A ​Nagy Négyes (Hercule Poirot 5.) (Arthur Hastings 4.) 81% 327 csillagozás

Szerencsétlen élethelyzetek közepette született Agatha Christie ezen könyve, hiszen meghalt édesanyja, a férje pedig megcsalta. Agatha-t kötötte a szerződés egy újabb könyv kiadására, így a korábban (1924) újságokban publikált 12 novelláját gyúrta regénnyé sógora, Campbell Christie segítségével. Bár a kritikák elmarasztalóak voltak a könyvvel kapcsolatban, mégis nagy példányban kelt el tekintettel arra, hogy Agatha Christie néhány hónappal előtte tűnt el 11 napra, rejtélyes módon. Ráadásul az előző, Az Ackroyd-gyilkosság című regénye nagy népszerűséget hozott neki és a közönség várta az újabb történetet tőle.
A könyvben Poirot nyomoz, Hastings mesél és a világuralomra törő titkos társaság, a „Nagy Négyes” ellen veszik fel a harcot, számtalan kalandos utat bejárva. Mindemellett még Japp felügyelő és Vera Roszakoff grófnő is feltűnik a színen. A történet inkább kalandkrimi és nem tipikusan egy gyilkosság történik, amit ki kell nyomozni. A nemzetközi összeesküvés és kémhálózat téma engem mondjuk nem igazán hozott lázba és a furcsa megoldások (álruhák, fúvócső-cigarettaszipkák, robbantások) sem lelkesítettek, de ennek ellenére mégis tudtam szeretni ezt a könyvet. Hasting és Poirot barátsága ebben a könyvben nagyon szépen van bemutatva és néhány „novella” (A sárga jázmin rejtélye, A sakkfeladvány) kifejezetten tetszett. Ráadásul ebben a könyvben tűnik fel először és utoljára Achille Poirot… (8.)

Mókás, hogy Agatha Christie is témának vette az összeesküvés-elméletet. Bár nem igazán kedvelem a globális konspiráció gondolatát, mégis igen jó kis történet kerekedett belőle. Különösen az tetszett, hogy bizony jól megkeserítette a nagy négyes Poirot nyomozását. spoiler Minden kíváncsiságom ellenére, sajnos nem derült ki, mi is a keresztneve Mrs. Hastings-nek…

Az írónő 8. műve szintén nem egy klasszikus Agatha Christie detektívregény, sokkal inkább egy világuralmi vágyakat dédelgető nemzetközi bűnbanda kalandos történetsorozata, regénynek álcázva.

Eredetileg ez a 18 fejezet egy újság hasábjain folytatásos formában – 12 külön novellaként – jelent meg, ami érezhető is a történetvezetésen.

Bár Az Ackroyd- gyilkosságban Poirot úgy nyilatkozik, hogy minden bizonnyal ez lesz az utolsó esete, az egy évvel később született történetünkben szintén ő az, aki a bűnbanda nyomába ered.

Ezúttal visszatér hűséges társa, Hastings kapitány is, aki egyúttal a narrátora is ennek kémhistóriának. időben és térben is elég nagy utat járunk be, rengeteg cselszövés és ármány, mérgezés és tűzeset, rablás és túszejtés tanúi lehetünk, mire végül – természetesen – Poirot felteszi az i-re a pontot és kézre keríti a bűnbanda tagjait.

Ez a regény ugyan nem tartozik az írónő legkiemelkedőbb alkotásai közé, azonban sok apró kis részlettel gazdagodhatunk Poirot és Hastings barátságát illetően, miközben néhány órára kiszakadva a mindennapokból velük együtt próbáljuk meg leleplezni a titokzatos négyes tagjait.

Ez valóban más volt, mint a megszokott AC regények. Poirot ezúttal hatalmas fába vágja a fejszéjét. Nem is tudja megoldani egyhamar, latba kell vetnie az összes szürke agysejtjét és furfangját az eredmény érdekében. A Nagy Négyes nem kis falat, világuralomra törnek és nagyon jól értik a dolgukat.
Bár menet közben megtudjuk, hogy kik a Négyes tagjai, elkapni őket korántsem olyan könnyű. Folyton kicsúsznak Poirot kezei közül, de ennek ellenére a kis belga nem adja fel és kergeti őket a világban. Ilyen szempontból is más ez a kötet, folyamatosan mozgásban van Hastings kapitánnyal. Nem egy helyszínen játszódik a történet, rohangálnak a világban, ezáltal mozgalmasabb és több az akció is.
Tetszett, hogy több kisebb ügy akad az útjukba. Ezek többnyire kapcsolódtak a fő szálhoz is.
Tényleg más, mint a megszokott regények, de nekem pont az egyedisége miatt tetszett. :)

Nagyon szeretem Agatha Christie könyveit és igazából Az álmok háza című, posztumusz novellagyűjtemény kivételével eddig mindegyik tetszett is valamiért – mindegyik valami másért, bár ennél jobban és lényegretörőbben pontosítani már nem tudok. Jól esik időnként kikapcsolódni a Krimi Királynőjének (teljességel jogos és megérdemelt a cím) akármelyik kötetével, most is pontosan ilyen céllal került kezembe a legfrissebb életműsorozatos kiadvány.

Őszintén megmondom, eleinte nehezen indult be számomra, sokáig úgy is gondoltam, hogy – stílusosan – egy nagy négyes lesz majd a végső jutalma, aztán egyszer csak Poirot mestert, Hastings kapitányt és engem is elkapott a gépszíj, ahogy a történet igazán beindult, a fejezetek pedig kezdtek egyre szorosabban összekapcsolódni, így pedig az ügy is tisztább, világosabb lett, már nem volt megállás és egy cseppnyi kétségem sem afelől, hogy újfent fergeteges élményben lesz részem.

Valóban így is esett, részemről pedig továbbra sem sikerült olyan tényezőt találni, ami miatt Dame Agathára akár csak egy kicsit is haragudni tudnék. Bár nem lesz a kedvencem ez a kötet, biztos, hogy idővel újból előkapom majd, mert a sztori kiemelten érdekes volt, ahogy megint csak utánozhatatlan a főszereplők közti szóváltások okozta derű és a végkimenetelt illető meglepetés. Gonosz lehet a megjegyzésem, miszerint irodalmi értéke vajmi kevés, hiszen nincsenek itt kérem kilométer hosszú, gyönyörködtető mondathalmok, a szórakoztató faktor tekintetében viszont abszolút kimagasló továbbra is. (A fél csillag levonás magamnak szól az eleje miatt, Agatha asszony érdemein egyáltalán nem csorbít.)

Igazán különleges darabja ez AC-nek!
Azok közül a regények közül amiket az írónőtől olvastam ez a mű a legelütőbb. Hamar kiderül a bűnösök kiléte és még sok kontaktus is van a nagyszerű nyomozóval is. Nem az volt itt a fő szál, hogy kiderítsék a négy személy kilétét (kivéve egynél), inkább az elkapásuk bonyolultsága tűnt érdekesnek. Poirot kicsit más volt, mint szokott lenni… megvolt az önimádás nála, de számomra sok volt már ebben a könyvben. Lehet azért viselkedett így, mert jó barátja Hastings kapitány volt mellette. Ki tudja…
Izgalmas és fodulatos volt, de az író többi regényének a cselekménye jobban le tudott kötni.

Izgalmas kalandban lehet részünk, ha Poirot-val és Hastings-szel tartunk a Nagy Négyes leleplezésében. Most ők ketten is életveszélyben vannak. Ha épségben meg akarják úszni, egy lépéssel az ellenség előtt kell járniuk, de nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy most is jól működik a kis belga szürkeállománya. :)
A fülszöveg alapján nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog, faltam a sorokat. :)

Ez az első olyan rész a sorozatból, aminek a 28. oldalánál járva vissza kellett lapoznom a borítóhoz, mert nem akartam elhinni, hogy AC könyvet tartok a kezemben.
Kapkodós volt a cselekmény, fura a fordítás, és szerintem a Poirot-Hastings pároshoz egyáltalán nem illik ez a „James Bond sztori”.
Rettenetesen sajnálom, de ez bizony csak 3 csillag.

Nekem ez tetszett, bár tény, hogy olvastam már jobb, izgalmasabb AC történetet.
De nekem bejött, hogy ennyire kusza volt, mindig történt valami és sosem tudtam, hogy most az éppen aktuális fejezetben ki nem az, akinek mondja magát, stb.
Poirot megint remekelt, kibogozott mindent, ahogyan azt már megszoktuk tőle.

Nem szokványos Poirot történet, idő is kellett, amíg belerázódtam, illetve engem nagyon kizökkentett a fordítás, valahogy az sem a megszokott színvonalú volt.
Nagyon gyorsan pörögnek a hónapok, illetve Poirot és Hastings is nagyon nagy utat jár be földrajzilag, ide-oda hajóznak, vonatoznak.
Inkább kaland és akcióregény volt szerintem, mint a szokásos agyalós, aprólékos Agatha-krimi, de aztán sikerült menteni, mert izgalmas eseményeknek lehettem tanúja. Sok csavart sejtettem, de jó volt találgatni, hogy egy-egy fejezetben ki a négyes. Jappet alapesetben nagyon szeretem, itt kiborított a folyamatos Pohározással, de ezt betudom a fordításnak.
Remélem azért, hogy a következő résezkebn visszatérünk a megszokott rejtályes, lassú nyomozáshoz, ahol kevesebb a szereplői kör, illetve a helyszínek száma is korlátozottabb.