Adyashanti eredetileg Stephen Gray néven született 1962-ben, egy kaliforniai fickó, aki spirituális tanításokkal találta meg az életének értelmét. Bevallása szerint 25 éves korában szemléletét átalakító élményeket élt át az üresség megtapasztalásával, ráébredt, hogy ő maga az a Buddha, akit keresett. Ezzel tulajdonképpen elindult egy megvilágosodási folyamatban, aminek során felismerte, hogy nem függhet tanítóktól, tanításoktól, hagyományoktól, a saját útját járná inkább. Ez sajátos hozzáállást eredményezett, amivel nem egy adott iskolát, hagyományvonalat vagy vallást képvisel, hanem a saját természetükre igyekszik rávezetni tanítványait. Sőt, igazából rendes tanítványai sincsenek, ő csak előadásokat tart, könyveket ír, elbeszélget emberekkel, de nincs elvonulóközpontja, nem kísérgeti a másikat az útján, inkább csak lehetőségeket, irányt, utat mutat, amin a másiknak magának kell végigmennie. Ez vonzó dolog, ha nem akarunk elköteleződni egyik irányzat felé sem, mégis érdekelnek minket a tanítások az elménk működéséről, az érzékelésünkről, mélyebb természetünkről, az élet/valóság lényegéről stb. Nincsenek kötöttségek, sem dogmák. E kötet alcíme is eredetileg „cenzúra nélkül” (uncensored), ami a magyar változatban „őszinte” lett.
Megközelítésében elegyíti a buddhista meditációt, a megszabadulás fogalmát, és a keresztény imákat, a kegyelem fogalmát. Egy nyugati ember számára ezeken keresztül könnyebb lehet kapcsolódni a tanításokhoz, mint elvont zen bölcselkedéseken át. Rávilágít arra, hogy a megvilágosodás nem egy végállapot (hiszen az zsákutca lenne), a felébredést követően kezdődik csak igazán az élet és a spirituális út. Nem jár felsőbbrendűséggel sem, inkább a valódi önmagunkra találhatunk általa. Nála alapvetően a személyes identitást lebontó folyamatként jelenik meg a megvilágosodás: a hamis, képzelt világ lerombolása indul meg a felébredéssel. Egyfajta meghalás, a megszokott dolgok elvesztése. Ez ijesztő lehet, és sokakat visszatarthat a fejlődéstől ez a félelem. Nyugaton nagyon gyerekcipőben jár a halál és a gyász tiszta megélésének kultúrája, és ez nehezíti a szembenézést ezekkel a témákkal. Így kényelmes. Amit megszoktunk, az biztonságosnak érződik – de ezzel tagadásban is élünk. Az élet minden területén előfordulhat ez az elzárkózás, bezárkózás. A könyv fejezetei e kényelmi zónából igyekeznek kicsalogatni. Még azokat is, akik régóta gyakorolnak valamilyen szellemi út mentén. Nem sulykol, nem győzköd, nem akar megtéríteni – mert nem képvisel semmiféle vallást. Inkább a tapasztalatait meséli el, kérdésfeltevésen keresztül szemléletet tágít.
Ajánlom minden szunnyadónak, ébredezőnek és magát felébredettnek tartó olvasónak – talán van még nálad illúzió, amivel nem néztél szembe és nem törted szét. :)