A Moly a webkonferencián + egy nyeremény
>!Bence APMár többször említettem, de akkor hivatalosan is: holnap 15 órakor a Magyarországi Web Konferencia 2009 rendezvényen fogok előadni a Moly technikai megoldásairól és fejlesztési módszertanáról. Már több molyos is jelezte, hogy eljönne, és mivel azért az előadás legfőképpen technikai lesz, valamit kitaláltam, amivel nekik sem lesz túl unalmas a mondandóm. Illetve unalmas lesz, de esetleg megéri beülni.

Szóval az előadás végén kisorsolásra kerül egy könyv, mégpedig a hely szelleméhez igazodva ez a kötet a Prágai kocsmakalauz lesz, amelyet az Alinea Kiadó ajánlott fel játék céljára. A könyvből lehet olvasni részleteket a molyos oldalán és a kiadó saját weblapján is. (Már többször írtam, hogy az Alinea Kiadó még régebben adott könyveket, és szégyellem is magamat, hogy eddig nem találtam még meg a megfelelő módját annak, hogy ezeket valaki hazavihessee. Nekik lehet jó hír, hogy valószínűleg a jövő héten egy nagyobb játékot indítunk e célból.)
Ami viszont a régi molymotorosok (életem legrosszabb poénja) nyerési esélyét ronthatja, hogy a sorsolás az előadás végén lesz, tehát a menet közben csatlakozók ugyanakkora sansszal szállhatnak majd versenybe a kötetért. És ez az iPhone-ok és a netbookok világában mindenféleképpen érdekes kísérlet is lesz egyben.
Különben pedig szívesen töltöm az időmet a konferencián is molyosok társaságában. Gyere el, és szólíts le!
Molyitásmutató
>!Bence APVolt már eddig mindenféle toplista, de hát valljuk be, hogy egy új tagnak nehéz oda bekerülnie, meg nem is igazán sokat árulnak el arról, hogy jelenleg mennyire aktív egy tag. De most végre minden felhasználó megkapta a maga kis aktivitásmérőjét, ez pedig a molyitásmutató nevet viseli. Ilyesfajta funkciót a Tumblr oldalán láttam, nem véletlen, hogy a név is hasonlít a legjobb mikroblogrendszer tumblarity nevű mérőszámára.
Hogy mi is a molyitás? Mindannak a rövid, számszerű összessége, amit az elmúlt hét napban a Molyon vittél véghez. Értékelések, idézetek, fülszövegek, karcok, hozzászólások és még pár dolog, természetesen mindezek súlyozva. Az érték naponta frissül, így nem kell állandóan figyelni, illetve a molyitásmutató toplistájának meghódítására igyekvőknek másnap kell visszatérniük. A szorzók egyelőre még egy kezdeti értékbecslést követnek, úgyhogy minden bizonnyal még változni fog. Addig is érdemes figyelni a listát, mikor bukkan fel egy új, aktív tag.
Lerágott Moly-csont? Nem!
>!Bence APMár jó pár hónapja, hogy az SFportal meetup-ján tartott rövidke előadásom előtt LacKac megkérdezte:
– Mindenhova elmész, hogy népszerűsítsd a Molyt?
– Te pedig mindenhova eljössz, hogy meghallgasd? – volt a válasz. LacKac remek fejlesztő, két projektjéhez (Bibliaolvasó, Gadgeteer) sikerült is morzsányi mértékben hozzájárulnom, szóval tőle a kedves csipkelődés egyértelműen dicséretnek számít.
A Moly az elmúlt kilenc hónapban igen kedvelt és érdekes rendszerré nőtte ki magát. Nem csak ötperces lightning talk-okra elegendő mondanivaló gyűlt össze róla, és szerencsére mások is ezt gondolják, így most két héten belül két háromnegyed órás előadást is fogok tartani a rendszerről.
Szeptember 24-én 14 órakor az MLIS konferencián könyvtárosok előtt fog bemutatkozni a Moly szellemisége, október 3-án pedig a Magyarországi Web Konferencia 2009 rendezvényen pedig jórészt a fejlesztési tapasztalatok lesznek prezentálva.
Tehát, kedves Moly-tag, ha van kedved segíteni két tanórányi előadás összeállításában, akkor mesélj arról, hogy szerinted miről kell szólnia ezeknek? Milyen is a Moly valójában?
A Firefox molyosítása
>!Bence APA Moly legforgalmasabb helye – a címlapot leszámítva – a Friss, ahol az egyes felhasználókat érintő új tartalmak jelennek meg. A menüfülön folyamatosan látható, hogy hány olvasatlan elem található ott, és bár a rendszer öt percenként automatikusan frissíti a kijelzett számot, a nagyon aktív felhasználók esetleg igényelhetik hogy hamarabb értesüljenek az új eseményekről, illetve olyankor lássák ezt az értéket, amikor nincs is a Moly megnyitva a böngészőablakban.

A Firefox-ot használók @maerlyn jóvoltából már használhatják a jelenleg kísérleti fázisban járó Moly-figyelő kiegészítőt, amelyik éppen a fent leírt módon működik. Pár hasznos lehetőség: a kis Moly ikonra kattintva bal gombbal az aktuális ablakban nyílik meg a Moly, a középső gombbal kattintva újban, a jobb gombbal pedig újratölti az értéket (ha szürke az ikon, akkor előbb be kell jelentkezni a rendszerbe). Pofonegyszerű…
Molytali szeptember 26-án 15 órától a Kertemben (1146 Budapest, Olof Palme sétány 3.)
>!Bence APA címben majdnem minden, amit tudnod kell, a helyszínről némi információt itt még találhatsz: http://www.kertemfesztival.hu/index.php/elerhetoseg. Összemolyod magad, annyira jó lesz… Köszönet @lilijan-nak és @kornel-nak a szervezésért! Tőlük lehet segítséget kérni üzenetben, ha problémásnak gondolod az odajutást. Ha pedig nem veszed észre a molyokat, Obermayer úr asztala felől érdeklődj.
Mégis mennyi idő van hátra?
>!Bence APMostanában kezdtem el én is aktívan használni, úgyhogy ezért is csúszott a bejelentés: a Molyba integráltuk a Milyen messze van? szolgáltatását.

Rövid leírás a projekt fejlesztőjétől (@silex): „A milyen.messzevan.hu egy Google Calendarra épülő visszaszámláló rendszer. Az eredeti cél az volt, hogy a másodpercalapú folyamatos pörgés helyett egy-egy mondatban legyen megfogalmazva, mennyi idő van még hátra a következő eseményig. Egy zenekar koncertjeihez való visszaszámlálás volt a kezdeti funkció, ezt általánosítottuk annyira, hogy tetszőleges eseményeket tudjon kezelni. Most, hogy a rendszer nagyjából elindulófélben van és az alapvető működését folyamatosan tudjuk tesztelni, a következő lépés ezen mondatok minél emberközelibbé tétele, minél természetesebb megfogalmazása úgy, hogy a testreszabhatóság és a kezelhetőség ne vesszen el.”
Ha valaha is kételkedtél abban, hogy a nyitottság jó dolog, akkor csak gondolj bele: a Molyon használunk most egy alkalmazást, amelyik viszont egy harmadik rendszerre épül. És mindez működhetne akár úgy is, hogy a közreműködő felek közül senki sem ismeri egymást. Lehet szeretni is a világot, amelyben élünk (ma este Critical Mass – szeresd a világot bicikliről)…

Egyszerűbb azonosítók, egyszerűbb használat
>!Bence APEddig gyakorlatilag bármilyen karakterkombinációt meg lehetett adni azonosítónak, a rendszer a URL-ek meghatározásához úgyis átalakította azokat csak az angol ábécé betűit tartalmazó szöveggé. Mivel azonban az egyes kommenteket címezni is lehet valakihez, ezért a szabadon választott azonosítók csak gondokat okoztak. Ugyanis nem működtek jól, csak abban az esetben, ha nem tartalmaztak szóközt, és magukban álltak. Ma éjjel valamennyi azonosítóból száműztük a speciális karaktereket azért, hogy jóval egyszerűbb legyen használni szöveg közben őket. Persze ha valakinek az azonosítója csak betűket és számokat tartalmazott, semmi változást nem fog észlelni.
Hogyan lehet most már helyesen használni a másokra mutató hivatkozásokat?
- A rendszer a szöveg, új sor elején, illetve szóköz után ismeri fel az azonosítót: @krlany.
- Zárójelek közé is tehető egy azonosító: (@silex).
- Toldalékolható: @lilijan-nel.
Kis lépés ez az azonosítóknak, de hatalmas ugrás a gondtalan csevegéshez…
A Molyról – könyvtárosoknak
>!Bence AP
Ezen a héten csütörtökön előadok a II. Masters of Library and Information Science nevű rendezvényen a Molyról (egészen pontosan 14.00-ra vagyok betáblázva).
„Gondolj egy olyan helyre, ahol a barátaiddal találkozhatsz, együtt írjátok házi feladatotokat, mert ott minden információhoz ingyen hozzájuthattok. Eszedbe jutott, hogy ez a hely a könyvtár is lehet? Kedves könyvtárosok, akik nem csak a Google-t ismerik, hanem számos keresőprogramot, többek közt a fizetős adatbázisokban is böngészhetnek, és honlapjukat az aktuális trendeknek megfelelően mindig frissítik.”
Előremutató kezdeményeznek tűnik. Már csak az a kérdés adódik, hogy mit lehet elmondani a Molyról egy csomó könyvtárosnak háromnegyed órában? Ötletek?
„Átkozott kalózok!” – a Moly kalóznapi mérlege
>!Bence APRészletes statisztikára persze senki ne számítson, nem az a lényeg ugyanis, hogy a nemzetközi kalóznapon hány százalékkal nőtt a rum és a tenger szavakat tartalmazó hozzászólások száma. Az igazán fontos, hogy a Moly tagjai könnyedén rávehetők egy kis felhőtlen (szélcsendes?) hülyéskedésre. Rea jóvoltából megtekinthetők a tegnap kalóz főszereplői, továbbá Krlany részletes beszámolóval szolgál az eseményekről.

Mindenkinek kellemes olvasgatós hétköznapokat a következő év szeptember 19-éig. Vagy halloween-ig, ki tudja?
Szülinapi budapest.rb: vendégként mentünk, ajándékkal jöttünk
>!Bence AP
A budapest.rb az a magyar meetup-sorozat, amelyik a ruby nyelven programozókat gyűjti össze. A kifejtős előadásokon és a témapedzegető villámbemutatókon kívül a legjobb persze az, hogy a hasonló cipőben járó fejlesztőkkel lehet eszmét cserélni valamennyi felmerülő problémáról. Vagyis egyfajta önképzőkör és belső ügyfélszolgálat. És nem emlékszem olyan eseményre, hogy ne lett volna jó hangulat.
A budapest.rb most csütörtöki alkalma éppen a rendezvénysorozat egyéves szülinapja is volt, így Bácsi László jóvoltából nemcsak torta várta a résztvevőket, hanem az előadások utáni kvízhez igen komoly főnyereményt szerzett, egy egyéves medium előfizetés a GitHub-ra, amelyik jelenleg a legjobb nem központosított alkalmazásfejlesztést segítő verziókezelő rendszer (ez lehet, hogy kicsit bonyolult meg pontatlan definíció, de az a lényege, hogy a világ különböző részein élő emberek tudnak együtt fejleszteni vele könnyedén). A kvíz kérdéseinek összeállítását a budapest.rb másik szervezője, Érdi Bálint végezte, illetve a harmadik szervező, Golda Bence érintettsége miatt nem játszhatott, és ez így nagyon jó is volt.
A kérdések között vegyesen voltak a rendezvénysorozatra vonatkozók és a programozási nyelvet érintők, és hogy rövidre zárjam: sikerült nekem elhoznom a főnyereményt már az első fordulóban, nem került sor másodikra, bár kivételesen a legeslegutolsó döntő kérdést is tudtam (Mikor volt a lepantói csata?). Meg is lepődtem kicsit, mert valahogyan inkább gyakorlati embernek tartom magamat, mintsem elméletinek.
A GitHub-ot eddig is használtam különböző nyílt forrású projektekhez, az ajándék előfizetés lényege, hogy zárt projektek is – mint a Moly – tárolható lesz ott. Ami nemcsak azért jó, mert biztonságos helyen lehet tudni a kódokat, de adott esetben másokat is be lehet vonni a fejlesztésbe. Merthogy ki tudja, hol tartunk majd egy év múlva. Mindenesetre egy újabb nagyon jó eszközünk van arra, hogy a Moly még jobb lehessen…



