Szamarkand 31 csillagozás

Amin Maalouf: Szamarkand

Szamarkand, ​a Kelet varázsos hangulatát felidéző mesés város a nálunk is méltán népszerű író, Amin Maalouf számára mindenekelőtt Omar Khajjám XI. századi perzsa költő, filozófus, csillagász és matematikus városa. Azé az Omar Khajjámé, aki verseiben, a híres négysorosokban, a rubáíkban a bort, a szerelmet, a szabadságot énekelte meg egy olyan iszlám világban, mely szigorúan tiltotta a borivást, a háremek mélyére száműzte a nőket, és gyakorta véres háborúkban és öldöklésben tiporta sárba a szabadságot. Ez az ellentétektől és feszültségektől terhes, egyszerre rémisztő és igéző, hallatlanul színes és kalandos világ ihlette meg Maaloufot. No meg az a számos Khajjám-életrajzban fellelhető legenda, mely szerint az életet szerető és dicsőítő költő és tudós a barátja, sőt egy ideig szövetségese volt a halál nagymesterének, Hasszán Szabbahnak, az asszaszinok néven ismertté vált titokzatos és kegyetlen szekta szellemi vezérének, valamint Nizam el-Molknak, a korabeli szeldzsuk… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1988

Róla szól: Omar Khajjám

>!
Európa, Budapest, 2000
410 oldal · ISBN: 9630768097 · Fordította: Paller Éva

Enciklopédia 1


Kedvencelte 7

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 44


Kiemelt értékelések

SteelCurtain >!
Amin Maalouf: Szamarkand

Több, mint ügyes. Kifejezetten jó, élvezetes történelmi regény. Ami a látszattal ellentétben igen nehéz műfaj. Az írónak ugyan viszonylag keveset kell agyalnia a mű cselekményén, mert a történelem azt már előzékenyen prezentálta. S még plagizálásért sem pereli az írót, ha az ő műve kísértetiesen hasonlít az eredetire. Viszont ha nehézségei adódnak a hézagok kitöltésével, nem lehet az egész történelmet átírni csak azért, hogy üljön néhány poén. Illetve politikusok időről-időre próbálkoznak ezzel, de a történelem mindeddig makacsabbnak bizonyult náluk. Maalouf regényének két részét csaknem egy ezredév osztja ketté, ám kifejezetten ötletesen köti össze a hatalmas időszakadékot a költő, Omar Khajjám személye. A szerző tartózkodik a túlzásoktól, amennyire meg tudtam ítélni, szigorúan ragaszkodott az ismert történelmi tényekhez. Karakterei remekül megrajzoltak, és pompásan illenek saját korszakaikba. A mai iszlamofób megnyilvánulások óceánjában üdítő az iszlám világának mértéktartó ábrázolása. Ráadásul kifejezetten gyógyhatásúnak vélem Európa-centrikusságunk levedlése szempontjából. Maalouf regénye fényesen bizonyítja, hogy egyesek még ma is tudnak kiváló történelmi regényt írni.

eme>!
Amin Maalouf: Szamarkand

Maalouf történelmi kalandregénye (?) olyan világba vezet be minket, amelyről az európai átlagolvasó nem sok ismerettel rendelkezik. A regény két, határozottan elkülönülő része Irán történetének két fontos periódusát emeli ki: a 11. század végét és a 20. század elejét. Előbbi a titok és félelem kora, ekkor alakul ki a hatalmas, ám rövid életű Szeldzsuk Birodalom, ekkor jön létre a hírhedt asszaszin szekta, épül fel a központ, Alamut vára. Vérgőzös, kegyetlen, terror uralta idők ezek, közben meg virágoznak a tudományok, az irodalom. A szeldzsuk uralkodók bárdolatlan fosztogatók és felvilágosult uralkodók, kicsinyességre éppúgy képesek, mint magasztos tettekre. Ellentmondásos, borzongató és lenyűgöző világ. Három alak emelkedik ki a korból: Omar Khajjám, aki megfigyelte a világot, Nizam-el-Molk, aki kormányozta és Hasszán Szabbah, aki rémületben tartotta. A második periódus a demokrácia útjára lépő Irán története – az első parlament megalakulása körüli bonyodalmaknak leszünk tanúi, az ország gazdasági helyzetét külföldi – amerikai – szakemberekkel megoldani kívánó erőfeszítéseknek, a „Shuster-csodának”, államcsínynek, nagyhatalmi machinációknak (ez utóbbi tekintetében Maalouf egyáltalán nem fogja vissza magát az iráni demokráciát, függetlenedést, fejlődést csíráiban megfojtani szándékozó Angliát és Oroszországot illető kritikájában).

A két idősíkot Omar Khajjám alakja, pontosabban Rubáíját-jának egy fiktív, különleges, példánya köti össze, amelynek kalandos útját követve avatódunk be az ország történetébe, Khajjám és Hasszán életébe, az alakjukat körülvevő legendákba. A regény elbeszélője az amerikai Benjamin O(már). Lesage, aki a 20. század elején a titokzatos könyv után kutat és személyesen is belebonyolódik Perzsia újkori történelmébe, melynek alakulása egyértelműen összekapcsolódik a középkori előzményekkel.
Maalouf fiktív mesébe burkolja a néhol történelemkönyv-ízű, máskor színes-kalandos-romantikus történetet, tényeket és fikciót összeszőve vizsgálja a történelem alakulásának útjait, egyén és hatalom viszonyát, a rendkívül művelt, egyenes, szabadságához, függetlenségéhez ragaszkodó ember lehetőségeit, az ugyancsak rendkívül művelt, de a vallási fanatizmus és terror útjára lépő ember hatalmának veszélyeit. És persze nemcsak az emberét, hanem egy népét/országét/közösségét is.
A két idősíkot Maalouf némiképp párhuzamba állítja, nemcsak a történelmi vonatkozásokban, hanem a történelmi és a fiktív Omár mellé költött két önálló, ám a hatalomhoz különböző módon viszonyuló nőalak, Dzsahan és Sirin alakja révén is.
A bármely hatalomtól és kiszolgálásától irtózó Khajjám alakjának, hagyatékának középpontba helyezése egyben a haladó, szélsőségektől távol maradó értelmiségi értékrendjének középpontba helyezése is, a humánum, a tudomány és művészet mellett letett voks – Maalouf rámutat Khajjám és négysorosai posztumusz hatására az asszaszinok metamorfózisában is, ugyanakkor felmutatja e szellemiség harcának és győzelmének rendkívüli fontosságát nemcsak Perzsia, hanem az egész világ történelmét illetően.
A regény többek közt emléket állít Howard C. Baskerville-nek is, az iráni demokráciáért életét adó amerikai misszionárius tanítónak, akinek regénybeli szavai nem kevéssé elgondolkodtatóak:
„Az a mély meggyőződésem, most, ezen a századelőn, hogy ha a Keletnek nem sikerül fölébrednie, a Nyugat nemsokára nem fog tudni aludni.”

Bár nem hibátlan regény, örülök, hogy rátaláltam – ha csak guglizás szintjén is egyelőre, de rávett, hogy utánanézzek Omár Khajjámnak, Perzsia történelmének… Már ezért is megérte elolvasni.

Olympia_Chavez>!
Amin Maalouf: Szamarkand

Maalouf újabb történelmi témájú szépprózája ezúttal Iránba kalauzolja el olvasóit, Omár Khajjám rubáijátjain keresztül. A neves középkori költő és tudós részben fiktív életrajza adja meg a meseszerű, mégis nagyon is reális keretet a perzsa nép sorsának, múltjának és jövőjének megfestéséhez.
A regény első felében Khajjám története bontakozik ki a 11. századi kalifátusban, ami a szeldzsuk hatalom árnyékában éli szenvedélyes, hatalmi konspirációkban bővelkedő mindennapjait. A szerző valósággal brillírozik ebben az óarany színű miliőben, kaftánja zsebéből marékszámra szórva a becses pillanatokat. Maalouf eme koncepciójában három törekvés, három hatalmi erő körforgása ereszt gyökeret, melynek termése évszázadokig táplálja és mérgezi alattvalóit. Khajjám a felvilágosult, szabad lelkű bölcs, valamint két nagy formátumú barátja, Nizam-el Molk a politikus és Hasszán Szabbah az aszasszin fanatikus alakjában. Az elsőt szomjazza, míg az utóbbi kettőt félelemmel csodálja és szenvedi az ország. A történetnek ez a rétege a regény második felében válik igazán értelmezhetővé, amikor közel egy ezred év után, a XX. századi Iránban találjuk magunkat Howard C. Baskerville oldalán, aki életét adta a perzsa demokráciáért. Hőseink új testben, új alakban elevenednek meg, akiknek kísértetiesen hasonló sors jut osztályrészül, mint a nagy elődöknek. A történelem ismétli önmagát, a néplélek változatlan. Az országra boruló árny is újra felettük lebeg, csak most már angol, orosz, francia és osztrák-magyar zászlóba burkolva nehéz testét.

Maalouf ismét remeket alkotott a maga pozitív mítoszteremtő szemléletével. Újabb nagyköveti feladatának téve eleget kelet és nyugat identitásának ábrázolásával, reflektálva az azokat egymástól elválasztó érdekekre és mélyen átitatva szentimentális filozófiájával.

jethro>!
Amin Maalouf: Szamarkand

Lassan a végére érek Maalouf eddig megjelent könyveinek olvasásával. Sajnos. És igen, elfogult vagyok az íróval szemben. De hát mit tegyek, nagyon szeretem ahogy ír. Az írót egy nagyon okos, kulturált, széles látókörű embernek tartom, aki soha nem ferdíti el a történelmi tényeket, saját meséjét mindig a tények közti hézagokba építi be, és ettől lesz ez a mese akár hihető is, de mindenképpen varázslatos. Úgy bánik a történelemmel, mintha megélte volna azt. Maalouf tökéletesen ismeri a levantei táj, a Közel-kelet történelmét, kultúráját, embereit, vallási hovatartozástól függetlenül. Mesélőkedve remélem megmarad, és még tartogat egy-két gyöngyszemet a tarsolyában.

1 hozzászólás
DTimi>!
Amin Maalouf: Szamarkand

Az Ezeregyéjszaka mesés világa elevenedik meg előttünk. Sivatag, hegyek, lovasok, szultánok, vezírek, költők, barátok, ellenségek, bosszú, szerelem. Minden van benne. Érdekes volt végig követni a nagy költő, Omar Khajjám életét.

Nyctea P>!
Amin Maalouf: Szamarkand

A perzsa költő és tudós, Omar Khajjám személye köré épül ez a regény. A könyv első fele az ő életéről szól, a második fele viszont már a 20. század elején játszódik. A két részt összeköti híres műve, a Rubáiját eredeti kéziratának kalandos sorsa.
A könyv első felét nagyon szerettem olvasni, elvarázsolt a korszak hangulata, az izgalmas személyiségek és az olyan történelmi események, mint például az asszaszin rend megalapítása. Az idézett négysoros rubáik pedig lenyűgöztek, kedvet is kaptam hozzá, hogy elolvassam a teljes Rubáijátot.
A történet második fele azonban egyáltalán nem tudott közel kerülni hozzám, sok helyen száraznak, vontatottnak, túlnyújtottnak éreztem.

kaporszakall>!
Amin Maalouf: Szamarkand

Határozottan üdítő olvasmány volt, érdekes, lendületes, eleven. Persze egyúttal egy színes-szagos kalandregény, de méltánylandó, hogy bevilágít a történelem egy (pontosabban kettő) elfeledett zugába: az XI. századi és a XX. század eleji Irán világába.

Érdeme, hogy az ismert tényeket sehol nem torzítja el, csupán a hiányzó hézagokat tölti fel legendás vagy képzelt elemekkel. A két női főszereplő kitalált személy, mint ahogy a könyv narrátora is az, de a történetük hézagmentesen illeszkedik a cselekmény sodrába. Az egyetlen dolog, ahol túlzott ’mindentudást’ tanúsít a szerző, Omar Khajjam gondolatvilága. Erről a Rubaíját-on kívül semmilyen forrásmű nem maradt, nem csoda, hogy azóta is lelkesen vitatkoznak róla történészek és orientalisták százai…

Témája miatt (a love story-k kissé cukrozott fonala ellenére is) hézagpótló.

Jesper_Olsen >!
Amin Maalouf: Szamarkand

2019-es olvasás után: továbbra is kedvenc maradt, a két, egymástól 900 évnyire játszódó eseményszál mindkét eleme, a sok elgondolkodtató idézet (és nem csak Khajjamtól) most is megtette a hatását (rám). És egy könyv az egyik főszereplője!

Juci P>!
Amin Maalouf: Szamarkand

Ez a könyv nagy meglepetés volt, nem számítottam rá, hogy ennyire tetszeni fog. Az első része Khajjámról szól, a második a huszadik században játszódik, és egy elveszettnek vélt Khajjám-kézirat fiktív történetét meséli el, közben bemutatva Perzsia/Irán megdöbbentő modern kori történelmét. Ajánlom hozzá még a Persepolis elolvasását/megnézését is (http://moly.hu/konyvek/marjane-satrapi-persepolis, http://moly.hu/konyvek/marjane-satrapi-persepolis-a-visszateres ). Semmit nem tudunk erről az országról, az az igazság.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

cseri>!

Ne lepődj meg semmin, a valóságnak két arca van, és az embereknek is.

72. oldal

ppeva P>!

Mely hatalom rosszabb, mint a militáns erényé?

184. oldal

eme>!

– Ha mindenhová kémeket állítottál – figyelmeztette [Alp Arszlán] – igazi barátaid nem fognak félni, mert tudják magukról, hogy hűségesek. Az árulók azonban vigyázni fognak. Igyekeznek az informátorokat megvásárolni. Lassanként elkezdesz igazi barátaidról kedvezőtlen, ellenségeidről pedig kedvező jelentéseket kapni. Márpedig a szavak, a jók és a rosszak is, olyanok, mint a nyilak, amikor többet kilövünk belőlük, egyikük biztosan célba talál. Akkor azután a szíved bezárul barátaid előtt, hitszegők veszik át a helyüket, és mi marad a hatalmadból?

eme>!

„Nem elég csupán megölni ellenségeinket – tanítja őket Hasszán –, nem gyilkosok vagyunk, hanem kivégzők, nyilvánosan kell cselekednünk, a példa kedvéért. Ha megölünk egy embert, ezzel százezret terrorizálunk. Azonban nem elég csupán kivégezni és terrorizálni; meghalni is tudni kell, mert az öléssel elvesszük ugyan ellenségeink merszét, hogy ellenünk forduljanak, a bátor meghalással viszont a tömeg csodálatát is kivívjuk. És ebből a tömegből fognak csatlakozni hozzánk újabbak. Meghalni még fontosabb, mint ölni. Azért ölünk, hogy védekezzünk, és azért halunk meg, hogy térítsünk, hódítsunk. A hódítás a cél, a védekezés csak eszköz."

Kapcsolódó szócikkek: terrorizmus
1 hozzászólás
eme>!

Minden, ami nekünk a modern életnek, az emberi szabadság elterjedésének szimbóluma, nekik a külföldi uralom szimbóluma: az utak: Oroszországot, a vasút, a telegráf, a bank: Angliát, a posta: Ausztria-Magyarországot jelenti…

eme>!

Milyen képük van ma a perzsáknak a keresztény nemzetekről? A nagyon keresztény Angliáról, amely elveszi nyersolajukat, a nagyon keresztény Oroszországról, amely rájuk erőlteti akaratát az erősebb cinikus törvénye alapján? Milyen keresztényekkel találkoztak eddig? Szélhámosokkal, dölyfösökkel, istentelenekkel, kozákokkal. Hát milyen képük legyen rólunk? Milyen világban fogunk együtt élni?
Csak azt tudjuk nekik felkínálni, hogy vagy a rabszolgáink vagy az ellenségeink lesznek? Nem lehetnek a partnereink, velünk egyenrangúak?

anesz P>!

A boldogság az egyhangúságban rejtőzik.

120. oldal

cseri>!

Egy legenda jár könyvről könyvre. Három barátról szól, három perzsáról, aki – mindegyik a maga módján – jelet hagyott évezredünkön: Omar Khajjám, aki megfigyelte a világot, Nizam-el-Molk, aki kormányozta és Hasszán Szabbah, aki rémületben tartotta.

101. oldal

ppeva P>!

Az asszony föláll.
– Ne legyen! Itt vagyok ebben a palotában, hűséges csapatok vesznek körül, egy olyan városban, ami mostantól kezdve az enyém, a végsőkig fogok harcolni, és ha meghalok, akkor szultánaként fogok meghalni.
– És hogyan halnak meg a szultánák? Megmérgezik, megfojtják, vagy a szülés viszi el őket! Nem a pompa menti meg az embert a nyomorúságtól!

175. oldal

Jesper_Olsen >!

Perzsia engem egy szerencsétlen vitorlás hajóra emlékeztet. A hajósok állandóan arra panaszkodnak, hogy nincs elég szél. És egyszerre csak az Ég, mintha meg akarná büntetni őket, tornádót küld rájuk.

397. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Dževad Karahasan: Keleti díván
Vladimir Bartol: Alamut
Jókai Mór: Minden poklokon keresztül
Anita Amirrezvani: A virágok vére
Maurice Druon: Korona és méreg / Az ősi törvény
Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap
Karczag György: Idegen páncélban
Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap
Robert Merle: Mesterségem a halál
Benkő László: Kard és glória