Ha ​esélyt adnál (A Vincent fiúk 2.) 464 csillagozás

Abbi Glines: Ha esélyt adnál

Féktelen szerelmi történet; gyógyír azoknak, akiknek a Ha az enyém lennél olvasása összetörte a szívét… Egyáltalán nem könnyű őrülten magunkba bolondítani egy fiút. Mármint, hogy a fiú őrüljön meg a szerelemtől. Különösen akkor nehéz ez, ha az érintett fiú emberemlékezet óta az unokanővérünkbe szerelmes. Ami laza szórakozásnak tűnt, a csábítás játékává válik. Sawyer és Lana szándékai talán eltérőek, de ugyanolyan hévvel vonzódnak egymáshoz… Sawyer egy fájó szakításból próbál kilábalni. Három évig járt együtt Ashtonnal, gyerekkori szerelmével, akiről kiderült, hogy mindvégig Beau-t, Sawyer testvérét szerette. Lana Ashton unokatestvére, és azért érkezett, hogy vele töltse a nyarat, és nem utolsósorban meghódítsa Sawyert, akit gyermekkoruk óta szeret.

Eredeti megjelenés éve: 2012

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Maxim

>!
Maxim, Szeged, 2014
300 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632614748 · Fordította: Bozai Ágota
>!
Maxim, Szeged, 2014
300 oldal · ISBN: 9789634993520 · Fordította: Bozai Ágota

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Beau Vincent · Sawyer Vincent · Ashton Gray · Lana McDaniel · Harris Vincent


Kedvencelte 64

Most olvassa 22

Várólistára tette 91

Kívánságlistára tette 107

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Viktória_Erdei P>!
Abbi Glines: Ha esélyt adnál

Ez egy kész tini dráma volt. Volt szerelembe esés, „megcsalás”, félreértések sorozata. Egy idő után már túl sok volt a hiszti, főleg Lana részéről. Az első szerelmet senki nem felejti el, Sawyer persze, hogy Ashton védelmére kel, amikor rosszul lett. Ráadásul ők régi barátok is, mindig is lesz közös múltjuk. Másrészről megértem, szerette volna, hogy valaki igazán figyeljen rá, hallgassa meg. Nem volt könnyű a szüleivel. Kedvelt szereplőm talán Beau.

vmonika_>!
Abbi Glines: Ha esélyt adnál

Sokakkal ellentétben én már az első részt is szerettem de ez…ez messze felülmúlja. Az egész könyv valahogy sokkal érzékibb, érzelmesebb, ami engem nagyon megfogott.
Az előző részben Lana nagyon nagyon szimpatikus karakter volt, Sawyer pedig birizgálta a fantáziámat, hiszen az írónő fel-fel villantotta azt, hogy a srác talán nem is annyira tökéletes. És nekem nagyon bejött a karaktere. Sokkal mélyebb, komplexebb volt mint Beau (aki ebben a részben néha nagyon idegesített). És bár voltak hülyeségei, azért a végére megszerettem. :-)
És hát a könyv nem szenved hiányt sem romantikában, sem kifejezetten forró pillanatokban, de a fene bánja. :D
Összességében, akinek talán nem tetszett annyira a Ha az enyém lennél az adjon egy esélyt próbálkozzon meg ezzel is, mert szerintem nem fog csalódást okozni. Üdítő kis nyári olvasmány volt az írónő mindkét könyve, a további regényeit is biztos, hogy keresni fogom.

1 hozzászólás
ancsee P>!
Abbi Glines: Ha esélyt adnál

Amennyire az első rész kikapcsolt, ez pont annyira idegesített. Be sem fejeztem, annyira életszerűtlen volt.

MFKata>!
Abbi Glines: Ha esélyt adnál

A könyvben végig forró a hangulat és izzik a levegő, mégsem megyünk el vulgáris stílusba. Ideális az egyensúly egy kellemes nyári olvasmányhoz, főleg ha bekészítesz valami jeges hűsítőt. Én így tettem! Akiknek tetszett az első rész, ez kötelező.
Akinek kétségei lennének az első rész után, javaslom adjanak még egy esélyt! ;-)
Bővebben
http://mfkata-about.blogspot.hu/2014/06/abbi-glines-ha-…

1 hozzászólás
ncsn87>!
Abbi Glines: Ha esélyt adnál

Kíváncsi voltam, ez vagy az első rész lesz a jobb, hiszen mind a két Vincent fiút nagyon megkedveltem, de valamiért ez a könyv jobban tetszett. :) Talán mert itt volt az egész lezárasa és főleg a vége… De többet nem mondok. :) Szóval jó volt.
Az első kötetben Sawyert nem kedveltem annyira, Beau párti voltam, mert a rosszfiúkat szeretem. Viszont itt Lana mellett Sawyer is kicsit az lett, így megnyert magának. De továbbra is persze Beau a kedvencem. :D Meg itt jobban megismertem a hátterét is és hogy miket érez és ezek után nem tudtam nem kedvelni. :) Amit azért Lanával néha művelt, nem volt szép. Szerencsére rájött végül, mit érez iránta.
Na, és Lana annyira jó fej csaj. :) Bár a végén eléggé önfejű és makacs volt, de szerencsére aztán rájött a butaságára. Nagyon sajnáltam a szülei miatt…
Voltak forró pillanataik, de azért hiányoltam a teljes beteljesülés leírását is, szívesen olvastam volna. :D Egyébként nagyon édesek voltak, ahogy felfedezték egymást. :)
Szerettem az ő párosukat is, de Ashtonékat is. És persze örültem, hogy a fiúk apjának kérdése is megoldódott. Na, meg ami a végén volt, annyira édesek mind a négyen. :D
Örülök, hogy végül nem hagytam ki ezt a sorozatot. :)

14 hozzászólás
FAngie>!
Abbi Glines: Ha esélyt adnál

Az előző rész is tetszett, de ez felülmúlta minden elvárásomat. Érzelmes, izgalmas, fülledt, vágyakozással, reménnyel teli kötet volt. Igazi nyári kis olvasmány. A karakterekkel nem voltam teljes mértékig megelégedve, kiváltképp Lanával nem. A romantikus jelenetek azonban jól leírt, kitaláltak voltak. Az erotikus jelenetekben sem szenvedett hiányt a történet. Aminek örültem, hogy szintén előkerültek a kötetben a családi problémák, és az, hogy egy tini hogyan is kezeli az ilyen helyzeteket. Mint láthattuk, nem túl jól. A csalódás fájdalma szintén nívós részét képezte a kötetnek, ahogy a továbblépés is. Egy igazi szerelem kialakulásának lehettünk tanúi a könyvben, mely nem kevés bonyodalommal, vitával társult. Egy igazán eseménydús, lebilincselő, magával ragadó könyv volt.
Mindenkinek csak ajánlani tudom! ;)
Olvasd tovább »> http://fanolda.blogspot.hu/2015/03/abbi-glines-ha-esely…

kellyolvas P>!
Abbi Glines: Ha esélyt adnál

Húú, nem gondoltam volna Beau története után, hogy ennyire fogom szeretni a folytatást is, más karakterekkel a központban.
Imádtam a váltott szemszöget, akárcsak az első részben. Sawyer fejébe már korábban is szívesen belenéztem volna. Ő volt a tökéletes jófiú, kedves, előzékeny, ugyanakkor meglehetősen visszafogott. Igazi déli úriember, aki a lehető legnagyobb törődéssel közelít egy hölgy felé. A szakítás óta eltelt hat hónap azonban megedzette, és számomra egy nagyon érdekes, összetett karakterré érlelte. Feléledt benne az alfahím, és már egy fikarcnyival sem marad el szexiség terén a testvérétől.
Lana egy valódi meglepetés ebben a történetben. Azt a mesét juttatta eszembe, amikor a nem is annyira rút kiskacsából gyönyörű hattyú lesz. Új haj, új ruhatár, új smink, irány Grove! Külsőleg is megváltoztatta magát, de belülről is erősen gyúrt erre a nyárra, acélos elhatározottsággal vágott neki az útnak, nem kevesebb célkitűzéssel, mint Sawyer meghódítása. Nos, ez ennyire azért nem egyszerű, Sawyer nem egyszer megbántja Lanát. A lány persze megbocsát, mert alapból megbocsátó típus, és ez az a pont amikor a fél pont levonása bekövetkezik, mert nekem ezt nagyon nehéz volt megemésztenem. Lehet valaki maximálisan önzetlen és melegszívű, így akkor is sok a jóból.
Ashton és Beau szerelmének alakulása az első kötetben igazán sistergő volt, de álmomban sem gondoltam volna, hogy Lana és Sawyer felülmúlhatja ezt. Pedig egyszerűen imádtam a kettejük közötti szikrázó kémiát, különösen azért, mert sokkal ártatlanabb, mégis szenvedélyesebb jeleneteik voltak, mint Beau-éknak. A sátorozás fejezetének olvasása alatt azt hiszem, érdemes lesz bekapcsolnotok a ventillátort!
A baráti társaságból Ethan az, akinek nagyobb szerep jut, mivel ő is szívesen kavarna Lanával, és ez kisebb nagyobb zűrökhöz vezet. De tartogat ez a fiú némi jelentős meglepetést is. Lana barátnője, Jewel nekem nem jött be igazán, nekem túlságosan zűrös a csaj, de humorban, kavarásban nagyon a helyén volt.
Abbi Glines történeteit nagyon megszerettem, hamarosan egy új sorozatának első része érkezik a Maxim Kiadónál, a Breathe. Az írónő fantasztikusan jól ír, humoros, szenvedélyes írásai tele vannak remek fiatal karakterekkel. A történetekbe mindig valami mélyebb tartalmat is illeszt, itt a Vincent fiúkban is van erre példa, ugyanakkor rendkívül szórakoztató, érzékeket lángra gyújtó szenvedélyt is kapunk.
A sorozat első részét jó volt olvasni azért, mert drukkoltam a rosszfiúnak, a tiltott szerelem diadalának, kit érdekelt Sawyer? A második rész megmutatta, van élet a legnagyobb csalódás után is, és Lana is megérdemli, hogy az örök második szerepéből kitörjön. Klassz nyári olvasmány, szívből ajánlom!

Angyalkaa>!
Abbi Glines: Ha esélyt adnál

Igen..igen..így volt kerek..Imádtam mindkét részt..mindkét könyv tele romantikával..tini drámával..tesztoszteron bombával.. :D Imádtam Beaut..de imádtam Sawyert is.. ;) A csajok néhol túlzásba vitték..de ilyen egy „ehhez” hasonló romantikus könyv!! :)

>!
Maxim, Szeged, 2014
300 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632614748 · Fordította: Bozai Ágota
Hópárduc P>!
Abbi Glines: Ha esélyt adnál

Érzelmes, izgalmas, vágyakozással, reménnyel teli kötet volt.
Sokakkal ellentétben én már az első részt is szerettem. Igaz romantikus, kis könnyed történet. :)
Akinek tetszett az első rész, ez is fog.
Erotikus jelenetekben sem szenvedett hiányt a történet.
Csakúgy, mint az első résznél, itt is mindig van remény….. :)

Tamlilla>!
Abbi Glines: Ha esélyt adnál

Szeretem, ahogy Abbi Glines ír. Nagyon. Nem mondom, hogy tökéletesek a könyvei, de valamit igazán jól csinál, eléri, hogy teljesen benne éljek a történetben. Megszűnik a külvilág és belefeletkezem a könyvbe teljesen.
Nagyon jól tudja mitől lesz egy barátság igazán jó, milyen egy gondoskodó testvér, ezek mindig benne vannak a könyveiben. És ilyenkor tudom, hogy mi az igazán fontos az életben.

Tökéletes lezárását kapjuk a Vincent fiúk történetének, egy igazán boldog befejezést. Sajnálom, hogy nincs még egy testvér, de talán Sawyer öccsével folytatódik a sorozat. Én nem bánnám.

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

MFKata>!

Az embert csak a nagy Ő képes megríkatni. Csak azért vagy képes sírni, akit igazán szeretsz.

MFKata>!

Benne lehetnék a Vámpírnaplókban és elcsábíthatnám Damont, hiába van annyira belehabarodva Elenába. Aztán csinálhatnánk valami meztelen jelenetet, amit annyira szeret.

Fay>!

– Amit könnyen megkap az ember, arra néha nem is éri meg vágyakozni […].

132. oldal

perpetua P>!

Az emberből csak a nagy Ő képes könnyeket előcsalni. Csak azért vagy képes sírni, akit igazán szeretsz.

219. oldal, 19. fejezet

Sheila_7 I>!

Amikor veled vagyok, teljes a világom. Amikor megérintelek, értem az élet értelmét. […] A tiéd vagyok.

MFKata>!

… most már érzem, milyen az igazi szerelem. Ami teljes embert kívánt. Ami felemészt. A szerelem erős; képes összetörni az embert és képes kiegészíteni.

262. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Sawyer Vincent
nykyriana>!

Már nem csak Beau, Ash és én küzdünk a világgal.
Itt van nekem Lana, az én csapatomban ő az egyes számú játékos.

Kapcsolódó szócikkek: Sawyer Vincent
perpetua P>!

Mindig is Sawyer volt az a Vincent fiú, akiért érdemes harcolni. Ő az igazi.

19. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Lana McDaniel · Sawyer Vincent
MFKata>!

Attól, hogy megbocsátottam neked, még nem csillapodott a fájdalmam. Kell egy kis idő, míg begyógyul.

Csoszi>!

Sawyer megfogta a kezemet, magához húzott.
Legszívesebben a karjába simultam volna, de képtelen voltam.
– Szeretlek, Lana. Nagyon szeretlek. Mindent, ami te vagy.

263. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

J. A. Redmerski: A soha határa
Vi Keeland: Fiatal szerető
Vi Keeland: A beosztott
Vi Keeland – Penelope Ward: Rebel Heir – Lázadó örökös
Vi Keeland: Hívatlan vendég
Vi Keeland: Kockázatos kaland
Vi Keeland: A vetélytárs
Ella Maise: Akarlak, Adam Connor
Emma Chase: Felséged szolgálatában
Lynn Painter: Mr. Téves Szám