Talált ​vágyak osztálya 130 csillagozás

Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya

Fogadd ​el, ami jön, és hozz ki belőle valami nagyszerűt!

A befolyásos New York-i szenátornő főtanácsadójaként Natalie keményen dolgozik, sokat túlórázik, és a munkája minden percét élvezi. Aztán elhanyagolt barátja egyszer csak bejelenti, hogy részéről ennyi volt. És ez még csak a kezdet. Az orvosa mellrákot állapít meg nála – és az ellen nem elég a nyers ambíció meg a kőkemény elszántság. Natalie-nak a választók élete helyett most a sajátját kell megváltoztatnia.
Itt az ideje elgondolkodnia azon, hogy eddig milyen döntéseket hozott. Először is megkeresi élete öt szerelmét, hogy megtudja, miért romlott el a kapcsolatuk. És miközben visszatér a múltba, talán új lehetőségek nyílnak előtte – és esetleg arra is rájön, hogy az életen nemcsak átszáguldani lehet, hanem élni is.

A szerző, Allison Winn Scotch ajánló sorai a könyvhöz:
„Írás közben esélyt sem akartam adni arra, hogy zokogás legyen az egészből. Ez egy vicces könyv. Tényleg az! Egy nő élményeiről… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2007

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Piros pipacs könyvek Pioneer Books

>!
Pioneer Books, Budaörs, 2012
312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638942326 · Fordította: Spiegl Máté

Enciklopédia 6


Kedvencelte 11

Most olvassa 6

Várólistára tette 103

Kívánságlistára tette 64

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

Nefi>!
Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya

Azt gondolom, hogy a rák az a téma, amivel sajnos foglalkozni kell. Egyre több ismerősről, barátról derül ki, hogy küzd a kór ellen, és nagyon sokan meghalnak ebben a küzdelemben. Tetszik vagy nem tetszik sokáig nem dughatja az ember a fejét a homokba. Rám köszönt több könyv is a témában és úgy gondoltam, hogy elolvasok egy-két könyvet erről a heroikus küzdelemről, mert ez az. Küzdelem az életért.
Az egyik könyv a Talált vágyak osztálya lett. A borító gyönyörű, a cím félrevezető lehet, a fülszöveg megkapó. A könyv maga olvastatja magát, és magával visz. Nem durván, de lépésről-lépésre magával visz erre az ismeretlen területre.
Nem sírtam, nem könnyeztem, nem nevettem, és nem mosolyogtam a könyvön. Nem volt számomra egy katartikus élmény. Az volt a bajom, hogy túlságosan tényszerű és tárgyilagos volt az egész. Mintha nem egy ember magára hagyott élethalál küzdelméről olvastam volna, hanem a szén keletkezéséről egy Jókai regényben.
Hiába vagyok egy empatikus alkat, hiába ismerek olyan embereket, akik meghaltak ebben a betegségben nem éreztem a főszereplő rezdüléseit, a szenvedéseit, a vívódásait a könyv lapjain. Hülyén hangzik, de kicsit valahogy limonádés beütést kapott az egész.
Ennek ellenére nem rossz könyv, mert egyrészt nincs tele sablonnal, másrészt azért nagyon sok értéket közvetít, ami viszont nagyon fontos, és főleg akkor jó, ha nem egy kór miatt kell elgondolkodni az élet céljain, és az úton, amit be szeretnénk járni.

Lanore P>!
Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya

Kíváncsi voltam, hogyan, milyen formában nyúlt az írónő egy olyan témához, mint a rákos betegség, és annak feldolgozása testileg, lelkileg. A szokásostól eltérően ez a könyv nem egy szomorú keretbe foglalta főszereplőnk, Natalie sorsát, hanem megpróbálta humorosan, könnyedén, életszagúan bemutatni a folyamatokat. Nat tipikus karrierista, harmincas, egészséges életmódot folytató nő, akit villámcsapásként ér a diagnózis: mellrák. Miután elkezdi a kemoterápiás kezeléseket, tanácsadója kérésére naplót vezet, melyből egy kicsit jobban megismerhetjük őt, a személyiségét, láthatjuk a barátait, kapcsolatait, és a karrierjének alakulását is. Szép lassan elkezdi másképp látni a dolgokat, az őt körülvevő embereket, saját magát is, és apránként újra felépíti az életét, miközben jellemfejlődésen megy át. Vele együtt éljük át újra a múltat… a szerelmeket, a miérteket, és végül kapunk egy vadiúj, egészséges Natalie-t, aki immár teljes életet élhet.
A címnek nem sok köze van a történethez, viszont a borító gyönyörűséges, és most az elütések, hibák sem voltak feltűnőek, összességében jólesett a könyv, szívesen olvasnék még az írónőtől :)

Boritek70>!
Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya

Azt hihetnénk, hogy ez egy könnyed kis csajos történet, pedig nem az. Azt hisszük, úgyis csak mással történhet meg, pedig nem. Az írónő talán nem tudja visszaadni a betegséggel való küzdelem minden fájdalmát és tragikumát, de a sorok közül hihetetlen erős pozitív szemlélet árad, úgyhogy az olvasónak nincs is más dolga, mint reménykedni. Ebben a történetben is bebizonyosodott, hogy a tökéletesnek hitt életben bekövetkező váratlan tragédiák néha egészen kivételes pozitív változásokat eredményeznek, saját belső igényeink, és a bennünket körülvevők reakciójának megismerése függvényében.

Lettka>!
Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya

Nagyon szerettem volna ezt a könyvet elolvasni, hiszen szintén egy olyan témát ölel fel, amelyet nem könnyű szavakba önteni. Nehéz átadni azokat a megélt érzéseket, azokat a szenvedő pillanatokat, melyeket egy rákos beteg a magáénak tudhat. Talán furcsán hangzik, de egyszerűen „vonzódom” az ilyen témájú könyvekhez. Érdekel, ki hogyan tudja az ilyen történeteket feldolgozni, hogyan tudja átadni az adott helyzet súlyának a fontosságát, és a lelki folyamat ábrázolása sem utolsó szempont. Ebből a szempontból ez tökéletes volt. Az elején mindig félek az ilyen sztoriktól, van bennem egyfajta félsz abból a szempontból, mégis mire számíthatok. Mennyire lesz lehangoló, mélybe rántó a történet, illetve mennyire lesz depressziós a szereplő. Ennek ellenére ismét kellemes csalódás ért. Hiszen nem a pesszimizmus, a negativitás hatalmasodott el jelen esetben. Sőt… igazán hangulatos, többnyire pozitív szemlélet volt jellemző. Nyilván néha depibe esett a főszereplőnk, de ennek ellenére azt hiszem, egy igazi harcos tárult elém, aki a végsőkig kitart. Szerintem példamutató, és érdekes karakter volt az övé. Mindezeket összefoglalva… teljesen másra számítottam, de a lehető legjobbat kaptam. Tökéletes volt a maga műfajában, a borítója pedig nagyon tetszetős.

amanda888 P>!
Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya

Azt írja az írónő az ajánlójában, hogy ez egy vicces könyv. Nem az. Hál' Istennek. Nem lehet rajta sem nevetni, sem zokogni, mégis megmarad a fejemben. Remélem minden pillanatban eszembe jut, amikor valami igazán kis semmiség miatt kiborulok, vagy nem látom, hogy mennyire jó is az életem. Örülök, hogy Natalie is rájött, hogyan akarja élni az életét, és volt, amin nem tudott változtatni, de amin lehetett, azt végül megtette.

Arabella>!
Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya

Sokáig „porosodott” a polcomon. Talán nem is nagyon akartam elolvasni. De nem bántam meg. Nagyon örülök, hogy elolvastam és hogy minden jó lett a vége.

roganedina>!
Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya

Csalódtam ebben a könyvben, de pozitív irányban! :) A fülszöveg alapján nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz. A történet – Natalie harca a rákkal, meg egy kicsit saját magával – nem egy vidám valami, de annyi vicces mondat, gondolat van benne, hogy teljesen feloldja a hangulatot olvasás közben. Kedves szereplők, jó történet-felépítés, remek befejezés. Mindenkinek csak ajánlani tudom. :)

picurka13>!
Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya

Kíváncsian vártam, hogy hogyan nyúl hozzá az írónő ehhez a félelmetes témához, mint a rák. De őszintén megmondva eléggé viccesen, ha lehet ezt írni így. Féltem, hogy majd nagy sírórohamok jönnek rám az olvasás közben, de szerencsére nem ezt történt. Meg ugye én egy kicsit hipochonder vagyok, de itt nem találtam magamra utaló nyomokat. De azért megvizsgáltam magam.

tmezo P>!
Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya

Ez a könyv jó példája annak, hogy a pozitív gondolkodás mennyit segíthet az életünk alakulásában. Még egy ilyen szörnyű betegségből is ki lehet hozni jó dolgokat, és Natalienak sikerült is. Nagy fejlődésen megy keresztül, hogy végül megismerje önmagát, megtalálja saját útját.

Pancsesz>!
Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya

Nehéz témát boncolgat az írőnő,de nekem mégsem adott semmi pluszt!Nem hogy viccesnek de még csak humorosnak sem mondanám!Egyáltalán nem érintettek meg a szereplő érzelmei,érzései,vívódásai!Ami átjött ,hogy Natalie hihetetlenűl önző volt a szerelmeivel,a családjával,és úgy általában mindennel,mindenkivel!A szerelmi szálak sem tetszettek! Igazából egyik pasiról sem tudtunk meg túl sokat, illetve minden kapcsolatot csak Natalie oldaláról ismerhettünk, meg nagy vonalakban!


Népszerű idézetek

suhakata>!

Olvastam egyszer, hogy nem azok a bátor emberek, akik sosem félnek. A bátrak azok, akik érzik a félelmet, és mégis mennek tovább.

102. oldal

_Nikki>!

Nem tudod, mi mindent vagy képes túlélni, amíg rá nem kényszerülsz.

122. oldal

kaposi95>!

[…] Hogy hogyan viselkedsz azzal, akit szeretsz? Nos, abban mindig van választásod.

245. oldal

Faythe P>!

Egy röpke pillanatra megkísért az ötlet, hogy hozzáadom Nedet a pénisznövesztő reklám címzettjeinek listájához, amit kaptam. De aztán kitörlöm.

17-18. oldal

Lettka>!

[…] minden hétvégén sétáltunk egyet. Ez volt a hobbink. Vannak párok, akik pókereznek, mások bowlingoznak, mi imádtuk felfedezni a parkot, mintha kilencévesek lettünk volna, ez volt a játszóterünk. Botladoztunk a gyökerek között a madárrejtő erdőben, felmentünk a pályákig és néztük a gyerekmeccseket, vagy ültünk a hintán alkonyatkor és elkortyoltunk egy üveg merlot-t.

49. oldal

Lettka>!

Mert egy süllyedő hajón az ember bármibe belekapaszkodik, ami a felszínen tartja.

61. oldal

Szelén>!

Olvastam egyszer, hogy nem azok a bátor emberek, akik sosem félnek A bátrak azok, akik érzik a félelmet, és mégis mennek tovább. Azon gondolkoztam, vajon az is bátorságnak számít-e, ha az embernek nincs más választása, mint továbbmenni.

Lettka>!

– Néha egyszerűen nem jönnek össze a dolgok, még ha elsőre úgy is tűnik.

121. oldal

Dombi_Petra>!

Van olyan kapcsolat, ami csak egy megálló az úton, és nem a végállomás.

77. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Emily Stone: Mindig december
Abby Jimenez: Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni
Jojo Moyes: Mióta megszerettelek
Debbie Macomber: Karácsonyi kívánság
Susan Wiggs: Megtalált álmok
Jessica Park: Flat-Out Matt – Titkolni bolondulásig
Karen Swan: Karácsony a Tiffanynál
Sarah Morgan: Holdfény Manhattan felett
Sarah Morgan: Megtalállak karácsonykor
Susan Mallery: Boldogító karácsony