Anglia helyszín
Idézetek
– Tud fogadni engem? – hallottam odakintről.
– Igen, monsieur – válaszoltam, mire védelmezőm belépett. És azonnal eltakarta a szemét.
– A fenébe is, kislány, azt mondta, hogy tud fogadni engem! – rikácsolta.
– És tudom is – tiltakoztam.
– Micsoda? Hiszen hálóinget visel.
– De tudom fogadni.
A kézfeje mögött láttam, hogy rázza a fejét.
– Nem, nem. Nézze, Angliában, ha azt kérdezzük, hogy „tud-e fogadni”, az azt jelenti, hogy „fel van öltözve”.
Az emberek állandóan panaszkodnak, hogy az amerikai kultúra maga alá temette a világot. Egy frászt, a brit kultúra valószínűleg a mai napig sokkal dominánsabb a világon. Anglia nem csak a nemzeti sportjait exportálta a világ minden zugába, hanem a kultúráját is. Az elmúlt száz év hat legnagyobb példányszámú könyve mind angol: négy Harry Potter-könyv, egy Agatha Christie-regény és J.R.R. Tolkientől A Gyűrűk Ura. A Beatles adta el a legtöbb albumot a világon.
251. oldal
Nagyon fáj
Angliában láttam azt a József Attila-kötetet.
Nagy becsben tartották, szem előtt, a kandalló fölötti polcon, elkülönítve.
A vásott papíron fakuló betűk: Nagyon fáj.
Kultusz és érettségi tétel. Iskolai szavalat, doktori disszertáció, ellenzéki összejövetel.
Három földrészen átnyúló meneküléseket-hurcolkodásokat túlélt, számozott és dedikált példány volt. A címoldalon kézzel írt, halványuló sorok – az asszonynak
a házigazda feleségének szóltak. Sütött belőlük a vágy, a szorongás, a szerelem.
[…]
Belelapoztam volna. Nem lehetett.
Felvágatlan kötet volt. Szűz, olvasatlan.
104. oldal
Egyelőre még mindig szerencsét kívánhatunk önmagunknak. 1928 és 1989 között, megszakításokkal, 45 év alatt mintegy 24-25 országban jártam, többnyire Nyugaton, és hosszú esztendőket töltöttem Ausztriában, Német- és Franciaországban, Máltán, Angliában, az USA-ban és Kanadában. 1950 óta, mikor a rothadás mindenüvé beütött, nem láttam országot, ahol a nevelés liberális szelleme – a kommunista uralom ellenére – ennyire életben maradt, mint minálunk. Ezen még a szemét tankönyvek sem tudtak változtatni, sem azok a tanárok és akadémikusok, akik eladták magukat.
Sok orvos-, tanár-, mérnök- és biológusnövendéket ismerek. Azt hiszem, egyetlen sincs közöttük, aki a telefonkönyv mellett legfeljebb az Everyman’s Library féltucat, soha ki nem nyitott díszpéldányát tartaná könyvtárában, mint az angliai vagy amerikai orvosok. A kiváló orosz-angol színdarabíró, színész, humanitárius és tréfamester Peter Ustinov írta: „Arra vagyunk ítélve, hogy szellemünk börtönében töltsük el életünket. Bútorozzuk be tehát, tegyük lakályossá szellemünket, amennyire csak lehet.” Örülök, hogy még a közepes nevelésű magyar is pontosan tudja, hogy e szavak mit jelentenek, és örüljünk, hogy – talán a csehekkel és lengyelekkel együtt – még itt tartunk.
A jövendőtől én is nagyon félek, ha már nem is látom meg. A bunkófejű nacionalizmus uszítani tud, verekedni, esetleg gyilkolni is, de a magyarság nevelésügyi gyarapodásához még semmiben sem járult hozzá. A másik oldalon viszont a nyugati pedagógia közeleg és ez a XX. század végén azt jelenti, hogy egy jól bebútorozott villa sokkal többet ér, mint egy jól bebútorozott emberi szellem.
Szellemi bútorok
[…] Amióta Angliában élek, lépten-nyomon látom, hogy mi jellemzi legjobban ennek az országnak a népét. Az angolok nem tűrik, hogy szabadságukat megnyirbálják. Ha valaki jogaikhoz próbál nyúlni, akkor törnek-zúznak, ízekre szednek valamit.
– Mégpedig többnyire a miniszterelnököt – nevetett Townsend.
419. oldal, Ötvennegyedik fejezet (Forum, 1966)
Hogyan is érthetné meg bárki, itt Angliában, hogy olyan emberek, mint ő, miért jönnek távoli földrészekről meghalni ide, erre az örökös eső áztatta, nyomorúságos szigetre, amihez semmi nem köti őket, amit megvetnek?
393. oldal
Anglia és Oroszország repülőtereiről ezrével szállnak fel naponta a vadászpilóták. De egyik sem kérdezi a parancsnokát, hogy mi lesz, ha lelövik.
70. oldal