Arya Stark személy
Idézetek
Ott állt a móló végén, sápadtan és libabőrösen, minden ízében reszketett a hideg ködben. Tű mintha suttogott volna a kezében. A hegyes végével, mondta, és ne mondd el Sansának! A pengén ott volt Mikken jele. Ez csak egy kard. Ha kardra lesz szüksége, százat is talál a templom alatt. Tű amúgy is túl kicsi volt igazi kardnak, jóformán nem volt több játék fegyvernél. Ostoba kislány volt, amikor Jon készíttette neki.
– Ez csak egy kard – ismételte, ezúttal hangosan…
… de nem csak az volt.
Tű Robbot, Brant és Rickont jelentette, az anyját, az apját, még Sansát is. Tű Deres szürke falait és lakóinak nevetését jelentette. Tű volt a nyári hó, Öreg Nan meséi, a szívfa vörös leveleivel és ijesztő arcával, az üvegkertek meleg földillata, a szobája ablakának tábláin dörömbölő északi szél. Tű volt Havas Jon mosolya.
376. oldal (Arya)
– Ez nem játék – figyelmeztette. – Vigyázz, nehogy megvágd magad! Olyan éles, hogy borotválkozni is lehetne vele.
– A lányok nem borotválkoznak.
– Talán nem ártana nekik. Láttad már a septa lábait?
Most minden átvillant az agyán, amit Syrio Forel tanított neki. Sebes, mint a szarvas. Csendes, mint egy árny. A félelem mélyebbre hatol, mint a penge. Gyors, mint a kígyó. Nyugodt, mint az állóvíz. A félelem mélyebbre hatol, mint a penge. Erős, mint a medve. Vad, mint a tigris. A félelem mélyebbre hatol, mint a penge. Aki fél a vereségtől, már vereséget is szenvedett. A félelem mélyebbre hatol, mint a penge. A félelem mélyebbre hatol, mint a penge. A félelem mélyebbre hatol, mint a penge.
581. oldal (Alexandra, 2008)
– Gyerünk, vágj csak a fejemhez mindent! – vágott vissza Sansa könnyed hangon. – Ha hozzámegyek Joffreyhoz, majd nem mersz ilyeneket mondani. Meg kell majd hajolnod előttem, felségednek kell szólítanod. – Felsikoltott, ahogy Arya áthajította a narancsot az asztal felett. A gyümölcs pontosan a homloka közepén találta el hangos toccsanással, majd lepottyant az ölébe.
– Gyümölcslé van az arcodon, felségem! – jegyezte meg Arya.
– Farkasok – suttogta rekedten. – Az erdőben.
– Egen. Ott vannak – az öregember rá sem nézett.
– Megijesztettek.
[…]
– Egyedül az olyan farkasoktól kell félnünk, akik emberbőrt viselnek, mint azok, akik elpusztították azt a falut.
145. oldal - Arya (Alexandra, 2008)