A ​hosszútávfutó magányossága / Szombat este, vasárnap reggel 98 csillagozás

Alan Sillitoe: A hosszútávfutó magányossága / Szombat este, vasárnap reggel Alan Sillitoe: A hosszútávfutó magányossága / Szombat este, vasárnap reggel

Az ötvenes évek angol proletárnegyedeinek a viszonylagos jólét ellenére is szorongásokkal teli hétköznapjait idézi meg híven, szuggesztív életszerűséggel Alan Sillitoe két legsikeresebb regényében. Hősei kallódó, napról napra élő, a szervezetek, a hatóságok, a tekintély kegyetlen dzsungeljében ellenzékbe szorult, reménytelenül lázadó munkásfiatalok, akik összeszorított foggal akarnak érvényt szerezni eszményeiknek, vágyaiknak, ám hiába: egyéni lázadásuk megtörik, energiájukat felemészti a kudarcra ítélt küzdelem.

A két eredeti:
The Loneliness of the Long Distance Runner
Saturday Night and Sunday Morning

Eredeti megjelenés éve: 1959

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Zsebkönyvek Európa · Sziget Zsebkönyvek Sziget

>!
Sziget, Budapest, 1999
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638138289 · Fordította: Göncz Árpád
>!
Európa, Budapest, 1970
260 oldal · puhatáblás · Fordította: Göncz Árpád

Enciklopédia 2

Helyszínek népszerűség szerint

Essex


Kedvencelte 9

Most olvassa 5

Várólistára tette 124

Kívánságlistára tette 64

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

FarkasViki>!
Alan Sillitoe: A hosszútávfutó magányossága / Szombat este, vasárnap reggel

A hosszútávfutó magányossága

“A futás nálunk családi hagyomány. Leggyakrabban a rendőrök elől futunk. Nehéz ezt elmagyarázni. Az ember csak azt érzi futnia kell, anélkül, hogy tudná miért. Futni réteken, erdőkön át, és ha beérsz a célba nincs vége, még akkor sem, ha a megkergült szurkolók rekedtre őrjöngték magukat. Ez a hosszútávfutó magányossága.”

Colin Smith, az angol munkáscsaládból származó fiatal fiú lopás miatt javítóintézetbe kerül, ahol az igazgató legfőbb célja, hogy becsületes, rendes, dolgos polgárt faragjon belőle, valójában azonban a kitartását és tehetségét a saját ambíciói érdekében szeretné felhasználni.

– A történetet akár így is össze lehetne foglalni, de Alan Sillitoe, az “angry young men” generáció egyik prominens szerzője (bár nem szerette, hogy ebbe a kategóriába sorolják) ebben az alig 40 oldalas novellában tulajdonképpen megalkotta a lázadás vegytiszta esszenciáját. Felesleges manírok, romantikus idealizálás és önkultusz-teremtés nélkül, pusztán a brit munkásosztály elfojtott frusztrációját, forrongó dühét, és a kamasz lélek végtelen dacosságát felhasználva, Colin gondolatain – az intézeti és az azt megelőző élményein – keresztül mondja ki a tekintélyelvű (brit) társadalom kritikáját.
Mert bizony előfordulhat, hogy

a rendszer amiben élünk nem jó.

Ahol nem feltétlenül kellenek falak, és rácsos ablakok, -és talán Nottingham gyárnegyede sem- hogy börtönben érezzük magunkat, teljesen kilátástalanul.
Ahol a képmutatás és korlátoltság uralkodik, csak nagy elvekbe vannak becsomagolva. Ahol olyanokkal kell megküzdenünk, akik “bizonyos előnyöktől eltekintve semmiben sem különböznek tőlünk”. Ahol az életünk egy örökös hajsza, mert úgy érezzük, folyamatosan bizonyítanunk kell, hogy elértük azokat a célokat, amik segítségével belesimulhatunk a rendszerbe, így mi is megkaphatjuk a “becsületes”, “rendes” és “dolgos” jelzőt. Valamikor azonban ezeknek az általánosan elfogadtatott jelentése köszönő viszonyban sincs a belső meggyőződésünkkel. És emiatt vannak olyan pillanatok, amikor semmi sem ijesztőbb annál, hogy megnyerhetjük ezt a versenyt.

Szombat este,vasárnap reggel

“Én egy olyan istenverte bakkecske vagyok, amelyik örökké meg akarja hágni a világot, és nem is csoda, hogy az vagyok, hisz a világ is ugyanazt akarja énvelem.”

A történet főszereplője Arthur, 24 éves gyári munkás, egy igazi hedonista, akinek első dolga felélni a fizetését, amint megkapja azt; mindene a hétvégi ivászat, a környék férjezett nőinek hajkurászása, és igyekszik két kézzel elhárítani magától mindenféle felelősséget. Zabolázatlan, fűti az ifjonti hév, a korosztályára jellemző dacos gőggel tekint a világra, és egyetlen vágya a szabadság, a most, a jelen pillanat kimerevítése. A holnap, a szombat estét követő nyugodt, a házasság és család képét magában hordozó vasárnap reggel gondolata is gúzsba köti, és a megalkuvást jelenti számára.

Ez a sorsával elégtelen, a társadalom számára kínált lehetőségei közül reménytelenül kitörni kívánó fiatal paradox módon mégis egyetlen helyen érzi magát teljesen szabadnak: a gyárban az esztergapad mellett, ahol az “életfogytját”tölti. Miközben lázasan melózik olyan világ tárul fel előtte, “ahol szabad az emlékezet és a képzelet, mindenféle bűvésztrükköt művel az ember múltjával és esetleges jövőjével, ámokfutás, mely gyönyörködtető látomásokat szül.”

Sillitoe első regényét amellett, hogy szuggesztív életszerűséggel idézi meg a brit munkásnegyedek szorongással teli hétköznapjait a II. világháborút követően, érzelmekkel és szentimentalizmussal vegyes provokáció is jellemzi, hihetetlen erővel és őszintén jelenik meg benne a generációk mentén kettészakadt társadalom elleni tehetetlen lázadás.

Már születésünk pillanatától kezdve a származásunk és a társadalmi konvenciók által kivájt mederben folyik az életünk. Talán pontosan emiatt van egy időszak, amikor csak száguldunk, magunkat golyóállónak képzelve, próbáljuk kikerülni azokat a horgokat, amik a felelősség csapdáját rejtik, aztán rájövünk, hogy szüntelenül a szombat estében létezni tulajdonképpen valamiféle illúzió, és nem az igazi élet. Akkor pedig egy-egy horogra már önként harapunk rá, mert az lehet valami jobbnak a kezdete, ezért alig várjuk azt a vasárnap reggelt.

csgabi P>!
Alan Sillitoe: A hosszútávfutó magányossága / Szombat este, vasárnap reggel

Már olvasás közben sokat törtem a fejem, vajon hány csillagot adjak erre a könyvre, mert végig bizonytalan voltam.
Nyomasztó volt Arthur és környezetének kiábrándító, üres életéről; hogy minden napjuk ugyanolyan sivár, és ugyanolyan egyformán telnek a hetek. Nincsen kitörési lehetőség. Arthur legnagyobb öröme, ha lefektethet egy férjes asszonyt, a legnagyobb izgalom pedig, hogy vajon a férj rájön-e erre. A szürkeségen nem is akar változtatni, nincsen meg benne a változás iránti vágy. Jó így; a gyár-ágy-kocsma háromszögében. A fiú nem érzi igazán a különbséget jó és rossz között, értékrendje kiforratlan. És nem tudom elképzelni, hogy a Doreennel való megismerkedés – habár a kapcsolatuk egy idő után komolyra fodrul – gyökeres változást hozna az életébe, habár meglepett, mennyire szeret kiszabadulni hétvégén, hogy horgászhasson.
Az angol munkásosztálynak ezt a bemutatását hihetetlen szívfacsarónak és elkeserítőnek találtam. Közben pedig azon gondolkodtam, hogy ma Magyarországon az emberek legnagyobb része hasonlóan sivár életet él – de itt leginkább azért, mert az elszegényedés miatt nincsen pénzük, hogy a szürke napok színesebbek legyenek – még ha sokszor igény lenne is rá.

A hosszútávfutó magányossága is egy elgondolkodtató és izgalmas történet volt – talán még jobban is tetszett kicsivel, mint a kisregény.

11 hozzászólás
rakétaember>!
Alan Sillitoe: A hosszútávfutó magányossága / Szombat este, vasárnap reggel

Rabságom is több annál, amit ti életnek hívtok.
S az, hogy nyájasan konformizmusra akartok nevelni, naivitásotok legszebb jele.
Mert minden futó lépésem között suhog a szabadság, a cinikus kigúnyolása korlátoltságotoknak, képmutatásotoknak, hogy bármiben is különbek lennétek: dehogy, pontosan ugyanolyan falak közé zárt bűnös lelkek vagytok, felesleges ez a színjáték; és ha ennyire ragaszkodtok gyerekesen önkényes szabályaitokhoz, hát bátran akasszátok fel magatokat – a világ nélkületek is létezik.

SteelCurtain >!
Alan Sillitoe: A hosszútávfutó magányossága / Szombat este, vasárnap reggel

Igen kevés író és csak szemernyi mű volt képes oly élvezetesen és oly egyértelműen megfogalmazni a LÁZADÁST (Így, csupa nagybetűvel), ahogyan Sillitoe teszi ebben a két kisregényben. És bár ez a lázadás konkrét helyen, időben és konkrét rendszer ellen történik, mégis ez a lázadás általános eszenciája. Nemcsak az ötvenes-hatvanas évek angol fiataljai értették ezt, a köztük és a fogyasztói társadalom közti konfliktust ábrázoló prózát, de mi, itt jóval keletebbre egy más társadalmi rendszerben ugyanazt éreztük ki belőle a saját viszonyainkra alkalmazva. És bár a lázadók egyénileg elbukhatnak, egy-egy lázadás deklarált, vagy kimondatlan célja is elérhetetlenné válhat, de a lázadás örök.
Sillitoe művei talán nem.
De sokáig lesz eleven az üzenetük.

Miyako71 P>!
Alan Sillitoe: A hosszútávfutó magányossága / Szombat este, vasárnap reggel

A két kisregény közül a címadó mű nagyon bejött. Van egy rész benne, amikor a főszereplő összefoglalja, miért nincs vége sohasem a futásnak. Nekem pedig erről az jutott eszembe, hogy pont erről szól egy hétköznapi emberi élet: folyton van egy célszalag, aminek az eléréséért hajtunk, aztán ha az megvan, csak rövid ideig élvezzük a győzelmet, mert ott a következő célszalag… Akár magunknak jelöljük ki, akár mások tűzik ki elénk. És mivégre?
A másik történet (Szombat este, vasárnap reggel) főhősének viszont legszívesebben behúztam volna egyet, lehetőleg minden egyes oldalon. Szinte minden lapon volt egy olyan gondolata, amivel egyre mélyebbre ásta magát nálam. Alapvetően fárasztott, bosszantott ez a történet, nagyon lassan haladtam vele.
Mindkét mű bővelkedik a leírásokban és a főszereplőkről alapos jellemrajzot kapunk, sőt. ennél többet is, egészen a lelkük legmélyéig beleláthatunk az elmélkedéseik során. Főleg A hosszútávfutó magányosságában, hiszen ott az egész történet nem más, mint egyetlen hosszú eszmefuttatás. Remek írás, az olvasó szinte érzi, ahogyan futás közben peregnek a gondolatok a fiatalember fejében. Irodalmi szempontból mindkét írás jó színvonalú, mélyenszántó gondolatokat megosztó történet. A háború utáni munkásélet egyhangúsága, kiszámíthatósága és problémái ismerhetők meg ezekből, a kisebb-nagyobb stiklik, amiket szórakozásból vagy kényszerből ezek az emberek elkövetnek. A problémafelvetéseken keresztül a szerző erős kritikát is gyakorol az angol társadalommal szemben, akik számára ezek az emberek és gondjaik mintha nem számítanának, csak egy gépezet részei lennének, ami felett ők rendelkeznek. Na persze ez kb. azóta is így van minden társadalomban. És azt hiszem éppen ettől lesz ez a mű (pontosabban a Szombat este, vasárnap reggel) 1001 könyv listás: képes volt olyan mondanivalót megfogalmazni, ami 60 évvel is később is értelmezhető.

Pandamonium>!
Alan Sillitoe: A hosszútávfutó magányossága / Szombat este, vasárnap reggel

Sajnos ez nekem nem jelentett akkora élvezetet, mint másoknak :( Nem mondom, hogy rossz volt, mert az nem igaz, de valamiért nem tudott lekötni. Az elején nagy volt a lendület, aztán a felénél elfogyott a nafta. Pedig voltak benne jó részek, amik tetszettek… Bevallom őszintén, a végét már úgy ahogy van összecsaptam, gyorsan a végére akartam érni, és már arra se nagyon tudtam néha koncentrálni, mit olvasok. Azt hiszem, rosszkor találtuk meg egymást a könyvvel :( Ezért nem kizárt, hogy egyszer még újraolvasom, és akkor talán jobban fog tetszeni.

Bur3sz>!
Alan Sillitoe: A hosszútávfutó magányossága / Szombat este, vasárnap reggel

Kellemes meglepetés volt. Nagyon tetszett! A lázadása a Gépnarancsra hajazott, míg a stílusa Wartonéra emlékeztet. Elgondolkodtató mind a két mű. A tizenéves kamasz lázadása a javítóban, és a huszon éves fiatal tiltakozása a társadalmi szokások és elvárások ellen.
Megéri elolvasni!

4 hozzászólás
Párduc50 P>!
Alan Sillitoe: A hosszútávfutó magányossága / Szombat este, vasárnap reggel

A könyv két kisregényt tartalmaz. A Szombat este, vasárnap reggel című a brit fiatalok életét igyekszik bemutatni. Száraznak, vontatottnak tartottam, és közben arra gondoltam, hogy, bár a nyomorúság volt az egyik, amit bemutatni kívánt, ugyanakkor Magyarországon ez legfeljebb vágyálom lehetett.
A hosszútávfutó magányossága sokkal jobban tetszett. A brit alsó réteg lázadása, amiről ez a mű szól, a futással érzékeltetve, hogy mi az, ami fontos egy „társadalom perifériájára” szorult fiatal számára. Kicsit kétkedve fogadtam ugyanakkor a konklúziót, mert magam is sportoltam, így tisztában vagyok annak magával ragadó erejével. Furcsa, hogy főhősünk esetében ez egyáltalán nem kapott szerepet a tovább életének részeként. Véleményem szerint akinek megy a futás, és egyszer megszerette azt, az a szerelem életre szól.

robertjordan>!
Alan Sillitoe: A hosszútávfutó magányossága / Szombat este, vasárnap reggel

A lázadás tiszta esszenciája. A Zabhegyező és az Úton mellé kell sorakoztatni a polcokon.

Vaklarma P>!
Alan Sillitoe: A hosszútávfutó magányossága / Szombat este, vasárnap reggel

Nem volt rossz, tetszett a szlenges nyelvezet! A figurák is élethűek voltak, de valahogy annyira nem fogott meg. Lehet hogy azért mert nagyon távol van tőlem a korszak és a társadalmi réteg is? Lehet hogy a szereplők értékrendje miatt? Nem tudom. Ez olyan könyv, aminél az ember végig arra gondol: Istenem, de jó hogy nem akkor és ott élek!


Népszerű idézetek

>!

Tudom, mikor beszél velem, látom a katona pofáján, hogy én élek, ő meg halott. Nincs benne egy szikra élet. Futna csak tíz yardot, fölfordulna. Ha csak tíz yardnyira belém látna, akkor is fölfordulna – a meglepetéstől.

Evione>!

A tv – gondolta gúnyosan, amikor a nénje elment. – Ha elvennék tőlük, bediliznének. Nem bánnám, ha minden utcába befordulna egy nagy fekete meseautó, kiszállnának a hekusok, bemennének minden házba, és baltával vernének szét minden tv-t. Mindenki becsavarodna. Azt se tudnák mit csináljanak. Kitörne a forradalom. Biztos, hogy ki.

Szombat este, vasárnap reggel

Evione>!

Aki egyszer lázadó, az lázadó. Nem tehet róla. Nem is tagadhatja. Még a legjobb, ha az ember úgy lázad, hogy bebizonyítsa: próbálkozni is kár azzal, hogy letörjék a szarvát. A gyár, a munkaközvetítő, a társadalombiztosító életben tartja, vagy ahogy ők mondják: életre rugdossa az embert – de mind egy-egy rejtett akna is, vagy olyan, mint a futóhomok, elnyeli, ha nem vigyáz. A gyár holtra izzasztja, a munkaközvetítő holtra dumálja, a biztosítási és adótisztviselők kiszedik a zsebéből a garast, s miután kirabolták, otthagyják holtan. Ha az emberben mind eme csibészség után mégis marad egy icipici élet, behívják katonának, és ott holtra bombázzák. Istenemre, kemény egy élet ez, ha az ember nem adja meg magát, vagy ha nem akadályozza meg azt a kurva kormányt, hogy az orrát beleverjék a saját piszkába, bár az ember igazán nem sokat tehet, legfeljebb, hogy dinamittal elkezdi sorra robbantgatni azokat a négy számlapos utcai órákat.
Azt üvöltözik a hordóról: – Énrám szavazz! Akkor így meg úgy lesz – de végül teljesen egy megy, mert akárkire szavaz, végül az lesz a kormány, és teliveri pecsétekkel az ember fizimiskáját, végül már a kezét sem látja a sok pecséttől, és ami még rosszabb, fizet is, hogy ezt tovább csinálhassák. Testestül-lelkestül, gerincestül-koponyástul megkaparintják, végül már azt hiszik, hogy az ember ugrik, ha füttyentenek neki.

Szombat este, vasárnap reggel

Evione>!

Az első sorakozón a törzsőr kijelentette, hogy képtelen megállapítani milyen is lehet Arthur feje formája, annyi rajta a haj, és Arthur vidáman beleegyezett, hogy lenyírassa, de tudta, hogy erről meg fog feledkezni, míg le nem telik a tizenöt nap, és frankón meg is feledkezett. – Maga most katona, nem jampec – mondta a törzsőr, de Arthur tudta, hogy nincs igaza, ő sem az egyik, sem a másik. Egyáltalán semmi, ha történetesen tudni akarják. Még a neve sem elég, bár az rajta áll a zsoldkönyvén. „Hát mi vagyok én? – töprengett. Egy öles kóró, amelyik egy korsó sörre szomjazik. Az vagyok. S ha történetesen valamelyik okos fickó megmondja, hogy mi vagyok, hát dinamitkereskedő vagyok, géppuskaárus, száztonnás-tank-ügynök, revolverpadon melózó drehás, aki legszívesebben fölrobbantaná a hadsereget. Az vagyok én, és nem más; akárminek mondanak, az nem vagyok, mert ezek szart se tudnak rólam.”

Szombat este, vasárnap reggel

Katona_József_Könyvtár LU>!

Csak futottam ki az erdőből, lehagytam azt is, aki az élen futott, pedig nem is vettem észre, hogy megakarom előzni. […] tudtam, hogy már megnyertem a versenyt, pedig még a táv fele se ment le, megnyertem, ha akarom és ha kell, elfutnék még tíz, tizenöt vagy akár húsz mérföldet is, még ha holtan esnék össze a végén, akkor is, ami végeredményben nem is volna más, mint azt a becsületes életet élni, amit az igazgató kívánt tőlem.

42. oldal

Katona_József_Könyvtár LU>!

Mikor az igazgató azt mondta, hogy legyek becsületes, ezt úgy gondolta, hogy az ő módján legyek az, és ha megmaradnék becsületesnek, ahogy azt ő értette, és megnyerném neki a versenyt, gondoskodna róla, hogy állati kellemes hat hónapom legyen, és futhassak békében; de ha én a magam módján értem, hát igen, akkor nem szabad győznöm, és ha megtalálom a módját, hogy azt csináljam, amit most kiagyaltam, akkor olyan szemét módon kidurrant velem, ahogy csak tud.

43. oldal

eperturmix>!

Javító János jakóban jár, Átmeneti Ádám ágrólszakadt, Szabadláb Szaniszló szereti a szépet, Sittrevág Sebestyén gyászolja a népet

237. oldal

BoSziKa78>!

…mert bár mindenkiben megvan a képesség, hogy másokat megítéljen, az eszébe se jut, hogy önmagát is megítélhetné.

102. oldal

Pandamonium>!

A csillagok elbújtak, mint az orvlövészek, s ha a felhők közt itt-ott lőrést leltek, újra meg újra célba vették.

159. oldal (Európa, 1970)

rakétaember>!

Essexben vagyok. Ez állítólag egy jó javítóintézet, legalábbis nekem azt mondta az igazgató, mikor megjöttem Nottinghamből. – Mi bízni szeretnénk benned, míg itt vagy az intézetben – mondta, és liliomfehér, munkát sose látott kacsójával kisimította az újságját, én meg olvastam a tótágast álló nagy betűs szavakat: Daily Telegraph. (Uramisten, az ember még azt hinné, hogy ez itt egy hosszú teniszmeccs lesz.) – Elvárjuk, hogy becsületesen és szorgalmasan dolgozz, és elvárjuk, hogy derekasan sportolj – mondta. – És ha ezt a kettőt megkapjuk tőled, elhiheted, hogy mi majd tisztességesen viselkedünk veled szemben, és mint becsületes embert adunk vissza a társadalomnak. – Nohát, meg tudtam volna dögleni a röhögéstől, különösen, hogy pont ezután hallom az üvöltős törzsőr hangját, amint vigyázzt vezényel nekem meg még két másikunknak, és elvezet díszlépésben, mintha testőrgránátosok volnánk. És valahányszor az igazgató azt mondta, hogy „mi" elvárjuk tőled ezt, meg hogy „mi" elvárjuk tőled azt, mindig körülnéztem, hogy hol a többi ürge, kíváncsi voltam, hányan vannak. Persze tudtam, hogy ezrével, de a szobában a legjobb tudásom szerint csak egy volt belőlük. Márpedig ezrével van ebben a ragyavert országban mindenütt – műhelyekben, hivatalokban, vasúti állomásokon, autóban, házban, kocsmában – törvénytisztelő ürge, mint maga meg ezek, aki mind az olyan törvényen kívüli ürgéket figyeli, mint mi –, és csak arra vár, hogy fölvegye a telefont, és a hekusokat hívja, amint félrelépünk. És ez mindig így is lesz, én mondom magának, mert nekem nem ez volt az utolsó balhém, és merem állítani, hogy abba se hagyom, míg föl nem fordulok. Mert ha maguk, törvénytisztelő népek, azt remélik, hogy majd visszatartanak engem a balhéktól, csak az idejüket vesztegetik. Akkor már okosabban tennék, ha mindjárt falhoz állítanának, hadd szóljon az a tucat puska. Másként úgyse fékeznek meg, s egypár millió másikat se. Mert én rengeteget gondolkodtam, mióta itt vagyok. Ezek itt egész álló nap spicliskedhetnek ránk, hogy fújjuk-e a nótájukat, s hogy jól dolgozunk, meg „sportolunk"-e, de arról már nem tudnak rögenyképet csinálni, hogy magunkban mit mondunk. Én mindenféle kérdéseket teszek föl magamnak, és végiggondolom az életemet egészen mostanáig. És ezt szívesen csinálom. Élvezettel. Telik tőle az idő, s így feleannyira se érzem a sittet olyan rossznak, mint ahogy a fiúk mondták az utcában. És ez a futásbuli a legjobb az egészből, mert ettől olyan jókat lehet gondolkodni, hogy még jobb dolgok jutnak az eszembe, mint éccaka az ágyban. Meg nemcsak az, hogy futás közben nagyokat gondolkozom, de lassanként már én vagyok a legjobb futó az egész intézetben. Az öt mérföldet már jobban futom, mint akárki, akit ismerek.

Kapcsolódó szócikkek: Essex · Nottingham

Hasonló könyvek címkék alapján

George Orwell: Állatfarm
George Orwell: Állati gazdaság
Dickens Károly: Karácsoni ének
Kazuo Ishiguro: A főkomornyik szabadsága
Charles Dickens: Örökösök I-II.
Charles Dickens: Martin Chuzzlewit I-II.
Virginia Woolf: Clarissa
Charles Dickens: Szép remények
Thomas Hardy: Egy tiszta nő
Charles Dickens: Nagy várakozások