A történet valahol ott kezdődik, hogy tegnap délután a törzshelyemen ücsörögtünk, és gondolkoztunk a boldogságprojekten. A molyok boldoggá tételét nemcsak valamely elvont filozófiai elképzelés miatt gondoljuk jónak, hanem igen praktikus okokból is: ha valaki jól érzi magát a bőrében, akkor nem kell levezetnie a frusztrációit, pláne nem itt, vagyis kézzelfogható előnyökkel jár, mivel nem keletkezik moderálandó tartalom.

Richard Wiseman írja az 59 Seconds című könyvében, hogy az emberek már a legkisebb kedvesség kinyilvánítása után is szinte azonnal sokkal boldogabbnak érzik magukat, ezért azt ajánlja, hogy adakozzunk pár dollárt a rászorulóknak, lepjük meg apró ajándékkal a szeretteinket, adjunk vért vagy éppen segítsünk a barátainknak.

Bár nem jutottunk sokra a megbeszélés során, a fizetéskor hallottam a két pultoslány aggodalmas tanácskozását arról, hogy nem tudják, miként is fognak zárni, mert egyedül nem bírják berámolni a kinti rész öntött vas asztalait és székeit. Úgyhogy azt mondtam nekik, hogy majd este tízkor visszajövök, és megcsinálom… Így került végül a megmaradt három adag sült tészta hozzám.

A Molyon már régóta igény, hogy kicsivel több adat legyen a könyvekről. Mostantól van is erre lehetőség, a könyvek adatlapjáról lehet feltölteni a kiadási információkat. Ezek az adatok viszonylag könnyen hozzáférhetők, de ahelyett hogy átvennénk egy meglévő adatbázist, úgy gondoltam, hogy ezt is a molyokra kell bízni. Lehet, hogy így több lesz a hiba bennük (előre is köszönöm a szerkesztők munkáját), de úgy vélem, hogy egy-egy ilyen kis adagnyi információfelvitel már eltölthet mindenkit azzal a tudattal, hogy hozzáadott valami hasznosat egy igazán jó dologhoz. Úgyhogy gondoljatok erre, amikor a mentés gombra kattintotok…

A napernyők betontalpai nehezek voltak, pedig emlékszem, hogy egyszer egy nyári vihar milyen könnyen felborította őket.