Selyem 84% 336 vélemény

HammerWorld No 219. / 2009. november
98 oldal csupán, de a legszebb könyv, amit az utóbbi időben olvastam. Van, aki szerint csak divat, sznobizmus, de ezt a cikket nem az írja, aki így gondolja. Ellenkezőleg.
Végül is egyszerű történet ez: az 1860-as években egy dél-francia kisváros a selyemgyártásból él, hanem a selyemhernyókat sújtó kór miatt egy harmincas éveiben járó férfi kénytelen Japánig menni, hogy egészséges petéket tudjon vásárolni. Akkoriban még Japán nagyon messze volt, Hervé Joncourt pedig nem csak a meggazdagodás lehetőségét találta meg ott. A nagyúrnak, akitől a petéket vette, ugyanis nem-japán ágyasa volt, egy gyermeklány, aki iránt Hervé olyan szenvedélyre lobbant, hogy amikor veszélyessé, sőt fölöslegessé vált Japánba utaznia, ő akkor is ment. Miközben otthon mélyen szerették egymást a feleségével…
Hanem a történet csak egy dolog. Itt a nyelvezet, a stílus, minden egyes szó legalább olyan fontos. Lassú, finom, halk és gyönyörű, zenei, költői, prózavers valójában. Olyan, mintha Vonnegut egyes húzásait Hesse más vonásaival kevernénk, s hozzátennénk csupa olyat, ami ennél a kettőnél soha vagy ritkán fordult elő: Japánt, Dél-Franciaországot, vágyat és erotikát, és így tovább. Szerelemről is szól a könyv (nem véletlenül adta valaki egy blogon a könyvről szóló cikkének a címet, hogy Ha egy nő igazán szeret…), de a főszereplőt valójában a vágy, a vonzódás mozgatja, ami elementális és emberi egyszerre.
Valóban mint a selyem, olyan ez a történet. Súlya, érintése, akár a finom szellőé, mégis szinte eltéphetetlen. Ezernyi színárnyalatban játszik, ahogy csak megtörhet-megcsúszhat a lágy esésű anyagon a fény, mégis végtelenül egyszerű. Mint a japán haikuk, amiknek három sorába egész életeket, világokat írtak.

Egy vágyódó sóhaj, mely utat vesztve kering. Érzékeny, törékeny, mélabús és lágy, akár a selyem. Zseniális. Magában a címben, abban az egy szóban, benne van az egész történet. A selyemhernyók csak ködösítés.
Amit Baricco nagyon tud; egyszerű szavakkal csodaszép, kissé melankolikus hangulatot varázsolni, mély nyomot hagyni az emberben. A szerelemről mesél itt is.
Elringat. A Tengeróceánban finomabban teszi.

Selymesen simogató lassított felvétel.

Szűkszavú, érzékeny, visszafogott szerelmi történet. Baricco minden sallang nélkül ír, túlzásoktól mentesen, tán épp ezért képes megragadni a szerelem leglényegét. Azt, amikor a másikat jobban szeretjük saját magunknál. Gyönyörű könyv!

Majd’ három napja olvasom ezt a 32 oldalnyi akármit (e-könyv). Nem érdekeltek Joncour petéi meg a hernyói, még kevésbé a szerelmi élete. Tele van ismétlésekkel, rossz a fogalmazás, idegesítőek az iskolás szintű tőmondatai, és a jellemábrázolás is halovány. A végén az a levél pedig egy jó nagy kakukktojás.

Ritka nálam, amikor egy könyvvel való legelső találkozásra ilyen kristály tisztán emlékszem. Évekkel ezelőtt egy Nők Lapjában Huszárik Kata színésznő táskájának a tartalmát elemezték, és ez a könyv is ott volt. Már akkor megjegyeztem az író nevét, és a könyv képét. Aztán sokszor jött velem szembe a molyon, míg a végső lökést @PuPilla tegnapi blogbejegyzése adta meg. Ma elolvastam ezt a kis csodát. Gyönyörű. Még keresem a szavakat. Új kedvencem született.

olyan, mint amikor a kezedre száll egy lepke. finom. hozzád is ért, vagy csak az árnyéka érintett? és csak a virágok különös illatából tudod, a porból, ami a bőrödhöz ragadt, amit aztán egy darabig hordozol, hogy mégis igaz. néha nem kell több bizonyosság,mert éppen az törné össze a csodát. nekem kicsit olyan, mint egy haiku, a legszebbek közül.

Rövid, mégis olyan gyönyörű, melankolikus. Betakart finom szavaival, mondataival, mint a selyem.

Régen el akartam olvasni, különösen azért, mert a lakótársam kedvenc írója Baricco. Meglepően tetszett. Szerintem egy író nagy kockázatot vállal azzal, hogy egyszuszra elolvasható könyvet ír, ami egyszerre adódhat a stílusból és a rövidségből. Az ilyen könyveknek nehezen lesz súlya, nem hordozod magaddal napokig, nem tud hozzádnőni, stb. Másfél órája van, hogy nyomot hagyjon, és nincsenek társai mint a novelláknak. Persze lehet, hogy ezt csak én érzem az ilyen elbeszélésekkel kapcsolatban… Mindenesetre Baricco tőmondataival, ismétléseivel, ezekből adódó tárgyilagosságával nagyon eredeti írói hangon szólal meg és félelmetesen egyenletes hangulatot tud teremteni. Feltétlen újraolvasandó, úgy érzem a szokásosnál is több dolgot felejtettem a sorok között az olvasás során… Talán akkor ez lehet a megoldás: hangulatot teremteni, többrétű szöveget alkotni és rábírni az olvasót, hogy újra és újra és újra elolvassa és így akkor már cipelheted magaddal mindenfelé, hozzád nőhet, a barátod lehet, úgy mint egy igazi nagyregény mely hosszú heteken át a társad…
Fogok még Bariccot olvasni…

Különleges könyv. Úgy olvadnak össze benne csenddé és vesztik el önálló jelentésüket a szavak, ahogyan a fehér is magába foglalja az összes színt. Abban a pillanatban, amikor az utolsó oldalaknál megsejtettem, miről is szeretne szólni a Selyem, mélységes nyugalom töltött el.

Kedvelem azt a kimért, végtelenül visszafogott, de távolságtartásában, tartásában titkait a figyelmes szemlélőnek mégis feltáró keleti világot, amely ebben a kisregényben is ott van.

(Egy Rilke-vers, az Orpheus, Eurüdiké, Hermész is mindig felidéződik bennem a Selyem kapcsán.)