Könyvsorozatok másképp
>!Bence APA polcok a Moly univerzális tárolói, eddig sok feladat is hárult rájuk, többek között a különféle könyvsorozatokat is polcra rendezve lehetett megtalálni. Mostantól kezdve azonban külön kezeljük a sorozatokat, ezért az ezekhez való tartozás megjelenése a könyvadatlapokon is megváltozik.

A könyv címe után írt sorozatcímre kattintva pedig a következő kép tárul elénk.

Mivel a rendszer sorozatai a meglévő sorozatpolcok adataiból épülnek fel, ezért eltart egy ideig, amíg a szerkesztők átállítják és egységesítik őket. Onnantól kezdve azonban könnyebb és gyorsabb lesz a szorosan összetartozó kötetek áttekintése.
E-könyvek először
>!Bence APMivel az e-könyvek megjelenése most már nálunk is elérte a kritikus tömeget, mostantól kezdve lehetőség van az e-könyves kiadások jelölésére is.

Az Ad Astra kiadónál megjelent A felhúzhatós lány című könyv például külön ISBN-t kapott papíralapú és elektronikus változatához, ezért a kiadások között is két bejegyzés kapcsolódik hozzá.
Számos, e-könyvekhez kapcsolódó fejlesztés várható a jövőben, és igyekszünk a Moly adatbázisát a lehető legjobban idomítani ezekhez. Jelenleg mindössze a magánkönyvtári könyveinknél lehet az e-könyveket lekérni, de ehhez persze szükség van arra, hogy a könyvhöz a megfelelő kiadás is kapcsolva legyen. Hosszú útra lépünk, de igen izgalmas időszak lesz ez.
Könyvjelzőtervező pályázat záradék
>!imma ♥APHárom probléma merült fel a pályázatnak már ebben az igen korai szakaszában, ezért ezeket szeretnénk most orvosolni.
1. A félreérthető fogalmazás miatt többen félre is értettétek a Moly logó megjelenését a könyvjelzőn. Az előző bejegyzéshez csatolt kép egy példa könyvjelző volt, rajta a Moly logójával, nem pedig maga a logó. Azonban se azt, se a logót (ami a Moly felirat, alatta a www.moly.hu címmel) nem szükséges rárakni a könyvjelzőtervekre. Rárakhatjátok, de a nyertestől a nagy méretű verziót anélkül fogjuk kérni.
2. A saját alkotás alatt saját fotót, saját rajzot vagy festményt – akár digitálisat is – értünk. De megengedett ún. stock fotók/képek felhasználása is (például ha te fotómanipulátor vagy), ha az nem sért semmilyen szerzői jogot, és több a végső képen a saját kezed munkája, mint a másé. Igen, ezt kicsit szubjektív megítélni, de megbirkózunk a feladattal.
3. Amikor azt írom, hogy szavazhatsz magadra is, nem arra gondolok, hogy regisztrálj ötven másik fantom felhasználót, és szavazz magadra velük, ugyanis ez ellenkezik a Moly Felhasználási feltételeivel. Az ilyen viselkedést a pályázatból való kizárással büntetjük.
Köszönjünk mindenkinek az eddigi érdeklődést, szuperek vagytok, csak így tovább!
Könyvjelzőtervező pályázat
>!imma ♥AP
Miért:
Hogy legyen mivel meglepni a Moly-szülinap látogatóit, a Molybolt vevőit, és a többi molyos találkozó résztvevőit.
Hogyan:
Egy ember legfeljebb 3 tervvel pályázhat, és csak egy helyezést érhet el (értelemszerűen a legjobb helyezést elért alkotása számít ebben az esetben).
A könyvjelző mérete 155×45 mm lesz, ezért kérünk, hogy ilyen arányú képpel pályázz. A nyomdának fontos az is, hogy nagy méretben kapják meg a képet, tehát például egy 1860×540 pixeles kép éppen megfelelő lenne. De lehet ennél nagyobb is, csak az arányokra ügyelj.
Bármilyen technikával készült könyvjelzőtervet szívesen látunk, de csak saját alkotással pályázz!
A Moly logója mindenképpen meg fog jelenni a könyvjelzőn. Ez a következőképpen néz ki:

Számold bele, hagyj neki helyet!
Az elkészült művet a felhasználóneveddel együtt az imma@moly.hu címre küldd el.
Nevezési határidő: 2012. november 18. éjfél
Elbírálás:
Minden beérkező pályamű felkerül az őt megillető helyre az Első könyvjelzőtervező pályázat nevű polcon, de név nélkül. Ha a beküldéstől számítva 48 órán belül nem jelenik meg a polcon a terved, mindenképpen jelezd az Üzenet a Molynak oldalon keresztül a problémát.
A polcon az ismert csillagozós módszerrel tudsz szavazni a neked tetsző könyvjelzőkre.
Nyugodtan szavazhatsz a sajátodra is.
Szavazási határidő: 2012. november 25. éjfél
Díjazás:
A nyertes az lesz, aki a legtöbb csillagot kapja, a második a második legtöbbet és így tovább.
1. díj: A könyvjelződ megjelenik nyomtatásban, több száz moly örömére, valamint kapsz egy év pro tagságot! (Az első helyezett azonban nem pályázhat a következő egy évben.)
2. díj: Egy év pro tagság és lehetőség, hogy indulj a következő pályázaton is!
3. díj: Fél év pro tagság és lehetőség, hogy indulj a következő pályázaton is!
További terveink:
Reméljük, hogy negyedévente meg tudjuk hirdetni ezt a pályázatot, ezért akinek most nincs lehetősége (időhiány, ötlethiány, eszközhiány) pályázni, ne keseregjen, hanem készüljön a következő fordulóra!
Olvasd el a záradékot is: http://moly.hu/bejegyzesek/konyvjelzotervezo-palyazat-zaradek
Kik nézték meg a profilomat?
>!Bence APMár eddig is sok hasznos információt lehetett megtudni a profiloldalak tetején elérhető Statisztika linkre kattintva. Mostantól azonban azt az információt is mutatja a rendszer, hogy ki (csak pro tagoknak) és mikor látogatta meg a profilunkat.
Azok, akik névtelenségüket megőrizve szeretnék megnézni mások profilját, bekapcsolhatják az inkognitó módot (a Technikai beállítások linkre kattintva a profil szerkesztésénél), a rendszer ilyenkor a korábbi látogatásaikra is homályt borít.
Szerkesztői üzenetek
>!Bence APMostantól előfordulhat, hogy némely kapott üzenet mellett egy címke jelenik meg:

A „szerkesztői üzenet” megjelölés elsősorban azok számára szolgál hasznos információval az üzenet fontosságát illetően, akik nem ismerik a profilnevek után álló betűk jelentését, de talán mások számára is egyértelművé válik, hogy nem magáncsevegésről van szó az ilyen üzenetben. (Azért, hogy a szolgálati üzenetek biztosan célba érjenek, ezentúl nem lehet tiltani a szerkesztőket.)

Moly-szülinaphelyszín kerestetik!
>!imma ♥APMivel már többen jeleztétek, hogy szükségetek lenne a Moly-szülinap pontos dátumára, hogy biztosan el tudjatok jönni, kitűztük az időpontot az egyetlen szombatra, amely nem munkanap december elején. Tehát:

Azonban helyszín jelenleg még nincs! A Ti segítségeteket szeretnénk kérni a megtalálásához!
Olyan helyszínt keresünk,
- amely Budapest belvárosában található,
- amelyet aznap estére el tudnak zárni a nyilvánosság elől,
- ahová befér 150-200 ember, és van ülőhely is elég,
- ahová be lehet vinni a tortákat,
- ahol van pult, és lehet kapni kávét, teát, gyümölcslevet,
- amely fogyasztás fejében ingyenesen lefoglalható aznapra.
Előre is köszönjük a segítségeteket!
Apróbb változások a felületen
>!Bence APSzámos apró változás történt a kezelőfelületen, amelyek közül az említésre méltóak:
- Átalakult a profiloldalak menüje, és ehhez igazodva a felső Profilom menü is.
- A profiloldal lekérdezései is kaptak belső linkeket, tehát például a saját karcok oldaláról egy kattintással elérhető az összes karc, illetve a tag kedvenc karcai.
- A profiloldalon is lehet új olvasmányt hozzáadni.
- A Személyes adatok szerkesztése külön oldalra költözött, és a profiloldalról is könnyen elérhető.
- A kereső most már egérrel történő beillesztéskor is automatikusan keres.
- A tartalmi elemek szerkesztésénél a Törlés gomb jobb oldalra került, hogy nehezebb legyen véletlenül rossz helyre kattintani.
- A kihívásoknál megjelenik, hogy ki mikor csatlakozott a kihíváshoz.
Ezeken túlmenően elsősorban a rendszer belső működésének hibáit javítottuk az elmúlt napokban.
Megajándékozom…
>!Bence APKözeledvén a karácsonyi nagy könyvajándékozós időszakhoz, ismét lehetővé vált, hogy mások kívánságlistáján bejelölhessük, hogy ha egy adott könyvvel meg kívánjuk lepni. A működés igen egyszerű: a tag kívánságlistáján a megfelelő fogaskerékre kattintva a feljövő ablakban a Megajándékozom ezzel a könyvvel gombra kattintva kell jelölni, amelyet utána egy kis ajándék ikon fog jelezni a kívánságlistában.
A saját profiloldalunkon pedig a bal oldali menü alján az Ajándékba szánod linkre kattintva lehet lekérdezni, hogy kit mivel tervezünk meglepni.
Készült molyboltos nézet a kívánságlistához és az ajándékba szánt könyvekhez is. Ha a kívánságlistáját a bolti nézettel osztja meg valaki, akkor az onnan érkező vásárlók után a megvásárolt könyvek után járó pro tagság felét ő is meg fogja kapni.
Hagyd, hogy az Erebos magával ragadjon!
>!Bence AP
Nick megszállottja az Erebos című számítógépes játéknak, ami kézről kézre jár az iskolájában. A szabályok elég szigorúak: mindenki csupán egyetlen esélyt kap, hogy Erebost játszhasson. Játék közben egyedül kell lenni és senkinek sem szabad róla beszélni. Aki ezeket megszegi, vagy nem teljesíti a küldetéseit, kiesik, és többé nem is tudja elindítani a játékot. De ami a legérdekesebb: az Erebos olyan megbízásokat ad, amelyeket nem a virtuális világban, hanem a valóságban kell végrehajtani…
Ha jövő hét péntekig (november 2.) kívánságlistádra rakod Ursula Poznanski most megjelent könyvét, az Erebost, a Pongrác Kiadó (@Pongrac) által kisorsolt 5 példány egyike a tiéd lehet!

