Kartik személy

Libba Bray: Rettentő gyönyörűség
Libba Bray: Lázadó angyalok
Libba Bray: Az az édes, távoli harang
Libba Bray: The King of Crows

Idézetek

Cheril>!

– Jó lesz vele vigyázni! – int Kartik.
[…]
– Tudok én vigyázni magamra – jelentem ki. Fürgén sarkon fordulok, és a falba vágom a homlokomat.

221. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gemma Doyle · Kartik
1 hozzászólás
doro33>!

– Ön is érezte már magát így?
– Magányosnak?
Keresem a megfelelő szavakat. – Nyugtalannak. Mintha még nem találkozott volna az igazi önmagával. Mintha elsétálna mellette a ködben , és a szíve megszólalna: Ó! Hát itt vagy! Téged kerestelek! De minden túl gyorsan történik, és az a hiányzó rész megint eltűnik a ködben. És aztán minden hátralévő percben ezt keresi.[…]
– Tudja mit gondolok? – mondja végül Kartik.
– Mit?
– Azt, hogy néha megpillanthatjuk a hiányzó részt valaki másban is.

474. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gemma Doyle · Kartik
K_Maria P>!

Felicity és Ann szemében a birodalmakba jutás eszköze vagyok.
Nagymamának olyasvalaki, akit alakítani kell.
Tom szemében a húg, akit el kell viselni.
Apának jó kislány, akit mindig csak egy lépés választ el attól, hogy csalódást okozzon.
Simon számára egy megfejtésre váró rejtély.
Kartik számára végrehajtandó feladat.
A tükörképem visszanéz rám, és bemutatásra vár.
Szervusz, te tükörben látható lány! Gemma Doyle a neved, de fogalmam sincs, valójában
ki vagy.

Cserii>!

– Nem tudom, hol kezdjem, lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Meg kell találnom valamit, ami mintha nem is létezne, s az egyetlen kapcsolópont egy elmebeteg, aki a Bedlamben él, és csak azt hajtogatja, hogy maradjak az ösvényen, kövessem az ösvényt. Boldogan maradnék azon az istenverte ösvényen, ha tudnám, hol van!
Kartik megdöbben. Későn ébredek rá, hogy káromkodtam.
– Jaj, szörnyen restellem! – borzadok el.
– Azt jól teszi, a fenébe is! – és hangos hahotára fakad.

289. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gemma Doyle · Kartik
Belle_Maundrell >!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Amikor álmodom, róla álmodom.
Mert vannak éjszakák, amikor eljön hozzám, egy távoli partról integet, mintha arra várna, hogy elinduljak hozzá. Egy szót sem szól, de a mosolyában minden benne van.
[…]
Kartik felvesz egy botot, és a puha, új földbe szúrja. Csinál valamit, de egyelőre nem látom, mi az. A felhők úszni kezdenek. A nap sugarai kikandikálnak mögülük, és most már tudom, mit rajzolt. Egy jelet: két összefonódó kezet, egy tökéletesen meghúzott körben. Szerelem. Felkel a nap. Minden éles fényben fürdik.
Kartik képe halványodni kezd.
Ne! kiáltom. Gyere vissza!
Itt vagyok, mondja.
De nem látom. Túl nagy a fény.
A fényt nem lehet megszelidíteni, Gemma. Itt vagyok. Bízz bennem!
A dagály tisztára mossa a folyópartot, mire visszahúzódik, már nincs ott semmi. De én láttam. Tudom, hogy ott van. És amikor felébredek, hófehér fényben fürdik a szobám. Olyan ragyogó a fény, hogy vakítja a szemem. De nem merem lehunyni. Nem is akarom. Ehelyett feloldódom a hajnalban, hagyom, hogy a könnyeim oda hulljanak, ahová nekik tetszik, mert reggel van: reggel van, és annyi mindent nem láttam még.

821-822. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gemma Doyle · Kartik
2 hozzászólás
>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Fogják le, kérem! – mondom Kartiknak és Fowlsonnak, akik megragadják Tom karját.
– Nahát! Azonnal engedjenek el! – mondja Tom, de túl kába ahhoz, hogy küzdeni tudjon.
– Thomas – mondom neki, és leveszem a kesztyűmet –, neked ez most jobban fog fájni, mint nekem.
– Micsoda? – kérdezi.
Kap egy erős, jól célzott ütést a szájára. Azonnal elájul.
– Nem semmi magácska – mondja Fowlson, miközben a bátyámat a kocsiba hajtogatja.
Illedelmesen eligazítom a szoknyát a lábamon, és felhúzom a kesztyűmet sajgó ujjaimra. – Még nem kocsikázott a bátyámmal, Mr. Fowlson, amikor ilyen állapotban van. Higgye el, hálás lehet érte.

696. oldal - Negyedik felvonás: Éjfél - Hatvanegyedik fejezet (Könyvmolyképző, 2011)

Kapcsolódó szócikkek: Gemma Doyle · Hugo Fowlson · Kartik · Thomas Henry Doyle
Belle_Maundrell >!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Elfordítom a fejemet, meglátom Kartikot, aki meztelen felsőtesttel siet felém. Tenyeremet az arcára simítom, és határozottan, vakmerően megcsókolom. A bőre alá szeretnék bújni. Ez a varázslat nem olyan, mint amilyennel korábban játszottunk. Nyers és sürgető, vele nem bújhatunk a látszat mögé. Ez az, amit nem akarnak, hogy érezzünk, hogy ismerjünk.
– Csókolj meg! – suttogom.
Kartik a fához nyomja a hátamat, az ajka az enyémen. A kezünk bejárja a másik testét. El akarok merülni ebben a varázslatban. Nem kell test. Nem kell lélek. Nem akarok félni többé. Nem akarom, hogy bántsanak.

424. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gemma Doyle · Kartik
doro33>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Ha visszamehetnék… visszacsinálnám… – mondom zokogva.
– Soha sincsen visszaút, Gemma. Előre kell menni. Mindig a jövő felé. – mondja Kartik.
Még egyszer szájon csókol. Visszaadom a csókját, és addig csókolom míg a nyakára fonódó indáktól ki nem hűl az ajka. Az utolsó szó amit végül halkan kimond: a nevem – Gemma…
A fa magába fogadja. Elment. Csak a hangja maradt velem, a nevemet ismételgeti a szélben.

783. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gemma Doyle · Kartik
Rega_a>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Egy sündisznó mászik elő a biztonságot jelentő bokrok alól. Megriaszt. Szörnyen siet, elszalad mellettünk. Kartik a kis szúrós teremtés felé biccent. – Ne is törődjön vele! A barátnőjéhez siet.
– Honnan tudja?
– A legjobb tüskéit vette fel.
– Ó, észrevehettem volna! – mondom, és boldogan megyek bele a játékba. Bármit boldogan játszanék vele. Egy fa törzsébe kapaszkodom, és megpördülök körülötte, a testem élvezi a gravitáció erejét. – És miért vette fel a legjobb tüskéit?
– Tudja, eddig Londonban volt, és most visszatért szíve hölgyéhez. – folytatja Kartik.

229-230. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gemma Doyle · Kartik
Impalagirl>!

Megbocsátás. A szó törékeny szépsége gyökeret ereszt bennem, miközben hazafelé sétálok az erdőben. Elhagyom a barlangokat és a vízmosást, ahol a föld befogadta az őz testét, és a Kartik által rögtönzött sírból nem áll ki semmi, csak egy-két csont, bizonyságul, hogy valóban megtörtént. És hamarosan már ezek is eltűnnek.
De a megbocsátás… Belekapaszkodom ebbe a törékeny reménységbe, magamhoz ölelem, és emlékeztetem magam, hogy valamennyiünkben van jó is meg rossz is, fény és árnyék, tehetség és kínlódás, választás és megbánás, kegyetlenség és áldás. Önmagunk chiaroscuro-i vagyunk, egy csipetnyi illúzió, ami küszködve próbál valami szilárddá és valóságossá válni. Meg kell ezt bocsátanunk magunknak. Nem szabad elfelejtenem, hogy megbocsássak magamnak. Nagyon sok szürkével kell megbirkóznunk. Senki sem élhet örökösen a fényben.

372. oldal, Harminckilencedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Gemma Doyle · Kartik