Donna Hemlock személy

Ezután rám került a sor, hogy előadjak valamit a mulattatásukra.
    – Ez az étel olyan finom – sóhajtottam –, hogy még az evőeszközt is meg tudnám enni. – A többiek nevetése közepette fölvettem egy kanalat, leharaptam a fejét, apróra szétrágtam, és lenyeltem.
    A három szempár majd kiugrott a helyéből.
    – Ezt hogy csináltad? – visított fel Debbie.
    – Aki a világot járja, arra sok minden ráragad a koszon kívül – feleltem, és kacsintottam hozzá.
    – Az nem volt igazi kanál! – üvöltötte Jesse. – Átvágott minket!
    – Adja ide a magáét – mondtam neki. Ő habozott, majd megnézte a kanalát, hogy tényleg az-e, aminek látszik, aztán odaadta. Nem tartott sokáig megenni: kemény vámpírfogaim egykettőre végeztek vele.
    – Ez hihetetlen! – mondta Jesse elakadó lélegzettel, és vadul tapsolt hozzá. – Próbáljuk meg a merőkanállal.
    – Elég! – harsant fel Donna hangja, látva, hogy Jesse már nyúl is a merőkanálért. – Ezek mind egy készlet darabjai, és nehéz lesz pótolnom őket. A végén még rászabadítod a nagymamám gyönyörű porcelánjaira is!
    – Miért ne? – ugratta Jesse. – Sohasem szerettem azokat az ódivatú tányérokat.

158-159. oldal, 19. fejezet

200. oldal, 26. fejezet

    – Darren! – kiáltotta, és kétfelől puszit nyomott az arcomra. – Boldog karácsonyt!
    – Boldog karácsonyt! – viszonoztam a jókívánságot.

155-156. oldal, 19. fejezet

    A kaja felséges volt. Meglátszott rajta Donna sokéves tapasztalata. A pulyka és a sonka szétomlott a számban, a sült krumpli ropogós volt, a zöldborsó pedig édes, mint a cukor. Minden gyönyörűen nézett ki, és az ízük még a látványon is túltett.
    Jesse vicceket mesélt, Donna pedig előadta azt a mutatványát, amellyel a vendégeit szokta szórakoztatni: egy zsemlét egyensúlyozott az orrán. Debbie a szájába vett egy korty vizet, és elgargalizálta a Csendes éjt

157-158. oldal, 19. fejezet