Tantalosz személy
Tantalosz (görög betűkkel Τάνταλος, latinosan Tantalus) súlyos bűnt követett el, ezért az istenek megbüntették. Örök éhség és szomjúság gyötri. Ezt nevezik tantaloszi kínoknak. Az istenek haragja a leszármazottjai sorsát is befolyásolta. Történetük a trójai háborúig vezet.
Egy iszapos tó fölé hajló gyümölcsfa ágán lóg, örökös éhség és szomjúság gyötri. A hullámok a derekáig, sőt néha az álláig érnek, de ha lehajol és inni akar, visszahúzódnak, csak a fekete iszap marad a lábainál. A fa csak úgy roskadozik a körtétől, csillogó almától, édes fügétől, érett olajbogyótól és gránátalmától, a zamatos gyümölcsök a vállát súrolják, de ha utánuk nyúl, egy széllökés elsodorja őket a keze ügyéből. Ráadásul még egy hatalmas szikladarab lóg a fa fölött és örökké a szétzúzással fenyegeti Tantalosz koponyáját.
Idézetek
– El tudod képzelni, milyen szomjas lehet valaki, aki háromezer éve nem ivott?!
– Szóval maga az a fickó, akit arra ítéltek, hogy egy tó partján álljon, egy gyümölcsökkel terhes ág alatt, és se inni, se enni ne tudjon?
– A kis stréber, hogy tudja az anyagot! – vicsorgott Tantalosz.
57. oldal, 5. Hogyan lett új szobatársam
Miért is vonz az a kéj Tantalusként,
Ha Herculesnek ereje hiányzik,
Ha Proteusként nem változhatunk,
S egy megvetett rab, kínos hét után
Oly órát élvez, millyet hasztalan
Ohajt ura. – Vagy a gyönyör csak egy
Ital viz-é hát a meglankadottnak,
S annak halál, ki habjaiba dűl?
Hatodik szín, Ádám (Sergiolus)
– Milyen hús ez? – Kérdezte Démétér az első falat után. – Olyan, mint a csirke.
Tantalosz eredetileg meg akarta váni, amíg az összes isten megeszi a vacsorát, de csak kibuggyant belőle a vihogás.
– Á… Csak egy családi recept.
Zeusz komor képpel tette le a kanalat.
– Tantalosz… mit műveltél?
– És hol van a fiad, Pelopsz? – tolta félre a tányérját Héra.
– Ha tudni akarjátok – felelte Tantalosz –, belőle főztem a pörköltet. Meglepetés, idióták. Haha! Haha!
156. oldal
Én is
Ó Dante, aki búsan révedezve
jártad szülőhonod szennyes sarát,
s reád mutatva szólt hűtlen Firenze:
„Ez egykoron lenn a pokolba járt”;
Lenn jártam én is, s borzasztóbb pokolban,
de nem vezérelt engemet barát.
Kuszált hajakkal, sírva bujdokoltam,
kigyó harapta vérző köldököm,
s pillámra dermedt forró könnyem ottan.
Csiklandozott hideg halálöröm,
vacogtam én is kénes habjaidban,
és útamat még máig is töröm.
A Tantalusz kínkelyhét én is ittam,
izzadtam jégbe, fáztam tüzkohón.
Megettek ördögök, s a testem itt van,
véresre martam ökleim mohón.
És mindhiába a szivembe vert kés,
ha meghalok, százszor megújhodom.
Magam vagyok a poklom, az erem kész
csatorna, hol forr a tüzes patak,
futnék magamtól és nincs, nincs menekvés.
Bukom, botorkálok a kín alatt.
A tűhegyű korom, a néma éjjel,
a vasfogós manók mind kínzanak.
Felhagytam én már rég minden reménnyel.
Az ásitó bolton nincs semmi fény.
Utamban a kétségbeesés vezérel.
Ó, mert nekem nincsen Beatricém!
De a mi legjobb volt, fél mélyföldnire a várostól sátorok alatt megvendégele bennünket az ura nevével. De ki gondolhatná, hogy a töröknek olyan jó étele volna? A való, hogy mindenikünk éhezett, de az is való, édes néném, hogy éhtlen keltem fel asztaltól, noha ettem legalább nyolczvan tál étekből. Ezt kéd el nem hinné, ha a szokást nem tudná – eb szokás! kutya szokás! Jaj! édes néném, elig mártottunk egyszer a tálban, hogy azt elvitték előllünk, a másodikát, harmadikát, egy szóval hetven vagy nyolczvan tál igy repült el előllünk. Némelyikben még nem is mártottunk, már vitték, – ugy tetszik, hogy csak az orrunkot akarták megvendégelni, és igy koplalva költünk fel a gazdag ebédtől, ugy voltunk, valamint Tantalus a tele vizzel való kádban, de mégis nem ihatik belőle. Felfogadtam akor haragos koplalásomban, hogy soha éhen török vendégségben nem megyek.
4. oldal, III. (Lampel, 1905)
Mivel gyerekkorától kezdve lenyűgözték a keleti filozófiai rendszerek, különösen a gyakorlati módszereik és a már a szent inkvizíció által által is használt kifinomult kínzási metódusaik közötti párhuzam, arra a következtetésre jutott, hogy a fájdalom és a gyönyör, az emberi személyiség teljes lerombolása és a megvilágosodás lényegileg egy és ugyanazon jelenség, és hogy ezért mindenképpen léteznie kell egy módszernek, mely segítségével az ember kiszabadulhat a test rabszolgaságából, amit taszít a fájdalom, és vonz a gyönyör. A gyakorlatban kutatása három szinten zajlott, melyeket a szenvedés alapvető, a görög mitológiában Tantalosz, Sziszüphosz és Prométheusz bűnhődésével illusztrált fajtáiból vezetett le. „Egy emberi lény számára az a legfájdalmasabb állapot – írja Ljapin –, amely képes előidézni a teljes megsemmisülését, vagy ellenkezőleg, az abszolút bölcsesség szférájába repíteni, ez pedig a következő:
1. Arra való képtelenség, hogy kielégítse szükségleteit, holott az eszköze ott van karnyújtásnyira.
2. Tartós bizonytalanság- és veszélyérzet.
3. Kimerítő, rendszeresen végzett munka, amely unalmas és nincs semmi értelme.
4. A rendszeres időközönként érkező fájdalom, fájdalom teljesen tiszta tudat mellett, a várt, kivédhetetlen fájdalom.”
168. oldal (Kalligram, 2006)