Tavaszi nagytakarítás

>!imma AP

Holnaptól tavasz van, és ha nincs kedved ennek apropóján kádat súrolni, ablakot pucolni és szembesülni a konyhabútorok mögött felgyűlt kosszal, akkor, mint egy rendes moly, vedd leltárba a könyveidet!
Nézd át, megvannak-e, ha nincsenek, hol vannak, és hogy felvetted-e az összeset a molyos magánkönyvtáradba, vagy lapul még ott néhány kötet, amiről megfeledkeztél.
Hogy ne kelljen ehhez lepakolni őket a polcról, listákat nyomtatni és cetliket gyártani, készítettünk egy kis segítséget.
A profilodról elérhető Könyvek menüben a megszokottakon kívül minden könyv mellett találsz egy zöld pipát. Ez jelöli, hogy az adott könyv, amikor felvitted, még biztosan a birtokodban volt. Hogy azóta mi történt, nem árt néha ellenőrizni. Kattints a Leltározást tartok gombra, ezzel lekerül az összes könyvedről a pipa. Most ülj úgy, hogy lásd a könyvespolcodat, vagy küldj oda valakit, aki felolvassa neked a címeket, és sorra pipáld ki őket a listában. Ha végeztél, nyisd le az Összes könyv feliratú menüt, és válaszd ki a Csak máshol lévő könyvek opciót. Amik ebben a listában megjelennek (amiknek nem adtál zöld pipát), azok a könyveid házon kívül vannak. A megjegyzés mezőben feltüntetheted, ha tudod, hogy kinél, így bármikor vissza tudod nézni, kin keresd.
Talán elsőre bonyolult a leírás, de próbáld ki magad, úgy hamarabb belejössz!
Jó leltárt!

Miu-mi újság? Új funkciók a Molyon!

>!Izolda A×+SP

Több kisebb fejlesztés is kikerült a Molyra az elmúlt héten, íme csokorba szedve az összes:

  • Új menü került az Infó fül alá Tedd jobbá! néven, ahol kategóriákra bontva találod a hiányos könyveket – ha van egy kis időd az adatbázis jobbítására! (Mielőtt nekilátsz, olvasd el légy szíves a vonatkozó blogbejegyzést!)
  • A profilod Értékelések menüje is új lehetőséggel bővült, mostantól külön lekérhetők a csak csillagozott könyvek, így könnyedén pótolhatod az elmaradt értékeléseidet.
  • Mostantól új könyv felvitelénél a fogaskerék alatt hagyhatsz üzenetet az elbírálást végző szerkesztőnek (pl. holnap bescannelem a borítót).
  • Szerzői adatlapon a könyveket a hozzájuk csatolt címkék szerint is kilistázhatod (pl. csak az angol nyelvűeket).
  • A profilodon a Könyvek menüben kilistázhatod az olvasatlan könyveidet, ha bajban vagy, mit olvass legközelebb.
  • Ezentúl a Szerzők menü Összes oldalán kilistázhatóak a különféle nemzetiségű szerzők.
  • Új cserekönyvről is kapsz mostantól értesítőt, ha a kívánságlistádon szerepel, és valaki felrakja cserére.
  • A profilodon a bal oldali menüből kilistázhatod a beküldött hibajelzéseidet, hogy lásd, hogy halad a munka velük.
  • Végül pedig: A kereső ezentúl keres tartalomjegyzékben és fülszövegben is!

Elhalasztott értékelésekre

>!Bence AP

A saját profil Értékelések menüje új lehetőséggel bővült, mostantól külön lekérhetők a csak csillagozott értékelések.

Így ha néhány könyvnél elhalasztottad az értékelés megírását, most könnyedén megtalálhatod őket, és utolérheted magadat…

Tedd jobbá!

>!Izolda A×+SP

Új menüpont került a fenti menü Infó pontja alá: Tedd jobbá! Mármint a Moly adatbázisát, hogy jobban, alaposabban kidolgozott könyvadatlapok várják az olvasókat.

Ezen az oldalon az alábbi kategóriákra bontva találod meg a hiányos könyvadatlapokat, így ha a magánkönyvtárad és az olvasmánylistád minden könyve hiánytalan már, akkor is könnyen találsz segítenivalót.

  • Borító nélküli könyvek
  • Fülszöveg nélküli könyvek
  • Kiadás nélküli könyvek
    A borítók, fülszövegek és kiadások feltöltéséről többször volt már szó, de kérünk, hogy olvasd el a fülszövegek és borítók, valamint a kiadások szabályait, hogy ne dolgozz feleslegesen.
  • Címke nélküli könyvek
    A címkéket egy előre definiált, legördülő listából tudod kiválasztani, mielőtt nekilátsz, érdemes a szerző más vagy hasonló könyveit megnézni, milyen címkéket kapott már. Új címkét a Címkeigénylés témában tudsz kérni, indoklással együtt.

Köszönjük!

Gyorsabban, egyszerűbben

>!Bence AP

Időről időre a felhasználói szokások tükrében változtatunk a Moly egyes területein, hogy a felület áttekinthetőbb, egyszerűbb és elsősorban gyorsabb legyen. A legtöbb változtatás apró és magától értetődő, a fontosabbakat viszont érdemes most külön megemlíteni.

  • Az egyes tartalmi egységek saját oldala – pl. egy kihívásé – mostantól csak egy rövidített menüt tartalmaz, így nemcsak az oldal legenerálása, de a megjelenítése is gyorsabb.
  • Minden oldalon a központi hasáb jobb felső sarkában egy kis „Szűröm ezt” gomb jelenik meg, ha az adott elemet szűröd a frissből, így könnyebben elkerülhető, hogy valaki véletlenül szűr valamit, és nem tud róla.
  • A kihívásoknál a korábbi belső menü helyett linkek kaptak helyet, így a kihívások a listákban és a saját oldalukon is ugyanúgy néznek ki.

  • A keresőnél komoly teljesítménybeli gondok jelentkeztek, ha valaki olyasmire keresett, amelyre sok találatot kapott. Míg egy átlagos oldal esetén jobbára csak 10-20 elemet kell a rendszernek megjelenítenie, addig a keresőben egy népszerű szóra könnyen száz fölé is emelkedhetett ez a szám. A mindenre kereső, ám emiatt lassú rendszer helyett mostantól csak a fő elemekre – könyvek, alkotók, kiadók, tagok – kapunk közvetlen találatot, minden máshoz egy link jelenik meg a felső sorban, amelyre kattintva könnyen elérhetjük a további tartalmi egységbe tartozó találatokat.

  • A könyvek adatlapjának megjelenítése az egyik leglassabb része a Molynak, ezért bizonyos tartalmakat leemeltünk róluk, így a kapcsolódó hírek, linkek és blogbejegyzések mostantól a bal oldali menüből érhetőek el.

A megjelenő oldalak gyorsításán túlmenően a gépház mélyén is számos változtatást hajtottunk végre, amelyek révén minden bizonnyal kevesebb hibára lehet majd számítani a továbbiakban. De ezek unalmas szakmai részek, inkább kihagyom őket… Mindenkinek további jó molyolást!

Az azonos nevekről és a névváltozatokról, avagy minden szerző legyen egyéniség!

>!Izolda A×+SP

Mostantól meg tudjuk különböztetni az azonos néven publikáló szerzőket a szerzői adatlapokon*. Néhány nevet már szét is bontottunk több adatlapra (pl. David Mitchell néven 2 szerzőnk van), de a segítségeteket szeretnénk kérni a többiek azonosítására.
Ha olyan adatlapra bukkantok, ahol gyanús, hogy nem egy ember írta az összes felsorolt könyvet (pl. írt mesekönyvet és szociológiai tanulmányokat), vagy biztosan tudjátok, hogy több emberről van szó akkor jelezzétek a felkiáltójellel!
(A szerkesztőket segíthetitek azzal is, ha megírjátok, melyik könyvek tartoznak egy-egy szerzőhöz.)

Az adatlapokon a szerzői névváltozatokat, illetve álneveket is tudjuk már jelölni, mint ez a fenti képen Dosztojevszkij példáján látszik. Szintén a felkiáltójellel jelezhetitek, ha egy személy több (még össze nem kötött) adatlappal szerepel, akár álnév, akár pl. a cirill betűk különböző nyelvű átírásai, akár külföldi publikáció miatt (pl. Péter Esterházy).

* A szerzői adatlapok elérhetők a főoldali menü Szerzők pontjára és a könyvek adatlapján legfelül az író nevére kattintva, illetve a keresőn keresztül.

13 hozzászólás
Hirdetés

Januári Merítés

>!Bence AP

Merítés 2013 januárjából…

4 hozzászólás

Új formázási lehetőség

>!imma AP

Az eddig megszokott _dőlt_ és #áthúzott# szövegformázás mellett most már behúzással is lehet formázni a Molyon. Mivel az egynél több szóköz mindig kicserélődik egy szóközre, eddig nem volt megoldás ilyen jellegű formázásra. A kód, amivel négy szóköznyi helyet lehet kihagyni akár a sor elején, akár a közepén, három alulvonás, azaz: ___ (ezt a karaktert a Shift+kötőjel billentyűkombináció lenyomásával tudod előcsalni).

Hát van szerencsém, kedves Smith,
     a verse mily ritka madár!
Az emberek szeretik is,
     de van, aki nem, ugyebár.

(William Jay Smith: Mr. Smith – részlet, Gergely Ágnes fordítása)

Nyereményjátékok

>!Bence AP

A Karcok menü új alponttal bővült, mégpedig egy Nyereményjátékok névre hallgatóval. Ezen a felületen fogjuk összegyűjteni azokat a játékkiírásokat, amelyekkel valamilyen könyvet vagy egyéb jó dolgot lehet nyerni. A megfelelő karcokat a szerkesztők fogják beállítani, ezért nekik kell majd jelezni, ha valaki ilyen jellegű játékot indít – a legegyszerűbb ezt a Címkeigénylés témában vagy az Üzenet a Molynak oldalon megtenni.

További változások a kihívások terén

>!imma AP

Jelenleg naponta átlagosan 24 kihívás születik, azaz óránként egy. Ennek a dömpingnek a jelentős része azonban sajnos nem tekinthető kihívásnak a Molyon használatos kritériumok alapján, vagy csak nagyon kevés embert mozgat meg. Szerencsére vannak azonban remek ötletek (0-3 csillagig, az összes kategóriában) ezért a mostani változtatásokkal azt szeretnénk elérni, hogy ezek száma szaporodjon, így több molynak legyen kedve böngészni közöttük.

A rejtett kihívásokhoz ezentúl nem lehet kitüntetést csatolni. Az ilyen kihívások megjelennek a létrehozó és a jelentkezők profiloldalán, de a frissbe csak akkor kerülnek be, ha valaki névre szóló hozzászólást kap a kihívás alatt, az összes kihívás közé, illetve könyvadatlapra pedig sehogy. Kihívást a következő irányelvek alapján rejtünk az eddigi tapasztalatok alapján:

  • Ha a kihívás valójában egy téma, például választ kell adni valamire (ki a kedvenc szereplőd).
  • Ha már létezik olyan kihívás, például azonos könyveket kell elolvasni hozzá, mint egy másikra.
  • Ha a kihívás karcot kér, és a kiíró nem változtatja meg a kiírást kérésünkre. (Ha ilyesmire van szükséged egy kihívásodnál, készíts egy nyílt polcot, és kérd meg az embereket, hogy oda tegyék fel a karcnak szánt szöveget és képet.)
  • Ha a kihívás más oldalon való tevékenységre buzdít (például szavazz itt, lájkold ezt, töltsd ki stb).
  • Ha a kihívás teljesítéséhez semmit nem kell csinálni a jelentkezésen kívül.

A jelenlegi kihívásokon túl mostantól csak 5 éppen futó kihívása lehet egy embernek, pro tagoknak pedig ezen felül +5. Ez a változtatás nem érinti a mostani kihívásokat, tehát ha neked 20 kihívásod van, és nem vagy pro tag, ezen felül még 5 kihívást hozhatsz létre, azaz összesen 25-öt. Amennyiben egy újonnan létrehozott kihívásod lejár (azaz elérkezik a Véget ér mezőben feltüntetett időpont), ismét létrehozhatsz helyette egy újat. De ha egy régi kihívásod jár le, ahelyett már nem hozhatsz létre újat, így a 25 kihívás apránként (évek alatt) lecsökken 5-re.

Jelentkezni továbbra is korlátlan mennyiségű kihívásra lehet.

Ahhoz, hogy egy kihívást mások is láthassanak, mától publikálás szükséges. Publikálás után azonban nem lehet megváltoztatni a kihívások lejárati idejét. A már lejárt kihívásokat mind publikáltuk, azonban a jelenleg futó kihívásokat minden kihívásgazdának magának kell publikálnia most. Állítsátok be a megfelelő vége dátumot, ha eddig nem tettétek volna, és kattintsatok a kihívás címe alatt található Publikálás gombra.

Minden kérdést, problémát várunk az Üzenet a Molynak oldalon keresztül, amelyet a jobb fölső sarokban lévő Info fülön találtok!

Az átmeneti hiba után már neki is láthattok a publikálásnak! :)