Számlálóhiba javítva
>!Bence APA molyos tartalmak megjelenési statisztikája nem véletlenül tartalmazza a megtekintés szót: a számláló ugyanis csak akkor számlál, ha az adott tartalom a látogató látómezejébe kerül, nem pedig akkor, amikor a szerver elküldi a megjelenítendő kódokat.
Az elmúlt pár napban egy hiba folytán a számláló nem működött jól, így a friss tartalmak jóval kisebb látogatottságot mutathatnak, mint a korábban publikáltak. A hibát javítottuk, így most már újra a valós megtekintések száma lesz látható a Statisztika link alatt.
Saját könyvek hozzáadása – gyorsan
>!Bence APA több könyv gyors hozzáadásának lehetősége már korábban megjelent a polcoknál, most ezt kiterjesztettük a tagok magánkönyvtárára is. A Könyveim menü alatt a Könyvek hozzáadása linkre kattintva meg lehet gyorsítani könyveinknek a rendszerbe vitelét azzal, hogy egyszerre több könyvet jelölünk meg saját példányként. (A tippet beküldték az Üzenet a Molynak oldalon keresztül is, köszönet érte.)
A magánkönyvtári listában pedig látható ezentúl, hogy az adott kötethez társítottunk-e már borítót, így a csoportosan felvitt könyveket utólag is könnyen ki tudjuk egészíteni a kiadási információkkal.
Könyvek és barátaik
>!Bence APMagunk mögött hagyunk egy korszakot. Mostanáig a „Könyves játszótér” felirat volt olvasható a Moly nyitóoldalán, de valljuk be, alaposan kinőttük ezt a fogalmat. Noha a molyolás élménye nem változik, új szlogen után kellett néznünk, és szerencsére nem is kellett sokáig keresni.

Erről szól a Moly: könyvekről és barátaikról. Amelynek elégséges bizonyítéka a rendszerbe feltöltött számtalan könyv, értékelés, idézet, karc. És számtalan alatt százezres nagyságrendről beszélünk, és ez napról napra növekszik. Innentől kezdve pedig ez már nem játék, hanem egy külön világ, egy benépesíthető terület. Ezen dolgozunk…
PS. A betűtípus talán ismerős lesz, ha rákattintasz, meg is tudod, honnan.
PPS. A címlapon található bejelentkezőablak kissé összement, de pár szó elolvasása után mindent megtalálsz, amire szükséged van.
Hangoskönyvek másodszor
>!Bence APEgy nem sokkal korábbi blogbejegyzés már foglalkozott, hogy a kiadási információkat el lehet látni e-könyves jelöléssel. Bár az akkori írás E-könyvek először címe arra vonatkozott, hogy többet fogunk foglalkozni az e-könyv-olvasókra kiadott könyvekkel, végül hamarabb került sor arra, hogy a hangoskönyvek is jelölhetőek legyenek a kiadások információi között.

Mostantól a fenti médialejátszó ikon jelzi, hogy egy adott kiadás hangoskönyvet jelez. Természetesen ehhez szükség van arra, hogy külön ISBN-nel jelentesse meg a kiadó az adott művet.
Könyvek az Amazon.com-ról
>!Bence APBizonyos esetekben nehéz dolog megmondani egy könyvről, hogy tényleg könyv-e. Szerencsére nem próbáljuk meg kitalálni, hogy mi is számítson könyvnek, ezt a „nagyok” megteszik helyettünk, elsősorban azzal, hogy ISBN-t kapnak a kötetek.
Mostantól kezdve az Amazon.com is hasonló iránymutató szerepet tölt be, tehát azok a könyvek, amelyek rendelkeznek ASIN-nal (ami az Amazon Standard Identification Number rövidítése), de ISBN-nel esetleg nem, részei lehetnek a Moly adatbázisának.
Ha tehát az Amazon.com-ról viszel fel könyvet, a kiadási információkat ne felejtsd el gondosan kitölteni (az ASIN megadására szükség lesz), hogy az engedélyezési procedúrán könnyen és gyorsan átmehessen.
<játék>Harmónia
>!Izolda A×+SP„Ebben a jövőben az egyén teste közös tulajdon. Légy egészséges! Légy boldog! Akkor is, ha nem akarod.”

A moly és az Ad Astra kiadó közös játékában az alábbi kérdésekre helyesen válaszolók közül 3 szerencsés 1-1 példányt nyerhet Itó Projekt: </Harmónia> című könyvéből. A könyvről további információt a molyon, és a kiadó oldalán találhattok.
A kérdések, melyekre a választokat a jatek @ moly.hu címre várjuk Harmónia tárggyal:
1.) Hogy hívják az emberek testébe installált felügyelő rendszert?
2.) Hol ismerkedett meg egymással Kirie Tuan és Miach?
3.) Hogy hívták a világháborút, ami után létrejött a vitalista társadalom?
Beküldési határidő: november 13. éjfél.
A nyereményeket a kiadó belföldi címre postázza.
</játék>

Ars Fatalis – Eredményhirdetés
>!Izolda A×+SP
Lezárult a moly és a Grafoman Kiadó kívánságlistás játéka, amelyben Benyák Zoltán: Ars Fatalis – A végzet játszmája című könyvét nyerhette meg három szerencsés, aki a könyvet a kívánságlistájára tette.
A nyertesek:
@Demonshadow
@LaBelle
és @Rubintpikkely
Gratulálunk, a továbbiakról üzenetben értesülhettek.
Ugrás másképp
>!Bence APNéha szükség van arra, hogy a különféle listanézetekből egy adott tartalmi elemre ugorjunk, mondjuk egy értékelésnél azért, hogy utána a böngészősávból kimásolva a linket valahol máshol használjuk fel.

A Molyon eddig vagy a tartalmi egységek félkövér dátumára vagy az Ugrás linkre kattintva lehetett továbblépni, mostantól azonban a legtöbb helyen egy kis kék nyíl (is) szolgál erre a feladatra.
Kedvenc sorozatok
>!Bence APAz önálló sorozatok létrehozása megnyitotta az utat pár továbbfejlesztési lehetőség előtt:
- A sorozatok adatlapján megjelenik a könyvek átlagának átlaga, vagyis hogy magát a sorozat egészét hány százalékra értékelték a molyok.
- A sorozatokat is lehet csillagozni, az így kedvencnek jelöltek pedig megjelennek a tagok adatlapján a kedvenc könyvek alatt.
Boldogan éltek, míg… – eredményhirdetés
>!Izolda A×+SP
„Boldogan éltek, míg meg nem haltak” – végződik a mese. És azután? Amikor a kisgyerek a „halál” szót hallja, vajon belegondol-e, mit is jelent valójában? Ha megkérdezi a szüleitől, vajon kap-e rá megnyugtató választ?
Singer Magdolna 7-11 éves korosztálynak szóló, Boldogan éltek, míg meg nem haltak… és azután? című foglalkoztatókönyvéből a Móra Kiadó által felajánlott 3 példányt nyerte:
@Mazsola_78
@Rita_Sandor
és @motyi11
Gratulálunk. A nyertesekkel a kiadó levélben veszi fel a kapcsolatot.


