Elijah Baley személy
Idézetek
Aztán lassan összeálltak a gondolatai, és tudatosult benne, hogy nem Daneelt, a barátját, hanem R. Daneelt, azaz Daneel Olivaw robotot ölelgeti, az pedig nem tiltakozik, sőt diszkréten viszont szorítja őt, mivel feltételezi, hogy ezzel örömet szerez neki, s pozitronagyának programja egyébként sem engedélyezi, hogy tiltakozásával csalódást vagy szégyenérzetet keltsen egy emberi lényben.
Baley 7.
– Ezt a múlt évben csináltattam magamnak – mondta mosolyogva a rendőrfőnök. – Ugye, eddig még nem mutattam neked? Gyere csak ide és nézz ki. A régi időkben valamennyi szobában volt ilyen. „Ablaknak” hívták. Tudtad?
Baley nagyon jól tudta, hisz épp elég történelmi regényt olvasott.
– Hallottam róluk – felelte.
1. fejezet - 7. oldal
Baley elhallgatott. Várta, hogy Giskard helyeseljen, de a robot ezúttal néma maradt. (Évekkel késôbb mindig ez a jelenet jutott Baleynek elôször az eszébe, amikor az aurorai utazásra gondolt. Nem a vihar. Még csak nem is Gladia. Hanem a nyugodt ücsörgés a fa alatt, a zöld levelek közül elôbukkanó kék égbolt, az enyhe szellô, a neszezô állatok és a szemben ülô Giskard halvány fénnyel világító szeme.)
– Egy szót se szóltam neki. De ő is látta azt a hipervíziós izét, és tudja, hogy Gladia ott van az Aurorán.
– Na és? Az Aurora hatalmas bolygó. Gondolod, hogy Gladia Delmarre a repültéren fog várni? Szent Jozafát! Ben, anyád nem tudja, hogy annak a hipervíziós kotyvaléknak a kilencven százaléka kitaláció?
Baley 5.
– Uram, ha ön így állítja be a dolgot… Amikor ön a Soláriára rendelt engem, föltett egy kérdést; tudni szerette volna, hogy miben áll a Külső Világok gyengesége. Az erejük a robotokban, alacsony népességükben, hosszú életükben van, de miben van a gyengeségük?
– Nos?
– Azt hiszem, uram, hogy én már megfejtettem a solariaiak gyengeségét.
– Megtalálta a választ a kérdésemre? Nagyon jó. Hadd halljam.
– Uram, a gyengeségük a robotjaikban, alacsony népességükben és hosszú életükben van.
18. fejezet - A kérdés megválaszolása
Baley különféle hivatalos ügyekben járt már Washingtonban, Torontóban, Los Angelesben, Londonban és Budapesten…
410. oldal, Acélbarlangok - Tizedik fejezet: A detektív délutánja
– Nem enne valamit? – kérdezte Fastolfe.
Az asztalra mutatott, amely közte és a földlakó között állt. Nem volt rajta más, csak egyetlen tál, s abban különféle színű gömbök. Baley kissé meghökkenve nézett rájuk, mert eddig közönséges asztaldísznek tekintette őket.
– Ezek gyümölcsök. – magyarázta R. Daneel. – Az Aurora természetes növényvilágának termékei. Kóstold meg talán ezt a fajtát. Almának hívják és állítólag nagyon ízletes.
– R. Daneel persze nem személyes tapasztalatból beszél – jegyezte meg mosolyogva Fastolfe –, de egyébként teljesen igaza van.
Baley a szájához emelte az almát. A bőre vörös és zöld volt, tapintása hűvös és enyhe, de kellemes illatot árasztott. Némi erőfeszítéssel beléharapott, és pépes húsának váratlanul fanyar ízétől érdessé vált a nyelve.
Óvatosan rági kezdte. A City-lakók persze esznek természetes táplálékot is, ha a fejadagok megengedik. Baley gyakran evett természetes húst és kenyeret. De az efféle táplálékot valamilyen módon mindig előre feldolgozzák: megfőzik vagy megőrlik, keverik vagy vegyítik. A gyümölcsöt tulajdonképpen püré vagy konzerv alakban kellene elkészíteni. Mert amit most a kezében tart, az bizonyára egyenesen valamelyik bolygó piszkos talajából jött.
Remélem legalább megmosták, gondolta. […]
Az alma közepébe harapott, mire apró, kemény valamik potyogtak a szájába. Ösztönösen kiköpte őket; egyikük Fastolfe-ot érte volna, ha az űrlakó gyorsan odébb nem kapja lábát.
Baley elvörösödött, és le akart hajolni értük.
– Nem történt semmi, Mr. Baley – mondta nyájasan Fastolfe. – Hagyja, kérem.
Baley fölegyenesedett. Óvatosan letette az almát. Az a kellemetlen érzése támadt, hogy mihelyt elmegy innét, ezeket a fekete, tojásdad micsodákat egyenként fel fogják szívatni, a tál gyümölcsöt elégetik, vagy elviszik valahová messze az Űrvárostól, és még a szobát is, ahol most ülnek, bepermetezik vírusölő szerekkel.
7. fejezet, 92. oldal