Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Órák (Hercule Poirot 34.) 116 csillagozás
„Az eset olyannyira bonyolult, hogy egészen egyszerűnek kell lennie” – jelentette ki Hercule Poirot. De vajon annyira egyszerű-e? Halott férfira bukkannak a vak asszony szalonjában, s a holttestet senki sem tudja azonosítani. És ott van a négy furcsa óra, mindegyik azonos időre beállítva – 4 óra 13 percre. Ki vitte ezeket oda? Mit jelentenek?
Az órák címmel is megjelent.
Eredeti mű: Agatha Christie: The Clocks
Eredeti megjelenés éve: 1963
Kedvencnek jelölte 4
Most olvassa 3
Várólistán 19
Kívánságlistán 13
Kölcsönkérné 1
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
Számomra kicsit sok volt benne a crescent kitérő, de a végén csak kiderült, hogy miért is kellett ezt belevenni. Poirot keveset szerepelt, de ettől függetlenül abban a kis részben is hozta a megszokott fölényes formáját. Ha az ember ismeri milyen, egyáltalán nem zavaró a viselkedése.
Olyan csavaros a megoldás, hogy nem sok ember jöhet rá, ki a gyilkos.
Jajistenem! Nagy Agatha-rajongó vagyok, ez volt az egyetlen, amivel mégis szenvedtem. :S Bár ezt lehet, hogy csak a fordítási hibák, és a rengeteg sajtóhiba okozta. Ennyire durvákat még soha nem láttam. Akadtak benne angol szavak, amiket valahogy nem sikerült lefordítani, betűk helyett kérdőjel vagy a font jele, nem egyeztettek szám-személy szerint, kimaradtak szóközök, és nem volt olyan oldal, amin ne lett volna legalább két ilyen hiba. Tehát, ha valakinek a kezébe kerül a Hunga Könyvek-kiadás, meneküljön hanyatt-homlok, ha kedves az élete!
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Érdekesnek tartom ezt az AC regényt, mivel az átlagosnál több nüansznyi negatívumot fedeztem benne fel. Számomra azonban ez mégsem rontott az olvasás élményén jelentősen, egyszerűen lett róla egy bizonyos véleményem. Kedveltem Hardcastle-t és Lamb-et is nyomozóként. Üdítőnek tartom a kétféle szemszöget, azonban nem tartottam kifejezetten szükségesnek, mivel Mrs. Christie írói stílusa önmagában lehetőséget nyújt a többszempontúságra. A gyilkosság bonyodalmas egyszerűsége egészen felderített, főleg mindezt Poirot-tól hallani. Poirot ez esetben nem volt számomra túl rokonszenves, inkább sajnáltam unatkozása miatt. Sajnos személye a megoldáson kívül a regény vontatottságában is nagy szerepet játszott. Ajánlom ezt a történetet kifejezetten azoknak, akik ezúttal nem csupán egy gyilkosságot akarnak leleplezni, hanem a titkosszolgálatok árnyalt munkájába is betekintenének. Azt hiszem ez a történetszál engem igazán megragadott. Az ember nem kap túl sok információt a kibontakozás során, sőt igazán nem is érezhető a kibontakozás, mégis úgy érezhetjük, választ kaptunk több kérdőjelünkre is. Megemlíteném még, hogy az írónő e regényében egy írónői karakterét (Ariadne Oliver-t) „elítélte” a véletlenekkel való vakmerő dobálózásért, azonban ez szerintem egy Freud-i elszólás volt. Bár ahogy Agatha-t megismertem a feljegyzésekből, ez az ő különleges humorának megnyilvánulása.
Jajj, ehhez sok strandos nap szükségeltetett. Annyira érdektelen volt az összes karakter, és úgy unatkoztam, hogy mindig a bárban kötöttem ki olvasás helyett. :))
Ja, amikor meg kiderült a nagy rejtély, azt se tudtam, h kikről van szó nagy hirtelen – de ez már az én bajom.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Egy új nyomozót ismertem meg a könyvből Colin Lamb személyében és nagyon elégedett vagyok ezzel a karakterrel. Poirot is szerepel a könyben, de elég későn lép színre, aztán nagyon furcsán oldja meg az ügyet. A sok tapogatózás után, amit Hardcastle felügyelő és Colin Lamb együtt vagy külön-külön végez ebben az ügyben, vagy egy másikban Poirot megfejtése túl meredeken, túl lenézően érkezett. A szereplők többségét viszont nagyon szerettem. A másik ügy megoldása is tetszett.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Lehetne bravúros kriminek nevezni, ahogy ahhoz hozzászokik minden Agatha-rajongó, a szokásos megtévesztő-elterelő hadműveleteivel, ám most bátorkodom ezeket hibáknak tekinteni.
Kérem, csak az olvasson tovább, akinek friss élményei vannak róla, aki viszont szeretné újraolvasni vagy még nem abszolválta, az csak saját felelősségre folytassa!
Spoiler!
Szóval, egy bűnügyi és egy kémtörténeti szálból szőtte ugye Lady Agatha a regényt. És megspékelte megtévesztő fordulatokkal, ezeknek emblematikus eszközei az órák, melyek ötlete csak úgy a fejéből röppent ki egyik bűnösünknek, így igazán magyarázatra sem szorul. A Poirot által előadott (az olvasó számára ráadásul kissé homályos) detektívhistoriográfia gyönyörű betét a krimiben, de nem hatódhatunk meg tőle túlságosan, van egyfajta bája, de a helyzet iróniafaktora nem túl magas. Arról sem tudunk meg sokat, mi is tartott valójában ezekről a vélt (?) és valós elődökről A. C., csupán azt a történetet színesíti, amelyből megtudni, honnan merített ötleteket a titkárnő kölcsönző cég vezetője, a főbűnös néni, Mrs.M.
De inkább a már beharangozott hibákról:
-A vak tanárnőnek tkp. semmi köze az első számú cselekményszálhoz (a férfi hulla és az öröklés esete), mármint az összevérzett szőnyegén és azon kívül, hogy az anyja az egyik gépírólánynak (de ez sem köti őt ehhez a történethez, főleg a hullához nem), mégis ő az, aki különös figyelemmel tapizza végig a halott fülét, mint aki tudja, hogy ott egy alig látható, régi seb lapul, mely segíthet őt azonosítani. Ezt persze mi is utólag tudjuk meg. Ez nem simán félrevezető, de hibás elemnek érzem.
Ez csak összezavarja az olvasót (éppen azt, aki figyelmesen elraktároz minden adatot), a következő hiba azonban olyan súlyosan ostoba bűnelkövetőket feltételez, hogy az ilyeneknek maga a bravúros csalás is meghaladta volna a képességüket:
-A jogtalan örökség haszonélvezői, pontosabban Mrs. B (de talán a férje is) folyton emlegetik az asszony nővérét, aki szintén ott él valahol a környéken, mégsem ismeri őt senki, ráadásul csak ők az örökösök – ez több mint gyanús lehetett volna még a gyilkosság előtti években is a környezetnek. Nem állítom, hogy ez nekem feltűnt volna a regény közben, Poirot világosított fel erről engem is, de jobban belegondolva felborítja az egész történetet. Józan paraszti ésszel erről hallgattak volna B.-ék, csakis azért kotyogják el (azaz A. C.), hogy ezzel buktassa le őket a vénülő belga.
Tipikus példája ez A. C. írói technikájának, hogy megalkotja a két végpontot, majd mint egy pók, teleszövi a háló keretét, ám most mintha – pardon moi, Lady Agatha – nem olvasta volna össze kellő figyelemmel a kész művet, immár nem a végétől az elejéig, hanem az elejétől a végéig.
Ha tévednék, vagy nagyon elnéztem volna valamit, természetesen megkövetem magam, és kárpótlásul megkapálom Monsieur H. Poirot dísztökkertjét.*
(*A regény számtalan bájos, humoros vonásáról nem ejtettem szót, de léteznek, pl. Poirot , bár alig szerepel, hangsúlyosan jelen van mindvégig, és azt is elkotyogja: vén fejjel már abbahagyta dísztökök termesztését – szóval csak vicceltem ám.)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_%C3%B3r%C3%A1k_%28Agatha_Christie%29
http://agatha.hu/index.php?oldal=Konyvek&kategoria=Bunugyi_regenyek&id=54
Népszerű idézetek
Csak egy hirtelen, éles fájdalom – aztán az ember azt hiszi, megint jól van. De nincs. Már meg is halt, csak még nem tudja.
307-308. oldal (Európa, 2008)
Ez az italmotívum az amerikai könyvekben olyan, mint Károly király feje volt szegény Mr Dicknek, amikor az emlékiratait próbálta megírni. Lehetetlenség kihagyni belőle.
169. oldal (Európa, 2008)
– Egyszerű? – kérdeztem némileg döbbenten.
– Természetesen.
– Miért lenne egyszerű?
– Mert olyan bonyolultnak látszik. Ha muszáj neki bonyolultnak látszani, akkor biztosan egyszerű. Ezt felfogja?
172. oldal (Európa, 2008)
-… Azt hittem az ó öreg felügyelő emlékeinek a megírásával foglalatoskodik.
– Hozzá kezdett, – feleltem, – de rájött, hogy annyi mindenről kellene hallgatnia, hogy végül is levonta a következtetést: ami megmaradhatna, az olyan elviselhetetlenül érdektelen lenne, hogy nem érdemes megírni.
127. oldal
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
– Ki találta meg? Te?
– Nem, én csak egy ártatlan járókelő voltam. Egyszer csak egy lány rohant ki a házból, de úgy, mint egy mérgezett egér. majdnem föllökött. Azt mondta, hogy egy halott férfi van a padlón, és egy vak nő tapos rajta.
p.: 20 (Európa, 2008)














































