!

A tizenharmadik boszorkány 199 csillagozás

Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány

A Sparrow család asszonyai nemzedékek óta rendkívüli tulajdonságokkal rendelkeznek. Valamennyien március havában születtek, és mire betöltötték tizenharmadik életévüket, különleges képességük mágikus erővel tőrt rájuk. Elinor, a nagymama szó szerint megérzi a hazugságot. Jenny, a lánya ismeri mások álmait, Stella, az unokája – aki éppen a tizenharmadik születésnapját ünnepli – döbbenten ismeri fel, hogy előre látja mások halálát.

Miközben Stella újonnan megismert képességével igyekszik megbirkózni, csaknem végzetes félreértés történik: látomása gyilkosság vádjával börtönbe juttatja az apját….
A nemzedékek titkait, emlékeit, talizmánjait őrző családi mese igazi irodalmi csemege.

Eredeti mű: Alice Hoffman: The Probable Future

Eredeti megjelenés éve: 2003

Hirdetés

Kedvencelte 39

Most olvassa 8

Várólistára tette 204

Kívánságlistára tette 169

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

+
>!
Nita_Könyvgalaxis P
Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány

Amikor ezt a könyvet olvasod, folyton érzed magad körül az őszibarackfa virágának illatát. Ha a teaházban jársz , a sütemények és a gyümölcsös tea zamata bódít el, ha a Torta-házban, akkor pedig a babér és a rózsák aromája leng körül. Mindeközben döngicsélnek a méhek, mágia és valóság összefonódik, hogy összekösse a jelent, a múltat és a jövőt.

3 hozzászólás
++
>!
Fummie
Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány

Jaj hát ez nagyon tetszett. Eleve szeretem a kisvárosi történeteket, úgyhogy ezzel már megfogott magának, aztán ott volt még a cseppnyi boszorkányság, amit imádtam, de a kedvencem az Rebecca Sparrow története volt. Nagyon szeretem az ilyen múltba vesző titkokat, és ebben remekül mesélték el a család történetét, mindig egy újabb darabbal gazdagodhattunk, egyre többet tudtunk meg a Sparrow nők életéről és ezzel együtt a városról, a régi babonákról. És mikor a végére érünk, úgy érezzük, bennünk is változott valami, ez a könyv többet ad nekünk mint az olvasás puszta élményét.

+
>!
Üstökös
Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány

Az elején nagyon magával ragadott a könyv. Imádtam a stílusát, azt, hogy igazából nem is leírások, hanem hangulatelemek jelennek meg benne. A karakterek éltek, és talán pont ők voltak a regény fő pozitívumai. A szereplők közül van olyan, akit kifejezetten lehet utálni (például Willt), vagy csak néha szimpatizálni velük, úgy igazából talán nem is kedvelünk meg senkit, de megértjük őket.

Rájöttem, mi is zavart. A stílus egy idő után sok lett. A gubanc utáni első fejezetben jöttem rá arra, ami Alice Hoffman gyengéje. Szerintem itt mutatkozott meg a legjobban, hogy tényleg nem leír, hanem csak érzékeltet, szederindákról, békákról, verebekről, ilyen-olyan növényekről, ételekről ír, ami szép és érzékletes, de egy idő után sok, fojtogató. Mintha ezzel kompenzálná azt, hogy a leírás, az átvezetés nem megy neki.

+
>!
DarknessAngel
Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány

Amilyen sokáig halogattam, olyan kellemes meglepetést is okozott.
A könyv egy kicsit lassan indul be, de fokozatosan egyre jobban el kezd érdekelni a szereplõk sorsa, és késõbb már nem is nagyon akarod letenni.
Engem a cím egy kicsit megtévesztett, mivel én tényleg számítottam boszorkányokra, varázsigékkel, átkokkal meg minden. A különös képességek jelen vannak, csak másképp mint vártam. És hogy tetszett-e? Igen, ez így volt jó, ahogy Hoffman megírta.
Izgulhatunk Jenny, Elinor és Stella sosáért. A szerelemre akármilyen korban rátalálhatunk, még akkor is, hogyha már rég elveszettnek hittük. Ezt a szereplõk is megtanulják.

+
>!
Avellana
Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány

Nagyon szép . Nem olyan mozgalmas mint a mostanság népszerű vámpír sztorik , de ezerszer értékesebb . Amit leír , érzed , látod , hallod … minden mondatban valami olyan szépség van , ami még a leghétköznapibbat is költőivé teszi .

2 hozzászólás
+
>!
Dorthie
Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány

Szegény @Üstökös nem tudom mióta vár erre a kritikára, de csak most jutott rá időm, hogy előszedjem a kis jegyzeteimet, és írjak erről a nagyszerű könyvről.
Ez volt az a könyv, aminél folyamatosan jegyzetelnem kellett, mert egyszerűen olyan sok gondolat tört bennem a felszínre, hogy azt képtelenség lett volna mindet megjegyezni fejben, miközben azért zajlik az élet rendesen a Sparrow családban.
Sokszor nem tudtam, hogy a múltról, vagy éppen a jelen pillanatban végbement dolgokról van-e szó, mivel a történet elindult egy szálon, de közben folyton visszaugrik a múltba, hogy a jelen körülményeit magyarázgassa. Közben szépen lassan kiteljesedik a történet. A konfliktusok ellenére egy igazán kellemes és pozitív közegben élhetünk, míg ezt a könyvet olvassuk.
Átértékeli a meglévő világot, és arra ösztökél, hogy lássuk meg benne a szépet, legyünk benne pusztán egyszerű utazók – teszi mindezt a maga egyedi módján, hihető magyarázatokkal alátámasztva.
Alice Hoffman természetábrázolása valami meseszép. Látszik, mennyire kötődik a természethez, és tisztelettel hajt fejet előtte, nem számít hányszor, amennyiszer csak jólesik. Elképesztően felemelő tud lenni ezt látni, még ha az ember csak olvas is róla.
A regény igazság szerint nem a boszorkányokról szól, a képességekről, de annál inkább családokról és generációkról. Rengeteg élet történetét öleli fel, legyen az illető fiatal, középkorú, vagy öreg, de akár már eltávozott is. Persze a különböző képességek, amiket a boszorkány főhősnőink kapnak, remekül borítja be az átfedéseket, és csak tovább fokozza a kíváncsiságot, valószínűleg nem is lenne az igazi nélkülük, de nem ezeken van a hangsúly.
A maga érzelemdús világával hidakat teremt emberek között. Nem az a kifejezetten romantikus regény, mivel amikor bevillant az agyamba, hogy Jenny és Matt között ott van az az elektromos kis vibrálás, már túl voltam a felén. És nem zavart a romantika hiánya. Halvány foltokban sem jutott eszembe, hogy ebből valami hiányzik. De nyilvánvalóan ezek után már bezsongtam :D
Annyi mindent kaptam az írónőtől…
Ahogy már említettem, folytonosan visszatér a múlthoz, és ezzel az emberi emlékezethez hasonlatos világot épít fel. Ez azért nem gyerekjáték, és én ilyet még soha egy könyvnél sem tapasztaltam. Törekvéseket, azokat láttam. De ilyen mesteri kivitelezést aligha.
Azt hiszem bármelyik ember polcán megállná a helyét. Hihetetlenül hangzik, de tényleg mindenki talál benne egy fejezetet, egy szakaszt, ami saját magáról mesél. Nem csak a történelem ismétli önmagát, de az emberi érzelmek is. Azokon a dolgokon, amiken most átmész, abszolút hétköznapiak. Mert valaki, valahol, valamikor már keresztülment rajtuk. Ki ne szeretné, hogy magyarázatot adjanak saját magáról? ;)
Talán elragadtatottnak tűnök, pedig most csak igyekeztem visszaemlékezni a regényre. Mi lett volna, ha rögtön a könyv végeztével ideülök? :)

2 hozzászólás
+
>!
Moncsycsy
Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány

A Sparrow lányokról szóló történet olyan volt, mint egy lassan csordogáló kis csermely ami máskor patakká duzzadt, majd nagy sodrású folyóvá vált. Számomra legalább is ezt jelentette.
A történet elbűvőlő, mágikus, rég múlt korokra tekintet vissza, ősökre akik nagy tetteket vittek véghez, míg a jelenben élik életüket három generációnyi Sparrow lány.
Boszorkányság realisztikus környezetben elhelyezve egy álmos kis városban, Massachusetti álamában, Unityben. Gyilkosság, szerelmek és izgalmak egyaránt voltak, sok sok gyönyörű tájleírással. Amit egy kicsit néha azért sokaltam. De persze ennek is meg volt a maga hangulata, ezt nem vitatom. :)

+
>!
mdmselle ISP
Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány

Remek volt.
Most tudtam meg, hogy ezt a műfajt mágikus realizmusnak nevezik. Tetszik nekem. Egyre inkább tetszik. Tulajdonképpen le vagyok nyűgözve. Még a végén kiderül, hogy ez a műfaj áll a legközelebb hozzám.

(u.i.: Gaiman is mágikus realista, ugye?)

22 hozzászólás
+
>!
Pöfivonat
Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány

Féltem Hoffmantól, de valójában nem kellett volna. Varázslatosan fantasztikus olvasmány. :)

20 hozzászólás

Népszerű idézetek

+
>!
PuPilla

… az ég a föld felszínén kezdődik, de erre senki sem gondol így; a legtöbb embernek csak a jó öreg levegőt jelenti. Nem veszik észre, hogy az égen járnak…

+
>!
Nita_Könyvgalaxis P

A szeretet olyankor nyújt vigaszt és megnyugvást, amikor arra a leginkább szükség van.

56. oldal

+
>!
kira00

Ilyen a szerelem: mint egy álom, amit nem egészen értünk, amelyben nem szükségszerűen tudjuk, mit nézünk, amíg ki nem böki a szemünket. A szerelem és a szeretet rajtaüt az emberen, meglapulva les ránk, napokig vagy évekig szunnyad… az ember nyomába ered, elkerüli, láthatatlan, ez minden…

400. oldal

+
>!
Shelbe

Hunyd be a szemed és fülelj, mondták, aztán tégy meg húsz lépést attól a ponttól, amit elégségesnek tartottál, és amikor már biztos vagy benne, hogy teljesen eltévedtél, megérkezel. És akkor nyisd ki a szemed.

1 hozzászólás
+
>!
Nikkincs

A szerelem sokszor láthatatlan, néha csak ketten látják, és mindenki más vak.

165. oldal

++
>!
Dorthie

Bárki azt hihetné, hogy a belső ürességtől az ember könnyűnek érzi magát, pedig elviselhetetlenül nehéz.

402. oldal

+
>!
Anonyma

Egyesek akkor sem látják, ami az orruk előtt van, ha olyan éles a szemük, mint a sasé. Van, akit kézen fogva kell vezetni, különben élete legfontosabb tényeit sem veszi észre.

181. oldal

+
>!
Dorthie

Furcsa, hogy az ember felnő valahol, és bizonyos dolgokat sosem vesz észre.

177. oldal

+

Ha tetszett ez a könyv, akkor ezeket is olvasd el