!

Lakatos István

Adatok

Wikipédia-linkhttp://hu.wikipedia.org/wiki/Lakatos_István_(grafikus)

Lakatos István (Budapest, 1980. november 10.) képregényrajzoló és illusztrátor.
Általános iskolai tanulmányait Kiskunhalason végezte, majd Kecskemétre, a Piarista Gimnáziumba került. Érettségi után felvételt nyert a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre, ahol magyar-kommunikáció szakra járt, később magyarról esztétikára váltott.
Ebben az időben kezdett el írni DVD-kritikákat a Pesti Estbe, valamint részt vett az egyetemi újság, a Pázmány Campus szerkesztésében is, itt jelentek meg első illusztrációi és képregényei. Később az Új Ember ifjúsági lapjába, a Teofilba írt filmajánlókat és készített képregényeket. Első hosszabb képregénye egy Poe-feldolgozás volt, az Egy hordó amontillado.
2006-tól rendszeres résztvevője képregényes pályázatoknak. 2007-ben részt vett a Tehénparádé országos kiállításon egy Kívül nevezetű tehénnel, amelyet képregényfigurákkal díszített. 2007 és 2009 között a Magyar Képregény Akadémia csoport tagja.
Újabb képregényei a Műútban és a Pinkhellben jelentek meg. 2010-ben az előző év Alfabéta-díjasaként ő készítette a 6. Magyar Képregényfesztivál hivatalos plakátját. 2011-ben jelent meg Dobozváros című regénye, amely megnyerte az Év Gyermekkönyve 2011 díjat.

Szerzői polc

Illusztrált könyvei 8

Balázsi Ildikó – Ostorics László – Szalay Balázs – Szepesi Ildikó (szerk.): PISA 2009 – Összefoglaló jelentésBátky András: Bazsó és Borka – A kedves pincerémBátky András: Bazsó és Borka – Borka nélkül a világLakatos István: DobozvárosLakatos István: LencsilányLjudmila Ulickaja: Történetek állatokról és emberekrőlLjudmila Ulickaja: Történetek gyerekekről és felnőttekről