Éjszem személy
Idézetek
– Tamás? Tamás idekint vagy? – ingerültség és aggodalom bujkált Nik hangjában.
– Itt vagyok – léptem ki a bokorból.
– Mit csinál? – kérdezte gyanakodva.
– Vizeltem – mondtam, aztán hirtelen ötlettől vezérelve hozzátettem. – Meg aztán, a kutyám követett engem a városból, és megtalált. Egy ismerősnél hagytam, de elrághatta a kötelét. Gyere ide, lábhoz.
Ezért leharapom a lábadat – mondta Éjszem dühösen, de követett a tisztásra.
– Átkozottul nagy kutya – jegyezte meg Nik. Előrehajolt. – Inkább tűnik farkasnak.
– Fészekben már többen mondták nekem. Kosból való fajta. Birkák terelésére használjuk őket.
Ezért még megfizetsz, ígérem.
Válaszul lenyúltam hozzá, megveregettem a hátát, és megvakartam a fülét.
Csóváld a farkad, Éjszem.
– Hűséges vén eb, tudhattam volna, hogy nem marad veszteg.
Mi mindent eltűrök miattad – megcsóválta a farkát. Csak egyszer.
Nem tudott számolni, én pedig nem tudtam megmondani egy szarvas illatáról, hogy hím, vagy nőstény. Nem tudott előrébb látni a holnapnál, én pedig nem tudtam annyira összpontosítani a lopakodásra. Különbségeink dacára egyikünk sem volt feljebbvaló a másiknál. Nem parancsolgattunk egymásnak, nem vártunk el feltétlen engedelmességet. A kezeim jól jöttek, ha tüskéket kellett eltávolítani a bundájából, vagy meg kellett vakarni ott, ahol ő nem érte el magának. Magasságom előnyös volt a terület becserkészésére és a zsákmány megpillantására. Sajnálkozott, amiért „tehénfogaim” voltak, rossz volt a látásom és alig volt szaglásom, mégsem nézett le. Mindketten tudtuk, hogy legtöbbször ő ejtette el a zsákmányt, mégsem tagadta meg tőlem a rám eső részt. Emberben ilyet nem találni.