Trianon a XX. századi magyar történelem egyik legtragikusabb eseménye, amely mély nyomokat hagyott a magyar történeti tudatban és a politikában. A kötet jó kiindulópont lehet mindazoknak, akik az eseménytörténeten túl kíváncsiak a mélyebb összefüggésekre, és értelmezni kívánják a mai közéletben és publicisztikában is rendszeresen felbukkanó hiedelmeket, spekulációkat, legendákat.
Trianon-legendák 55 csillagozás
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Modern Magyar Történelem Jaffa
Enciklopédia 2
Kedvencelte 1
Most olvassa 4
Várólistára tette 27
Kívánságlistára tette 29
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
Olvasásra érdemes könyvnek tartom. Olvasni való. Talán még jónak is mondhatnók. Persze az előfordulhat, hogy az itt összegyűjtött szóbeszédek, köztudatba befészkelődő mítoszok néhány olvasónak egyáltalán nem mondanak újat. Attól még nem lesz rossz könyv. A célközönség, hogy úgy mondjam a nagyközönség, ebben viszont biztos vagyok. Ezek a rövid magyarázó bejegyzések nem a szakmának és a témában felvilágosult érdeklődőknek szólnak. Ebből kiindulva viszont azt hiszem, Ablonczy nem mindig a megfelelő nyelvezettel él. A sok hivatkozás üdvözlendő dolog, fontos alátámasztani az állításokat, hiszen mélyen gyökerező, önérzetből fakadó tévhiteket szeretne eloszlatni. Azonban sokszor másodhivatkozásokat csatol jegyzetként. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az nem hiteles (hisz abban lehivatkozzák). És ha már itt tartunk, a kötet kutatástörténeti munkának/vázlatnak is felfogható.
Úgy gondolom, a történészszakma a Trianonnal szemben fennálló tartozását nagyjából kiegyenlítette ezzel a könyvvel: http://moly.hu/konyvek/zeidler-miklos-szerk-trianon
Ehhez képest Ablonczy Balázs könyve csak érdekes, „szórakoztató” adalék a Trianont körülvevő legendákról. (az Apponyi beszéd, Clemenceau utálatos magyar menye, szabadkőműves összeesküvés, felkészületlen szakértők, stb, stb.) Valamint rövid és velős összefoglalása saját nézeteinek, amik kb. megfelelnek a mainstream történészi szemléletnek. Külön kiemelve azt, hogy Magyarország képviselőit több mint egy évig meg sem hívták a békekonferenciára, amelyen a magyar kérdés egyébként is csak ötöd-hatodrangú ügyként szerepelt.
Innentől már nem a könyvről lesz szó, hanem arról, ami eszembe jutott olvasás közben, akit nem érdekel, lapozhat a következő bejegyzésre. Sisakot fel!
Szóval. Eléggé idegesít engem ez a nagy-magyarországos matrica, póló, kulcstartó, nyaklánc, övcsat, mifene áradat. Olykor szívesen megkérdezném az ezeket viselő honfitársaimat, hogy mennyire vannak tisztában az események hátterével, a Trianonnal kapcsolatos faktumokkal. Tudják-e, mi történt, vagy csak az a tudat, az az érzés van meg, hogy valami nagy-nagy igazságtalanság esett meg velünk.
A Trianonról való gondolkodás még mindig a veszteség feldolgozatlanságáról szól. Erre a társadalmi szintű gyászmunkára sem a két világháború közötti közgondolkodást meghatározó „Mindent vissza!” faékszerű egyszerűsége nem volt alkalmas, sem a Kádár-korszak hivatalos hallgatása. A rendszerváltás óta pedig – csúnyán általánosítva – a jobboldal kisajátítja Trianont, mint egy dédelgethető, és bármikor csaknem bármire felhasználható sérelmet, ami szintén lehetetlenné teszi a normális társadalmi feldolgozást.
Véleményem szerint kutatni, és beszélni róla, és tanítani fontos, de a sérelmi politikán ideje lenne túllépni, és semmiképpen nem szabadna összekapcsolni a határon túli magyarok ügyét Trianonnal.
A történelmet a győztesek írják, és a határokat is ők rajzolják. Ezeknek megváltoztatására évszázadokon keresztül csak újabb háborúkkal volt lehetőség, de én hiszem, hogy ez már nem így van. Hogy létezik a vesztesek történelme is, és hogy ezek a határok hamarosan csak papíron léteznek majd.
A Trianon-legendák egy igencsak korrekt és olvasmányos mű egy elég kényes témáról. Kifejezetten tudom ajánlani a téma iránt érdeklődőknek, mert olyan álláspontot képvisel, amelyből szerintem több kellene, ugyanis a szerző egész egyszerűen józanul áll a témához, tehát nem húz sem jobbra, sem balra. Pont azért ajánlom azoknak is, akik kerülik ezt a témát, ilyen vagy olyan okokból, mert Ablonczy egyáltalán nem a melldöngetős álláspontot képviseli. Azoknak viszont nem ajánlom, akik maguk is melldöngetősök, mert őket valószínűleg ez a könyv nem fogja tudni meggyőzni semmiről.
Összességében jó kötet, de távolról sem tökéletes.
A legnagyobb problémám az volt a művel, hogy olyan tévhiteket akar szétoszlatni, amelyekről a téma iránt érdeklődő olvasók már mind hallhattak és a maguk számára tisztázhattak valamilyen folyóiratban vagy komolyabb internetes portálon.
A könyv nyelvezete szélesebb olvasóközönség számára is érthetővé teszi a témákat, de a szerző néha átcsap szakzsargonba, szóval ebben van némi következetlenség.
Az viszont pozitívum, hogy az egyes fejezetek végén a lábjegyzetekben rengeteg, a témára vonatkozó könyvet, folyóiratot, online cikket sorol fel a szerző.
Ismeretterjesztő, népszerűsítű kötetnek jó választás, de ha valakit mélyebb szinten érdekel a téma, akkor kevés.
Ez a kötet egy tanulmányból indult ki, amely az Osiris Kiadó által kiadott Romsics Ignác (szerk.): Mítoszok, legendák, tévhitek a 20. századi magyar történelemről című kötetben látott először napvilágot, a szerző a 90. évfordulóra fejlesztette tovább könyvvé. Annak idején visszatartott az elolvasásától a vékonysága és a nagy betűmérete, most viszont úgy voltam vele, hogy illik elolvasni a szerző másik Trianon könyve előtt. Az olvasó könnyen túl lehet rajta a betűméretnek és a képmellékleteknek köszönhetően bőven pár óra alatt, de sok érdekességet is olvashat a kötet lapjain. Számomra pont az eleje volt a legérdekesebb, a historiográfiai összefoglaló, a politika és a társadalom viszonyulása Trianonhoz. Emellett olvashatunk Apponyi Albert beszédéről és arról hogyan viszonyultak hozzá az emberek és politikustársai a trianoni Magyarországon. Megtudhatjuk, hogy tényleg nem szerette-e Clemenceau a magyar menyét, illetve olvashatunk a szabadkőművesek tevékenységéről is. Megtudhatjuk hogy konkrétan a Kis- vagy a Nagy-Trianonban írták-e alá a békeszerződést és ez hogyan rögzült az emlékezetben és választ kapunk a hajózható folyók kérdésére is. A kötet rendkívül olvasmányos, a szerző néha az iróniát sem nélkülözi, de maga Trianon megértéséhez nem elegendő, csak kiegészítő kötetként ajánlott az elolvasása.
Minden történelmi eseménnyel kapcsolatban az a legjobb, ha minél több könyv, tanulmány, forrásközlés, népszerűsítő kiadvány születik, konferenciákat, fórumokat, iskolai versenyeket, előadásokat szerveznek. Így több szemsz9gből, a nézőpontokat ütköztetve lehet elemezni és értékelni a múltat, okokat, következményeket. Trianon esetében ez fokozottan igaz. Illetve igaznak kéne lenni, rengeteget kellene beszélni róla, hogy minél jobban tisztázódjon ez a történelmi léptékkel mérve „tegnap” történt esemény, mely alapjaiban rázta meg Magyarországot, és napjainkig meghatározza a közbeszéd egy részét. Tele van ellentmondásokkal, városi legendákkal, tévhitekkel, leegyszerűsített megközelítésekkel.
Jó példa erre ez a kis könyv, amelynek az eleje talán egy kicsit tudományos, a második kétharmada viseli inkább a népszerűsítő kiadványok jellemzői, de a végére értelmet nyer, miért is kellett ezt így összeállítani, így kapunk teljes (vagy annak szánt) képet az események háttéréről, mozgatórugóiról.
Kicsit hosszabb is lehetett volna, több történttel, egyeseket jobban kifejtve. Illetve nekem az utolsó előtti fejezetben nem annyira illett a képbe a rózsadombi paktum, de mivel így egyben még nem olvastam róla, örültem, hogy itt találkoztam vele.
Némiképp keserű szájízzel tettem le a könyvet, árához képest ugyanis meglehetősen kevéske tartalmat kaptam (még úgyis, hogy törzsvásárlói pontokkal és ajándékkártyával felszerelkezve rendeltem meg). A százhatvan oldalt ugyanis nem kis részben jegyzetek, hivatkozások és képek teszik ki, amik ugyan a további érdeklődésnek kiváló iránymutatásul szolgálnak, de a későbbi könyveiből megszokott olvasmányosabb stílus sincs még annyira jelen. Ha készül újabb kiadás valaha a könyvből, talán szerencsésebb lenne összefésülni a tavaly megjelent kötettel, és esetlegesen hozzáadva az időközben keletkezett vagy felfejtett legendákat.
A panaszaim ellenére fontos könyv, hiszen ahogy Ablonczy is írja, rengetegen tévesen hiszik azt, hogy a Kis-Trianon kastélyban írták alá a békeszerződést, esetleg a Kis- és Nagy-Trianont összekötő, egyébként nem létező folyosóban, a legviccesebb pedig az, amikor a spoiler. Ablonczy többi könyvét is be fogom szerezni a Jaffa kiadótól, azután pedig elkezdek mazsolázgatni a hivatkozott írásokból, de már csak könyvtárból valószínűleg.
Érdekes volt, a legendák feléről hallottam pl. Clemenceau magyar menyéről, de a hajózható patakokról nem. Örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet.
Viszont néha unalmasnak tartottam. Sajnos száraz volt néha a könyv, de mentségére legyen mondva, ezt egy történelemkönyvben is el tudnám képzelni. Nem azért mert száraz…
Jól szerkesztett könyv.
Gyorsan kiolvastam fél nap alatt. Hogy miért? Mert nagyon kíváncsi voltam, hogy mi újat tud mondani. Mivel láttam a Trianon szindróma nevezetű filmet, amiben az író is közreműködött, sok újat nem mondott a könyv, de nagyon érdekes… Nem fogok örömmel gondolni Trianonra ezek után sem, ahogy eddig sem tettem… Nagyon sok legendát, hülye feltételezést oszlat el a könyv, de a helyzeten mit sem változtat, hogy önös érdekek alapján megcsonkították országunkat. Most akartam írni, hogy igazságtalanul, de ez olyan, hogy vesztes oldalon álltunk, nem fogunk kupát kapni.:S És sajna mi is hibásak vagyunk csöppet, hogy az itt élő kisebbségeket ilyen könnyen ellenünk lehetett fordítani, és már szinte ők vágyták az elszakadást… Az író a könyv végén írja le a tutit. Ezt a Trianon témát le kell zárni magunkban… Fel lehet emlegetni, lehet tüntetni, meg minden, de túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy bármi is történjen, és nem is történhet, mert a hullámok nagyon magasan csapnak össze a fejünk felett, és kevés a levegőnk, hogy felérjünk….
A szerző megpróbálja minél inkább eloszlatni a Trianonnal kapcsolatos tévhiteket. Mivel rengeteg forrásra hivatkozik és munkája nagyon alapos, ez sikerül is neki. Mégis valahogy maradt még bennem egy kis hiányérzet. A könyv mindenesetre sok érdekességet tartogathat azok számára is, akik azt hiszik, mindent tudnak erről a témáról…
Népszerű idézetek
Beszédes tény, hogy a minden magyar közigazgatási hivatalban , a jegyzői lakoktól a miniszterelnökségig megtalálható Közigazgatási helységnévtár 1943. szeptember 1-jére keltezett előszava az alábbi mondattal zárult: „Adja az Úristen, hogy a következő kiadás Nagy-Magyarország összes városainak és községeinek adatait közölhesse!”
30. oldal
A történészek csoportja ugyanis – bár mind ők maguk, mind ellenfeleik szeretnék az ellenkezőjét elhitetni – nem valamiféle zárt kasztként létező, maffiás jelleget felmutató érdekközösség: ugyanúgy a társadalom termékei, mint a fodrászok vagy a méhészek, és képzésük, szemléletük, elfogultságaik, a tapasztalt elvárások ugyanúgy tagolják őket, mint bármely más hivatás művelőit.
28. oldal
Mint minden legendateremtési kísérletre, erre is születtek ellentörténetek: számosan kiemelték, hogy Apponyi beszéde minden ízében korszerűtlen volt, alkalmatlan az antant rokonszenvének megnyerésére, sőt egyes feldolgozások szerint Apponyi és Teleki Pál között alapvető ellentét feszült a képviselendő magyar álláspontról. Eszerint Teleki lett volna a hajlékonyabb, a realitásokat jobban figyelembe vevő elgondolás képviselője, míg Apponyi mániákusan ragaszkodott a területi integritás fenntartásához. Ám ha volt is köztük ellentét, az minden bizonnyal inkább személyes volt.: Párizsba menet egy vasúti fülkében utaztak, Teleki pedig híresen rossz alvó volt.
54. oldal
A legendák a tehetetlenség magyarázatai, önigazolások és egy narcisztikus világkép televényei.
42. oldal
A trianoni békeszerződés olyan méretű területcsonkítást szentesített, a nemzet oly nagy részét szorította a határokon kívülre, hogy sem a tudomány racionalizmusa, sem a politika nem tudta feldolgozhatóvá tenni a közvélemény számára. A Trianonról szóló történeti diskurzus ezért sok értelemben folklorizálódott. Olyan meseszerű elbeszélések születtek, amelyek túlélték az elmúlt nyocvan-kilencven évet, és ma is befolyásolják, sőt meghatározzák a társadalom nagy részének történeti tudatát.
13. oldal
Trianonhoz még számos legenda fűződik. Az egyik legmakacsabb és legnehezebben ellenőrizhető történet arról szól, hogy az utódállamok némelyike (főként Románia) kéjnők és/vagy hazafias szellemű bojárlányok szolgálataival igyekezett az antant államférfiait é szakértőit kedvezőbb döntésre hangolni. Ha valóban így történt, működésük kudarcként értékelendő.
Kisebb geszták, 127. oldal
Az idős politikus [Apponyi Albert] lett Magyarország népszövetségi fődelegátusa. Ahogy maga is keserűen jegyezte meg: „Úgy látszik, olyan vagyok hazámnak, mint az orvosság, melynek üvegére ez van írva: csak külső használatra.”
53. oldal
Michel nem az a típusú fiú volt, akire az apák általában vágynak. Egyes híradások szerint már gyermekként is előszeretettel kínozta a csibéket, a kiskacsákat és nyulakat a család vendée-i majorságában, és az sem használt neki, amikor nagyapja egy zsákban fellógatta a plafonra, hogy lehiggadjon.
62. oldal
Egy nemrég publiált felmérés részeredménye szerint a Trianonnal és a határontúli magyarokkal kapcsolatos ismerethiány a magyar társadalomban úgyszólván általánosnak mondható, és nem kivétel ez alól a szimbolikus témák felkarolásában jeleskedő jobboldal sem. A felnőtt magyar lakosság kevesebb mint harmada tudja pontosan a trianoni békeszerződés idejét és ismeri a területvesztés mértékét. A fiatalabb korosztályok (nem az államszocializmusban, hanem már az 1990 után szocializálodottak) tudása siralmas: míg például a 40-49 év közöttiek (tehát még a hetvenes-nyolvanas években érettségizettek) fele tudja e kérdésekre a helyes választ, addig a negyven év alattiaknak már csak negyede. Mindemelett a társadalom ideológia polarizációjával kapcsolatban is tanulságos adatok bukkannak fel: minél inkább jobboldalinak tartja magát a válaszadó, annál inkább hajlamos eltúlozni az elcsatolás mértékét, és minél inkább baloldali vagy liberális, annál kisebbnek tartja a területveszteséget. Ebből következik az is, hogy éppen a legradikálisabb jobboldaliaknak a területi revíziót szorgalmazóknak bannak elnagyolt képzeteik az elveszített területekről, és minden bizonnyal igaz ez a politikai spektrum túloldalára is – bár erre az idézett könyv szerzője nem tért ki. Pedig 1990 óta meglehetősen sok szó esett Trianonról a sajtóban és a médiában: ez a fordított arányosság (az elérhető információk tömegének növekedésével csökken a helyes tudás aránya) a jövőre nézve csak szkepszisre ad okot.
34-35. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés 95% ·
Összehasonlítás - Vécsey Aurél: Magyar tragédia – A trianoni békediktátum ·
Összehasonlítás - Vécsey Aurél: Nagy Magyarország: revizionizmus és irredentizmus ·
Összehasonlítás - Földi Pál: A Trianoni gyalázat 100 éve ·
Összehasonlítás - Jankovics Marcell: Trianon 77% ·
Összehasonlítás - Edith Eva Eger: Az ajándék 94% ·
Összehasonlítás - Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete 93% ·
Összehasonlítás - Dulai Péter: Gyilkosság a panel tetején 92% ·
Összehasonlítás - Ráth-Végh István: Az emberi butaság 94% ·
Összehasonlítás - Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve 93% ·
Összehasonlítás