Jack Merridew személy
Idézetek
Egy alkalommal Ralph és Jack egy vastagabb ág szállításánál kettesben maradtak, s diadalmasan egymásra vigyorogtak. A szél zúgásában, a magas hegyre zúduló napsütésben, a kiáltozó hangok zűrzavarában újra kivirágzott köztük a barátságnak, a kalandnak és az örömnek láthatatlanul ragyogó fénye.
– Bírjuk?
Jack visszamosolygott a szőke fiúra.
– Mi ketten igen.
A legnagyobb gondolatok mindig egyszerűek. Most végre volt valami tennivalójuk, hát lelkesen nekifogtak. Röfit Jack elmenetele óta úgy eltöltötte az öröm, szabadságának boldog tudata, s oly büszke volt arra, hogy a közösség hasznára lehetett, hogy még maga is segített fát hordani.
156. oldal, Nyolcadik fejezet. Áldozat a sötétségnek.
Meg-meglibbenő köpenye alatt a teste szikár, csontos volt, fekete sapkája körül a haja vörös. Gyűrött, szeplős arca csúnya volt, de okos. Világoskék szeme villogott az arcában, csalódottan, ingerülten, kitörésre készen, lappangó dühvel.
– Ez mindig elájul, ha kell, ha nem – mondta Merridew. – Elájult a Gibraltárban meg Addisban, meg a hajnali zsolozsmán is a főkántor szeme láttára.