A Manó (@abstractelf) és a Kaktusz (@GonoszKaktusz) túl sok időt töltöttek együtt, és javarészt az is azzal telt, hogy könyvekről beszéltek, méghozzá YA (ifjúsági) könyvekről.
Aztán jött ez a vad ötlet, Manótól, hogy „hé, csináljunk már egy olvasókört,” mire Kaktusz: „Olyan, mint ami Goodreadsen is van?” Ebből jött ez az alapkoncepció, amit a következőkben bemutatunk:
– Minden hónapban három könyv lesz kijelölve, amit el lehet olvasni. (A könyvek kiválasztásáról lejjebb.) (Itt az újraolvasás is ér.)
– Nem kötelező elolvasni, nem jár érte büntetés, viszont pluszpont igen!
– Lesz fórum, ahol ki lehet beszélni a könyveket, akár olvasás közben is. Itt a fórum: http://yaolvasokor.atw.hu/ – Megkérnék mindenkit, hogy a molyos nevével regisztráljon a félreértések és kavarodások elkerülése végett.
– Lesz könyves kvíz! Szintén pontokért, amiért majd jár jutifalat (leginkább könyvjelzőre számítsanak a kedves molyok. :D)
– Összegyűjtjük majd a kedves bloggermolyok posztjait az adott könyvekről, csak mert jó dolog.
A könyvek kiválasztásáról:
– Ifjúságinak kell lennie (tehát nem mese, nem felnőtt könyv, ha a könyv szereplője tinédzser, még nem vonja feltétlenül maga után, hogy az ifjúsági, a két főmolyvezér fenntartja a jogot, hogy bármelyik könyvajánlást megvétózza, ha szerintük nem illik ebbe a kategóriába.)
– Regénynek kell lennie. Nem képregény, nem manga, nem lexikon.
– Minden hónapban a következő hónapra lehet polcokon ajánlani, majd a hónap utolsó hetében szavazni rá.
– Egy ember több könyvet is ajánlat.
– Tudom, hogy lesz olyan vicces moly, aki magától rak fel majd a polcra, de értékelném, ha csak a résztvevők ajánlanának. A többi lekerül.
– Friss megjelenésekre törekedjünk magyaroknál (amit még kevesen olvastak), az a lényeg, hogy tudjunk új könyvekről minél hamarabb valakivel beszélni, meg reklámozni a jó, új könyveket. (Maximum mínusz 2-3 hónap.)
– Angol nyelvű könyveknél nem számít a megjelenés, viszont sorozat sokadik részek akkor lehetnek, ha együtt olvastuk az előzőt.
– Sorozatrészekről: Magyaroknál lehet jelölni friss, új részeket. Angol nyelvűekről: Itt lehetőleg csak sorozatkezdő részeket jelöljünk meg. Amit magyarul elkezdtek kiadni, azt magyar megjelenéssel együtt olvassuk. (Pl. májusra ezért nem került fel Cassandra Clare: City of Lost Souls könyve.)
:D Jelenleg azt hiszem, ennyi, majd jön a bővítés.
SZEPTEMBERI KÖNYVEK: http://moly.hu/polcok/szeptemberi-ya-olvasokor-konyvei
Ide lehet jövő hónapra ajánlani: http://moly.hu/polcok/oktoberi-ya-olvasokor-ajanlas
A pontozásról:
– Ha az adott hónapban olvasod el, olvasod újra a havi kijelölt könyvet, jár érte +5 pont, ezt itt kérjük jelezni, olvasási linkkel.
– Ha írsz hozzá blogbejegyzést nem csak az adott hónapban, hanem bármikor, amikor elolvasod/elolvastad, +5 pont, mivel nem mindenki blogol, ezért ki lehet váltani molyos értékeléssel, de szigorúan csak hosszúval, minimum 500 szó. (mintapélda @Belle_Maundrell és @Greylupus) Ezt szintén itt jelezve linkkel, értékeléssel lehet kiváltani. (Tehát beleszámít régebbi blogbejegyzés is és újabb egészen évadzárásig.)
– Kérdőívek NEM MINDEN KÖNYVHÖZ LESZNEK, nemes egyszerűséggel, mert a két vezért nem tud mindent elolvasni. Azért igyekszünk minden hónapban legalább 1 kvízt csinálni, ha nem jönne össze, akkor felkérünk egy kedves játékost. Itt találhatóak az eddigi kvízek: http://users.atw.hu/yaolvasokor/viewtopic.php?f=4&t=7
– A kvíz 10 kérdésből áll, minden helyes válasz 1 pont, nem kötelező mindenre válaszolni.
– A kvízt ki lehet tölteni bármikor, nem csak az adott hónapban. Így adva esélyt pluszpont szerzésre azoknak, akik abban a hónapban nem olvasták el a könyvet, hanem csak később. A kvízek a fórumon lesznek elhelyezve, és havonta nézegetve, összesítve.
– Pontverseny zárása 2012. december 31. :D Legyen sok idő. Nem ígérek könyves nyereményt, de megpróbáljuk összehozni. (Könyvjelző biztosan lesz.)
– Ezt most csak én találtam ki, módosítás előállhat. főleg, hogy @abstractelf erről nem is tud. :D Most már tud.



