Az Ackroyd-gyilkosság (Hercule Poirot 4.) 91% 209 csillagozás

Részletek Hercule Poirot naplójából:

1925. szept. 17. King’s Abbot
Már hónapok óta nem írtam naplót, tulajdonképpen azóta, hogy ideköltöztem, és elkezdtem úritököt termeszteni. Akkor jó ötletnek tűnt, úgy éreztem elfáradtam, elegem volt a nagyvárosból, a bűnügyekből, de az utóbbi napokban elkezdett mindez hiányozni. És Hastings is. Ki tudja, mit művel Argentínában! Itt nagyon visszavonult életet élek, az egyetlen kapcsolatom a külvilággal a sajtó – már hónapok óta csak a bányászsztrájkról írnak –, és a házvezetőnőm. Tőle tudok arról is, hogy a falu egyik gazdag özvegye tegnap éjjel meghalt. Öngyilkosságról pletykálnak. Mrs. Ferrars Roger Ackroyd barátja volt, Roger A. pedig az egyetlen ember King’s Abbotban, aki tudja, hogy ki vagyok.
Fölzaklatott ez az ügy, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.

1925. szept. 27. King’s Abbot
Gyilkosság lett belőle! Megölték Roger Ackroydot. Szegény ember! Tegnap éjjel történt. Ma reggel felkeresett Flora Ackroyd, dr. Sheppard társaságában, és megkért, hogy nyomozzak az ügyben. Úgy látszik Roger kifecsegte a titkunkat. Kicsit kérettem magam, de csak a forma kedvéért. Unatkoztam, az az igazság.
A nyomozást egy bizonyos Raglan felügyelő vezeti. Buta. Egyelőre mindenki a Roger A. nevelt fiát gyanúsítja, de ez nevetséges. Nem veszik figyelembe a telefonhívást.
És kételkednek bennem, látom én, de majd megmutatom nekik, hogy kicsoda Hercule Poirot! A doktort, aki egyébként a szomszédom, segédemmé fogadom ebben az ügyben. Kicsit emlékeztet Hastingsre, bár kétségtelenül racionálisabb elme. Azért az furcsa, hogy Hastings-pótlékra van szükségem…
Megkértem a doktort, hogy utazzon el Marbyba, és nézzen utána annak a szobalánynak Gyanús, de nem a 40 font miatt.
Jól felforgatta King’s Abbot életét ez a gyilkosság, ha nem lenne a Balfour-formula, másról nem is beszélnének.

1925. szept. 28.
Míg a jó doktor Marbyban időzött, meglátogattam a nővérét. Idegesítő pletykafészek, de mint ilyen nélkülözhetetlen hírforrás.

1925. okt. 1. King’s Abbot
Lezajlott a halottkémi eljárás. Mindenki titkolózik, pedig minden apróság fontos lehet. Bevallom feldühítettek. Lehet, hogy tényleg öreg vagyok már ehhez. Eh!
Tegnap fogorvos Cranchesterben.
Ma pedig Liverpoolba utaztunk, Charles Kent miatt (a titokzatos idegen, akit a doktor látott a gyilkosság estéjén). Az ő felbukkanásával minden bábu a helyére került. Szegény Raglan eldobhatja az elméletét. Pedig én próbáltam segíteni neki.

1925. okt. 4. King’s Abbot
Nos, én megadtam az esélyt, és ő élt vele. Minden bevégeztetett. Bravúros nyomozás volt, de biztos, hogy innen el kell költöznöm. Annyi baj legyen, már úgyis untam a tököket!

@Nita_Könyvgalaxis ajánlásával – köszönöm! ^^
Igazatok volt… halovány sejtés megvolt, egyszer felütötte a fejét a gondolat, hogy mi van ha… de úgy voltam vele, hogy nem, azt nem lehet, hogy oldja meg meg hát na… így végül mást szemeltem ki magamnak. Aztán ő sem tetszett, átnyargaltam másra… és a végén meg már szinte faltam a sorokat, holt kómásan kuporogtam a konyhában (hogy ne ébresszem fel a szobámban alvó unokatesómat), és anyu akárhányszor szólt hozzám, "még nem tudom, várjál már!"kiáltásokkal leszereltem. Aztán az állösszekaparás után hajlandó voltam zöldséget pucolni a vadasba.
AC-néni… hiába versz át folyamatosan, mégis bírlak. ;-)

Alap – mondanám, de ezt ínyenc módon a végére kell hagyni.
Bravúr, remeklés, orrbafrocli, de hatalmas!

(Eco bácsi úr meg üljön rá legközelebb a praclijára, mikor leleplezi a rejtélyt a könyveiben – professzori szégyenpad!)

Agatha anyánk most övön alá üt ezzel a regénnyel. Semmit, de semmit nem szabad elhinni neki! Mindenki gyanús, ha valaki nem, az annál inkább gyanús!
Szegény Poirot pedig megint tévedett, amikor azt hitte, hogy elmehet nyugdíjas úritök-kertésznek, és nem bukkan fel azonnal a csendes kis faluban egy rendkívül körmönfont gyilkos :)

Oké, hogy mindig az a gyilkos, aki nem gyanús, na de ennyire …?

Agatha Christie harmadik Poirot-krimije és szerintem eddig a legbravúrosabb. Itt nem éreztem „túljátszottnak” a kis belga karakterét sem, nem kellett harmincszor leírni ahhoz, hogy elhiggyük, Poirot nárcisztikus, pedáns és használja a kis szürke agysejtjeit. A vége előtt volt bennem egy erős sejtelem, de már találkoztam hasonlóval Agatha Christie-nél, ezért elvetettem az ötletet…

Poirot nem bújhat ki a bőréből. Hiába vonult vissza a bűnügyek megfejtésétől egy kis faluba, ellenállhatatlan késztetést érezve, a „kis szürke sejteket” ismét munkába állítja.
Nagyon viccesnek találtam Caroline-t, a doktor nővérét, aki hogy kíváncsiságát kielégítse, ilyen-olyan módon mindenkiről igyekezett beszerezni az információkat.
A szokásos sok ismeretlenes egyenlet itt is működött, de a végén akkora meglepetés ért, hogy az állam kis híján a padlón koppant.

Második Agatha Christie olvasmányom. Teljesen más élmény, mint az első. A 10 kicsi néger letehetetlen volt: feszültség, izgalom, rengeteg halott, talán még kicsit féltem is. Az Ackroyd-gyilkosság a humorával fogott meg leginkább. Nagyon jókat kacarásztam azon, ahogy a doktor úr a nővérét véleményezi. Másrészt pedig azzal a sikerélménnyel ajándékozott meg, hogy magam is megoldottam a rejtélyt és a legkevésbé gyanús ember képében lelepleztem a gyilkost.

Első könyv gyermekem születése óta, aki az anyatejjel együtt szippantja magába a detektívregényt…

Újabb izgalmas könyv Poirot nyomozásával. Hogy én mindig bedőlök Agatha Christie-nek, aztán a végén meg csak nézek, hogy „akkor most mi van?” :)

Hát én a Tíz kicsi néger óta nem olvastam ilyen jó Agatha Christie regényt! Bravúros! Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen könnyen behúzott a csőbe! Szép volt!