Tucker Avery személy
Idézetek
– Mondj valamit angyalnyelven!
– Mit mondjak?
– Valami egyszerűt. Valami igazit.
– Szeretlek! – suttogom gondolkodás nélkül, újra megdöbbentve magamat.[…]
– Mit mondtál? – kérdezi, de a tekintete azt jelzi, hogy jól hallotta.
– Tudod, te azt. Valami olyasmit, hogy bírlak.
– Aha. – Csókot lehel a szám szögletébe, és félresimít az arcomból egy hajtincset. – Én is nagyon, nagyon bírlak.
363. oldal
Arra ébredek, hogy széthúzzák a függönyt, és a következőt látom látom: Avery apuka kezeslábasban, nekem háttal áll, kinéz az ablakon az éppen az istálló fölé emelkedő napra.
– Ki az ágyból, fiam! – mondja. – A tehenek nem fejik meg magukat.
Aztán hátrafordul. Meglát. Leesik az álla. Nekem már tátva van a szám, a lélegzetem a torkomban reked, mintha a visszafojtásával elérhetném, hogy ne vegye észre a jelenlétemet. Úgy bámuljuk hát egymást, mint két partra vetett hal.
158. oldal
Húzok egyet az italból, amely végigperzseli a torkomat, és lávatóba gyűlik a gyomromban. Köhögök.
– Mi az, nem bírod a gyűrődést? – veregeti meg a hátamat Thomas.
– Ez rumos kóla? – kérdezem. – Semmi más?
– Egy rész rum, két rész kóla – feleli. – Becsszóra.
Ez nyomokban sem hasonlít annak az italnak az ízére, amit a bulin Tuckertől kaptam. És most, csaknem két év elteltével jövök rá, miért nem. Tucker nem is tett rumot a rumos kólámba. A kis simlis. Az az agyonbabusgatós, kibírhatatlan, pofátlan és imádni való kis simlis.
136-137. oldal
– Úgy van – fojtom vissza a nevetést, mialatt Tucker az egyik ujjamat harapdálja.
– Mit csinálsz Tucker Averyvel?
– Horgászom.
Egész délután lassan köröztünk a tavon, csókolóztunk, lefröcsköltük egymást, szőlőt, perecet és pulykás szendvicset ettünk, megint csókolóztunk, összebújtunk, csikiztük egymást, nevettünk, de még mennyit!, aztán egy kicsit csókolóztunk is, de közben valamikor tényleg sort kerítettünk horgászásra. Határozottan emlékszem, hogy a nap folyamán egyszer horgászbotot tartottam a kezemben.
– Na ne! – dörmögi Angela.
– Most mit ne?
– Mit csinálsz Tucker Averyvel? – kérdezi újra, nyomatékosan.
Néha jobban vág az esze a kelleténél.
376. oldal
– Jó-jó, de szűzen halt meg, nem? – kottyantja közbe a terem végéből Tucker.
Angela habozás nélkül fejtegetésbe kezd a szűz királynőről, arról, ahogy Erzsébet a szüzesség képével igyekezett tetszetősebbé tenni férjezetlen voltát.
Tucker a hátsó falnak támaszkodva vigyorog.
– Sir Tucker! – szólok rá hirtelen, félbeszakítva Angelát.
– He?
– Úgy hiszem, a helyes válasz igen, felség – mondom a leggőgösebb hangomon. Mégsem hagyhatom ugyebár, hogy az egész osztály előtt hülyét csináljon belőlem.
– Igen, felség – feleli gúnyosan.
– Vigyázat, Sir Tucker, nehogy a kalodában találja magát kegyelmed!
Fintorogva néz Mr. Eriksonra.
– Ugye azt nem teheti? Nem ő parancsol az osztálynak, hanem Brady.
– Ma ő a királynő – mondja Mr. Erikson, és hátradől a székén. – Én ilyen helyzetben inkább befognám a számat.
– Megfoszthatod a rangjától – indítványozza Brady, akit ezek szerint egyáltalán nem zavar, hogy elbitorlom a trónját. – Tedd jobbággyá!
– Ja – helyesel Christian. – Jobbággyá. Az elég kemény.
Szegény Christian, jobbágy lévén, már többször is életét vesztette a töriórákon. Mindjárt az első nap elvitte a pestisjárvány, azután éhen pusztult, egy cipő ellopásáért mindkét kezét lecsapták, majd az ura merő passzióból agyontapostatta a lovával. Nagyjából az ötödik életét fogyasztja.
– Vagy végképp megszabadulhat tőle. A londoni Towerba vettetheti. Kibeleztetheti és fölnégyeltetheti. Esetleg kínpadra vonathatja. De a tűzforró beöntés se rossz – neveti el magát Mr. Erikson.
Igazán csodálatra méltó, ha egy tanár tűzforró beöntés általi halált javasol.
– Talán bocsássuk szavazásra a kérdést – mondom, és hűvös tekintettel nézek Tuckerre, mert eszembe ötlik, hogy boszorkányság vádjával máglyára akart küldeni. Mily édes a bosszú.
– Aki támogatja, hogy Sir Tucker eretnekségért halállal lakoljon, emelje föl a kezét! – vezényel gyorsan Angela.
Körülnézek az osztályban. Kezek erdeje. Egyhangú voksolás, leszámítva Tuckert, aki karba tett kézzel áll a terem végében.
– Tehát tüzes beöntés – döntök.
– Följegyzem – közli kárörvendően Mr. Erikson.
– Most, hogy ezt elrendeztük – néz rám szúrósan Angela –, hadd szóljak a spanyol Armada vereségéről.
Diadalmas pillantást vetek Tuckerre. A szája szöglete mosolyfélére görbül. Biccent, mintha azt mondaná: Talált, süllyedt!
Claránál a pont.
Akarsz még kikezdeni velem, öcsi?
191-193. oldal - 9. Sokáig éljen a királynő! (Maxim, 2011)
– Itt maradjak, hogy megpróbáljam kimagyarázni? – kérdezem.
– Ne – feleli. – Jaj, ne, ne, csak azt ne! Jobb, ha… elmész.
Kinyitom az ablakot, visszafordulok.
– Sajnálom. Nem akartam elaludni.
– Én nem sajnálom. – Lelódítja a lábát az ágyról, feláll, odalép hozzám, hamarjában, de gyöngéden szájon csókol, két kezébe fogja a fejemet, és a szemembe néz. – Rendben? Nem sajnálom. Megérte. Majd én elviszem a balhét.
– Rendben.
– Jó volt ismerni téged, Clara – mondja.
– Mi?
Még mindig nem tértem magamhoz.
– Légy szíves, imádkozz értem! – vigyorodik rám tétován.
– Mert tuti, hogy a szüleim kinyírnak.
160. oldal
