Idézetek

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A napsütésben tűzpirosnak tűnt a hegyek hósipkája. A hegy tükörképe megjelent a tóban, amely mintha arra készült volna, hogy az egész világot elnyelje.

221. oldal, Sudhana Könyvkiadó, Budapest, 2010

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

…a gonosz asszony rájött, hogy a fehér tehén ennivalót ad a legkisebb lánynak.

246. oldal, Sudhana Könyvkiadó, Budapest, 2010

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nagyszájú megkérte Zsigerelőt, gyújtson füstölőrudakat. Közben egy tányért helyezett a ló farához, és lopva kihúzta belőle a gyapjúdarabot. A pici ezüstlovacska a tányérba koppant.
Zsigerelő látta, amit látnia kellett.
– Hányat ad naponta?
– Nekem, mivel sosem voltam különösebben szerencsés, csak két-három ezüstöt – felelte Nagyszájú. – De az a vénember, álmomban azt mondta, a szerencsésebbek akár harmincat, negyvenet is kicsalogathatnak belőle.
Én szerencsés ember vagyok – gondolta Zsigerelő magában. – De legyen, hogy a ló csak húsz ezüstöt ad naponta. Az annyi, mint hatszáz ezüst havonta, és hétezerkétszáz évente!
Ahogy így gondolkodott, egyre csak a lovat méregette. El is határozta, hogy megszerzi magának. Nagyszájú először hallani sem akart a dologról, de mivel Zsigerelő próbálkozott, végül felsóhajtott.
J- ól van, legyen! Én úgysem vagyok olyan szerencsés, mint te, nagyuram. Eladom neked a lovamat, de nem ezüstért, nem is aranyért, hanem gabonáért. Adj harminc zsákkal!
Zsigerelő úgy gondolta, alacsony az ár egy ilyen kincsért. Gyorsan megkötötték az alkut. Nagyszájú megkapta a gabonát, amit gyorsan visszavitt a faluba, és szétosztotta az emberek között. Szegény éhezők, nagyon boldogok voltak.
Zsigerelő még boldogabb volt. Nem is tudta eldönteni, hova kösse be a lovat, egyik helyet sem találta elég biztonságosnak. Végül aztán felvitte a saját szobájába. Vörös szőnyeget terített az állat alá, és előkészítette a füstölőrudakat.
Amikor meggyújtotta a füstölőket, a családjával együtt leste, mikor pottyant ki magából a ló egy ezüstöt, vagy egy aranyat. Egészen éjfélig vártak. A ló akkor megmozdult. Zsigerelő látta, valamit ki akar adni magából. Vártak, de semmi sem történt. Zsigerelő olyan izgatott volt, hogy felemelte a ló farkát, és benézett alája.
Hirtelen furcsa hang hallatszott, és a ló valóban kiadott magából valamit – valami olyasmit, ami ráfröccsent Zsigerelő arcára. A folyékony „arany” végigcsorgott a mohó földesúr nyakán, hátán, az egész testén.
Zsigerelő bosszúsan ugrándozni és kiáltozni kezdett. A ló eközben nyugodtan a vörös szőnyegre vizelt. A szobában rettentő bűz terjengett.

251.-253. oldal, Sudhana Könyvkiadó, Budapest, 2010

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

…elmondta, hogy egy fehér kakashoz ment feleségül, mert csak így menthette meg a családját az éhhaláltól.

223. oldal, Sudhana Könyvkiadó, Budapest, 2010

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Pencsu boldogan élt a feleségével, Lhamóval, meg a fiaival, Dordzsival, Rencsinnel és Gamával. Egy nagy sátorban laktak, az egyik folyó mellett. Lhamó a házimunkát végezte, Pencsu pedig minden nap kihajtotta legelni a jószágokat. Dordzsi, Rencsin és Gama, a három fiú Lhamónak segített.
Így éltek vagy húsz évig. Akkor aztán Pencsu és Lhamó megöregedett. A fiaik egymás után elhagyták szüleiket, már mindhárman a saját sátrukban laktak. Pencsu és Lhamó nagyon szerényen élt a régi sátorban, már csak két birkájuk volt, a többi jószágot szétosztották a fiaik között. Alig jutott nekik étel, de nem szomorkodtak, beérték annyival.
Egy nap aztán Lhamó meghalt. Pencsu egyedül maradt.
Egyszer meglátogatta őt az unokahúga, Csomu, aki szomorúan látta, milyen nyomorban él szegény. Pencsu akkor már napok óta nem evett. Öreg volt, gyenge, egészen lesoványodott. Csomu tejet és csampát adott neki, majd megkérdezte tőle:
– Pencsu, mondd csak, miért kell így élned? Szükséged van valakire, aki gondodat viseli.
– Jaj, kinek kellene egy ilyen öregember? – kérdezte Pencsu.
– Hogy kinek? Majd meglátjuk! – felelte Csomu, azzal elment, és sorra meglátogatta Dordzsit, Rencsint, meg Gamát.
Másnap Csomu kivezette Pencsut a sátra elé.
– Nézd, itt vannak a fiaid. Ők majd felváltva gondoskodnak rólad. Ezentúl náluk fogsz lakni.
A fiúk arcán látszott, nem szívesen vállalják a feladatot. Csak azért akartak gondoskodni az apjukról, hogy az ismerőseik, a rokonaik meg ne szólják őket.

226. oldal, Sudhana Könyvkiadó, Budapest, 2010

Aki érdekből szeret, nem érdemel jutalmul egyebet, csak egy láda követ.

228. oldal, Sudhana Könyvkiadó, Budapest, 2010

– Ne hagyd, hogy a külső megtévesszen (…) A dolgok sokszor nem olyanok, amilyennek látszanak.

224. oldal, Sudhana Könyvkiadó, Budapest, 2010

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

…úgy válhatott gazdaggá, úgy élhetett biztonságban, hogy elszegődött szolgának a démonok mellé.

224.-225. oldal, Sudhana Könyvkiadó, Budapest, 2010

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Dekji visszaköltözött az édesanyjához és a nővéreihez.. A drágakövekből, amit magával vitt, olyan jómódban élhettek, hogy soha többé semmire sem volt gondjuk. A tó ezután éppoly mosolyogva nézte, a hegy ezután éppúgy védelmezte a kis házat, mint annak előtte.

225. oldal, Sudhana Könyvkiadó, Budapest, 2010

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Valamikor régen egy zarándok, az ösvény mellett talált egy csapdába esett farkast. Megsajnálta a bajbajutottat és kiszabadította. A farkas ekkor így szólt hozzá:
– Nagyon éhes és szomjas vagyok. Három kerek napot töltöttem ebben a csapdában. Most felfallak! – azzal a zarándok felé vetette magát.
A zarándok megrémült.
– Jaj, ne tedd! Hát nem tudod, mit jelent a hála? Megmentettelek, és most fel akarsz falni?
– Még sosem hallottam a háláról, arról viszont igen, hogy enni kell, ha megéhezünk – mondta a farkas. Közelebb ugrott a zarándokhoz, aki már reszketett a félelemtől.
– Kössünk alkut! Mielőtt megeszel, kérdezzük meg valamelyik állatot, tudja-e, hogy mi a hála. Ha ez az állat azt mondja, hogy az emberek tudják, mi a hála, ne egyél meg. Ha viszont azt mondja, hogy az emberek sem ismerik ezt a dolgot, nyugodtan felfalhatsz.

167. oldal, Sudhana Könyvkiadó, Budapest, 2010