Macska a galambok között (Hercule Poirot 32.) 86% 192 csillagozás

Mesterien elterelte a gondolataimat a felé, hogy jaj, ez az unalmas leánynevelde, nem sok minden fog itt történni. Majd az utolsó harmadban lettek gyilkosságok, eltűnések, igazi meglepetések. Még Poirot is képbe került, mint a talány megfejtője, hisz nélküle tényleg halovány lett volna ez a regény.
Nagyon tetszik a „kusza gombolyag” hasonlata, s a kibogozásához „kövessünk egy színt, egy szálat”.
Van egy jelenet, ami kíváncsivá tett:- „Hirtelen a bajuszához nyúlt. De megnyugodott. A bajusz szilárdan állt.”- nocsak-nocsak, lehet, hogy egy másik könyvben kiderül, ez egy ragasztott bajusz???

Igazán fordulatos és izgalmas volt. Az elején kicsit aggódtam, hogy el fogok veszni a sok névben, de annyira magával ragadott, hogy nem volt vele probléma. Szerintem ez Agatha Christie egyik legjobb műve. Legalábbis nálam benne van az első ötben. :)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A fülszöveg vége: „Agatha Christie-nek ebben a kis remekében is a rejtély valamennyi kulcsát kézhez kapja a Nyájas Olvasó – az már az ő dolga, hogy meg is forgassa a zárban!”
Nos nem, sajnos nem!
Mikor Poirot a végén összefoglal, egy csomó olyan dolog kiderül, amire addig nem volt utalás.
***Spolier-ek jönnek!!!***
Ellenben voltak dolgok, amiket nem értettem.:
– ha egy angol hölgy titokban akarja tartani a gyerekét, miért megy szülni egy tipikusan maradi (a nők fátylat hordanak) arab országba szülni? Ez nem normális
– én már teniszeztem fa ütővel. az ütőről leírtakat nem értem, első ütések után simán rá kellett volna jönni, hogy…
– Bob Rawlinston hogy rejtette el úgy a „dolgokat” "oda" hogy nem lehetett hallani később azt, hogy ott vannak? hogy tudta kinyitni, kifaragni, lezárni?
– Összehívnak egy megbeszélést, amikor már tudják, hogy ki a gyilkos, és hagyják, hogy ott megjelenjen, (s nagy valószínűséggel) magával hozza gyilkos fegyverét. Márpedig ha egy leleplezendő bűnösnél fegyver van, ki gondolja azt, hogy nem akarja használni? Aj, Poirot-tól több elővigyázatosságot vártam…
– az arab ország leírása nagyon sematikus, az ottani társadalmi, erkölcsi viszonyok ismertetése sablonos.
– láthatóan a repülőgépekhez (és az azokkal történő meneküléshez) technikailag nem sokat ért

Szóval jó kis könyv ez, érdekes, könnyű szórakozás – én egy este kiolvastam – de azért szerintem vannak benne A.C.-től nem megszokott furcsaságok.

Ez volt az első Poirot történet, amit olvastam.
Tudtam, hogy az lesz a gyilkos, akit az egyik lány volt kém anyukája Angyalnak nevezett. Bár arra a végéig nem bírtam rájönni, hogy ki lehet az. Ezzel a regénnyel szerettem meg Poirot, és szerettem még jobban bele a krimikbe.
Ezt a sztorit anyukám Rakéta regényújság összerakásából ismertem meg. Akkor még volt ilyen.

az első Christie könyvem…13 évesen olvastam…megfertőzött

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egyik kedvenc regényem Agatha Christie-től, emlékszem, nagy hatást gyakorolt rám, amikor először olvastam (általános iskola hatodikban talán). Izgalmas, cselekményes (bár ezzel nem mondtam újat, hisz ' A.C.-nél ez nem meglepő), külön érdeme számomra, hogy a világa „közeli”. Iskolában játszódik, a nyomozásban diáklányok is részt vesznek (persze csak minimális szinten, amennyire a lehetőségeik engedik), az atmoszféra szokás szerint tökéletes. A.C. szerintem egészen egyedi, könnyed módon ír, és anélkül tudja egy-egy helyszín/szereplő jellegzetes vonásait megragadni, hogy a hosszabb-rövidebb leírások feleslegesen leterhelnék az olvasót huszadrangú információkkal. Szeretem, hogy nála mindennek megvan a maga helye, felesleges szószaporítással csak nagyon kevés regényében találkozni.
Ebben a krimiben megfogott, hogy a „jól ismert és rend uralta” Anglia mögött a háttérben feltűnik egy távoli ország, amelynek a szabályai ismeretlenek. Tetszik a „szokásos” A.C.-megoldás: vagyis hogy egy védett, (be)zárt térben – mely normális esetben a béke szigete lehetne – gyilkosság történik, … és ez a zárt tér nem egy gazgad ember háza, hanem egy iskola.

Fordulatos, érdekfeszítő krimi, amelynek a végén – deus ex machina – megjelenik Poirot mester, és igazságot szól (ennyi még nem spoiler, ugye). Tetszett a leánynevelde életének bemutatása, de még jobban azoké az angol családoké, akik belekerültek a fősodorba. Végig fenntartotta az érdeklődésemet.

Újraolvasás a Gyilkos Banda keretében: ezt a könyvét annak idején sem imádtam, ezen az újraolvasás sem segített, nagyon lassan indul be a cselekmény, és egyébként is semmi különös, nem rossz ugyan, mint némelyik könyve, de nem lesz belőle kedvenc soha…

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Életem első Agatha Christie regénye. Nem mondom, hogy az utolsó is, mert mondjuk még egy esélyt adok neki. Lehet, hogy nem is A.C.-vel van problémám, egyszerűen csak nem rám szabták a régi vágású detektívregény műfaját.

Olvasás közben végig az volt a bajom, hogy nem gyanakszom senkire, nem igazán érdekel, ki a gyilkos, a döbbenetesnek szánt váratlan fordulatokra megvonom a vállam: „Na bumm, akkor nem ez a frusztrált vénlány volt, hanem a másik, és akkor mi van”. Eleve, a direkt ellenszenvesnek beállított szereplőkről úgyis ki fog derülni, hogy közük sincs az egészhez.

Gyerekesnek tartottam a történetben, hogy egész véletlenül minden második szereplő ugyanabban az arab országban nyaralt (az arabos sztereotípiákról ne is beszéljünk) + azt, hogy több kém van a faluban, mint a szépemlékű „Hallo, hallo” c. vígjátéksorozatban.
Ja, meg azt is, hogy egy ember megölése valószínűleg olyan egyszerű és problémamentes egy jól nevelt hölgy számára (persze, féltékenység, indulat), hogy utána csak lelkifurdalás gyötri. Nem mintha túl sok embert öltem volna meg eddig és tapasztalatból beszélnék, de a szerzőt mintha a hulla kilója után fizetnék, mindegy, hulljon, attól krimi.

Szóval elég nagy csalódás volt ez elsőre, persze lehet, hogy korábban kellett volna kezdenem az A.C. műveivel való barátkozást – vagy pedig hallgatni az ösztönömre, ami miatt eddig kerültem a találkozást velük.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Amikor neki kezdtem a regénynek, halvány emlékeim voltak a belőle készített filmről, ugyanis olyan 1,5 éve láttam. Szerencsémre a forgatókönyvet több helyen is átírták, így teljesen más volt több szereplő, a cselekmény, sőt a gyilkosság módja is. Persze a gyilkos személye nem változott, de így is élvezetes volt az olvasás.
Mind a regény, mind a film jó volt. A film erőssége, hogy Poirot már az elején belép a történetben, végig ott van és nyomoz. A regényben több szereplő jelentősebb szerepet játszik, pl. Julia, az eszes diáklány.
Ha bizony az előző regényem nem a „Mrs. McGinty halott” bizony nem tűnt volna fel az utalás, ugyanis abban a regényben a szállásadója (aki kedves, de borzalmasan főz és nem tudja jól vezetni a háztartást) Julia anyjának jó barátnője, és miatta kereste fel a lány Poirot-t.