A három testőr 89% 297 vélemény

Sejtettem én, hogy komálni fogom ezt a könyvet, de hogy ennyire?! :)
Benne van minden, ami kell: humor, kalandok, egy kis szerelem, a jó, a rossz és a csúf Az mellékes, hogy az első 50 oldal után szenvedélyes vágyat éreztem a fakarddal való hadakozás iránt – persze csakis tollas kalpagban –, és hogy miután az utolsó sor végére értem, felcsendült a fejemben a Tom&Jerry kisegerének hangja, hogyaszongya: „Touché, Monsieur le Kandúr!” Az sem olyan fontos, hogy egy ponton szerettem volna teljes erőből bokán rúgni Athos-t; jóval később pedig egy bizonyos Felton-t két oldalról vállon ragadni és addig rázni míg meg nem bicsaklik a térde és helyre nem bicsaklik az esze. És hát igen, a vége felé egy kissé már túl sok volt milady-ből, de attól ez még egy remek könyv. Kedvenc lett.

A végszót pediglen átengedném Oliver Platt Porthos-nak:
„Rochefort! Az nem valami büdös sajt neve?”

Tényleg jó kis kalandregény, és biztos vagyok benne, ha minimum tizenöt évvel korábban olvastam volna, akkor fakanállal a kezemben, és törülközővel a hátamon rohangáltam volna, hangosan kiáltva a jelmondatot: „Mindenki egyért, egy mindenkiért!”. De az is lehet, hogy már akkor is a fondorlatosan ravasz Milady szerettem volna lenni… ez sajnos már örökre titok marad.

Most ez gáz lesz, tudom, de bevallom, hogy soha nem értettem, hogy ha három testőr, akkor most hogy vannak mégis négyen? :D Aztán belekezdtem a könyvbe, és megvilágosodtam :) Nem ezért szerettem volna elolvasni. Igazából nem is tudom, hogy miért, talán mert mostanában sok helyen felbukkant körülöttem, @Mircsi is mondta, hogy jó… :) Korábban azt gondoltam, olyan „kötelező olvasmányos íze” lesz, szerencsére azonban ez egyáltalán nem így van! :) Olvasmányos, érdekes, jópofa, ahol kell, igaz, kicsit hosszú időbe tellett, mire átrágtam magam rajta, ettől függetlenül már nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz velük húsz év múlva :)

Amit még hozzátennék, hogy főleg az elején, nekem se sok kellett ahhoz, hogy felcsapjak testőrnek :D , és még egy olyan irodalmi alakot, mint milady, nem utáltam ennyire. Legalább, ha szembejön velem egy ilyen kérdés, kit utálok legjobban könyvben szereplő emberkék közül, tudok majd kit mondani.

Még mindig olyan izgalmas mint mikor legelőször olvastam. A francia történelem amúgy is a gyengém, persze Dumas a történet érdekében előrébb vagy esetleg hátrébb helyez eseményeket, de ettől még roppant jó szórakozást nyújt és kikapcsol!

Minden fiatal férfi olvasó – D'Artagnan – ez nem kérdés.
Csetlik, botlik, szeret, öl, lovagol, de legfőképp VÍV és három ilyen barátra is szert tesz.
Örök klasszikus, csak a stílusa kicsit lassan hömpölygő a mai olvasóknak – de akkor is kihagyhatatlan könyv ez …..

Azért így utólag nem csodálom, hogy a vendéglős a bíboros kémje lett, miután (a nem is fizető) ifjú gascogni lakója olyan kedélyesen döngette nejét …
Talán ma már nem is drukkolok annyira D'Artagnannak, hogy a fogadós korban hozzám közelebb áll :)

Hogy ez a Mylady mekkora egy hantás!!!

Erről a könyvről nehéz írni, mert egy legenda. Nem is beszélve arról, hogy annyi filmváltozat fedi el az ember elől a lényeget, hogy egész meglepő lehet, mit is írt Dumas eredetileg.:) A részletes elemezgetés helyett megelégednék annyival, hogy letehetetlen könyvről van szó.
Más kérdés, hogy XIII. Lajos véleményem szerint az egyik legtisztességesebb, legbátrabb és legérdekesebb francia király volt, Richelieu pedig, aki ugyan nagy játékos és körmönfont politikus volt, éppen nem a király ellen politizált, hanem mellette, s együtt oldották meg az olyan problémákat, mint az anyakirályné hatalomvágyának letörése, vagy a király és ifjú felesége egymáshoz nem illősége… Ez egy regény, és benne Richelieu-nek és Lajosnak épp ilyennek kell lennie. Mylady érdekes még: gonosz fondorlatai miatt az első olvasás óta gyűlölöm, de amikor elzuhant a szigeten és angolul a halálról suttogott, rögtön megsajnáltam. És ez ma is így van: könyörtelen az a jelenet. Viszont ezek voltak az első szavak, amiket megtanultam angolul.
Mindenkinek ajánlom a regényt: nemcsak klasszikus, jó is!

Nagymamám könyvtárából bányásztam elő, kék és arany vászon kötésben, a folytatásaival együtt, Dumas összes méterre, vagy ilyesmi. Már megsárgult a papírjuk és nagyon jellegzetes szaguk volt: por és sós izzadtságféle, nagyon szerettem.

Ez nagyon jó.
Megy a kedvencek közé.

Dumas imádnivaló, lehengerlő és végzetesen addiktív egy alak, és szerintem sajnos végzetesen korhatáros is. Persze akadnak örök darabjai, mint ez is, de a munkái zöme egy bizonyos kor felett kissé gyermetegnek és (hát-hát) bárgyúnak hat. Mondjuk, ha hiszünk a pletykáknak, miszerint könyvek ezreit termelte ki élete során, nem csoda, ha rapszodikus a színvonal. Mindezek ellenére én nagykamasz koromig faltam minden dumas-i lidércnyomást, sőt titkolt bűnös élvezet volt, mikor már többen megjegyezték, hogy illene kinőnöm belőle.

Szépirodalmi polcok ide vagy oda, van egy olyan érzésem, hogy Dumas a 19. század koronázott ponyvaírója. De a mai napig lándzsát törnék az egyéb értékei mellett. (Mélyen a felszín alatt.) …bár ez mondjuk nem a történelmi mondanivaló. Nehogy valaki elhiggye, amit mond! Dumas életműve kificamodott történelmi tények arzenálja. Hála neki a világ egy jelentős része nem tudja, hogy XIII. Lajos jó arc volt és Richelieu maximálisan együttműködött vele. Csakhogy egy példát hozzak az ezer közül.