Shirley Temple személy

Erich Kästner: A két Lotti
Incze Sándor – Dalos László (szerk.): Színházi élet

Idézetek

poggi IP>!

Ha a könyvnek ezen a pontján egy felnőtt belepillantana a vállatok felett a szövegbe, és így kiáltana: „Nahát, ez az ember! Mindenre, ami szent: hogyan beszélhet ilyen dolgokról a gyerekeknek!” – akkor, kérlek, olvassátok fel neki a következőt:
Shirley Temple hét-nyolc éves korában már világszerte híres filmcsillag volt, és a filmgyárak sok millió dollárt kerestek rajta. Ha azonban Shirley Temple meg akart nézni egy Shirley Temple-filmet az édesanyjával, nem engedték be a moziba. Túl fiatal volt. Megnéznie tilos volt a filmeket. Csak szerepelnie lehetett bennük. Azt engedélyezték. Ahhoz elég idős volt.

51. (Ötödik fejezet)

Kapcsolódó szócikkek: Shirley Temple
jevus>!

Ha a felnőtt, aki vállatok felett kukucskált, a Shirley Temple példáját és az összefüggést Luise és Lotte szülei és válásuk között nem értette meg, akkor adjátok át neki meleg üdvözletemet s azt az üzenetet, hogy a világon nagyon sok az elvált szülő, és nagyon sok a gyerek, aki szenved ettől! És nagyon sok olyan gyerek is van, aki attól szenved, hogy a szülők nem váltak el.

Ötödik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Shirley Temple
Melinda8>!

Most már attól tartok, lassanként ideje, hogy kissé beszámoljunk Luise és Lotte szüleiről. Mindenekelőtt pedig arról, hogyan került sor annak idején a válásukra. Ha a könyvnek ezen a pontján egy felnőtt belepillantana a vállatok felett a szövegbe, és így kiáltana: „Nahát, ez az ember! Mindenre, ami szent? hogyan beszélhet ilyen dolgokról a gyerekeknek!”-. akkor, kérlek, olvassátok fel neki a következőt:
Shirley Temple hét-nyolc éves korában már világszerte híres filmcsillag volt, és a filmgyárak sok millió dollárt kerestek rajta. Ha azonban Shirley Temple meg akart nézni egy Shirley Temple-filmet az édesanyjával, nem engedték be a moziba. Túl fiatal volt. Megnéznie tilos volt a filmeket. Csak szerepelnie lehetett bennük. Azt engedélyezték. Ahhoz elég idős volt.
Ha a felnőtt, aki a vállatok felett kukucskált, a Shirley Temple példáját és az összefüggést Luise és Lotte szülei és a válásuk között nem értette meg, akkor adjátok át neki meleg üdvözletemet s azt az üzenetet, hogy a világon nagyon sok az elvált szülő, és nagyon sok a gyerek, aki szenved ettől! És nagyon sok olyan gyerek is van, aki attól szenved, hogy a szülők nem váltak el! Ha pedig a gyerekeknek engedélyezik, hogy ezektől az állapotoktól szenvedjen, akkor mégiscsak túlságosan finomkodó, no meg kifordított dolog, hogy ne beszéljünk vele arról értelmes, érthető formában!

Kapcsolódó szócikkek: Shirley Temple
Carmilla >!

    A szöveget nem magoltatják be vele szóról-szóra, csak előmondják. Shirley azután a gép előtt a saját szavaival adja elő szerepét. Így jó ez, mert amit Shirley mond, az mindig jobb, igazibb és gyerekesebb, mint amit mi felnőttek írhatunk neki.
     – Mindenben hallatlanul tehetséges ez a kislány. Tánctanárja, Bill Robinson, a veterán néger katona, a világ legjobb sztepptáncosa. Robinson szerint Shirley nagy táncosnő és csodálatos ritmusérzéke van. Robinson most hatvan éves és résztvett az amerikai-spanyol háborúban. Ő az egyetlen néger Amerikában, akinek magas hadikitüntetései vannak.

64. oldal, Budapesti beszélgetés Shirley Temple magyar háziszerzőjével (Népszava, 1990)

Kapcsolódó szócikkek: néger · Shirley Temple