Edmond Dantès személy
Edmond Dantés a Monte Cristo grófja c. regény címszereplője és protagonistája. A regény kezdetén őszinte, nyílt, barátságos, és végtelenül tisztességes emberként mutatják be, aki ennek megfelelően rendkívül naiv is… miután elárulják, és börtönbe kerül olyan bűnökért, amiket nem követett el, megkeseredetté és bosszúszomjassá válik. Életcélja lesz bosszút állni az átélt szenvedésért, ezt pedig rendkívüli intelligenciával, és hideg számítással hajtja végre.
A regény során számtalan álnevet felvesz.
Idézetek
Arra kérem, engedje meg, hogy megmutassam gyűjteményemet: csupa régi kép, szavatoltan valódi mestermű. Nem szeretem a moderneket.
– Igaza van, uram, mert azoknak általában egy nagy hibájuk van: még nem volt rá idejük, hogy régiekké váljanak.
102. oldal, II. kötet ( Európa, 1972)
– Életemnek egy részét Keleten töltöttem, asszonyom, és mint tudja, a keleti emberek csak két dolgot becsülnek: a nemes vérű lovakat és az asszonyi szépséget.
– Ó, gróf úr! – jegyezte meg a báróné. – Lehetett volna önben annyi udvariasság, hogy először az asszonyokat említse.
104. oldal, II. kötet (Európa 1972)
– Elfelejtetted, melyik évben vagyunk?
– Hát aztán? Annyira féltem ma éjszaka – mondta nevetve Dantés –, hogy szinte az eszemet vesztettem, és az emlékezetem megzavarodott, ezért kérdezem, hogy melyik év február huszonnyolcadika van ma?
– Az 1829-es évé – felelte Jacopo.
Pontosan tizennégy esztendeje volt annak, hogy Dantést letartóztatták.
Tizenkilenc éves volt, amikor bekerült If várába, és harminchárom esztendős fejjel jött el onnan.
21. Tiboulen szigete
1860-ban a Garibaldiékhoz Szicíliába tartó Alexandre Dumas megállt Marseille-ben és meglátogatta If várát, ahol hőse, az utóbb Monte Cristo grófjává váló Edmond Dantes tizennégy évig raboskodott. Látogatása során Dumas-nak feltűnt, hogy a látogatóknak úgy mutogatták azt a cellát, ahol Faria abbé látogatta Monte Cristo grófját, mintha történelmi személy lett volna mindkettő, közben pedig fogalmuk sem volt róla, hogy If várának olyan, valóságosan létező rabja is volt, mint Mirabeu. Dumas így ír erről a visszaemlékezéseiben: „Regényírói kiváltság, hogy a szerző olyan szereplőket teremthet, akik legyőzik a történészekéit. Ez pedig azért van, mert a történész csupán szellemeket idéz, a regényíró ellenben hús-vér alakokat teremt.”
A láthatatlan c. fejezet, 143. oldal
– Sokáig megőriztem ezt a titkot, nem árultam el önnek – folytatta Faria –, először, hogy önt próbára tegyem, azután, hogy meglepjem. Ha merevgörcsöm rohama előtt elmenekültünk volna, elvittem volna önt Monte Cristo szigetére. Így most – tette hozzá sóhajtva – ön fog engem vezetni. No, mi az, Dantés, meg sem köszöni?
18. A kincs
De én, akit elárult, megölt és sírba vetett, Isten segítségével kijutottam a sírból, és tartozom Istennek azzal, hogy bosszút állok.
III. kötet - 143. oldal - Ötödik könyv - XII. Az éjszaka
Olyan vagyok, mint azok, kik álmukban ütötték falba a fejüket és fölébredve érzik, hogy sajog, de nem tudják, miért és honnan jött a csapás.
IV. kötet
– Ön igazán rendkívüli ember – Jegyezte meg Danglars -. és hiába beszélnek a filozófusok, mégiscsak pompás dolog a gazdagság.
263. oldal, II. kötet (Európa, 1972)
Mikor felérkezett bosszújának csúcsára, a kételkedés szakadéka nyílt meg előtte.
III. kötet - 384. oldal - Hatodik könyv - XVI. A múlt