Harmadik lány (Hercule Poirot 35.) 80% 98 csillagozás

Ki írta ezt a könyvet? Úgy kezdődik, hogy Hercule Poirot, kezében egy csésze gőzölgő csokoládéval, elégedetten hajol a könyve fölé, amelyet ő írt! Ez a könyv a nagy krimiszerzőkről szól, és benne Poirot alaposan leszedi a keresztvizet Edgar Poe-ról, maró gúnnyal kritizál, de egekbe meneszt ismeretlen amerikai szerzőket.
Ez eddig olyan, mint ha Agatha Christie helyett, egy kortárs posztmodern szerző könyve került volna a kezünkbe.
Nem sokkal később egy fiatal lány érkezik a kis belga detektívhez, aki először bevallja, hogy talán egy gyilkosságot követett el , de aztán, közli vele, hogy „igazán nagyon sajnálom, és tényleg nem akarom önt megbántani, de… Maga túl öreg! Senki nem mondta! Igazán nem akarom megbántani, de… túl öreg! Annyira… sajnálom -mondja, és elrohan.” (Itt kezdtem el nevetni.)
Poirot teljesen megsemmisül. A hiúsága romokban hever. (Magamra gondoltam. Átéreztem a helyzetét. Az adatlapomon ezért tüntettem fel a születési évszámomat, hogy mindenki lássa: hetven éves vagyok, ne okozzak csalódást!)
Poirot-t, szerencsére, felhívja a barátnője, a neves krimiszerzőnő, akinek elsírhatja a bánatát, majd egy hamarosan bekövetkező lelki beszélgetésen a nő segít neki feldolgozni a traumát. (Akar beszélni róla? Igen.)
A talányos gyilkossági ügy is szóba kerül, Poirot teljesen tanácstalan: hogy lehet egy gyilkosságot talán elkövetni ? Partnernője szerencsére nála nagyobb fantáziával rendelkezik, és rögtön fölvázol négy-öt alternatív lehetőséget – a cserbenhagyásos közlekedési balesettől, a kábítószeres mámorban utólag csak homályosan felidézhető gyilkosságig.
A nő számára az igazi problémát nem is ez jelenti! Inkább az, hogy a fiatal lány hogy talált rá, a lényegében teljesen ismeretlen belga detektívre? (Itt már úgy nevettem, hogy leestem az ágyról, ahol olvastam.)
Talán valaki ajánlotta neki? A krimiszerzőnő gondolkodik, és eszébe jut, hogy nemrég, egy partyn, éppen ő beszélt a kis belgáról! Volt ott egy fiatal lány is, talán épp az, aki Poirot-t felkereste, ezért aztán felhívja egy barátnőjét, és a következő oldalakon egy furcsa telefonbeszélgetés szövege olvasható, amely csak részben érthető, hisz csak az egyik fél szövegét látjuk. Ez a rész olyan, mintha egy rejtvényt olvasnánk, amelyet nekünk kell kiegészítenünk, mindenesetre az kikövetkeztethető, hogy ha nem történik valami gyorsan, akkor a krimiszerzőnő és a barátnője pillanatokon belül meg fogják oldani az ügyet, és akkor miről fogunk olvasni a könyv hátra levő részében?
A veszélyt Poirot is látja, és türelmetlenül és rémülten integet a barátnőjének, hogy hagyja már abba!
Nem folytatom, nem lövök le minden poént, annál is inkább, mert a továbbiakban Agatha Christie visszazökken a rendes, megszokott kerékvágásba. Az eddigi – önironikus, posztmodern szatíra után – már egy átlagos krimit olvashatunk.
Ez a krimi sem érdektelen: a konzervatív szülők, és a lázadó fiatalok ellentéte, illetve az emberi természet kiismerhetetlensége áll a bűnügyi történet hátterében, de ez már, inkább csak, egy megszokott kliséket tartalmazó, könnyű nyári olvasmány.
Én három óra alatt végeztem a könyvvel, strandra való, szórakoztató, de felejthető történet, viszont az eleje…, arra biztosan sokáig emlékezni fogok. Agatha Cristie-nek nagyszerű humora van!

Nem rossz könyv a krimi királynőjétől, de ez most annyira nem tetszett, mint máskor szokott. Nem volt benne annyi fordulat, izgalom, mint általában. Olyan „öreges” lett. :) Persze minden negatívumot úgy értem, hogy a többi mesterművéhez képest nem a megszokott színvonalú. De így is jól szórakoztam, bár a vége ha nem is teljesen, de részben kiszámítható volt számomra.

Nem rossz, nem rossz krimi ez. Kissé szokatlan a hatvanas évek lázadó, hippi kultúrája Agatha Christie-től…
Magáról a történetről annyit, hogy elég hamar sikerült megfogalmaznom a megoldást, és lám: igazam lett. Általában azért ez nem túl gyakori a megszokott A.C. krimiknél, ergo sablonos volt számomra, mindemellett viszont jól szórakoztam közben.

Nem a jól megszokott kiagyilkos AC sztori, ettől függetlenül nem volt olyan rossz, de Poirot-val együtt én is hiányoltam a hullát :)

A Harmadik lány esete helyreállította a Poirot- történetekben való csalódásomat. Eddig sokszor éreztem úgy, hogy a nyomozó úr a legtöbb gondolatmenetét és következtetését megtartja magának, így kihagy a kutakodásból. Most nem ez történt. Ehhez azonban szükség volt arra, hogy Poirot hiúságának megsértésére volt szükség, azonban így még emberségesebb és szerethetőbb lett a karakter. A másik fontos tényező ebben Mrs. Ariande Oliver volt. Ő legalább akkora szerepet kapott a történetben, mint Poirot, megszemélyesítve a nyomozgató laikus olvasót. Az eset sorozatosan csak kérdéseket vetett fel, ez mégsem tette lassúvá és unalmassá a regényt, főleg mivel Poirot ezúttal, részletesen elmesélte az olvasónak a fejtegetéseit, kérdéseit és válaszadási lehetőségeit, valamint a találgatásait. A fennmaradó apró titkok, melyek természetesen a végkifejletben lelepleződnek, nem hatottak zavarólag számomra. Igazán éreztem, hogy én, az olvasó is része vagyok a nyomozásnak. A megoldás ez esetben is Agatha Christie-hez hűen csavaros, szappanoperába illő, emberi gonoszságot nem hanyagoló lett, melyet magamtól ez esetben sem találtam volna ki. (Habár most is gyorsan rájöttem a bűnösök kilétére, ami most valóban büszke vagyok! :) )

Jó kis krimi volt ez is!

Nem is akartam kitalálni, mit hogyan csináltak – bár így utólag belegondolva, nem kellett volna sokat töprengenem. Csak élveztem, és ennyi. Ariadne még mindig bámulatos, Poirot nagyot alkotott, AC meg a frászt hozta rám közben, de végül is minden jó, ha a vége jó.

Kivételesen ez esetben láttam a regényből készült filmet is, sőt olvasás előtt. Azt kell mondjam mindkettő nagyon jó volt. A regény kedvenc a Christie-k közt.

Kicsit új környezet, az AC krimikhez képest, de jóóez.

A Harmadik lány címen is megjelent könyv furcsa világba viszi el olvasóit. Norma Restarick története egy lányról szól, akit senki sem kedvel igazán. Aki nem illik sem a modern kislakásokat bérlő gazdag és gondtalan fiatalok közé, sem a hagyománytisztelő arisztokrata világba. Aki zavaros szerelmekbe bonyolódik, akit nem szeretett az anyja, és aki nem szereti az apját. Aki a harmadik lány, a váltott gyermek, a problémás fiatal. És: aki felkeresi Poirot-t azzal, hogy esetleg elkövetett egy gyilkosságot. De modortalanul kifordul az ajtón, mert szerinte a nyomozó túl öreg. Agatha Christie a könyvvel bebizonyítja, hogy örökifjan, hetvenhat évesen is többet tud a „mai fiatalságról”, mint azok magukról. Szereplői, Mrs. Oliver és Poirot együtt indulnak nyomozni, hogy segítsenek Normának, a harmadik lánynak.