Galadriel személy
Galadriel az angol író, J. R. R. Tolkien regényeinek szereplője, az író által teremtett világ, Középfölde lakója, aki a középföldi tündék legszebb megmaradt birodalma, Lothlórien királynőjeként uralkodott, mígnem a Harmadkor végén visszahajózott Halhatatlanföldre.
Idézetek
81. oldal, Január 23., hétfő, 8/1. (Ciceró, 2013)
– És lám, vágyam valóra válik. Te magadtól ideadod nekem a Gyűrűt! A Sötétség Ura helyére Királynőt állítasz. És én nem leszek Sötét, de szépséges és lenyűgöző, mint a Pirkadat és az Éjszaka! Mocsoktalan, mint a Tenger, a Nap és a Hó a hegyek csúcsán! Félelmetes, mint a vihar és a villám! Erősebb, mint a föld fundamentuma. S imádni, félni fog minden!
A Gyűrű Szövetsége II - 7. fejezet: Galadriel Tükre
– Angrod elment, s elment Aegnor is, és nincsen már Felagund sem. Én vagyok az utolsó Finarfin gyermekei közül. De szívemet még most is büszkeség fűti. Mi rosszat tett Finarfin nemes háza, amiért a valák bocsánatát kellene kérnem, vagy beérnem egyetlen szigettel a tengeren, holott Aman, az Áldott a szülőföldem? Itt hatalmas vagyok.
421. oldal - Az Elessar (Európa, 2014)
Vendégeik köszöntésére fölálltak, ahogy az a tündéknél szokás, még ha hatalmas királyok is. Mindketten magasak voltak, az Úrnő semmivel sem kisebb az Úrnál; s mindketten komolyak és gyönyörűek. Ruhájuk fehér, az Úrnő haja sötétarany, Celeborn úré vállára omló fénylő ezüst; de az öregségnek semmi jele rajtuk, hacsak mélyen ülő szemük nem; mert a tekintetük éles volt, mint a kard a csillagfényben, és mégis mély, mint az emlékek kútja.
528. oldal, A Gyűrű Szövetsége, II.könyv, 7.fejezet - Galadriel tükre
Finarfin fiai a következők voltak: Finrod, a hűséges (akit később Felagundnak, a Barlangok Urának neveztek), valamint Orodreth, Angrod és Aegnor; s mind a négyen olyan nagy barátságban voltak Fingolfin fiaival, mintha édestestvérek lettek volna. Egyetlen húguk volt, Galadriel, Finwë házának legszebb virága; hajának aranya úgy ragyogott, mintha Laurelin fénye sugározna belőle.
V. Eldamar és az Eldalië népének hercegei
Amikor az első árnyak megjelentek a Bakacsinerdőben, akkor jelentek meg Középföldén az istarok is, akiket az emberek varázslóknak neveztek. Akkoriban senki sem tudta, honnan jöttek, csupán Círdan Szürkerévben, s ő is csak Elrondnak és Galadrielnak árulta el, hogy a tengeren túlról. Ám később a tündék beszélni kezdték, hogy a Nyugat Urai küldték őket, hogy szembeszálljanak Sauron hatalmával, ha ismét fölbukkan, s hogy a tündéket meg az embereket és minden élőt, aki jót akar, hősi tettekre buzdítsák. Öreg, ám friss emberek alakjában jöttek, és az évek során alig változtak, csak lassan öregedtek, pedig nagy gondok nyugodtak a vállaikon; nagy volt a bölcsességük s a szellemük és a kezük hatalma. Sokat jártak a tündék és az emberek között, de tanácskoztak állatokkal és madarakkal is, és Középfölde népei sok nevet adtak nekik, mert az igazi nevüket nem árulták el. Közülük a legjelesebbekre a tündék a Mithrandir és a Curunír nevet adták, de az északi emberek Gandalf és Saruman néven ismerték őket. Curunír volt az idősebb, s ő érkezett először, utána pedig Mithrandir és Radagast, aztán a többi istarok, akik középfölde keleti vidékeire mentek, s nem szerepelnek ezekben a regékben. Radagast az állatok és a madarak barátja volt, Curunír pedig főként az emberek között forgott, ékesen beszélt, s járatos volt mindenfajta mívességben. Mithrandir állt legközelebb Elrondhoz és a tündékhez. Sokat kóborolt északon és nyugaton, de sehol sem telepedett meg; Curunír pedig bejárta keletet, s miután visszatért, Orthanc csúcsán lakott, Vasudvard gyűrűjében, amelyet a númenóriak raktak hatalmuk fénykorában.
392. oldal, A gyűrűkről és a harmadkorról (Európa, 2012)