Valahol Európában pusztító háború dúl. Egy anya vidékre menekíti ikreit a nagyanyjukhoz, a népmesék gonosz boszorkányához. A gyerekeknek egyedül kell megtanulniuk mindent, ami a túléléshez szükséges. Magányosan, éhezve és fázva vezetik naplójukat a Nagy Füzetbe. Följegyzik, mit láttak, mit hallottak, mit tettek, mit tanultak. Szívük megkeményedik, testük megedződik, életben maradnak – de iszonyatos áron.
Agota Kristof Magyarországon született, Svájcban él, franciául ír – elsősorban drámákat. Franciaországban megjelent s azóta tizenöt nyelvre lefordított első regénye fekete humorral átszőtt mese és fejlődésregény egyszerre. Vízió egy könyörtelen, elembertelenedett világról, a háború és az azt követő ellentmondásos időszak szörnyűségeiről.
A Nagy Füzet (Trilógia 1.) 147 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1986
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rakéta Regénytár Magvető
Enciklopédia 1
Kedvencelte 34
Most olvassa 5
Várólistára tette 120
Kívánságlistára tette 92
Kölcsönkérné 5
Kiemelt értékelések
Éppen sopánkodtam a könyvtárban, hogy semmit sem találok. Már éppen vissza akartam fordulni, amikor ez a könyv szabályosan a kezembe pottyant…Mondom jó, akkor kiveszem ezt…Egy totál ismeretlen műről és szerzőről volt szó számomra.
Kinyitottam este a kötetet és egészen eddig beszippantott (amíg el nem fogytak a lapok).
Szívtelen szereplőkről szól a történet megrázó eseményekkel övezve. Gyakran az elfojtott gyerekkori emlékek köszöngettek agyam elködösített homályos rejtekéből. Fájtak a sorok.
Ugyanakkor fájdalmas abba is belegondolni, hogy mit tett a háború az emberekkel. Amibe talán sokan nem gondolnak úgy bele, falun mai napig nehéz, elfojtott és csendben végig tűrt sorsok vannak. Amiről az ember inkább nem beszél. Nem a háború teszi gonosszá az embert. Az ember eredendően gonosz és kevés az ellenpélda. Túl kevés.
Döbbenetes. Ha lehetne ötnél több csillagot adni, adnék én erre bármennyit. És alig fogok tudni ma elaludni, várva, hogy eljöjjön a holnap és megszerezhessem a folytatást.
Egy évvel ezelőtt váltogattam az (olasz) csatornákat, s megakadt a szemem egy filmen, s a néven: Agota Kristof…. Gondoltam, belenézek, mi ez a film, s ahogy van, beszippantott magával. Akkor elterveztem, hogy ezt a történetet el is kell olvasnom.
„Úgy hívjuk őt, hogy Nagyanya.
Az emberek úgy nevezik, hogy Boszorka.
Ő úgy nevez bennünket: „szukafattyak”.”
A második világháborúba helyezett történetben egy anya leviszi ikerfiait a nagymamához, vidékre. Érthető a cselekedete, az öregasszony pedig egyből ellenszenves lesz. Hamarosan kiderül, hogy a gyerekeket dolgoztatja, ugyanakkor nagyon keményen tartja. A gyerekek azonban kidolgozzák a megfelelő stratégiát: hozzászoktatni magukat minden rosszhoz. Veréshez, munkához, hideghez, éhséghez, a szeret hiányához, az őket ért verbális és nem verbális bántalmazásokhoz, ami sokszor nem könnyű:
„De ott vannak a régi szavak is.
Anyánk azt mondta nekünk:
– Kedveseim. Drágáim. Mindenségeim. Imádott kicsikéim.
Eszünkbe jutnak ezek a szavak, és könnybe lábad a szemünk.”
A fiúk gyorsan az olvasó szívéhez nőnek. Ragaszkodásuk egymáshoz, a túlélési ösztönük, idomulásuk a körülményekhez – minden baj ellenére – ravaszságuk és ugyanakkor határtalan igazságérzetük még a bennük egyre növekvő agresszivitás (vagy inkább a kemény élettel szembeni közönyösség) ellenére lenyűgöző.
„– Ezek szerint ismeritek a Tízparancsolatot. Meg is tartjátok?
– Nem, plébános úr, nem tartjuk meg. Senki sem tartja meg. Meg van írva: „Ne ölj!”, és mindenki öl.”
A háborús évek a kisváros sok szereplőjét megismerteti velünk, akik így vagy úgy, kapcsolatba kerülnek a fiúkkal: a perverz plébánostól kezdve az ugyancsak perverz német tiszten át (ha jól emlékszem, a tiszt perverziója a filmben nem szerepelt) Nyúlszájig és anyjáig (ahol Nyúlszáj bizonyos szempontból ugyancsak perverz, bár szeretetéhsége vezette rá). A fiúk tanulnak, okulnak, óvatosak, előrelátóak és közben – sajnos – egyre kevésbé képesek az igaz szeretetre, végül még anyjukat is visszautasítják (ami tényleg elszomorító, hiszen a könyv elején világos volt, hogy mennyire szerették). Az egyik kedvenc jelenetem az első – halálos – bosszújuk, amely ugyancsak antihőssé teszi őket az olvasó szemében.
„Ha egyszer vége lesz a háborúnak, ti mind hősök lesztek. Aki meghal: hős. Aki túléli: hős. Aki belerokkan: hős. Ezért találtátok ki a háborút ti, férfiak. Ez a ti háborútok. Ti akartátok, hát csináljátok, hülye szájhősök!”
A könyv végére tényleg úgy érzi az olvasó, hogy minden érzelem kihunyt belőlük… Közömbösen képesek akár egy ember életét is kioltani, ha az megkéri rá – ugyanakkor nem vérengzősek, tehát nem kezdenek gyilkolni se bosszúból, se pénzért vagy csupán a gyilkolási kedvért… A vége meghökkentő, bár a könyvben nincs megmagyarázva spoiler.
Hihetetlenül jó, nem hosszú, de megrázó könyv egy megrázó időszakban igazi túlélőkké vált gyerekekről. Olvassátok!
2020/35. könyvtár
A szerző, aki 1935-ben született, gyerekként élte meg a háborút és 21 évesen emigrált, ebben a könyvében az ő Magyarországát írta meg.
Dokumentarista stílusban tökéletesen jellemző és találó karakterrajzokat kapunk (bár nekem néha erős volt ezen rajzok hatása), a mű legnagyobb erénye a főszereplő ikerpár fejlődéstörténetének bámulatos ábrázolása, és ennek a (valós) társadalmi környezetbe helyezése. Mert a fiúk kialakuló kificamodott értékrendje ugyan logikus és kegyetlen, de hát a felnőttek értékrendje éppúgy abnormális… Vagy túlzás lenne az érzelmi távolságtartásuk? Hát nem, a könyv majd minden szereplője hasonló cipőben jár.
De legjobban a társadalmi mikrokörnyezet típusrajza tetszett, annyira „magyaros” volt… Itt vannak a fiúk, akik számtalanszor jobbá teszik a környezetüket – tulajdonképpen teljesen eredménytelenül. Vagy itt van a tehetségük, ami kibontakozását egyáltalán nem segíti a környezetük, sőt rengeteg gátló tényezőt kell legyőzniük, mégis, ahogy mifelénk szokták, önmagukra utalva, foggal-körömmel érnek el sikereket. (Például ezek a tudatos és később hasznossá váló gyakorlatok, hát elég borzongatóak.) De a tudásukból nagyon keveset profitál a környezetük, végül ez is inkább öncélúvá válik.
A befejező képi szimbólum lebilincselő. A családtagok holttestén keresztül szűnnek meg a családok, szakadnak szét az eltéphetetlen kötelékek, mint ahogy kis országunk szakadt ketté, fizikailag is és erkölcsileg is. (Egyelőre úgy tűnik, véglegesen, soha nem heverjük ki.)
Ragyogó és tipikus „magyar” regény: az emigrációban, idegen nyelven írva szól rólunk.
Az idén meghalt Agota Kristof trilógiájának legsűrűbb része, önállóan is megállja a helyét. Lehet olvasni egyben is, és oldalanként – hiszen egy-egy fejezet alig hosszabb 1-2 oldalnál. Szikár és kegyetlen. Gyönyörű és megrázó. Amikor megjelent a RaRe könyvek között, elolvastam, és vettem belőle 300 példányt, és osztogattam a barátaimnak. Már csak 5 példány van belőle.
Borzasztó, hogy a háború mire nevelte ezt a két gyereket. Két iker fiú, akiket az édesanyjuk a nagyanyjukhoz visz, hogy a háború ínséges idején legalább ők ne éhezzenek. Ezek a gyerekek saját maguk által megélt dolgokat a Nagy Füzetbe beleírták. De milyen dolgokat, szörnyűeket. A brutális dolgok is olyanok voltak számukra, mintha természetes dolgok lettek volna. Szemrebbenés nélkül viselték a megaláztatásokat,éhezést ,verést, hideget. Végül ők csak profitáltak a háborúból. Mindenkit kihasználtak, nem is igen éreztek szánalmat senki iránt.Mindenki gonoszoknak nevezi őket. Szerintem csak próbálták a legjobb tudásuk szerint túlélni a háborút. Nem bírtam letenni, olvasni kell ezt a könyvet.
Hogy mi volt a reakcióm az utolsó mondatok elolvasása után? Hadd ne mondjam, de b-vel kezdődik és mindenki tudja, hogyan végződik.
Szóval ez a regény… magába szippantott, és annak ellenére, hogy hamar átfutottam rajta, nem éreztem rövidnek vagy kevésbé jónak emiatt. Mert ez a 150 oldal minimál-szöveg úgy meg volt szerkesztve, hogy az számomra ijesztő volt. Fel se tűnt, hogy ez most irodalom, olyan objektív nézőpontot használtak az elbeszélők (ha egyáltalán beszélhetek róluk többesszámban, és a két fiú tényleg nem egy lélek két testben)… Mintha újságcikkeket olvastam volna, amikben a színtiszta, és paradox módon mégis mocskos igazság van.
Akaratlanul is Csáth Géza jutott eszembe egyes részleteknél, de talán még annál is durvább dolgok voltak benne, mint amiket ő írt novelláiban…
Nem ez volt az utolsó könyvem Agota Kristoftól, abban biztos vagyok.
Megint egy iker-sztori! De mennyire más ez, mint az a Bakker-féle írás!
A tartalom és a forma kiváló társítása. Színleg egy brutálisan kurta-minimálra redukált próza. Tartalmilag egy háború adta, túlélésre komponált, embertelenül elkorcsosult ?fejlődéstörténet?…
… igazán a vége üt … nem mondhatok többet ennél …
u.i.:
… mer' van bennem igyekezet, hogy ember legyek, erre időnként jön valami kegyetlen író, aki megmutatja nekem, hogy hiába az igyekezet, az ember csak állat marad. Nem szeretem az ilyen írókat, pláne az ilyen írónőket!
Brutális.
(Bár a végét nem értettem tisztán, aki meg tudja magyarázni, kérem jelentkezzen.)
Egy ikerpár története . A háború könyörtelensége , a túlélés könyve ez. Megrázó és lebilincselő . Kiírták , feljegyezték egy Nagy Füzetbe. Az érzéseiket, találkozásaikat másokkal, a kemény bánásmódot. És hogy akadtam rá? Anno láttam a tv- ben egy film bemutatóját. Agota Kristof művéből. Aztán valahogy mégis ismerős volt a cím. Megtaláltam az egyik könyvespolcomon, valakitől hozzám került , hisz tudják rólam, hogy minden kidobandó könyv árvát befogadok. Így került hozzám , ez a szomorú, drámai történet. Azoknak ajánlom, akik megbirkóznak a háborús történetek nehéz súlyával.
Népszerű idézetek
Egy férfi azt mondja:
– Te csak fogd be a pofádat! A nők nem tudják, mi a háború.
A nő azt mondja:
– Hogy nem tudjuk-e? Te seggfej! Ránk marad minden munka, minden gond: enni adni a gyerekeknek, ápolni a sebesülteket. Ha egyszer vége lesz a háborúnak, ti mind hősök lesztek. Aki meghal: hős. Aki túléli: hős. Aki belerokkan: hős. Ezért találtátok ki a háborút ti, férfiak. Ez a ti háborútok. Ti akartátok, hát csináljátok, hülye szájhősök!
113-114. oldal Budapest: Magvető, 1989 - Az első műsorunk
A plébános hallgat egy darabig, aztán azt mondja:
– Ezek szerint ismeritek a Tízparancsolatot. Meg is tartjátok?
– Nem, plébános úr, nem tartjuk meg. Senki sem tartja meg. Meg van írva: „Ne ölj!”, és mindenki öl.
A plébános azt mondja:
– Hát igen… sajnos háború van.
94. oldal, Budapest: Magvető, 1989
– Más könyvet is szeretnénk, olvasni nemcsak a Bibliát, de nincs más könyvünk. Magának van. Nem adna kölcsön?
– Ezek a könyvek még nehezek nektek.
– Nehezebbek, mint a Biblia?
A plébános szótlanul néz ránk. Aztán azt kérdi:
– Milyen könyveket szeretnétek olvasni?
– Történelem- és földrajzkönyveket. Olyan könyveket, amelyek igaz dolgokat mondanak el, nem kitalált dolgokat.
94-95. oldal
A gazdag kinyitja az ajtót, fenékbe rúgja a szegényt, az elterül kint, a járdán.
A gazdag becsukja az ajtót, leül egy tányér leveshez, és kezét összekulcsolva azt mondja:
– Uram, Jézus, légy vendégünk!
A színdarab
– Ő a Nagyanyátok. Nála maradtok egy darabig, amíg véget nem ér a háború.
Nagyanyánk azt mondja:
– Az sokáig eltarthat. De ne félj, majd dolgoztatom őket. Itt sem adják ingyen az ennivalót.
7. oldal
Kénytelenek vagyunk elvégezni bizonyos munkákat Nagyanyának, különben nem ad enni, és kizár bennünket éjszakára.
Eleinte megtagadjuk az engedelmességet. Kint alszunk a kertben, gyümölcsöt és nyers zöldséget eszünk.
14. oldal
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Ker Dukey – K. Webster: Pretty New Doll – Csinos új babácska 89% ·
Összehasonlítás - Lontai Léna: Könnyező liliomok 94% ·
Összehasonlítás - Alice Walker: Bíborszín 91% ·
Összehasonlítás - Zsivicz Norbert: Zárt Birodalom 89% ·
Összehasonlítás - Viola Stern Fischer – Veronika H. Tóth: A Mengele-lány 96% ·
Összehasonlítás - Kristin Hannah: Fülemüle 96% ·
Összehasonlítás - Ruby Saw: Lucy 97% ·
Összehasonlítás - Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét 94% ·
Összehasonlítás - Bauer Barbara: A fekete rózsa 94% ·
Összehasonlítás - Robert Merle: Mesterségem a halál 93% ·
Összehasonlítás