Gilbert Blythe személy
1 hozzászólásIdézetek
Gilbert Blythe Anne Shirley figyelmét próbálta magára vonni, de csúfos kudarcot vallott: Anne abban a pillanatban mindenről megfeledkezett, nemcsak Gilbert Blythe-ról, de az avonlea-i tanulótársairól, sőt magáról az iskoláról is. Állát a tenyerébe támasztva, szemét az ablakból látható, kéken csillogó Fénylő Vizek Tavára függesztve messze járt az álmok országában, és képzelete csodáin kívül se látott, se hallott mást.
De Gilbert Blythe nem volt hozzászokva, hogy hiábavalóan keresse egy lány figyelmét. Azért is rá fog nézni ez a Shirley lány, a szív alakú arcával meg azokkal a hatalmas szemekkel, amik egyetlen más avonlea-i lány szemére sem hasonlítottak.
Gilbert átnyúlt a két padsor közti átjárón, megragadta Anne egyik hosszú vörös copfját, és karnyújtásnyira felemelve, harsányan suttogta:
– Répa! Répa!
Meg is lett a jutalma: Anne dühödt pillantással meredt rá! De nem érte be ennyivel: talpra ugrott, ragyogó ábrándjai menthetetlenül szertefoszlottak. Haragos, szikrákat szóró tekintete tüzét semmivel sem kevésbé mérges könnyek oltották el.
– Ó, te aljas, gyűlöletes fiú! – kiáltotta vadul. – Hogy merted!
Azzal – zsupsz! – Gilbert fejéhez vágta a palatábláját, ami – mármint a tábla, és nem Gilbert feje – recsegve széttört.
122. oldal (Könyvmolyképző Kiadó, 2008) - Vihar egy iskolai pohár vízben
– Apropó, ma reggel találtam egy ősz szálat… a legelsőt! – panaszkodott Mrs. Blythe.
– Én már egy ideje észrevettem azt a szálat, doktorné kedves, de nem szóltam róla. Azt gondoltam, hogy „enélkül is van szegénynek elég baja”. De most, hogy önnek is feltűnt, hadd emlékeztessem rá, hogy az ősz haj tiszteletre méltó.
– Biztosan öregszem, Gilbert – nevetett Mrs. Blythe egy kissé szomorkásan. – Egyre gyakrabban mondogatják, hogy olyan fiatalos vagyok. Ilyesmit soha nem mondanak, amíg az ember tényleg fiatal. De nem izgatom magam az ezüstszál miatt. A vörös színt úgysem szerettem soha.
190. oldal könyvmolyképzős kiadás