Csend, ​vétkek, szenvedély 71 csillagozás

Alice Munro: Csend, vétkek, szenvedély Alice Munro: Csend, vétkek, szenvedély

Alice ​Munro novellái gyakran egy-egy regényt sűrítenek magukba, prizmásan mondják el történetüket, amelyek időben egymástól távol eső (sorsfordító) epizódokból, a novella különböző szereplőinek nézőpontjából, a napló- vagy levélforma és a narráció váltogatásából rajzolódnak ki. Többnyire határterületen játszódnak: a lázadás és a biztonság, a szabadság és a boldogság, a józan unalom és az életveszélyes szenvedély, a bizalom és a naiv hiszékenység, az igazság és a hazugság, a sors és a véletlen, a lehúzó környezet és a személyes döntés, a jelen és a múlt, a racionalizmus és a fanatizmus, a természet feletti képességek és az olcsó csalások határán. A valóságban pedig valamilyen kisvárosban, ahol hőseiket a kitörés vágya, a lázadás, vagy visszatekintve a megérteni vágyás motiválja.
Néha nem is tudjuk, melyik szereplőre figyeljünk, ki a hőse az írásnak, de az igazi főszereplő általában az, akinek a tudatában, lelkében összeáll a mások vagy akár a maga sorsa. A főhős egy-egy idős… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2005

Tartalomjegyzék

>!
Park, Budapest, 2007
364 oldal · ISBN: 9789635307555 · Fordította: Mesterházi Mónika
>!
Park, Budapest, 2007
362 oldal · ISBN: 9789633550717 · Fordította: Mesterházi Mónika

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Chagall


Kedvencelte 7

Most olvassa 4

Várólistára tette 70

Kívánságlistára tette 38


Kiemelt értékelések

ddani>!
Alice Munro: Csend, vétkek, szenvedély

Alice Munro élő klasszikus, szövegei kortalannak hatnak, és számomra nagyon élvezhető módon ír. Ebben elvitathatatlan érdemei vannak a sikeres magyarra ültetésnek is, ennek köszönhetően értékelhető esetleg a magyar nyelvű olvasóközönség számára is, hogy-hogynem kapott ilyen kiemelkedő elismerést ez a mindaddig számunkra talán kevéssé ismert írónő.
A történetek maguk mind működnek, ezt szeretem bennük mármár kritikátlanul – és ezen túl is, hogy szimpatikus az elbeszélések hozzáállása az emberi kapcsolatok dolgaihoz. Humánusan és visszafogottan őszinte, hol finoman humoros, hol elkerülhetetlenül szomorú. Az öregedés, felejtés és önbecsapás motívumok mellett van még ott sok egyéb is, de talán ezek ragadtak meg a leginkább általánosságképp a könyvnyi anyagból.
Nagyjából a kötet felénél véget ér egy több összefüggő novellából épült történetszál, és ez eléggé bosszantó volt, simán lehetett volna rendes regény terjedelmű – hát ennyire magával ragadt a mesélés, hogy nem szívesen vettem a megszakadását. Viszont az egész anyag egyenletesen hozta a formáját. Nem mondom, hogy sziporkázott, mert ez nagyon nem az a fajta írás. De azt hiszem, hogy valami homályos módon érthetetlennek fogom érezni most még egy darabig, hogy ugyan miért ne minden úgy legyen megírva és elolvasva és megélve, ahogy ezekben a történetekben.

Gudmundur>!
Alice Munro: Csend, vétkek, szenvedély

Körülbelül egy évvel ezelőtt olvastam utoljára Alice Munro-tól, de abból a novellagyűjteményből – a Drága élet címűből – nem minden novella tetszett. Ebben az esetben nem volt hasonló problémám: legszívesebben az egész kötetet egy lendülettel olvastam volna ki. (A Drága élet-tel kapcsolatban annak idején nem tudtam eldönteni, hogy nem a fordítás rontott-e az elbeszélések színvonalán – ám mivel ezeket a történeteket is ugyanaz a fordító ültette át magyarra, így ezt a gondolatot utólagosan elvetem, a fordítót pedig képzeletben megkövetem.)
Alice Munro nagyon jól ért hozzá, hogy a hétköznapi helyzeteknek mélységet adjon: a novellái átlagos embereket ábrázolnak ismerősnek tűnő szituációkban, a szerző mégis képes új fényben megmutatni a szereplők közötti viszonyokat, és szinte bevilágít azokba a homályos sarkokba, ahová nem látnánk be, ha a mindennapokban találkoznánk ezekkel a történetekkel.
A kötetben szereplő írások a családi viszonyokra koncentrálnak; a szülők és gyermekek, a házastársak vagy épp a testvérek közötti kapcsolatokban a felszín alatt megbúvó feszültségeket, ellentéteket, kétértelműségeket ábrázolják finom eszközökkel. Aki az erőteljesebb írói megoldásokat kedveli, akár unalmasnak is tarthatja ezeket a novellákat, de számomra éppen megfelelő mértékben adagolták a feszültséget.
Én Munro azon elbeszéléseit szeretem a legjobban, amelyekben a hősei átlagosan csordogáló életében váratlanul és előre megjósolhatatlan módon megjelenik a fenyegetés, s látszólag egy pillanat alatt vesz nem várt fordulatot az életük – Munro zseniálisan ért mind a feszültség megteremtéséhez, mind pedig annak feloldásához. A véletlenek, illetve a sorsszerűnek tűnő fordulatok e novellagyűjtemény darabjaiban is fontos szerepet kapnak, bár elsősorban nem az előbb említett fenyegetettség formájában, hanem inkább úgy, mint az élet banalitásának – vagy éppen szépségének – és az ember bizonyos mértékű tehetetlenségének bizonyítékai.
A fentiekből sejthető, hogy ez a kötet nem feltétlenül könnyed, felemelő olvasmány, de mivel a szerző nagyszerűen ír, mégis öröm a vele töltött idő. Egyszerű, tiszta, mentes a felesleges túlzásoktól, a mesterségesen generált bonyodalmaktól. Alice Munro-t olvasni jó.

Mazsola_78 P>!
Alice Munro: Csend, vétkek, szenvedély

Első könyvem az írónőtől, de messze nem utolsó, ugyanis nagyon szerettem ezt a novelláskötetet. Nagyon tetszik az írónő írásmódja, számomra nagyon élvezetesen, olvasmányosan ír. Ami nagyon megfogott benne az az, hogy életszerű és nem cukormázzal borított happy end-es novellákról van szó. Nem kiszámíthatóak a történetek, mind tartogatott valami meglepetést a végére.

Maryse>!
Alice Munro: Csend, vétkek, szenvedély

Nem volt átütő erejű élmény, de tetszett a nyolc önálló, felkavaró, hangulatában kicsit hasonló történet. Munro bonyolult erkölcsi helyzeteket mutat be, de nem mond ítéletet, gondolom azért, mert nem feltétlenül tudja a válaszokat a felvetődő kérdésekre. Ez a hozzáállás nekem roppant szimpatikus. Mindegyik történetben meglepő, váratlan, sőt megmagyarázhatatlan cselekedeteket visznek végbe a szereplők, aztán megjelennek a problémák, amelyekkel képtelenek megbirkózni és a válaszuk a menekülés, a szőkés. Carla és Clark története sötét, a kontrasztok és a konfliktusok erőteljesek akár az egyén akár a társadalom szintjén nézzük; egy rossz házasságról szól, az elfogadásról és arról ki az áldozat egy kapcsolatban, meg lehet -e szökni belőle, de arról is, hogy kontrollálhatjuk -e saját életünket, a másik szinten pedig azon töprenghetünk milyen ismerős, amikor a létező világot kénye-kedve szerint szeretné alakítani valaki, vagy milyen valós a tulajdonos – bérlő megosztottság. Juliet három egymáshoz kapcsolódó történetében a leghangsúlyosabb téma a visszatérés a múlt eseményeihez, azzal a szándékkal, hogy megismerje és megértse egy kapcsolat működését. A folyton változó fókusz rögzíti a szerelem, a véletlen és a veszteség kérdését generációkon keresztül, és látjuk az ismétlődő motívumokat is. A többi novellában nem éreztem a szereplők küzdelmét a valóság értelmezésére, eltávolodtam a szereplőktől és az élethelyzetektől, ezekben a történetmesélés lapos, időnként unalmas volt, ennek ellenére szerintem izgalmas ahogy Alice Munro diagnosztizál így vissza fogok még térni könyveihez.

Kek P>!
Alice Munro: Csend, vétkek, szenvedély

Elhatároztam, hogy teszek egy próbát Munroval, mert úgy hallottam, komoly emberi problémákkal foglalkozik, elég mélyen, elgondolkodtatóan. (Kivételesen nem tartottam eleve hátránynak, hogy női szerző.) Jó kritikákat, ajánlókat olvastam csak a műveiről, mindenféle mellékzönge nélkül.
A borító fel se tűnt – nem az én ízlésem és ennyi, napirendre tértem fölötte, ment a lényegtelen felejtendők közé. Aztán az első történetnél azon kaptam magam, hogy nem tudom eldönteni, tetszik-e avagy sem. Zavaró. Éppen ezért elgondolkodtató. Aztán jött a második, a számomra túl rózsaszínre sikeredett l'amour, ahol ugyan szaladtak az oldalak, de a történet végén csak a csakennyiazegészsemmitöbb hitetlenkedése – kipukkadt lufija – maradt. A könnyed stílus viszont máris vitt tovább, pláne, hogy a szereplők azonossága valamiféle mégistöbbez folytatást ígért. És tetszett is. Mind a Hamarosan, mind a Csend. De ekkor már kibuggyant belőlem, hogy felszínes. Amit előnyére szoktak könyvelni, s ami miatt én is kíváncsi voltam rá – az élet nehéz problémái –, mind-mind puszta díszlet, a történetbe beletöltött extra (mániás depresszió, lebénulás, sclerosis multiplex, cukorbetegség, siketnémaság, farkastorok, kulturális elhanyagoltság, asztma, TBC, leukémia, epilepszia, bevándorlás, titkolt örökbefogadás, ezotéria és szekták, ), vagy épp arra építő ál alapzat. Mindezekkel az elemekkel teletűzdelve ez a könyv így túl eklektikus ( már ami a pszichológia szálat illeti) és mennyiségileg túl sok, minőségileg meg kevés. Felszín. Kence. Smink. Novellába persze hogy kerülne több? De azért mégis! Mert nemcsak arról van szó, hogy mindenbe belekap, pár pillanat, történetmozzanat erejéig megemlít ilyenféle dolgokat, hanem óriásiakat téved is. Rosszul tálalja, vagy egyenesen tévesen? Utólag azon töprengek, hogy a nevetséges elszólásai (pl. evangélikus anglikán, vagy hogy egy súlyos cukorbeteg egy pohár szénsavas üdítőtől hirtelen jobban lesz, s visszatér az eszméletvesztés határáról) pusztán a felszínességből adódó hanyagságok, bakik; vagy kifejezetten az írói tudatosságnak, mesterfogásnak betudható eltávolító, a szakmailag hozzá értők számára az azonosulást lehetetlenné tevő nüanszok. De aztán, mikor a történetek eseménysorában is felfedezek néhol némi sántikálást (pl. mikor Juno, a doberman feldönti az utcán színházi kisestélyiben tipegő nőt, a talpig úriember és sármos kutyagazda csak annyit kérdez a hölgytől, hogy megijedt-e, de fel nem segíti – s az érdekes módon nem is tápászkodik éppen), már azon kezdek el töprengeni, hogy ez vajon kinek a hibája, íróé-e, avagy fordítóé (nem mindegy, hogy fellökte vagy meglökte), de egyértelmű, hogy hiba.
Szóval, a könyv tényleg elgondolkoztató. Végig a képzeletbeli listámra feltolult hibás mozzanatokat osztályozgatom, kozmetikázom: ez hiba, az baki (pl. petuia petúnia helyett), ez tévedés, amaz baromság. Mindezt úgy, hogy a történetek jók, a stílus élvezetes (és közhelyes éppannyira). Női Coelho. Kellemes csacsogó, szépen és szépeket mondó, akit meghallgat az ember, rászánja az időt. Utólag meg azon töpreng, miért hagyta magát ennyire elcsábulni.
És még csak nem is hapsi! :))) Széles mosoly.

13 hozzászólás
mrsglass P>!
Alice Munro: Csend, vétkek, szenvedély

Munro csodás novellista, és ebben a válogatásban is vannak remek darabok, de talán azért, mert a középső, három összefüggő történetet külön kötetben olvastam korábban, így azokat átugrottam, és a többi novella nagyon hullámzó volt, annyira nem nyűgözött le, mint vártam. A helyszín még mindig a csodás Kanada (többnyire), és még mindig nagyon erős felütései vannak, a meglepő lezárásokról nem is beszélve, de talán a fordítás miatt, nem tudom, de valami nem működött, bár hogy mi, azt magam sem tudom megmondani. Mindenesetre örülök, hogy elolvastam, és folytatom az életművet.

latinta P>!
Alice Munro: Csend, vétkek, szenvedély

Nyolc történet. Ám az összefüggő sorsok miatt (lelkileg) több is, meg (számszakilag) kevesebb is.
Jók.

3 hozzászólás
melis >!
Alice Munro: Csend, vétkek, szenvedély

Egyértelmű, áttekinthető, hiteles pillanatok. Kikapcsolnak, pörgök a szavakon, ez lendületet ad. Nem botlik a gondolat, nincs ellenállás, csak kellemes elmerülés, laza sodródás. Legyen…

Teetee>!
Alice Munro: Csend, vétkek, szenvedély

Nem tudom.
Egyrészt a borító, meg a cím. Leírták már mások is, ez a könyv teljesen mást sugall magáról, mint ami. Az eredeti címe Runaway, a magyar címet alkotó három szó egy-egy novella címe. Így együtt és ezzel a borítóval azt hirdeti, mintha valami pihepuha női szöveg lenne.
Nőinek még talán női. De egyáltalán nem pihepuha.
Ezt itt a borzalom pasztellszínekkel megfestve.
Kényelmetlenül éreztem magam olvasás közben. (Amúgy ez mindig valahogy elidegenítette tőlem az amerikai-kanadai irodalmat, hogy ott olyan óriásiak a távolságok, hogy teljesen normális, ha egy felnőtt ember csak évente egyszer vagy még ritkábban látogatja meg a szüleit. Ez a hol-az-otthonom és honnan-szökjek-el téma szinte minden novellában visszaköszönön. Vagyis én most főleg ezt láttam meg bennük.)

Ludmi_Land>!
Alice Munro: Csend, vétkek, szenvedély

Egészen könnyen fogyasztható kis novellák. Súrolnak valami mélységet, de igazából csak addig merészkednek be, amíg leér a lábuk. A fordítás néhol esetlen, magyartalan, engem rendre kibillentett – szóval ha legközelebb kedvet kapnék Munro-hoz, biztosan eredetben fogom olvasni.


Népszerű idézetek

Annamarie P>!

A kisvárosban, ahol felnőtt, az övéhez hasonló intelligenciát gyakran éppúgy fogyatékosságnak tartották, mint a bicegést vagy a hatodik ujjat […]

paoloni >!

[…] a szemközti ülésen egy ismerőse ült, […] azok közé tartozott, akik úgy vélik, ha két ember ismeri egymást, és ugyanoda utazik, végig beszélgetniük kell.

277. oldal

paoloni >!

Fontos, […] hogy az ember érdeklődve éljen a világban. Tartsa nyitva a szemét, és lássa meg a lehetőségeket – lássa meg az emberit – mindenkiben, akivel találkozik.

219. oldal

paoloni >!

[…] említette, hogy ezt vagy azt ő is olvasta, és elmondta, mit gondolt róla […]. Az Anna Karenináról például azt, hogy: Nem is tudom, hányszor olvastam […]. Először Kittyvel azonosultam, aztán Annával […]. Legutóbb azon kaptam magam, hogy végig Dollyval éreztem leginkább együtt. […], így változnak az ember érzései, ahogy öregszik. A szenvedély háttérbe szorul a teknőhöz képest.

187. oldal

frannyglass>!

Állj rendelkezésre, légy barátságos (különösen, ha nem vagy népszerű) – ezt tanulta az ember egy kisvárosban meg a lányok hálótermében. Légy szolgálatkész bárkivel, aki az utolsó cseppig kiszívna belőled mindent, noha fogalma sincs, ki vagy.

Purpur>!

Mert a nők életében mindig van valami, amiért tovább kell csinálni, nem igaz? A férfiakéból hiányzik az a valami.

latinta P>!

    Magas lány volt, fehér bőrű, vékony csontú, világosbarna haja még akkor sem tudta megtartani a tupírozást, ha belakkozta. Talpraesett diáklány benyomását keltette. A fejét magasra szegte, szép kerek álla volt, hosszú, vékony szája, pisze orra, csillogó szeme, és az erőfeszítéstől vagy az elismeréstől a homloka gyakran kipirult. A tanárai örömüket lelték benne – ekkortájt már eleve hálásak voltak, ha bárki felvette a klasszikus nyelveket, hát még ha az illető ilyen tehetséges –, de fejtörést is okozott nekik. A baj az volt, hogy lány. Ha férjhez megy – ami megtörténhet, hiszen ösztöndíjas létére nem volt csúnya, egyáltalán nem volt csúnya –, akkor kárba vész minden kemény munka, meg az övék is, ha meg nem megy férjhez, alighanem örömtelen és magányos lesz az élete, előléptetéskor hátrányba kerül a férfiakkal szemben (akiknek nagyobb szükségük van a pénzre, hiszen családfenntartók). És nem lesz képes megvédeni szokatlan választását, mármint hogy klasszika-filológiát tanul, sem beletörődni abba, hogy az emberek fölöslegesnek vagy sivárnak tartják, nem tudja majd megvonni a vállát, mint egy férfi. A férfiaknak egyszerűen könnyebbek a szokatlan választások, hiszen előbb-utóbb találnak valakit, aki boldogan feleségül megy hozzájuk. Fordítva már kevésbé.

57-58. oldal, Esély

latinta P>!

A disszertációval felhagyott, helyette az úgynevezett görög prózaírók kezdték foglalkoztatni, akiknek a művei a görög irodalom történetének vége felé születtek (az időszámítás előtti I. századtól a középkor elejéig érő szakaszban). Ariszteidész, Longosz, Héliodorosz, Akhilleusz Tatiosz. Műveik többsége elveszett vagy töredékes, és állítólag nem túl visszafogottak. De Héliodorosznak van egy románca, az Aithiopika című (eredetileg egy magán-kódexgyűjtemény darabja, és Buda ostromakor mentették meg), amelyet Európában 1534 óta ismernek, amikor is kinyomtatták Bázelben.

164-165. oldal, Csend

Kapcsolódó szócikkek: 1534
1 hozzászólás
Purpur>!

Ha egy lányban bizonyos mennyiségű komolyság van, az még a szépségét is elhomályosítja.

latinta P>!

    A képen minden tetszett neki, de különösen a kicsi alakok és fölöttük a rozoga házak. A kaszás ember meg a fejjel lefelé lógó asszony.
    Megnézte a címét. Én és a falum.
    Pompás.
     – Chagall. Szeretem Chagallt – jegyezte meg Christa. – Picasso seggfej volt.
    Juliet annyira örült annak, amit talált, hogy alig tudott odafigyelni.
     – Tudod, hogy mit mondott állítólag? Hogy Chagall a bolti lányoknak való – folytatta Christa. – Na és mi baj van a bolti lányokkal? Chagall meg azt mondhatta volna, hogy Picasso a fura arcú embereknek való.

96. oldal, Hamarosan

Kapcsolódó szócikkek: Chagall · Pablo Picasso

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Békés Pál: Csikágó
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma
Ljudmila Ulickaja: Elsők és utolsók
Margaret Atwood: Rendbomlás
Szöllősi Adrienne (szerk.): Huszadik századi skandináv novellák
Yann Martel: A helsinki Roccamatio család a tények tükrében
Tar Sándor: Ennyi volt
Ruby Saw: Beleszeretni
Schäffer Erzsébet: Egyszer volt
Lázár Ervin: Csillagmajor