with this idea and I would say I am about 15 to 20 percent there. Which I think is great progress.
20. oldal
Let me take a minute to say that I love bossy women. Some people hate the word, and I understand how “bossy” can seem like a shitty way to describe a woman with a determined point of view, but for me, a bossy woman is someone to search out and celebrate. A bossy woman is someone who cares and commits and is a natural leader. Also, even though I’m bossy, I like being told what to do by people who are smarter and more interesting than me.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Tyler Oakley: Binge ·
Összehasonlítás - Tina Fey: Bossypants 89% ·
Összehasonlítás - Bill Bryson: Shakespeare (angol) ·
Összehasonlítás - Carrie Fisher: Wishful Drinking 88% ·
Összehasonlítás - Corey Taylor: You're Making Me Hate You ·
Összehasonlítás - Jeffrey Eugenides: Middlesex ·
Összehasonlítás - David Sedaris: Me Talk Pretty One Day 86% ·
Összehasonlítás - David Sedaris: When You Are Engulfed in Flames ·
Összehasonlítás - Whoopi Goldberg: Book ·
Összehasonlítás - Kelly Ripa: Live Wire ·
Összehasonlítás